Láttuk mégSzomorú érzéketlenségBáron György
Alekszandr Szokurov híre előbb eljutott a magyar mozibarátokhoz, mint a filmjei. Tarkovszkij legkedvesebb tanítványának, életműve örökösének mondták, a Mihalkov–Tarkovszkij utáni szovjet filmes nemzedék legragyogóbb tehetségének. Most, hogy láthatjuk végre furcsa, szép és melankolikus filmjét, a Szomorú érzéketlenséget, aligha kétséges, hogy ritka vizuális talentum birtokosa. „Az első világháború eseményeiből” – ez áll időhatározóként a film főcímén, és egy további nyomravezető utalás: „G. B. Shaw: A megtört szívek háza című műve alapján”. A film elején korai híradófelvételen maga az idős Shaw is megjelenik a vásznon, hogy beszédet intézzen olvasóihoz, majd később – rekonstruált ál-régi fölvételen – a maga alkotta történet szereplőjévé lesz, a világháború folyásáról pedig szürreálissá lassuló-gyorsuló, széles vászonra torzított híradóbetétek tudósítanak. Szó sincs tehát holmi Shaw-adaptációról, még olyan értelemben sem, ahogy mondjuk Mihalkov nyúlt Csehov Platonovjához.
Bár föltűnnek időnként a Shaw-mű cselekményének morzsái, de csak oly vázlatosan és jelzésszerűen, miként minden mű alkalmas volna ugyanerre, melyben emberek léteznek, szeretik és elárulják egymást, s közben igen szomorúak. Szokurov filmjének igazi tárgya a melankólia, az élet lassú szétázása, elvékonyodása. Valahol háború dúl, a világ darabjaira készül szakadni, a lövészárkok a cselekmény színteréül szolgáló udvarházig húzódnak, a benti azilumban azonban megadatik az időnek, hogy nyugodtan és tempósan végezze pusztító munkáját.
Tarkovszkij második korszakának apokaliptikus vízióira emlékeztet Szokurov filmje, időnként Tóth János fájdalmas mozgóképeire, az udvarház és a kert bejárásának rítusával pedig Mihalkov térkezelésére. Zavarba ejtő film ez, amely az első pillanattól rabul ejt képeivel, komolyságával és személyességével, ugyanakkor kevély gesztussal zárja le mindazokat az ismerős utakat, melyeken a racionális értelmezés elindulhatna. A történet, a „vonzások és választások”, a „párhuzamos viszonyok” érdektelenek, a képek azonban belénk égnek, akár a kínzó álmok. Az összefüggéstelen képsorok, a cselekménytörmelékek mögött valami erős és jófajta őrület munkál, amit Szokurovnak esze ágában sincs a „film” kedvéért megzabolázni. Ebből a magatartásból, mely oly ritka a mai filmkészítésben, nagy életművek szoktak kisarjadni. Alekszandr Szokurov kezében kétségkívül ott az ász, amit e filmjével láthatóan még nem vágott ki az asztalra. De hogy nem blöfföl, arról meggyőznek zaklatott, látomásos képsorai.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1437 átlag: 5.53 |
 |
|
