KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/december
• Sára Sándor: Fújja a szél, fújja Részletek egy készülő dokumentumfilmből
A FILMVILÁG MOZIJA
• Ágh Attila: A világ segédmunkásai A vasember

• Nóvé Béla: Nyílt levél Winston Smith-hez Ezerkilencszáznyolcvannégy
• Schubert Gusztáv: Angyali kísértetek Rock Térítő
• Fáber András: Isten már nem felel A hajnal
• Fiala János Péter: A denevér röpte Beszélgetés Timár Péterrel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Égi és földi történetek Velence
• Koltai Ágnes: Tigrisbukfenc Figueira da Foz

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 4.
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: A misének vége
• Csantavéri Júlia: Farkaslak
• Báron György: Szomorú érzéketlenség
• Koltai Ágnes: Kisasszonyok I-II.
• Biczó Dezső: A fekete özvegy
• Sajóhelyi Gábor: A velencei nő
• Tamás Amaryllis: Micimackó
• Zsenits Györgyi: Tokyo pop
• Szemadám György: Hová mész, emberke?
KRÓNIKA
• Lányi András: Felsőfokú filmoktatás
• N. N.: Mozgóképelméleti szak
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szomorú érzéketlenség

Báron György

Alekszandr Szokurov híre előbb eljutott a magyar mozibarátokhoz, mint a filmjei. Tarkovszkij legkedvesebb tanítványának, életműve örökösének mondták, a Mihalkov–Tarkovszkij utáni szovjet filmes nemzedék legragyogóbb tehetségének. Most, hogy láthatjuk végre furcsa, szép és melankolikus filmjét, a Szomorú érzéketlenséget, aligha kétséges, hogy ritka vizuális talentum birtokosa. „Az első világháború eseményeiből” – ez áll időhatározóként a film főcímén, és egy további nyomravezető utalás: „G. B. Shaw: A megtört szívek háza című műve alapján”. A film elején korai híradófelvételen maga az idős Shaw is megjelenik a vásznon, hogy beszédet intézzen olvasóihoz, majd később – rekonstruált ál-régi fölvételen – a maga alkotta történet szereplőjévé lesz, a világháború folyásáról pedig szürreálissá lassuló-gyorsuló, széles vászonra torzított híradóbetétek tudósítanak. Szó sincs tehát holmi Shaw-adaptációról, még olyan értelemben sem, ahogy mondjuk Mihalkov nyúlt Csehov Platonovjához.

Bár föltűnnek időnként a Shaw-mű cselekményének morzsái, de csak oly vázlatosan és jelzésszerűen, miként minden mű alkalmas volna ugyanerre, melyben emberek léteznek, szeretik és elárulják egymást, s közben igen szomorúak. Szokurov filmjének igazi tárgya a melankólia, az élet lassú szétázása, elvékonyodása. Valahol háború dúl, a világ darabjaira készül szakadni, a lövészárkok a cselekmény színteréül szolgáló udvarházig húzódnak, a benti azilumban azonban megadatik az időnek, hogy nyugodtan és tempósan végezze pusztító munkáját.

Tarkovszkij második korszakának apokaliptikus vízióira emlékeztet Szokurov filmje, időnként Tóth János fájdalmas mozgóképeire, az udvarház és a kert bejárásának rítusával pedig Mihalkov térkezelésére. Zavarba ejtő film ez, amely az első pillanattól rabul ejt képeivel, komolyságával és személyességével, ugyanakkor kevély gesztussal zárja le mindazokat az ismerős utakat, melyeken a racionális értelmezés elindulhatna. A történet, a „vonzások és választások”, a „párhuzamos viszonyok” érdektelenek, a képek azonban belénk égnek, akár a kínzó álmok. Az összefüggéstelen képsorok, a cselekménytörmelékek mögött valami erős és jófajta őrület munkál, amit Szokurovnak esze ágában sincs a „film” kedvéért megzabolázni. Ebből a magatartásból, mely oly ritka a mai filmkészítésben, nagy életművek szoktak kisarjadni. Alekszandr Szokurov kezében kétségkívül ott az ász, amit e filmjével láthatóan még nem vágott ki az asztalra. De hogy nem blöfföl, arról meggyőznek zaklatott, látomásos képsorai.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/12 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4885