Cseh kortársakKultmozi: Éjszaka a városbanElveszett lelkek karneváljaVarga Zoltán
Jan Balej első egészestés bábanimációjának groteszk panoptikumát külsőleg és belsőleg egyaránt rút figurák népesítik be. Majombábuk parádéjával, szemüket forgató s fogsorukat csattogtató csimpánz-automaták borzongató képsorával kezdődik Jan ©vankmajer korai bábanimációja, a Koporsósdi (1966). Ez a nyitány félreérthetetlenül deklarálja az igényt a Jiří Trnka nevével fémjelzett klasszikus bábfilmes hagyományok meghaladására; a rémisztő, a groteszk és a – Freud nevezetes esszéje alapján sokat elemzett – kísérteties bevezetésére a bábanimációba. (Utolsó művével, az 1965-ös A kézzel maga Trnka is szakított a klasszikus sémákkal, de ő az allegorikus rendszerkritika számára nyitotta meg a bábfilmet.) ©vankmajer nyomán Jiří Barta az expresszionista stilizációval ötvözte a bábanimációt a hamelni patkányfogó történetét újragondoló Krysarral (1985); a groteszk iránti vonzódástól Barta később sem szakadt el: bár a Krysarhoz képest családbarát bábanimációnak tűnik A padláson (2009), mégis olyan hatást kelt, mintha a Toy Story ąvankmajeri variációját látnánk. A horrorisztikus hangolású, groteszk és szürreális elemekkel tűzdelt bábfilm ©vankmajer- és Barta-féle vonulatát viszi tovább a nyolcvanas évek vége óta alkotó Jan Balej, akinek tavaly mutatták be Csehországban harmadik egészestés bábanimációját (Színpompás álom). Megelőző művét, A kis hableány történetét alaposan átfazonírozó A halbolt hercegnőjét (2015) a hat évvel ezelőtti KAFF közönségének volt szerencséje megtekinteni nálunk. Első egészestés bábfilmje, a 67 perces Éjszaka a városban (2007) pedig igazi ínyencdarab, stilisztikai és elbeszélői szempontból egyaránt kuriózum. Azoknak az animációknak a sorába illik, amelyekben nincs tagolt beszéd: az emberfigurák csak mormognak, dünnyögnek, sóhajtanak vagy nevetgélnek, de még az egymással leginkább kommunikáló szereplők – az antropomorf fa és szomszédja, a ponty – is tagolatlanul diskurálnak (a fa szelíd mordulásaira a ponty bugyborékolásai felelnek). Balej filmjének nincs egységes egésszé összeálló cselekménye, valójában öt egymástól jól elkülönülő részre tagolódik, mégsem olyan antológiafilm, amelynek egyes etapjai véletlenszerűen következnének egymás után. Mindegyik epizód között szoros szálakat sző a groteszk stilizáció; nem kétséges, hogy valamennyi figura ugyanannak a torz és rút, ám a komorságot morbid komikummal vegyítő világnak a vegetálásra kárhoztatott és/vagy kiszolgáltatott lakója. Balej animációjának szereplőgárdája zömmel ugyan emberfigurákból áll, de elnyújtott vagy összelapított fizimiskájuk, a méretarányosnál nagyobb vagy éppen kisebb testrészeik (kivált kidülledő szemgolyóik) alapján olyanok, mintha egyenest Edvard Munch vagy James Ensor vásznairól érkeztek volna. A felettébb bizarr kompánia tagjai nem kevésbé meghökkentő eseményeket élnek át. Az első epizód kicsiben az egész film elbeszélői felépítését is leképezi; afféle tablónak tekinthető, amely egy rozoga bérház lakóinak mindennapjaiba pillant bele. A hangyákat szippantó junkie-tól a rovarpreparátumokkal bolhacirkuszt rendező nímandon át a kisállat-krematóriumot (!) működtető öregúrig széles a skálája a pótcselekvésekbe vagy fetisisztikus rítusokba menekülő szerencsétleneknek – a madárjelmezben parádézó figura óhatatlanul ©vankmajer filmjét, A gyönyör összeesküvőit juttatja eszünkbe, míg a bolhacirkusz egyszerre idézi Vlagyiszlav Sztarevics és Winsor McCay úttörő animációit. A többi történet nyíltabban merít a horror kincsestárából. A megalázott harmonikazenész levágja a fülét s egy talált fület varr a sajátja helyére, majd döbbenten tapasztalja, hogy önálló életre kelve a karja egy bizonyos holland festő műveit alkotja újra – az Orlac kezei expresszionista rémtörténetének fölelevenítése szerfelett furcsa Van Gogh-hódolattá válik. Az éjfélkor bezáró kávéház vendégeiről pedig kiderül, hogy mind szellemek voltak, s végül az új látogató is az ódon csoportképen látható: ez az epizód igazolja – amit az első felvonásban a Jack Torrance-ra hasonlító karakter és az ikerlányok kettőse is sejtetett –, hogy Balejt a Ragyogás, Stanley Kubrick remeke is inspirálta. A záróepizód, amelyben két részeg cimbora a palackból szabadult dzsinntől „terülj, terülj, asztalkám”-at, zakatoló ételautomatát és erotikus képekkel teli szellemvasutazást kap, a lecsúszottság már-már mizantróp látlelete – beszédes, hogy az itt láttatott züllöttséget és az egész filmet átható reményvesztettséget csupán a fa és a ponty egyszerre abszurd és szívmelengető duójának korábbi története ellentételezi. Balej animációjában már csak a növény- és állatfigurák ábrázolásában maradt helye a szépnek és a jónak.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
