Magyar MűhelyBeszélgetés Bucsi Rékával„Ha látnám a Földet kívülről”Herczeg Zsófia
Online zsűrizések, FX és Netflix-projektek, saját nagyjátékfilm fejlesztése, sok tánc, nyelvészet és űrutazás. Mit csinált Bucsi Réka 2020-ban? Bucsi Réka már a MOME diplomamunkájával nagy szakmai hírnevet szerzett, amikor 2014-ben Oscar shortlistre válogatták a Symphony no. 42-t. Azóta francia-magyar koprodukcióban elkészítette a szerelem sokféleségét bemutató LOVE-ot, majd dán felkérésre egyórás háttéranimációt rendezett az Aarhus Jazz Orchestrának, amiből a Solar Walk című szürreális sci-fi kisfilm is született. 2014 óta minden páros évben visszatér a Berlinaléra, de míg korábban kisfilmjeivel szerepelt a versenyprogramban, 2020-ban zsűritag volt - így 28 év után újra magyar filmes ülhetett a zsűriben. Közben sok projekten dolgozott például az FX Networks-nek, a Cartoon Networknek és az Adult Swimnek, előadott a Pictoplasmán Berlinben és New Yorkban, valamint az FMX konferenciáján Stuttgartban, az amerikai CalArts-on pedig workshopot is tartott. Jelenleg a Netflixnek dolgozik látványtervezőkén, valamint első nagyjátékfilmjét fejleszti. * Mi volt az utolsó programod a járvány előtt? A Berlinale, ez volt az utolsó nagy fesztivál, amit még megtartottak. Nagyon szürreális belegondolni, mert gyakorlatilag közvetlenül utána zártak le mindent és ott még teljesen elképzelhetetlennek tűnt ez az egész. Ott még nem voltak óvintézkedések? Semmilyen óvintézkedés nem volt, ami visszatekintve elég ijesztő, mert Berlinben már jelen volt a járvány. Kifejezetten egy dologra emlékszem: a hotelben, ahol elszállásoltak, minden helyen ki voltak rakva kézfertőtlenítők. Valamilyen almás cég volt a fesztivál egyik szponzora, úgyhogy mindenhol emberek álltak óriási almás kosarakkal, és mindenki szedte ki az almákat. Az egy igazi vírusterjesztő kosár volt. Én is ettem, mindenki ott ette az almát mosatlanul. A járvány keresztülhúzta valamilyen terved? Meg voltam hívva néhány fesztivál zsűrijébe, például a koreai Bucheon Nemzetközi Animációs Fesztiválra, az amerikai GLAS-ra, vagy a svájci Fantoche-ra, de így csak online zsűri voltam. 2020 egy zsűriév lett volna, nagyobb fesztiválokkal. Az egyetlen, ami meg volt tartva, az a zágrábi Animafest, oda el is mentem. Terveztem kiköltözni Amerikába pár hónapra. Rév Marcellen keresztül megnéztem volna az Eufória szettjét is. Nagyon sajnálom, hogy ez elmaradt. Hogy néztél rövidfilmeket 2020-ban? Akkor néztem rövidfilmeket, amikor zsűriztem. Viszonylag sok, 4-5 fesztiválon voltam zsűri, az alatt láttam a tavalyi év animációs termését. Más fesztiválra nem jelentkeztem be ezeken kívül, mert sok lett volna. Így is sokszor láttam ugyanazt a filmet. Nem akartad elérhetővé tenni a Solar Walk-ot, mint ahogy sokan tették a filmjükkel? A Solar Walk nézhető VOD-on 2 dollárért. Nem titok, hogy ebből nagyon kevés pénzem származik, havi kb. 10 dollár. Kifejezetten szívesen támogatok egy szabadúszó művészt, ha érdekel a munkássága, mert tudom, hogy borzasztó nehéz most mindenkinek. Szóval pont most nem hiszem, hogy itt az ideje annak, hogy mindenki ingyen szolgálja fel online a dolgait. Most kéne támogatni egymást. Olyasmin nem gondolkodtál, amit Don Hertzfeldt csinál? Szignózott stilleket, DVD kiadványokat ad el, és ezekből rengeteg pénze származik. Brutális milyen összegeket tud összeszedni ezekkel. Itt lóg mögöttem egy aláírt print, amit tőle kaptam, mert pont ott voltam nála Texasban. Eredeti rajzot kértem, de azt nem ad. Irtó sokat érnek a celljei, mert sosem adja el őket. Láttam a Kickstarter kampányát és nem hittem el mennyi összejött rajta. Annyira felépítette a brand-jét az USA-ban, hogy példaértékű, de én nem tudnék ilyen kampányt csinálni. Jóban vagyunk, tavaly ő ajánlott be az Akadémiának. Ha elfogadják az ajánlóját, akkor akadémiai tag leszek. Megpróbálok szavazni olyan animációkra, amik valóban meghatározóak voltak abban az adott évben. Azt nem látod magaddal kapcsolatban, hogy te is brand vagy? Hát én ezt nem látom. (Nevet) Ez csak itthonról tűnik így? Ismernek az animációs szakmában, van munkám, van networköm. Ez viszonylag kicsi ipar, úgyhogy ki lehet ismerni viszonylag gyorsan, de nem hiszem, hogy brand lennék. Egy alkotó vagyok. Don Hertzfeldt egy fullos brand. Azért is, mert a rövidfilmjei sokszor összefüggnek, és lehet belőlük egy nagyjátékfilm. Nagyon jó formátumokban gondolkodik. Egyre hosszabbak a filmjei, a World of Tomorrow harmadik része már 34 perces, ami rövidfilmnél sok. Egyre hosszabbak a rövidfilmek. Igen. Nem tudom miért van így. A fesztiválokon egyre több film 20 perces. Nincs bajom egy hosszú filmmel, ha jó, csak az volt az általános tapasztalat, hogy nem azért 20 perces egy film, mert akkor teljesedik ki a történet, hanem képernyőidőt akart magának az alkotó. Nem volt rendesen megvágva, így elég feleslegesnek éreztük ezek nagy részét. Azt olvastam, hogy az Oscar shortlist után az utolsó körben csak 10 percet néznek meg a szavazók a filmekből. Annyira furcsa, hogy nem nézik végig a rövidfilmeket sem. Igen, nagyon. Amikor a Solar Walk volt nevezve, akkor egy bennfentes Akadémia-tag a Los Angeles-i vetítés után megkérdezte, szeretném-e tudni, hogy shortlistes lesz-e a Solar Walk. Azt mondta, hogy nem, mert nem néztek többet 7 percnél. A Solar Walk elején pedig rengeteg absztrakt rész van hosszan, nem is gondoltam, hogy lenne esélye. Nem nézik végig, teljesen nyíltan vállalják, hogy ez a rendszer. Mindhárom filmed Oscar-kvalifikált volt, de csak az első, a Symphony no. 42 lett shortlistes. Nem volt utána a szakma részéről egyfajta csalódottság érzés, vagy hogy túl sokat várnak tőled? Nem. Őszintén szólva az Oscar egy külön kategória a fejemben. Nincs egy szinten a fesztiválokkal, a díjakkal vagy bármilyen jellegű szakmai visszajelzéssel. Az Oscar egy absztrakt dolog, mert azt látom – minél többet vagyok benne a szakmában, annál több embert ismerek meg, annál jobban belelátok ezekbe –, hogy ez 100%-osan lobbi. Voltam zsűrikben, az nem lobbi tevékenység, ott megbeszéljük az összes filmet, csak néhányan vagyunk, vitatkozunk. Ha egy fesztivál zsűrije díjat ad nekem, és tudom kik, adok a véleményükre. Az nagyon-nagyon jóleső dolog. Az számít. Vagy ha egyáltalán beválogatnak egy jó fesztiválra, az jó visszajelzés. De az Oscar nekem soha nem képviselte az év legjobb filmjeit. Inkább showműsor az egész. Az Annie Awards milyen volt? Nagyon jó élmény volt, iszonyatosan nagy rongyrázás. A legjobb része a gála előtti este a Warner Brothers egyik forgatási épületében, ahol rendeznek egy hatalmas bulit. Ezer féle fotóbusz van, Bugs Bunny-s pólót nyomnak neked, Looney Tunes figurájú hamburgerek vannak, az egész egy óriási cirkusz. Ott van az összes jelölt, és minden Los Angeles-i animációs. Ott találkoztam többek közt Lisa Hanawalttal, a BoJack Horseman alkotójával vagy a Big Mouth csapatával is. A díjátadón viszont teljesen egyértelmű volt, hogy nem kapjuk meg a díjat, mert lelátóra ültettek. Mivel telt a tavalyi éved, ha csak online fesztiváloztál? A Vimeónak készítettem egy kisfilmet, ez volt a Stories in Place. című animáció. A Vimeo meghirdetett egy pályázatot, amelyben egy helyi vállalkozást és egy filmest támogatnak a Covid ideje alatt. Mindkettő kap valamennyi pénzt, és 10 nap van elkészíteni egy minimum 2 perces filmet az adott vállalkozásról. A Plante növénybolttal pályáztam, akiket korábban megkerestem, hogy csinálnék velük egy interjút a Vimeo projektjéhez. Nagyon örültek, hiszen kapnak egy filmet és még pénzt is, szóval ez nekik egy jó ajánlat. Négy másik alkotóval kaptam meg ezt a lehetőséget. Érdekes volt ilyen gyorsan csinálni egy filmet. Teljesen más technikával dolgoztam, mint a többi filmemnél, gyakorlatilag stop motion film lett. Jó tanulófolyamat volt. Ez is természeti témájú, és a korábbi filmjeid is kapcsolódnak ehhez. A járvány nem ihletett meg? Véletlenül pont egy olyan animációt készítettünk Turai Balázzsal és Kreif Zsuzsannával közösen, ami tökéletes Covid-film. Ezt az FX Networks Cake sorozatába csináltuk, akiknek korábban már gyártottam animációt Nicole Stafford és Pernille Kjaer rendezőkkel közösen, Beshemoth címmel. Az új film már egy ideje kész van, csak kicsit húzódott a leadása. Az egész sorozat gyártása akadozik a covid miatt, mert nemcsak animációs, hanem élőszereplős filmek is vannak. Ezt a felkérést már a járvány előtt megkaptuk, és témában teljesen véletlenül kötődik hozzá. Turai írta a treatmentet egy Philip K. Dick regény alapján, amikor együtt voltunk Dániában 2019 végén pár hónapot. Én a nagyjátékfilmemen dolgoztam, Kreif Zsuzsiék pedig a sajátjukon, és akkor beszéltünk róla, hogy kicsit aggódunk a kevés, előrelátható fizető munkák miatt. Úgyhogy kitaláltuk gyorsan ezt a filmet, pitcheltem az FX-nek, és igent mondtak rá. Tavaly a Bit Bang argentin fesztiválon tartottam egy online előadást is. Amúgy nagyon összemosódnak a hónapok a napok repetitív jellege miatt, gyakorlatilag mindig ugyanaz történik. Most kezdtem el naplót vezetni. Felmentem a Letterboxd-ra is, amitől sokkal jobb lett a filmdiétám. Jó ez a felület, mert olyan embereket követek, akiknek adok a véleményére, emiatt jó ajánlókat kapok. Én is szoktam írni egy-két sort. Az tetszik benne, hogy nem sok energia kell hozzá, és ha van kedvem, írok valamit. Például újranéztem az Arrivalt, amit imádok, és volt kedvem kicsit kiengedni a gőzt, megírni, miért jó ez a film. Ezt megtehetem és senki nem fogja elolvasni. De mégis azt érzem, hogy kimondtam. Eddig az egyetlen dolog, amit csináltam egy filmnézés után, hogy IMDB-re felmentem és adtam 0 vagy 10 pontot. A Letterboxd ráadásul tényleg a filmeseknek kitalált felület. Azt látom, hogy ezen a felületen a legtöbb ember filmes, vagy kritikus. Sokkal inkább egy filmes közösség, és szűrtebb, mint az IMDB. A saját filmjeidről elolvastad a kritikákat? Igen. Volt, ami meglepett? Volt egy hosszabb elemzés, hogy miért jobb a Solar Walk, mint a 2001: Űrodüsszeia. Eléggé érdekes vélemény, nyilván semmilyen szinten nem összehasonlíthatók, de jó volt olvasni. Van, aki nagyon nem érti és azt kommenteli: „nem tudom miért néztem meg”. Vannak persze pozitív megjegyzések is. Nem zavarnak a negatív kommentek, érdekes visszaolvasni más mit gondol. Nagyon meglepődtem, hogy ennyien írnak egy felületen animációs rövidfilmekről. Instagramon sokat láttuk, hogy táncoltál. Mesélted is, hogy aktívan táncolsz és csoportokba is jársz. Ez úgy kezdődött, hogy Los Angelesben jártam improvizációs órára. Mindenki magára fókuszál és mozog zenére. Nagyon jó meditatív testedzés. Amikor teljes lezárások voltak, tényleg nem járt ki senki sehova, akkor ez nagyon jó volt. Dániában Kreif Zsuzsiékkal jártunk egy anidance nevű órára heti egyszer, ahol animációsok táncoltak együtt. Ez is olyan volt, hogy volt egy vezető és volt egy teljesen random, vezetés nélküli óra, a sötétben táncolt mindenki, és volt egy óra, amikor mindenki együtt mozgott a többiekkel. Voltak kisebb feladatok, de semmi koreográfia. Mindig is nagyon szerettem táncolni. Aztán ezekkel a dán emberekkel elindítottunk egy hashtaget, ami nem lett nagy durranás, de sok ember küldött nekem videókat, hogy csinálják, mióta látja ezeket a kis rövid táncokat. A Bit Bang fesztiválon tartottam egy online előadást, ami után volt egy közönségtalálkozó a fesztivál keretein belül. Ott arra kért az argentin közönség, hogy táncoljak, mert látták ezeket a videókat instagramon. Felmerül az emberekben, hogy miért veszem fel és miért rakom ki a táncomat. Nem én találtam ezt ki, hanem más embereknél láttam. Amikor néztem másokat táncolni, nagyon furának éreztem, hogy mi ez a magamutogatás. Aztán elkezdtem gondolkodni azon, hogy ez miért zavar engem. Úgy döntöttem, hogy akkor én is elkezdem. Nagyon nehezemre esett, de érdekelt, hogy milyen lelki erőt kíván, hogy kirakjam magam a netre tánc közben. Jó gyakorlat volt olyan szempontból, hogy ritkán csinálok olyat, amiben ne lenne valamilyen szarkazmus vagy önreflexió. Sokszor bújok a szarkazmus vagy valami olyan dolog mögé, amitől nem kell komolyan venni saját magamat. Ami szerintem egy bizonyos szintig nem egy egészségtelen dolog. Valamiért aztán nagyon jól reagáltak rá az emberek. Az egyik leglájkoltabb videóm lett instagramon, de nem tudom, mit árul ez el a munkáimról. Ha már tánc, klipet rendeznél? Nagyon szívesen rendeznék klipet. Kinéztél már együttest? Van egy dán zenészlány, de a mostani munkám, a The Witch Boy miatt eltolódott pár program. Voltak kisebb bandák, és a járvány alatt lettek volna lehetőségek, de senkinek nem volt pénze és ingyen nem szeretnék videóklipet csinálni. Mesélsz a The Witch Boy-ról? Ez a Netflix Animations új produkciója, amit kizárólag a Netflix gyárt, tehát a Los Angelesben lévő animációs épületükben, házon belül, szóval nem adják ki bérmunkába más külföldi stúdióknak. Ez egy animációs musical lesz, amihez egy kaliforniai zenekar, a HAIM készíti a zenét, és a The Witch Boy képregény az alapja. Nem olvastam a képregényt, de ez inkább csak inspirálja a filmet, nagyon szabad feldolgozás lesz, sok aktualitással, például megjelenik a queer téma, vagy a fiatalok önkeresése. Az egész forgatókönyvet én sem kaptam meg, sok ember dolgozik rajta. Én látványtervezőként vagyok náluk teljes álllásban másfél hónapig. Ez az első etap, és ha itt nagyon jól tudunk együttműködni a rendezővel és a csapattal, és mindketten szeretnénk folytatni, akkor továbbra is ott leszek. De közben már fejlesztem a saját nagyjátékfilmemet. Úgyhogy nem biztos, hogy tovább fogok dolgozni ezen másfél hónapnál. Majd meglátjuk, hogy mit mondanak. Azért csábító állandó fizetést kapni. Szóval úgy dolgozol a Netflixnek, hogy a saját stílusodban dolgozhatsz? A filmjeim és az instagramra feltöltött minianimációim miatt kerestek meg, utóbbiak inspirálták a rendezőt, azok alapján kértek fel, hogy ezek a loopok olyanok, mintha valaki varázsolna. A filmnek egy részében boszorkányok szerepelnek, és nekem az ő varázsolásuk vizuális stílusának megtervezése a feladatom. Nagyon konkrét tervet kell kitalálnom, de nagyon jó feladat, mert teljesen absztrakt, nagyon stilizált és elemelkedett. Emiatt nekem is nagyon rá kell éreznem, hogyan pitcheljem az ötletemet, mert sokszor azt érzem, hogy le is kéne animálnom ahhoz, hogy érthető legyen. De a rendező, Minkyu Lee (az Oscar-jelölt Adam and Dog rendezője – A szerk.) kitűnő animátor, nagyon elismert a szakmában. Érti, hogy mit akarok. Nagyon jó, hogy animációs, mert sokszor van, hogy nem animációfilmes rendez, és akkor elég problematikus tud lenni a kommunikáció. Ha beválik a munka, nem maradnál a kapcsolatok és a tapasztalat miatt? Most már azért így is megismerek sok embert a Netflixnél. Ha most jó benyomást keltek tervezőként, akkor ez nekem megfelelő helyzet. De utána a gyártás következik, és az már kevésbé érdekes. Ez az izgalmas rész, amikor kitalálod az egészet és gyakorlatilag a story boardhoz sem kell ragaszkodnod. Azt érzem, hogy engem tényleg azért kértek meg, mert látták a munkáimat, és mert azt akarják, amit én csinálok. Nagyon jó érzés olyan emberekkel dolgozni, akik tisztelik az idődet, a munkádat, és nem próbálnak rád erőltetni valamit. Szinte féltek referenciákat mutatni, mert nem akarják elterelni a saját intuitív ötleteimet. Ami logikus, hiszen miért kérnének fel egy művészt, és mutatnának neki egy másik művésztől referenciát. Nagyon jó érzés olyan emberekkel dolgozni, akik lelkesek amiatt, mert részt veszel a projektben, emiatt pedig fontosnak is érzed magad. Mi a saját projekted? Ez egy nagyjátékfilm, amivel pályáztam az amerikai Rooftop Films nevű fesztiválnál. Időzítésben ki is jön a The Witch Boy-jal, mert akkor fog kiderülni az eredménye, amikor itt befejezem a munkát. Ha megkapom a pénzt, akkor nyilván abbahagyom a The Witch Boy-t, ha nem kapom meg, akkor lehet, hogy folytatom. A saját nagyjátékfilmemet egy jóbarátommal, Bernardo Brittóval írom (ő a Yearbook és a Hudson Geese rendezője – A szerk.). Britto amerikai, teljes állású író, animációkat rendezett, írt mindenféle filmet, sorozatot az HBO-nak vagy a Netflixnek. Nagyon tehetséges író és közeli barátom. Hasonlóan gondolkodik, mint én, de pont egy kicsit narratívabban, strukturáltabban, mint amit én csinálok. Nekem ez erős támaszt jelent és sokat tanulok tőle. Nem vagyok tapasztalt író, ő viszont nagyon figyel arra, hogy én mit szeretnék. Nem próbálja magára írni a filmet, vagy olyan irányba vinni, amitől nagyon narratív lesz, hanem hagyja azt a fajta szabadságot, amit szeretnék megtartani. De mégis nézhető vagy eladható legyen, hogy lehessen rá finanszírozást szerezni. 90 percben nyilván kell feszültség, konfliktus, párbeszéd. Nagyon örülök, hogy ő segít ebben, mert olyan dolgokat mond, amik nekem egyáltalán nem jutnak eszembe. Olyan pontokat kapcsol össze ránézve például a story boardomra vagy a papírra írt gondolataimra, hogy úgy érzem kiegészítjük egymást. Nagyon máshogy néz rá, mint én, mert teljesen más közegből, más tapasztalatokkal jön. Szerintem tökéletes kollaboráció. Ritkán érzem azt, hogy valakivel nagyon működik valami. Miről szól a film? Egy sci-fi lesz, ami a Földön játszódik, a jövőben, egy hetet ölel fel, és az alatt sok érdekes dolog történik. Ez nem egy alaposan átgondolt logline, de egyelőre nehezen írok logline-t anélkül, hogy szétspoilerezném a filmet. Emberek a főszereplői? Emberek. Nehéz embert tervezni. Az összes figurám nagyon hasonlóan néz ki, gyakorlatilag nincsenek karakterjegyeik, mindegyik egy mosolygó arc. Korábban nem rajzoltam karakterjegyeket az embereimnek. Bár a Symphony no. 42-ben volt egy-két ember, akiket jobban kidolgoztam. Mindig szerettem a nemtelen, nagyon stilizált karaktereket, viszont most, hogy párbeszéd van, és egy kamaradráma jellegű része is van a filmnek, kell, hogy legyen karakterük. Szeretném, hogy azonosuljanak velük a nézők, érdekelje őket, hogy mi lesz velük. Úgyhogy tervezek karaktereket, de semmiképp nem akarom túlzásba vinni az arcok részletességét. Azt szeretném, hogy stilizáltak legyenek, akik nem túl nőiesek, nem túl férfiasak, nincs túl sok egyéni vonásuk, de mégis van lelkük, amivel lehet azonosulni. Ez izgalmas új kihívás. Ilyenkor megjelenik a fejedben egy konkrét színész? Igen, sokat gyűjtök. Tilda Swinton az abszolút tökéletes példa, hogy milyen kinézetű karaktert szeretnék. Androgün, nem teljesen földi, kicsit fura, de attól nagyon szép, hogy különleges és más. Próbálok ezzel a hozzáállással dolgozni. Hunter Schafer (az Eufória egyik szereplője – A szerk.) is ott van a gyűjtésben. A szinkronhangra van ötleted? Vannak álomembereim, akiket megpróbálunk majd megkeresni. A társírómat elég jó ügynökség képviseli az USA-ban, például ők képviselik Ari Astert is. Nekik van egy olyan kapcsolati hálójuk, amivel el tudunk indulni Amerikában a pitcheléssel. Egyelőre az a fő terv, hogy ott körbeküldjük a film bibliáját. Egy jó látványterv, egy hosszabb treatment. De már írtam sok párbeszédet és narrációt, csak ezeket nem lehet első körben beadni, mert az túl sok információ lenne. Nem akarom sokáig húzni, szeretném elkezdeni jövőre. Ezt úgy mondom, hogy semmi pénzünk nincs még rá, de idén fogunk pályázni, ahova csak lehet. Ha Magyarországon nem kapunk pénzt, akkor megyünk máshová. Sajnálnám, ha nem lehetne magyar film. Nem azért akarok menni Amerikába, mert az más vagy „egzotikus”, hanem mert egyszerűen ott több embert ismerek a szakmából, akik szeretik a munkámat, mint itthon, és több a lehetőség. Ha már említetted az Arrivalt, hogyan állsz a nyelvészethez? Szerintem a lingvisztikánál kevés érdekesebb dolog van. A nagyjátékfilmem címe amúgy The Great Silence és részben a csendről és a kommunikációról szól. Semmilyen nyelvészeti oktatásban nem vettem részt, de sokat olvastam arról, hogy mennyi mindent befolyásol a nyelv, és észre sem vesszük. Eleve az, hogy mi például ugyanarra használjuk az írást, mint a beszédet, és ezáltal van egy elvesztegetettség érzete, mert tudnánk mást is kifejezni vele. Az időkezelés nekem olyan szinten felfoghatatlan, mint a nyelvhasználat. Egy iszonyatosan absztrakt része az agynak. Az emberek régen nem tudtak magukban olvasni, mert annyira össze volt kötve a hang a leírt szavakkal. Anno látványosság volt, amikor egy ember úgy olvasott, hogy nem mondta ki a szavakat. Elon Musk már tervezi az útját a Marsra. Te kipróbálnád az űrutazást? Persze, biztosan. A Marsra nem mennék el, de ha kimehetnék valamilyen űrállomásra és megnézhetném kívülről a Földet, az lenne a legnagyobb, legjobb dolog, amit el tudok képzelni. Mindig is úgy képzeltem, hogy teljesen megváltoztatná az életemet. El tudom képzelni, hogy olyan egzisztenciális érzésem lenne attól, ha látnám a Földet kívülről, hogy nagyon átértékelődne pár probléma a fejemben. De nem mennék a Marsra. Nagyon örülök, hogy itt a Földön vannak fák, vannak tavak, van sivatag, ami nem olyan, mint a Marson.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
