Magyar MűhelyBeszélgetés Traub ViktóriávalSellők és rinocéroszokSzivák Bernadett
Vágyainkban
hableányként vagy orrszarvúként játszunk.
Szenvedély
és bánat, múlt és jelen szürreális képsorokon elevenednek meg Traub Viktória új
animációs rövidfilmjében. A Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programjában
támogatott Sellők és rinocéroszok
hetente képviselteti magát a világ rangos, Oscar-kvalifikáló fesztiváljain,
szerepelt az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál versenyprogramjában,
Indiában elnyerte a Bangalore Rövidfilm Fesztivál, az Egyesült Államokban pedig
a California Women’s Film Festival legjobb animációs rövidfilmnek járó díját
is. A rendezővel a film sikereiről és elkészítéséről beszélgettünk.
*
Mikor
diákként Annecy-ben jártál, gondoltad volna, hogy egyszer egy filmed a
versenyprogramban fog szerepelni? Ráadásul utoljára kilenc éve versenyzett
magyar rövidfilm a fesztiválon.
Nagyon
örültem, hogy bekerültünk a versenyprogramba, és persze mindig vágytam erre.
Minden alkotónak az a célja, hogy minél több nagy és neves fesztiválra jussanak
el a filmjei.
Melyik
fesztiválon fog még szerepelni a film?
Többek
között Kanadában az Ottawa Animációs Film Fesztiválon és Atlantában a Dragon
Con rövidfilm fesztiválon. Szinte minden héten kapunk újabb hírt, hogy hol fog
versenyezni a film, nemrég vetítették Brazíliában az Anima Mundi Fesztiválon,
mexikói Guanajuato Fesztiválon, Európában pedig számos
helyen, például Olaszországban, Portugáliában, Bulgáriában, Svájcban és
Ukrajnában. Valahova meghívtak minket, valahova pedig mi pályáztunk.
Rengeteg
szimbólummal dolgozik az animáció. Hárman írtátok a forgatókönyvet, milyen volt
a munkamegosztás, hogyan tudtátok hármótok elképzeléseit véglegesíteni?
Dus Polettel
és Gergely Dorkával közösen
fejlesztettük a forgatókönyvet, és eléggé ki volt centizve, hogy mi minden
kerüljön bele a végleges változatba. Én alapból kötődöm a metamorfózisokhoz,
szeretek szürreális képekkel dolgozni, és ebben a filmben nagyon ki tudtam
teljesedni. Rengeteg ötletem és rajzom volt, nagyon precízen kidolgoztam a
metamorfózisokat, míg Dorka és Polett remek szerkezeti vázat tudtak
kialakítani, és a racionalitás oldaláról közelítették meg a történetet. Biztos
volt, hogy megjelenítjük az érzelmi dinamikák változását és azok szürreális
ábrázolását. Ezért is olyan sűrű a film, és akkor lehet a legjobban élvezni, ha
nem folyamatosan azon gondolkodsz, hogy mit látsz, hanem engeded magad
érzelmileg sodródni benne. Ez a visszajelzések alapján is jól működik.
A
jelenben játszódó történet lineáris, azt szövik át a múlt eseményei. A múltbéli
jelenetek vizionáriusabbak: van egy szerelmi szál, ami aztán egy szerelmi
háromszöggé alakul, mindezt a kislány – akit mi, alkotók Tildának hívunk –
emlékképei adják. A jelenben a kislány a körülötte lévő világban megtalálja
ugyanazokat az érzelmi katarzisokat és harcokat, amelyeket ő már átélt egyszer
a családja felbomlásakor. A múlt eseményei sokkal töredezettebbek, mint ahogyan
az emlékképek is azok.
A
színekről is beszéljünk, hiszen remekül elválasztják a jelent és a jövőt.
Hogyan választottátok ki az uralkodó színeket?
Az
elejétől elterveztük, hogy a múltat és a jelent élesen el akarjuk választani
egymástól. Szóba került, hogy akár úgy is megoldhatnánk, hogy a karakterek
formai megjelenése lesz más a két idősíkban, de aztán a színek mellett
döntöttünk. A jelen egy visszafogottabb, majdnem monokróm színvilág, a múlt
pedig sok narancssárgából, vörösből, főleg meleg színekből áll, ahol minden
karakter szinte vibrálóan élénk színű. Zágrábban megkérdezték, hogy miért ezt a
kivitelezést választottuk, hiszen a legtöbb ábrázolásban a múlt fekete-fehér.
De azon túl, hogy szerintem ez egy klisé, pont azért lett a múlt élénk színű,
mert az érzelmi intenzitást szerettük volna hangsúlyosan ábrázolni.
Bevallom,
engem kicsit összezavart, hogy a történetben két teljesen különböző karakter,
az anya és a nagymama is sellőként van ábrázolva.
Az
volt a célom, hogy a sellők és a rinocéroszok, mint a kapcsolatban, a vágyban
betöltött szerepeket ábrázolják. A sellőségnek végül is három életkora jelenik
meg a filmben. A kislány még a szexuális érés előtt áll, belőle még bármi
válhat, ő még csak a felnőttek szerelmi játszmáinak nézője és szenvedő alanya.
Az anyuka a kiteljesedett sellő-lét, aki arra vágyik, hogy szeressék, és
kizárólag a szexualitása által határozódik meg. A nagyinál már háttérbe szorult
a szexuális orientáltság, de ez sosem múlik el, és azért lássuk be, ő is az
érzékek embere, hiszen folyton fürdik. (nevet)
Neki már más jellegű emberi kapcsolatai vannak, ő az, aki a kislánnyal marad.
A
stáblistából kitűnik, hogy rengeteg munkafázisban részt vettél.
Nem
tudom, hogy ez a gyengeségem vagy az erősségem, de szeretek mindenhol ott lenni
egy projektben, meglehetősen fanatikusan dolgozom. A forgatókönyv-fejlesztéstől
a figuratervezésen, animáláson át egészen a vágásig. Akkor tudom jól érezni
magam a rendező szerepében, ha mindenhol ott vagyok. Vagyis nem csak
jóváhagyok, hanem valóban részt is veszek a munkában, de ez persze nem azt
jelenti, hogy mindenhez értek. Ezért olyan emberekkel igyekszem magam
körülvenni, akik hajlandóak elviselni ezt az attitűdöt, és akik az én
hiányosságaimmal együtt elfogadják, hogy mindenhol ott akarok lenni. Igyekszem
az összes munkafázisban tanulni.
A
hang volt számomra a legnagyobb kihívás, de a zeneszerző, Chris Allan Tod, és a
sound designer, Vadon Zoltán közös munkájában is igyekeztem minél jobban részt
venni. Az animátorok közül sokáig szinte senkivel sem találkoztam személyesen,
mert az ország különböző pontjain dolgoztak, de napi telefonos kapcsolatban
voltunk. A kreatív emberek sokszor éjszaka aktívak, én viszont inkább hajnalban
dolgozom, így a többség éjfél környékén küldte az anyagot, amire én reggel 5-6
körül válaszoltam mindenkinek. Mindig tudtam, ha valakinél csőrepedés volt,
vagy szakított a párjával, mert az ilyen élethelyzetek kihatottak a
munkafolyamatra.
A
film a mecenatúraprogram támogatásával készült. Mit gondolsz a pályázatról?
Amikor
lediplomáztam 2008-ban, kicsit azt éreztem, hogy nincs körülöttem lehetőség
arra, hogy filmet csináljak. A mecenatúraprogram tökéletes lehetőség az
alkotóknak, hogy filmet készíthessenek. Nagyon jó a program, nagyon sokat
köszönhetünk neki. Az, hogy szigorúan tartott határidőkkel kellett dolgozni,
bár nehéz volt, de mégis sokat segített. Én is és szerintem sok más filmkészítő
is nehezen találja meg az alkotási folyamatban azt a pontot, amikor kimondja:
kész van. Hiszen minden fejleszthető, a végtelenségig dolgozhatnék valamin, egy
animáció mindig lehetne részletesebb, vagy bővülhetne új jelenetekkel.
Hozzáteszem, nagyon elégedett vagyok a Sellők
és rinocéroszokkal, mindent beletettünk és mindenki a maximumot hozta a
munka során, de mégis borzasztóan nehéz volt kimondani, hogy befejeztük.
Hogyan
látod a mai magyar animáció helyzetét?
Szerintem
fantasztikusan ambiciózus és tehetséges animációs rendezőink vannak. Nagyon jó
ezt látni, rengeteg a fesztiválszereplés és -siker, szinte folyamatosan.
Örülök, és büszke vagyok arra, hogy sokakat személyesen is ismerek a rendezők
közül. Nagyon örülök, hogy akárhová megyek a világban, a magyar animációról
mint sikeres, erős alkotói műfajról kérdeznek és beszélhetek.
Hogyan
tovább a Sellők és rinocéroszok
után?
Szeretnék
csinálni egy rövidebb, 4-5 perces filmet ritmusváltásként. Emellett Polettel
közös tervünk egy egész estés animáció, de ez még fejlesztés és tárgyalás alatt
áll. Az biztos, hogy a női tematikát szeretnénk folytatni.
Az alkotóról röviden
Traub
Viktória rendező, 2008-ban végzett a MOME animációs szakán. Az Eső és a Médiatanács Macskássy
Gyula-pályázatán támogatott Vastojás című
alkotásai számos fesztiválon szerepeltek, utóbbi a San Diegó-i Nemzetközi
Gyerekfilm Fesztiválon nyerte el a legjobb rövidfilm kategória díját. Legújabb,
Sellők és rinocéroszok című
animációja jelenleg folyamatosan szerepel nemzetközi fesztiválok
versenyprogramjaiban.
A portré Hamarits Zsolt felvétele. A képek forrása: Pi Produkció
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|