Összehasonlitó szexuálesztétika

Amerikai kéjcirkusz

Király Jenő

Tracy Lord, a pornósztár a megbízható munkás öntudatát, a minőség ethoszát egyesíti a siker ethoszával.

Telivér asszony, mozgékony, nyugtalan nő passzívan várakozó, jelentéktelen férfi előtt térdepel. Az alaphelyzet a legalantasabb prostitúciót idézi, mely a szervezetet kimosó megkönnyebbülés lefolyó csatornájává minősíti a lélek kapuját. Az erotikus kultúra asszociációs rendszere az alantas funkciókat korábban a strapanő típusához kapcsolta. Az imádatra méltó esztétikai szenzációkat nem nyújtó strapanő átvette a férfit a luxusnőtől a tiltott, szégyellt és utált régiókban: ő az, aki nem mond nemet, az extrém kívánságok rabjának megviselt kísérőnője a testi pokol alsóbb köreiben. Az új amerikai pornográfiában azonban az alantas kívánságokat teljesítő elnyomott nő szerepének kellékeit a szép ragadozónőként aktivizált pikáns luxusnő ragadja magához. A nyitó képsorban dekoratív nő szólítja fel a férfit obszcén szavakkal olyan szexuális aktivitásokban való részvételre, amelyeket a mindennapi életben legfeljebb a férfi javasol a megbotránkozó, elzárkózó nőnek.

Új amazonok

A korábban több nőtípusra felosztott funkciókat egyetlen típus koncentrálja és monopolizálja, aki ráadásul a férfifunkciókat is fosztogatni kezdi. Megrendül a kultúrtörténet által évezredek, az etológia által évmilliók távlataiban bemutatott munkamegosztás: támadó, türelmetlen, izgatott, nem válogató hím és védekező, válogatós, feltételeket szabó, félénk nőstény szereposztása. Az eredmény a szexbestia, az erotikus aktivitás és hatalom extrém koncentrációja. Kultúránk könnyen előállítható, markáns kiváltók rendszerére redukálta a női szépség eszményét, a divat és a kozmetikai ipar a markáns szépségjegyeket általánosan hozzáférhetővé tette, a plasztikai sebészet korrigálja a test vélt hibáit (eltéréseit a normától), a szépség szignáljai messzemenően demokratizálódnak, a szépség nem sors és kiváltság, a szép nők száma megugrik, az inflálódott szépségek pedig rákényszerülnek a létharcra. A strapanő megszépül, és az élet most már a szépséget sem kíméli. Túl sok a szépség és már nem elég, hogy szép egy nő, a szépség nem segít. A társadalom megköveteli a szépséget, de nem hisz benne, csak a sikerben. A szépség elemi feltétel: ha elég szép a nő, indulhat a frontra, a mindennapi élet nagy háborújába.

Pasolini erotikája, az Élet trilógiája idején, a fallikus uniformitásra épít. Az arcok magaslati dimenziójában gazdagok és szegények, szépek vagy csúnyák, szomorúak vagy vidámak, öregek vagy fiatalok, teljességgel különbözőek az emberek, míg a harcias és reménykedő nemi szervek földszintjén mind egyforma: a túláradó és groteszk, de erőteljes vitalitás felkiáltó jeleiként egyenlősítik az embereket nemi reakcióik, minden illúzió és képmutatás vaskos kritikájaként.

Pasolini a groteszkre épít, a konvencionális pornófilm azonban kínban van a férfiakkal. Máig sem tisztázta megnyugtatóan szerepüket, s nem tudta esztétikailag kodifikálni erotikájukat. A férfi, izgalma csúcspontján, könnyen komikus szereplővé válhat. A nagy belső izgalom külső megjelenési formája össze nem illően kisszerű. A férfi nemisége ugyanis indiszkréten feltárja a reflexes megnyilvánulásokat, kiadja magát, a teljes megmutatkozásra ítélve. A nő feltárulkozása tett, döntés, gesztus, üzenet, ajándék. Mértéke és módja kontrollált. A férfi feltártsága prózai tény. Nemiségéből hiányzik a sejtelmes elem. A férfi látványa pillanatnyi előnyök, harcias nekibuzdulások vagy hátrányok, lelohadások kifejezője. A férfi nemisége az izgalom hiányát vagy ingadozását is jelzi, a jelen pillanat késztetéseiről vall, több elnézést igényel, s kevésbé inspirálja a megfejtő aktivitást. Ez is hozzájárulhat, hogy a férfi orákulumnak és mirákulumnak látja a nőt, míg a nő inkább az erőnek hódol. Az amerikai lányok elárasztják a mozivásznat, lecsapnak az érvényesülési lehetőségekre, benyomulnak a groteszkebb, kevésbé „fotogén”, férfi által feladott cselekvésterekbe. A prostitúció aktusait látjuk, de a nő kéje dominál. A férfi csak látogató, nincs polgárjoga, letelepedési engedélye a test birodalmában, fizet az ideiglenes tartózkodásért, órákért vagy percekért, midőn beléphet a kéj nagyvadjainak rezervátumába, ha csak zsákmányként is.

Minthogy a szépség már nem ad rangot, csak előfeltétel, a női kultúrában is – mely eddig a nemi szelekció alternatív elveit szegezte szembe a természetes szelekció kegyetlenebb elveivel, a meghittséget és az esztétikumot az erővel – döntő értékké válik az elsöprő agresszivitás, a lehengerlő versenymentalitás. A fogyasztói szex a férfi által megfizetett szolgáltatás, házhoz szállított áru, de a nő, a prostituált, a szolgáltató, az eszköz jelenik meg kihívó félként. A férfi zsákmánnyá válik: a kéjcirkuszban a publikum azért fizet, hogy a nagyvadak a prédát felfalják. A klasszikus európai kultúra a szépség erejét fedezte fel, az amerikanizált teljesítménytársadalom újra felfedezi az erő szépségét. A testek szakadatlan dolgozó szexfegyverek, az új szépségeszmény és a zakatoló, hatalmas fegyvereikkel vonuló terrorfilmi harcosok hőseszménye nyilvánvalóan rokon. Vajon az, hogy a szépség a létharc kritériumainak alávetettje lesz, s hogy így egypólusú szelekció jön létre, nem vezet-e a társadalom eljanicsárosodásához? A harcos tulajdonságai monopolisztikus alapelvet alkotnak, míg a régi kulturális szisztémában az egyik fél őrizte a sikerességet, a másik a szépséget s a társadalom egyszerre akart és tudott produktív és otthonos lenni.

E kultúra még a kérdés iránt is közönyös, hogy a tisztaságról mondjon-e le a hatékonyság nevében, vagy az érintetlenséget vesse-e el a tisztaság kritériumaként. A hatékonyságot és az érintkezést védelmezve hol arra hajlik, hogy a tisztaságot értelmezze át, hol arra, hogy a piszkot rehabilitálja. Az előbbi az átlagos közkultúra, az utóbbi a militáns szubkultúrák stratégiája. A konvencionális pornográfia általában inkább az előbbi gondolatmenethez folyamodik. Az érintkezés általi megméretés az érték, az akció mindent megtisztít. A fegyelmezett akciókészséget tanúsító lányokban nincs meg a tradicionális európai nő kötelező félénksége és tétovasága. Az egykori szűz, úgyis mint áldozati bárány, felszentelte az életet, a kettős értékrend képviselője és őrzője, annak tanúsága, hogy bár gyakorlatilag elfogadja az élet uralkodó rendjét és a hatékonyság kritériumait, nem hisz bennük, megőrzi lelki távolságát, s megálljt parancsol e kritériumoknak az otthon kapujában. Egy siető, elfoglalt és illúziótlan, rangokban és célokban nem hívő, értékkritériumaiban bizonytalan, de verseny- és teljesítményelvű világban a szándékokat semmi egyéb nem igazolhatja, mint az energikus kivitelezés. A nem lehengerlő és nem elsöprő erő: gyengeség. Az erotikus impulzusaikat kihívó szenvedélyességgel verbalizáló lányok magabiztos öntudatossága s a megvalósítás meg nem ingó határozottsága legitimálja a feltárt mozgatóerőket. Semmitől vissza nem riadó nyugodt elszántságuk, az aktusok vaskezű uralása, a kicsapongások határozott kézben tartása amazonszerű jelleget kölcsönöz aktivitásuknak. Mintha egyedül küzdenének a porondon, minden szálat kézben tartva, egy személyben vállalva a felelősséget s garantálva az akció sikerét. A prostitúció gépies lélektelenségét a nimfomániával s a nőiesség intimitásvesztését amazoni harciassággal kompenzáló lányok a világba kikiáltott vágyaik önmocskoló felvállalásának pátoszával hatnak. Megtanulták elfogadni és elfogadtatni magukat és megkerülhetetlen ténnyé válni. Ezek a lányok férfi módra vágynak, tesznek, kereskednek és harcolnak, nem képviselnek alternatív női kultúrát. Egyetlen világ van, mindenütt ugyanaz, a fegyelmezetlen álmodozó időt veszít, pillanatok alatt versenyhátrányba kerül.

A test beszél

Az aktivitásában, életmódjában, értékrendjében férfias nőnek fokoznia kell a testi nemi jellegeket, ha mégis hatni akar. Miután szociokulturálisan már férfi, biológiai eszközökkel kell megerősítenie nőiességét. A női jelleg erőteljes hangsúlyozása a hatalmi igény szimbolikáját is mozgósítja. A nagy keblek egyúttal az erotika specialistáinak cégérévé váltak. Méreteikkel együtt növekvő szerepükben a nagyság amerikai kultusza is szerepet játszik. A természetben a hím hozza a nemi ösztön áldozatait a létfenntartási ösztönnek: életveszélyesen feltűnő tolldíszeket, súlyos agancsokat. A keblek növelése is ilyen áldozat, miután már nem a férfi töri magát, a nő harcol a férfiért. A nagy kebel a nőtársak erotikus minőségét hivatott beárnyékolni. Az intenzíven mozgatott nagy keblek játéka a férfitól elorzott imponáló rituálé, s egyben a női dominancia önbüntetése, önostorozás.

A mohó kívánságokat kikiáltó nő obszcén szavainak szubjektuma közvetlenül a nemi szerv, ő szól, üzen, a száj csak postás. („Már egészen nedves!... Nem tud várni!”) A provokatív genitálfetisizmus a nemi szerv nyelvén beszél, ő kerül az én helyére, ezért nincs többé vita és kétely, konfliktus és habozás. A film, a nemi szervet középpontba állítva, egyúttal befogia a látványba a dekoratív test egészét. A szem gyönyörének érdeke más, mint az ősibb érzékeké, amaz a szellem eltávolodása, emez az anyagba belefúródó elrejtőzködés eksztázisa. E lányok a két ingert egyszerre akarják maximálni. Valamennyi lány vadul fantáziál és kihívóan maszturbál. Az átszellemült vizualitás és győzelmes dekorativitás középpontjába állítják a rút, eleven, nyitott, vitális tényt.

A gátlástalan test a lélek lazításvágyának szövetségese a tolongó tömegtársadalomban, ahol a szerepek kiosztottak, a nagy lehetőségek feledésbe merültek, s a túl nagy lélek és bonyolult szellem akadályoz a boldogulásban. Az én antikválódott, a test a legfelső instancia, az egyetlen erő, melyre a nagy sietségben még odafigyelnek. A testet felkínáló kontrasztok a változás térbe kivetült szimbólumai. A száj agresszív pirosa felel a szempillák vad sötétjére. Fehér kézen vörös körmök, naptól óvott combok tövében a szőrzet sötét foltja. A testiség térképének hangsúlyt kapó markáns határvonalai. A dekoratívan tálalt test jól tagolt táj, ahol nem lehet eltévedni. Vannak meglepetései és tartalékai, de nincsenek ellentmondásai és titkai. Ezek a nők olyanná váltak, ahogyan csak a kamasz látja a nőket, vágya fátyolán át, a vágyakat megszólító alapingerekre egyszerűsítve. Egészében gyönyörűek, bár ha jobban megnéznénk, nem találnánk semmi szépet rajtuk.

A fantázia, mely felfegyvereztetett, materializálódott, a magáévá nyilvánította egy hiperaktív testi szerv tevékenységi területét, vadászkörzetét, többé nem a valóság ellentéte, a világ bírálatát sem tekinti feladatának. Nem bírál, indirekt módon sem, de még csak nem is menekül. Búcsúzik az erotika a romantikától, eszképizmustól és melankóliától. A kihívó lányok szókimondó drasztikummal proponálják a fantázia javaslatait, melyeket nem haboznak azonnali cselekedetekbe átvinni. Az ötletet tett követi, a verbális monológ küzdelem nélkül változik át testi interakcióvá. A rituálé továbbra is a harci filmeket idézi: míg azokban bizonyos ideig ócsárolják egymást az ellenfelek, mielőtt egymásnak esnek, itt dicsérik magukat, mielőtt egymásnak esnének. A szavak nem okoznak nehézséget, nem kapcsolnak az akcióra túlzott érzelmi és erkölcsi ballasztot. Feladatuk megtisztítani a terepet az akció számára. Az akció ad értelmet a szavaknak, és nem a szavak az akciónak.

Nincs rafinált galantéria és kifinomult manipuláció, az érzékeny beleérzésen alapuló egyéni bánásmódot sem ismerik, de mindenkinek kijár az uniformizáló lelkesedés. Mindenki köteles – munkája jellegétől és társadalmi helyzetétől függetlenül – makuláltaln dekorativitással becsülni meg környezetét és önmagát. Mindenki köteles a nap minden percében vigyázban állni ama társadalom jó katonájaként, melynek demokratikus hadseregében mindenki mindenkinek parancsnoka. Mindenki köteles tökéletesen azonosulni cselekedeteivel, mindenbe belevinni igyekezetét, lelkesedését és műgondját. A választás: bűn, finnyásság. Minden vevő vevő! A választás lázadás a társadalom ellen. A választás irracionalitás, kiközösítés. Mindenkinek ugyanaz a lelkesedés jár. A feltétlen átadás és elfogadás mindenkinek kijár, nem valamely kitüntetett emberi viszonylat tulajdona. Simone de Beauvoir az amerikai taxisokat megfigyelve mondta el azokat a dolgokat, melyeket a fentiekben a taxigörlöket tanulmányozva tapasztaltunk. Szenvedélyes társas mivoltuk messzemenően automatizált, minden uniformizált és minden eladó, a csalás eredménye mégsem kínos vagy kínzó, a csalás nem ellenünk irányul, egymásért csalunk. Az életet, ha napról napra erőtlenebb módon is, még az eredeti utópiák vezérlik. Amerika labilis óriássá vált, ma már talán sokakban több szorongást kelt, mint csodálatot, egészében véve mégis még mindig hitelesebb kritikusainál. „Az ember érzi mögötte az ámítást – mondja Simone de Beauvoir az amerikai taxisok udvariasságáról. – Mégis a tiszteletadás eme külső jeleinek van eredménye, az amerikainak nem kell felfuvalkodottnak lennie, hogy érezze emberi méltóságát; ha üzleti jellegű is, az eladók, alkalmazottak, pincérek, postások szívélyessége sosem szolgai, nem keserűek és nem merevek; és ha talán érdekek hívják is életre, kedvességük mégis valódi. Az amerikai polgár sem passzívan tűri el a mosoly propagandáját: az előre gyártott optimizmus talaján ő maga szabad elhatározásából szívélyes, bizakodó, nagylelkű, kedvessége annál kevésbé gyanús, mennél kevésbé érdekelt a rendszer működésében, mennél inkább ámított, mintsem ámító. Bármi legyen is a véleményem az amerikai világnézetekről, mindig meleg rokonszenvvel emlékezem a taxisofőrökre, újságárusokra, cipőtisztítókra, mindazokra a kisemberekre, akik mindennapos tetteikkel fejezik ki, hogy az emberek egymást segítő szövetségesek lehetnének. Maguk körül a bizalom, a vidámság, a barátság légkörét teremtik meg.”

A prostitúció a garantált minőség, a színvonalas szolgáltatás hangsúlyozásával kerüli el a bűn asszociációs rendszerét; a pénz általános egyenértéke minden első rangú árut egy szintre helyez, a kapós áruk szintjére. A film prostituáltjai a megbízható munkás öntudatát, a minőség ethoszát egyesítik a jó kereskedő öntudatával, a siker ethoszával. A világmegváltó ideológiák csak a rémuralom segítségével tudták szabályozni az életet. Bukásuk az üzleti szellem konjunktúráját hozza. Az üzletszerű kéjelgés bizonyára kevésbé félelmes, mint a szadista rendcsinálás. A lányok pikantériájának receptje a nyugodt köznapiság, a természetes prózaiság, mely megszabadítja az erotikus kalandot a mesterkéltségtől, s az akció logikájától idegen ideologikus rituáléktól. Ha az áruviszony, a piaci szelekció, a kereslet-kínálat viszony igazol, nincs helye egyéb ellenőrző hatalomnak és hatalmi szónak.

Az amerikai élet mint megvalósult utópia önképéhez tartozik, hogy a lányok azzal keresik a pénzt, amit puszta lelkesedésből is megtennének; vágynak rá, éppen erre, gátlástalanul, szabadosan, mindenkivel, élni sietve. A lányok üresben is járnak: a telhetetlen specialista késztetésszomját kifejező maszturbációs aktusok biztosítják a nézőt, hogy itt abból él jól az ember, amit megtennie alkatilag is elkerülhetetlen. A fehér testű Jasmin ráfonódik a tárgyakra, combja közé kap bármit, ami alkalmas rá, társai sem tudnak leállni, a kéj örökmozgóiként zakatolnak. Ha a lányok önként is megtennék, úgy a pénz már nem egyszerű fizetési eszköz, inkább győzelmi serleg, trófea, érdemrend és áruvédjegy. A vevő fizet: a dollár szükséglet és szolgáltatás, egyén és társadalom talákozását szignalizálja. „Megfizetnek, tehát vagyok!” Az emberi szellem csendes, elsöprő paradigmaváltása fölöslegesnek tartja megfogalmazni alapelveit, oly erővel képviseli őket az élet.

Az oroszlán szájában

A film csúcspontján a pikáns, vadmacska típusú Jasmin térdepel a szokásos arctalan férfi előtt. Révülten közelít hozzá, mint aki először lát ilyet, értelmét, célját kutatva. Ismeretlen földi tárgy használati szabályát kereső marslakóként. Elszánt figyelme azt sugallja, hogy mindennek a végére jár. A dús test vergődését viharossá fokozza a kíméletlenül dobált nagy keblek harci tánca. A gátlástalan rángás metamorfózisa kimozdít a póz szoborszerűségéből. A mozdulat szétesés, öneldobás, kockázatvállalás, a forma trónfosztása, a társulás szerény ügybuzgalma, az én inflációja. A lányok nem fáradó intenzív reagálásának célja: egyszerre lenni tökéletesen materiális tárgy és átlelkesült, aktív alany. A testet reklámozó pózt a nézőszög legcsekélyebb változása is elronthatja. Ők úgy érzik, jobb, ha az ember maga dönti le a bálványt. Intenzív mozgásban elfogadtatni annyi, mint mindenestől, feltétlenül elfogadtatni. Ez a szépség nem bűvöl, nem bájol, nem kelleti magát, nem alkuszik, egyszerűen lehengerel. Ez a szépség nem gyengeség. Nevezhető-e még szépnek?

Hogy ezek a lelkes és szenvedélyes aktusok mégis csak a prostitúció aktusai? Annál fontosabb hitelesen eljátszani egymásnak, hogy mindent adunk, és mind jól érezzük magunkat! A nézőtéri férfiak tudják, hogy a lányok vergődése, a kéj sikolya csak produkció. A filmbeli férfiak is tudják, hogy a lányok kolosszális orgazmusai ajzószerek, megszerezhető, megvásárolható szolgáltatások. A szenvedély tűzijátékának kell feledtetnie a prózai okokra és célokra vonatkozó kérdéseket. Az alantas okoktól és prózai céloktól a lelkesedés és a teljesítmény menet közben emancipálják az akciót. Ez a varázsszó: az akció! Az amerikai mitológiában az akció a pozitív átváltozás, a megmentő metamorfózis, a csoda. Az akció kezdete és vége már próza. A svung, a lendület, a kezdet és vég közötti rögtönző repülés a lényeg, amely önmaga számára is titok: itt kell bedobni, amink van, fenntartani a tüzet, az izgalmat. A Mély torok (Deep Throat) elején a szürke és jelentéktelen Linda Lovelace akció közben átváltozik, az akció a nagy metamorfózisa. Köznapi helyzetekben tétova és kifejezéstelen. Az önként vállalt erotikus tortúra során pillanatok alatt hihetetlenül megszépül. Talán minden szépség önkéntes tortúra terméke? Talán minden emberben benne rejlik a szépség lehetősége? A szépség hiánya talán csak renyheség? Talán még nem tették fel az igazi kérdéseket az igazi filmeknek?

E magabiztos, elegáns nők artisták a kéj cirkuszában, s éppoly hökkenten bámulja meg őket a mai mozinéző, mint az egykori cirkuszi nép a fej ével az oroszlán szájába hajló vagy a késdobáló elé kiálló artistanőket. Már a cirkuszi élvezet forrása is a teljesítmény tisztelete és csodálata s az élet plaszticitásának kutatása volt. Az amerikai profizmus ideálja az elsőkből álló világelső társadalom, melyben minden egyes ember igyekszik a legjobb lenni a maga kis területén. A tökély, a csúcstermék feltétele pedig az, hogy ne tartsuk vissza erőinket, ne spóroljunk magunkkal. A profi magabiztos nekirugaszkodása nem engedi meg a világnak sem, hogy spóroljon, visszatartson: kénytelen megnyilatkozni, nem állhat ellen az emberi erőnek. Úgy kell tenni, mintha minden nagyszerű volna, és nagyszerű lesz, úgy kell tenni, mintha j ók volnánk, és jók leszünk, mindent meg kell tenni, és menni fog minden, mint a karikacsapás! Az új amerikai lány mindent megtesz, amit Európában a szenvedély végleteiben csapongó, külön úton járó, kétségbeesett és magányos kísérletező, de az amerikai lány mindezt úgy kínálja, mint a rágógumit vagy a pattogatott kukoricát. Mindent meg lehet tőlük kapni, semmivel sem kisebb hőfokon, de pontosabb és egzaktabb kivitelezésben, megbízhatóbban, mintha a valódi szenvedély adná. Behaviorista erotikájuk nem törődik a „lélek”, a „lényeg” a „személyiség” problémáival, a reagálások érzelmi, lelki, szellemi vagy metafizikai fedezetével. A játszma, az igények, a tárgy ismeretét és az erőbevetés igyekezetét ambicionálják. Az erotikus társ feladata, hogy kiegyensúlyozott társsá tegyen a világ számára. Linda Lovelace híres fellatioja, könnyes, fuldokló viaskodása az irdatlan nemi szervekkel, a Rockyra emlékeztet: harc a felemelkedésért, a teljesítményért, az elismertetésért. Mert ahhoz, hogy az, amivé az „amerikai álom” napjainkra lett, jó legyen az embernek, másféle alkatra lenne szüksége. Ezt fejezi ki a Linda Lovelace-film gegje a lány története, akinek a torkában volt a klitorisza. Már a Mély torok is azt kérdi, vajon milyen foglalkozásban lehetne Linda Lovelace adottságát hasznosítani. A mintegy karóba húzott Linda Lovelace hősi vergődése és mártíriuma végül fehér köpenyben végzett terápiás munkaként ismertetik el a Deep Throat mesebeli Amerikájában.

Az amerikai olyan, mint a világ teremtője, csak azt tudja mondani: „Legyen!” Az amerikai a semmiben lakik. Minden izmus kollektivizmus: az amerikai individualizmus is a nevelés és a propaganda intézményei által sulykolt üdvtanként, kondicionált szokások és nézetek rendszereként, már régen fegyelmező és korlátozó kollektivizmusként hatékony. Vége felé a film a szovjet álomgyár fénykorára emlékeztet: ott követelték meg, hogy az ember tökéletesen ki- és átadja magát, s ez maradéktalanul boldoggá is tegye őt. Ami a szovjeteknél a börtönvilággal egyetlen ponton sem érintkező eszmény volt, Amerikában valósággá vált. A horrorban az individualizmus védekezik vagy búcsúzkodik, a pornóban a kollektivizmus ünnepli diadalát. A professzionista perfekcionizmus amerikai mitológiája a lovagi tornák szelleméből, a próbatétel és helytállás mitológiájából táplálkozik. Amerikában a „profi” fogalma nem a megszokott feladatokat lélektelenül kivitelező érdektelenséget jelenti, hanem a problémamegoldás megszállottságát, a tárgy kihívásainak elébe álló szakértelmet és szenvedélyt. A buja, erotikus próbatételek női kóborlovagjainak fogadalma az, hogy nem mondanak nemet, s még azzal is hencegnek, hogy ők hívják ki a férfit és követelik ki az erotikus megpróbáltatásokat. Az erotikával edzik és fegyelmezik a testet és lelket. A közösülés a közösségi nevelés új módja. Ma a szexuális piac igényeivel teszik próbára törőképességünket, alkalmazkodó erőnket és készségünket, ahogyan a régi társadalom az erotika tiltása, elvonása vagy mérséklése útján fegyelmezett. Az erotika megélése és nem a lemondás ma az önfegyelmezés és önmegtagadás eszköze. Az erotika megvalósítása a legnagyobb lemondás. Az erotikus odaadás, a nemi kinyílás az egyén próbatétele, a társas és társadalmi felkínálkozás feltétlenségének iskolája.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1993/06 14-18. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1273

Cikk értékelése:

szavazat: 1199 átlag: 5.48