G-man filmek

Paul Lieberman: Gengszterosztag

Kész mozi

Varró Attila

Lieberman precíz dokumentumregénye újabb bizonyíték: a tényirodalom gyakran izgalmasabb az álomgyári stilizációnál.

1950-ben, amikor Hollywoodban nekilendül az öntörvényű zsarukról szóló „rogue cop” noirok ciklusa, Joseph Losey leforgatja a Lang-féle M amerikai gengszterremake-jét, amelynek lenyűgöző fináléjában a város bűncézára egy mélygarázsban rögtönzött pert rendez a gyermekgyilkost kézre kerítő söpredék számára, hogy a tehetetlen törvényőrök helyett ítéletet mondjanak az aktuális első számú közellenség felett. Losey nem véletlenül választotta a gengszterfilm-kánon ellenében Los Angelest helyszínnek és mintázta Mickey Cohen-ről a nagyfőnököt: a film idején az Angyalok Városa, történelme során először, a szervezett bűnözés fészke lett, ahol a rendőri korrupció illetve közöny jóformán korlátlan hatalmat adott a metropoliszt uraló zsidó, olasz és ír szindikátusnak, gyakorlatilag a kezükbe helyezve a Törvényt.

A fő gengszterbandát irányító Cohen és az erőszakra erőszakkal felelő renegát rendfenntartók mocskos érdekháborúját James Ellroy a ’90-es évek derekán már örök időkre megénekelte lenyűgöző Los Angeles-tetralógiájában, amelyet azóta közvetlenül (Szigorúan bizalmas) és közvetve (Mulholland Falls) már az álomgyár is feldolgozott. Tavaly azonban elkészült egy szikár zanzája is a viharos húsz évnek 1945 és 1965 között, amelynek középpontjába a városi rendőrség féllegális speciális különítménye, a nyolc fővel induló Gengszterosztag került. Paul Lieberman, Los Angeles-i újságíró bő tíz éven át kutatott, majd megírt félezer oldalas dokumentumkönyve az osztag négy túlélője, valamint a korabeli anyagok segítségével rekonstruálta azt a különös háborút, ami a törvény homályzónájában zajlott a politikai hatalmat irányító sztárgengszter és a saját kollégáik elől is rejtőzni kényszerülő csúcs-zsaruk közt, egyformán tisztességtelen eszközökkel és kíméletlen elszántsággal. A könyv cseppet sem emlékeztet Ellroy túlfűtött prózaverséhez és csupán annyi köze van az idei filmverzióhoz, mint a Genezis Könyvének az evolúcióhoz: bár ugyanarról szól, a megközelítés távolról sem látványosan heroizáló, golyózáporos és verbál-petárdás kalandmese, inkább szabatosan fogalmazott, precízen átlátott beszámoló, ami feltérképezi a két évtized legjelentősebb eseményeinek rejtett összefüggéseit. Lieberman olvasmányos krónikája azt az egyszerű elvet vallja, miszerint a valóság önmagában is elég szórakoztató lehet, ha a krónikás a megfelelő pontokra szegezi a reflektorfényt. Így a történetben nem csupán a Gengszterosztag évtizedeken át eltitkolt bravúrjai kapnak önálló fejezeteket (amelyek néha a jócskán feldúsított játékfilm-verziónál is izgalmasabbnak bizonyulnak, lásd a poloskák elhelyezését Mickey nappalijában, vagy Whalen meggyilkolását), de számos olyan sztori is belekerül az összefüggések hálózatába, amiket a filmművelt olvasó is jól ismerhet a korszakból, lásd a Fekete Dália-gyilkosságot vagy a Kettős kárigényt ihlető Ruth Snyder-ügyet.

A Gengszterosztag másik – főként filmrajongóknak kedves – érdeme az a szerzői törekvés, ami a hiteles dokumentálás világába rendre becsempészi az eseményekhez közeli álomgyárat. Az utalások néha csak felületes lábjegyzetek (mint a fiatal Marilyn vagy Sinatra említése), máskor közismert sztárpletykák (mint a Lana Turner-Johnny Stompanato-botrány), ugyanakkor számtalan alkalommal bizonyítják, milyen gyakori átfedések voltak a bűnvilág valósága és vászonmása között – kezdve a Sebhelyesarcú Capone-kulcsfilmjét író Ben Hecht és a rettegett Mickey Cohen munkakapcsolatától (amelyből végül sajnos nem született film), a Dragnet tévészéria és mozifilm Gengszterosztaghoz fűződő szoros kötelékein át a féltucat bűnözőig, akik párhuzamosan a filmvilágban is eljátszották önmaguk statisztaszerepét. Paul Lieberman odáig elmegy, hogy a könyv epilógusában a tavalyi filmverzió elkészítéséről is elárul pár kulisszatitkot, amelyben tanácsaikkal az osztag kilencvenes éveikben járó túlélői is közreműködtek, mígnem 2012 elején egy szélütés végzett az utolsó csapattaggal. Mintha csak ez a végszó is arról tanúskodna, ami az egész könyvből árad – a Gengszterosztag története nem csupán vászonra kívánkozó remek alapanyag volt, de minden különösebb extraakció, díszlet és maszk nélkül is életre kelt mozifilm.

I.P.C. Könyvkiadó. 2012.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2013/03 38-38. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11360

Cikk értékelése:

szavazat: 918 átlag: 5.59