KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/október
KRÓNIKA
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : 8. Titanic Nemzetközi Filmjelenlét Fesztivál
MAGYAR MŰHELY
• Balassa Péter: Magyar Titanic Beszélgetés a hetvenes évekről
• Jeles András: Magyar Titanic Beszélgetés a hetvenes évekről
• Jeles András: Filmcsók
• Heller Ágnes: A trák asszony nevetése A Jancsó-szalon filozófusai
MÉDIA
• Schubert Gusztáv: A képzet hatalma Médiabomba
• Hahner Péter: Amikor a farok csóválja...
• Hirsch Tibor: A képernyõ istene Truman Show

• Nádori Péter: Célpontok 1968: az elfelejtett Amerika
• N. N.: Mi lett velük?
• Epres Viktor: Amerika-amnézia
• Csejdy András: Felsőfokú honismeret A nagy Lebowski
• Beregi Tamás: Púderporparádé Maszkabál a mozivásznon
• Varró Attila: A tőr és a maszk Zorro álarca
• Kövesdy Gábor: A multiplex még nagyobb Mozi-forradalom
• Zachar Balázs: Mozgópiac
• Molnár Dániel: A hangerõ velünk van Multihang
• Bojár Iván András: Az ezüstnitrát illata Mozihalál
FESZTIVÁL
• Bori Erzsébet: Reformkonyha A Balkán mozija
• Kövesdy Gábor: Kelet-nyugati átjáró Karlovy Vary
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Vászoncigányok Romani Kris – Cigánytörvény
• Schubert Gusztáv: Mizz Bronti segít Két angol lány
• Takács Ferenc: Az érzéstelenített látvány Ryan közlegény megmentése
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A rokon
• Bori Erzsébet: Welcome to Sarajevo
• Nyírő András: Dark City
• Vidovszky György: A suttogó
• Hungler Tímea: Grease
• Tamás Amaryllis: Bűntársak
• Hirsch Tibor: Chipkatonák
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: A bab is hús A nagymama és a kinofón

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Média

Amikor a farok csóválja...

Hahner Péter

 

Nem lehet nagyon rossz az a film, amelyben Robert DeNiro szerepel Dustin Hoffmannal, gondoltam, amikor beültem a moziba. Azt azonban nem sejtettem, hogy ennyire jó lesz, ennyire egyenletesen magas színvonalú, kiváló filmszatíra – és ennyire aktuális. A filmben „az elnök embere” (DeNiro) egy hollywoodi producer (Dustin Hoffman) segítségével azon dolgozik, hogy egy gyors és sikeres, csak a televíziók képernyőjén látható háborúval elvonja az amerikaiak figyelmét a választások előtt az Egyesült Államok főtisztviselőjének legújabb szexbotrányáról. Melyik ország legyen az áldozat? Természetesen Albánia, hiszen erről az országról a film szereplői szerint senki sem tud semmit. A modern filmtrükkök előállítói nem ismernek lehetetlent, s a választók hamarosan saját szemükkel láthatják a (természetesen stúdiókban előállított) megrázó jeleneteket, albán anyák hálálkodnak népviseletbe öltözve az elnöknek, s ha az ellenjelöltnek dolgozó hatóságok túlságosan hamar jelentik be a háború lezárását, az sem baj, még mindig elő lehet rángatni a frontvonalak mögött hátrahagyott, magányos harcos legendáját. Hőseinket nem érheti meglepetés, a váratlan fordulatok közepette hidegvérrel rántják elő az újabb és újabb ötleteket, háborús hősöket teremtenek a semmiből, általuk elkészíttetett „régi dalokat” fedeznek fel a Kongresszusi Könyvtár lemeztárában, s ha kell, társadalmi mozgalmat indítanak a nem létező „mártírok” kiszabadítására. Barry Levinson komolyan vette a szatíra játékszabályait: a szereplők egy pillanatig sem próbálnak „mulatságosak lenni”, mindvégig a legnagyobb komolysággal tárgyalnak irracionálisan abszurd és tökéletesen cinikus terveikről, amelyek minél nevetségesebbek, annál nagyobb sikerre tarthatnak számot. Nincs megnyugtató befejezés sem: hőseinket legfeljebb saját elbizakodottságuk sodorhatja bajba, az igazság azonban akkor sem derülhet ki, hiszen köztudott, hogy mindig az az igazság, amit a televízió képernyőjén látunk. A film egyszerre szórakoztató és hátborzongató, hiszen arra a közismert, de kellően ki nem hangsúlyozott tényre hívja fel a figyelmet, hogy a tömegtájékoztatási manipuláció lehetőségeinek megnövekedésével egyenes arányban nő a vezető politikusok szabadsága is, hiszen a filmtrükkök modern eszközeinek segítségével mindent el lehet hitetni az emberekkel, látszat és valóság kibogozhatatlanul összebonyolítható, és immár a saját szemünknek sem hihetünk.

Az amerikai történelem legújabb fordulatai, Clinton megszégyenülése, majd az ezt követő rakétatámadások riasztóan aktuálissá tették ezt a filmet. A néző azon is elgondolkozhat, hogy vajon ¡gazuk van-e az amerikaiaknak, akik nagy jelentőséget tulajdonítanak vezető tisztviselőik magánéleti hazugságainak, és nem vagyunk-e mi, európaiak túlságosan is engedékenyek politikusainkkal. Egy bizonyos: még egyetlen európai ország sem készített ilyen gyilkos szatírát a kormányzat élén álló főtisztviselőről annak hivatali ideje alatt. Nem valószínű, hogy ez a tény politikusaink megbízhatóságával magyarázható.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/10 20. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3808