KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/október
KRÓNIKA
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : 8. Titanic Nemzetközi Filmjelenlét Fesztivál
MAGYAR MŰHELY
• Balassa Péter: Magyar Titanic Beszélgetés a hetvenes évekről
• Jeles András: Magyar Titanic Beszélgetés a hetvenes évekről
• Jeles András: Filmcsók
• Heller Ágnes: A trák asszony nevetése A Jancsó-szalon filozófusai
MÉDIA
• Schubert Gusztáv: A képzet hatalma Médiabomba
• Hahner Péter: Amikor a farok csóválja...
• Hirsch Tibor: A képernyõ istene Truman Show

• Nádori Péter: Célpontok 1968: az elfelejtett Amerika
• N. N.: Mi lett velük?
• Epres Viktor: Amerika-amnézia
• Csejdy András: Felsőfokú honismeret A nagy Lebowski
• Beregi Tamás: Púderporparádé Maszkabál a mozivásznon
• Varró Attila: A tőr és a maszk Zorro álarca
• Kövesdy Gábor: A multiplex még nagyobb Mozi-forradalom
• Zachar Balázs: Mozgópiac
• Molnár Dániel: A hangerõ velünk van Multihang
• Bojár Iván András: Az ezüstnitrát illata Mozihalál
FESZTIVÁL
• Bori Erzsébet: Reformkonyha A Balkán mozija
• Kövesdy Gábor: Kelet-nyugati átjáró Karlovy Vary
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Vászoncigányok Romani Kris – Cigánytörvény
• Schubert Gusztáv: Mizz Bronti segít Két angol lány
• Takács Ferenc: Az érzéstelenített látvány Ryan közlegény megmentése
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A rokon
• Bori Erzsébet: Welcome to Sarajevo
• Nyírő András: Dark City
• Vidovszky György: A suttogó
• Hungler Tímea: Grease
• Tamás Amaryllis: Bűntársak
• Hirsch Tibor: Chipkatonák
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: A bab is hús A nagymama és a kinofón

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Filmcsók

Jeles András

A csók bemutatásánál alig képzelhető botrányosabb gesztus, cinikusan szemérmetlenebb, pornografikusabb merénylet.

 

Most, hogy méltó helyet kapott a filmkép ikonográfiájában a gyermekgyilkosság és az emberi test esztétikai meggondolásból való szétdarabolása - helyére került ez a valami is, ez a „filmcsók”.

 

*

 

Íme, láthatjuk, beláthatjuk, hogy az iszlám emberalak-ábrázolást érintő tilalma mögött ősi tudás van, mélységes emberismeret. (Hiszen mi is ez a tudás - úgy számol az Eljövendőkkel, mint ami már itt járt közöttünk, számtalanszor bekövetkezett.)

 

*

 

Ha - jó órában legyen mondva - cenzor lennék, úgy gondolom, előbb tiltanám be a CSÓK-nak filmen (mozgóképen) való ábrázolását, mint a pornográfiát.

 

*

 

Megfigyelhető, hogy a pornográfia - valami tudattalan stílusérzék nyomaként - általában kerüli a CSÓK ábrázolását.

 

*

 

Ha valaki az Idolról eltüntetné az ágyékkötőt és „rekonstruálná” a nemi szervet, - ez a gesztusmindenesetre egy rendkívül éles, világos teológiai állásfoglalással  volna egyenértékű; ugyanakkor, alighanem, pornográfiának minősítenék.

(A kereszténységben tombol a testiség; a szenvedés például: csakis testi szenvedés - ezt ábrázolja az Idol is, szegény ... Íme, megint a rabszolgák mentalitása!)

 

*

 

A régi egyiptomiak - ebben is Ozirisz történetét ismételték - levágták az elhunyt phallosát, bebalzsamozták, és egy bearanyozott fa-obeliszkben a múmia mellé helyezték. (Mereskovszkij hozzáfűzi ehhez: „A nemi egyesülés a feltámadó húsnak előíze, de keserűséggel, szégyenérzettel és halálfélelemmel keveredve.”)

 

*

 

Amint egy halott bemutatásával képtelenség az elmúlást ábrázolni, éppen így abszurd próbálkozás a csókolózó emberpár képével olyan tartalmak kifejezésére törekedni, amelyek egy valóságos, tényleges (dokumentáris) CSÓK közben ébrednek az érintettekben.

És a filmcsináló mintha (!) számolna is ezzel, nem próbálkozik „mélységekkel”, ő - ha csókot mutat - egy pecsét határozottságával, egy bélyegző feliratának intellektuális erejével mindössze ilyesmit akar mondani: „Féltékeny!”, „Szereti!”, „Ebből még probléma lesz!”, „Hiába ellenkezett!”, „Sármos gyilkos!”...

(Különben pedig hátat fordít az egésznek, s mint aki jól végezte dolgát, magára hagyja teremtményeit - csókolózzanak!)

 

*

 

A szó (logos) teljes körű felelősséggel tartozik önmagáért; a kép értelme - a tulajdonítások kimeríthetetlen szabadsága folytán - végtelen és beláthatatlan.

(Aki képek mutogatásával foglalkozik, olyan, mint az az exhibicionista, aki maga sincs tisztában azzal, hogy mi látható a ballonkabát örök időkre széttárt szárnyai között.)

 

*

 

CSÓK közben

... a testi érzékelés homályában és élményteli anarchiájában, a percepció skálájának a káprázatig, majd az érzéketlenségig menő finomodása közben, az ingerek szokatlan és alig elviselhető telítettségétől maga az Én is megrendül, mintegy elveszti körvonalait, s valami vadonatúj Időben a Másikkal - mint valami ozmózisban - elkeveredik... de ebben az aktusban az érintettek nem pusztán az Én fel- és eloldódásának misztériumát tapasztalhatják meg, hanem: miközben nyitott, sebzett érzékekkel alászállanak az Anyagba, a húsba, s talán mert ennek az utazásnak a során a gyönyörtől felsértett apparátus képtelen már az élmények élességét, elevenségét, és gazdagságát elhordozni, fordulat áll be, amit az érintettek a maguk ködös-borongós nyelvén „boldogságnak” (stb.) neveznek el, de amelyet pontosabban, vagy inkább tárgyilagosan szólva szublimációnak, az érzékelésnek a Test köréből való kiszakadásának, és egy új, ismeretlen tartomány határaihoz-érkezésnek mondhatunk.

 

*

 

Ha a gyónás vallási aktus, mennyivel inkább lehet az egy érintés - s pláne egy CSÓK!

 

*

 

A CSÓK - szinesztézia, ahogyan a pillangó: feltámadás.

 

*

 

A CSÓK - interferencia, az Én körvonalai elmosódnak, s megjelenik benne a Másik; a Hús lélekké olvad, s Szellemmé áll össze a matéria.

 

*

 

Az úgynevezett nemi szervek - bár van „fiziognómiájuk”, némi halvány, személyes karakterük, mégiscsak a szaporodás céljára fogott aktus uniformizált szervei, a szájhoz képest mindenesetre lelketlen közkatonák - s lám, alig érthető módon ezekkel kapcsolatos a legszigorúbb tabu, szemérem és prüdéria, illetve - másfelől - a pornográf képzelet unalmas exkurzusai elsősorban ezekhez tapadnak...

... holott egy ténylegesen bekövetkező, egy valóságosan történő CSÓK bemutatásánál alig képzelhető botrányosabb gesztus, valami cinikusan szemérmetlenebb, egyszóval: pornografikusabb merénylet...

... tehát például a vizuális pornográfiának - ha tudná, mit cselekszik - éppen ennek bemutatására kellene törekednie...

... De hiszen éppen ez az, amivel az úgynevezett játék (!) film majd száz éve próbálkozik!

(Fatális szerepcsere, akár egy komédiában, - csakhogy ezúttal nincs kedvünk nevetni!)

Lám, ebben a kijelentésben is egy jóhiszemű tévedés rejtezik: a kívülálló óhatatlanul és automatikusan valami szellemiséget tulajdonít a pornográfiának, Őkelmének azonban nincsenek elvei, hacsak az nem, amit egy szovjet író így fejezett ki: „Nem vagyunk Dosztojevszkijok, nekünk a pénz kell!”

 

*

 

Érdekes volna tudni, mi minden történhetne, ha két, egymásra-hangolódott, s a testi szimpátia késztetéseit is átélő egyén, nem ismervén a CSÓK intézményét, miként nyilvánítaná ki magától-értetődő módon, reflexszerűen, úgy hogy a „közlés” csatornáján maga az érzés, a feszültség is szabadon, otthonosan közlekedjen, a másikat érintő szexuális indíttatásait.

 

*

 

Prérikutyák, ha találkoznak, „tartózkodó csókot váltanak”, majd megszemlélik egymás végbélmirigyeit, hogy lássák, csakugyan ismerősök-e.

(Felhasználható filmen, színpadon, lehetőleg Kossuth- vagy Oscar-díjas színművészek alakításában.)

 

*

 

Már az is különös, hogy az általunk szinoptikusan átlátható civilizált világban - amelynek közönségességét persze egy pillanatra sem tévesztjük szem elől - a CSÓK (baccio, kuss, kiss, stb.) olyan szerepet játszik a társas életben, mint a prológ egy falusi színjátékban, vagy - mondjuk - egy szolid előétel a vastag lakomán, illetve már bátrabban szólva, mint lefejezés előtt egy friss borotválkozás, végül - költői ambícióval kitéve - mint illedelmes torokköszörülés a halálhörgés bevezetőjeként, satöbbi.

A magam részéről természetesebbnek és - egyúttal - a dolog szelleméhez illőbbnek tartanám, ha megfordulna a sorrend és - példának okáért - a nemek vonzódásának első, ártatlan mozdulása a nemi szervek érintgetésében, dörzsölésében (stb.) nyilvánulna meg, hogy azután a kiteljesedett szenvedélyek a CSÓK nedves, őrjöngő éjszakájába siessenek, ahol - mint már említettem, - Lélek és Test, Én és Ő egymásba játszik, és az öröm torokszorító lüktetésében mindegyik magát elveszejti. Satöbbi.

(Mereskovszkijnál olvastam valahol - nem emlékszem már, hogy egy sztélére, falfestményre, vagy egy koporsó belső díszítésére vonatkozik-e a beszámoló –, hogy: „... az egymás után következő képek sorozatában, mint kinematografikus pillanatfelvételekben ábrázolták Ozirisz lassan feltámadó testét [...] Kétségtelen - jegyzi meg Mereskovszkij -, nem gondolat ez a lélekben, hanem érzés a testben... szeretők láttára szerethetnénk, feltámadók láttára...”

 

*

 

Nem tudom, mondtam-e már, hogy a feltámadást Egyiptomban - valami szarkofágon - SZÁRNYAS PHALLOSSZAL ábrázolták...

 

*

 

A vonat érkezésekor” a nézőtéren kitört a pánik.

Vajon felugráltak-e rémületükben, kétségbeesésükben a nézők, akik a vetített árnyakat először látták a FILMCSÓK-ban egyesülni?

 

*

 

CSÓK-misztérium

...a CSÓK éjszakájában megtörténik a beavatás: az áldozat feldarabolása és elfogyasztása révén az istennel való egyesülés, ez az extázis, ezt követi a feltámadás.

(Bachofen jegyzi meg valahol, hogy pre-hellén népek az aktust kereszttel (!) ábrázolták.)

 

*

 

Kicsinyített Megváltó aranykeresztre feszítve függ egy illatos, női nyakban.

 

*

 

A monogám házasélet - legitim prostitúció.

A prostitúció - a házasság paródiája, szatírjátékszerű megvalósulása.

 

*

 

Celine

„...a halál végül is nagyjából ugyanolyan, mint egy házasság”.

(Nyilván arra céloz, hogy „nagyjából” az ember olyan biztonsággal találja meg az éppen neki rendelt halál-féleséget - mint a neki való feleséget.)

 

*

 

Ha pedofíliáról hallok, először a túlcsorduló emberszeretetre kell gondolnom; egy szerencsétlent látok, aki az ember iránti szerelmét - minthogy az Ember eredeti, fénylő és bájos alakjában már csak gyerekként látható - tragikus módon csak üldözöttként, zűrösen és veszélyesen élheti ki.

 

*

 

A blaszfémia - a benne kifejeződő szellemiségtől és kvalitástól szinte függetlenül - tudva-tudatlanul kapcsolatot tart a szakrálissal, ahogy a bűnöző is szemmel tartja a Parancsolatokat s azok ellenében működik, más szóval: mintegy ébrentartja a SZENT-tel kapcsolatos, kihunyóban lévő érzékenységeket.

(Ha a Mona Lisa-képre bajuszt festenek, az nem a „szépség” vagy az „arc” megcsúfolása, különös módon ez a gesztus nem is érinti a képet, sem az ábrázolt arcot - tessék megnézni eredetiben, hogy mi zajlik ott a sűrűben: Leonardo festménye olyan eleven, amilyen csak a szellemi módon létező és a természeti értelemben univerzális szok lenni; mint valami óceán, amit ideiglenesen egy üveglap mögé tereltek - mármost hogy jön ide egy bajusz?

Nyilván csak úgy, mint egy szakadás.

Ugyanígy megtörténhet, hogy egy Buddha-szobor ölébe serblit, gránátot, vagy egy darab szart helyeznek... hogy érinthetné ez a Megszabadultat?

Az a gyanúm, hogy blaszfémia talán csak az őrjöngők (a „hit” mindenféle megszállottjai) és az inkvizítorok számára létezik.

 

*

 

Nem, a blaszfémia nem rombolja a szellemi építményt, nem ez rombolja. (Minden téren felejtés, félreértés, leépülés.)

 

*

 

Egyiptom

... Ezt mondja a pap a múmia felett (A Száj és a Szemek kinyitása): „...Kelj fel, kelj fel, Ozirisz (Egyiptomban minden halott - Ozirisz, a meghaló és feltámadó isten), eljöttem én, a te Hórusz fiad, hogy visszaadjam neked az életet, hogy egyesítsem a csontjaidat és összeillesszem tagjaidat, ... Horus kinyíja szájadat, szemeket ád neked a látásra, füleket a hallásra...”

Ezt követően a pap arcát a múmia arcához közelíti és szájából szájába leheli az élet levegőjét.

 

*

 

az orr: érzéki, akár a vakok

(de nem lehet tettenérni)

a fül: ártatlan, rejtélyes, étheri

a szem: kissé közelebb a matériához, megrontható

(„a fülnél megbízhatóbb” - Herakleitos)

a száj: fürdik a matériában

(s mert a beszéd koreográfiája által vezérelt

instrumentum - etikai megítélés alá esik:

„Mert nem az fertőzi meg az embert, ami a száján

bemegy...”)

 

*

 

Miért ne láthatná... azt a dolgot (FILM-CSÓK) valaki így is: „Minthogy itt testeket látok egymásra borulva, s mivel a test a lélek koporsója - tehát nyilvánvaló, hogy illetéktelenül és akaratlanul valami szent cselekvés szemlélője lettem, ezek a koporsók, úgy láttam, lelkeket cseréltek...” (stb.)

(Megjegyzés a csókolózó, emberalakot mintázó koporsók-ötlethez: utólag figyeltem fel arra, hogy valóságosan létezik egy ehhez hasonló kép - Magritte Manet-persziflázsa.)

 

*

 

Szögezzük le, hogy a CSÓK - hasonlóan a monogám házassághoz, a Zeppelinhez, a női futballhoz és az Armageddonhoz kapcsolódó várakozásokhoz - éppen elég okot ad a fatális csalódásra... itt hozzá kell fűzni, hogy: „amint az várható volt”, minthogy ezúttal is az ember az, akiről kérdés és szó esik, az ember e tollatlan, rosszindulatú ragadozó, aki - ha Borges képzelt lényeket katalogizáló bestiáriumában szerepelne, bizonyára ezzel az epiteton ornanssal tűnne fel: „mindig beleköp a saját levesébe”.

Megfigyeltem, hogy amint a zsenialitás, azonképpen a tehetségtelenség is, félreérthetetlen, bűbájos adottság, amit megérint, azt elvarázsolja, s a mondabeli Mídász királyhoz hasonlóan, csak éppen kínosabb eredménnyel, mindent tökéletes szarrá változtat.

Nos, éppen ez történt szerintem az idők során az emberiséggel, ilyen mítikus varázslóvá változott, amihez hozzáért, azt magához hasonítván, tönkretette - ennek nyomán környes-körül mindenből bűzlik a tehetségtelenség.

(Elég csak egy Mozart-operát meghallgatni: utána úgy érzi az ember, hogy sok műanyag skatulát, habcsókot és zöldlegyet fogyasztott a fülével, pedig eredetileg - azt mondják - a szerző tehetséges.)

Nna! Ugyanígy áll a helyzet a CSÓKKAL is - ami azt illeti - magával az úgynevezett FILMMŰVÉSZETTEL is. A FILM-CSÓK-ban pedig - akár egy montázsban - találkozik és összeadódik (talányos értelmű hülyeséggé szublimálódva) mindazon bűn, amit egyik ágon a FILM, a másik ágon a CSÓK vonalán az idők során elkövettünk.

 

*

 

A prostitúciót persze nem lehet kivonni a modern társadalmakból, - de ha ezt meg lehetne tenni, egyből leállnának - mint elemi csapások, háborúk idején - az erőművek, a nyomdagépek, kitörne a pánik a tőzsdén, a bankok körül, akadozna a köz- és az államigazgatás, mint egy varázsütésre kihunynának a képernyők, lehúzhatnák a redőnyt a mozik, a színházak - mindezt angyali arccal, repesve bámulnák az utcai prostituáltak, satöbbi.

 

*

 

Kétségtelen, hogy a prostituált is (t. i. a szexuális szolgáltató) kénytelen működése közben bizonyos színművészetet gyakorolni, ezzel azonban nem veszélyezteti az egzisztenciáját - másként van ez, sajnos, a színművész esetében: a prostituáltnak elnézzük a gyenge színészkedést, a színésznek azonban nem nézzük el a prostitúciót, persze nem morális szigorból, hanem mert ezzel kétségessé teszi önnön egzisztenciáját, gyanús lesz, hiteltelen, elfordulunk tőle (eddig a pillanatig átadtuk magunkat neki) - s ezzel, esztétikai értelemben, elveszett.

Mert ami az utcai szolgáltató esetében még nem szembeötlő, t. i. hogy a test lélekkel átitatott, s minden aktus a lélek gyötrelme, s bizonyos mértékű roncsolódás, tönkremenés árán valósulhat csak meg (olyasmi ez, mint a balzaci szamárbőr), ugyanez a színésznél nyilvánvaló „ontológiai” adottság, s amint egy gyermeket is csak egyszer lehet megrontani...

Ha tehát a CSÓK a kamerák előtt („vegyük fel így is, meg úgy is, összesen tehát nyolcszor”) bekövetkezik, de nem történik meg, márpedig - és ezt értsük meg jól - nem is történhet meg, mint ahogyan egy álom, egy reveláció sem történhet külső parancsra, - akkor valójában annak a döntésnek a következményeit nézhetjük végig, hogy valaki elintézte magában: a testét ezentúl, mint valamely felvonulási terepet, akármilyen bérlő rendelkezésére bocsátja.

(Tévedés, hiszen éppen ez az, amit elvár az egész vonalon a tisztelt prostituálódott nagyközönség!)

 

*

 

Úgy képzelem, szorult helyzetben kell lennie a kollégának, aki egy FILMCSÓK szcenírozásába bocsájtkozik.

 

*

 

A Színésznek tehát ezt a bérbeadás-dolgot nem volna szabad megtennie - hogy önmagához, a kifejezést működtető régiókhoz való kapcsolatát megőrizze.

Minthogy azonban maga a modern (nem-kultikus) színjátszás is, úgy amint van, átitatódott prostitúcióval, a valóságos színészi működés mechanizmusai elfelejtődtek, elmosódtak, tehát a Színész bizonyos képzelőerővel, találékonysággal elhitetheti magával, hogy a kurválkodás (pénzért, boldogulásért, Kossuth- és Oscar-díjért: csókot, csókos-csókot, és így tovább), egyszóval, hogy a prostitúció: valójában a színművészet elidegeníthetetlen része, járuléka és a többi.

(Gondolom így és ekképp mentesíti magát egészen a heroikus ártatlanságig az összes szakma valamennyi érintettje, végig az egész vonalon.)

 

*

 

(vallomás)

.... Óh, szerencsétlen gyermek, aki voltam!

Sokáig, sokáig nem értettem, hogy ott, a rovarirtóval védett moziban, a misztikus vászon finomszépségű hölgye, ugyanaz a Hölgy, ugyanazzal a ködös pillantással adja meg magát - hol a bajuszos fregattkapitánynak, hol egy főpincér külzetű egyednek, majd - egy másik filmben! - Ő, ugyanő, a már ismerős varázsos-ködös nézésre védekezően (vagy hogyan) alábocsátott szemhéjak piccikátói közben lassú csókba bonyolódik egy vadidegen, borzas kozákkal, ó.

Az ember csak bámult, meg volt rendülve és idő múltával valami sejtése támadt arról, hogy a világ meghasadt, határozottan kettévált, és abba a másik világba ő (egy gyerek) nem tud bekerülni - csak ha valamitől megmérgeződik, vagy ha szép lassan felnőtté neveli magát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/10 08-12. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3805