KritikaRomani Kris – CigánytörvényVászoncigányokBori Erzsébet
Gyöngyössy Bence bemutatkozó játékfilmje lovári cigányok között játszódó Lear-mese.
A Cigánytörvényről igazán csak a legjobbakat mondhatom: szép, humánus, kulturált és politikailag korrekt film. Nemes szándéka érdekében a legnemesebb művészi hagyományokból merítkezik, a Lear királytól a népmesén át a magyar és a külhoni cigány film legértékesebb darabjaiig.
A hatvanas évek konjunktúrája után ma ismét jól mennek a romák a moziban. Nekik áll a zászló, hihetnénk, mert végre önmagukért és önmagukban váltak érdekessé, nem pedig a társadalom felett akarnak ítélkezni általuk. Való igaz: ezekben az újmódi filmekben ők maguk láthatók, hermetikusan zárt közösségeikben, mondhatni légüres térben, a tágabb környezet, a fehér többség diszkréten eltűnik mellőlük vagy belemosódik a háttérbe. Mindez nagyon is érthető: az ellenséges közeggel való összeütközéseket ábrázolva minden bizonnyal orbitális közhelyekbe futna bele az alkotó; ellenkező esetben – a jó sápadtarcú – hazug giccsbe. Gyöngyössy Bence tudatában lehetett a veszélynek, és megpróbált kimenekülni a csapdából. Egyik mentsvárának a mesét választotta, másiknak a bolondot. A Lovér nevű főhős elmaradhatatlan társa egy ki tudja, honnét szalajtott magyar fiú, a Tamáska, és a szent együgyűvel mindjárt két legyet is ütnek egycsapásra. A „mentális másság” – szakszerűen szólva – szintén kelendő téma manapság, odatúl Oscart szoktak érte osztani, másrészt az ártatlan bolond megfizethetetlen szolgálatot tesz a dramaturgnak. A film Tamáska vállára rakja a konfliktusteremtés súlyos terhét, miatta kell távoznia a cigány Learnek a két nagyobbik lánya házából, megspórolván így a tradicionális roma kultúra összeütközését a feltörekvő, asszimilálódó családok másféle életmódjával.
A történet Magyarországon játszódik, lovári cigányok körében (lásd a hős beszélő nevét), akik időnként cigányul beszélnek egymással, de mindennek semmi jelentősége. A Romani krist nem lehet korszakhoz kötni, ideje bizonytalan – a szegénytelep felszámolás tanácsi programja és a cigány Regan garázsában tárolt csempészáru hazai megjelenése két különböző évtizedre esett –, bár erre elfogadható mentséget teremt a mese. A szociológiai hitelesség vagy a dramaturgia csele különben is érvényét veszti azzal a kérdéssel szemben, hogy minek csinált roma filmet Gyöngyössy Bence. Mi köze a cigányokhoz, mit akar róluk, velük vagy általuk elmondani? (És kinek?) Nem eléggé nyomós ok, hogy most ez érdekli a világot.
Mármost, ha számba vesszük a második aranykor (a kilencvenes évek) cigány filmjeit, mindnek felhozhatunk valamit a mentségére. A legnyomósabb ok Tony Gatliffé: ő ugyanis roma, és mondanom sem kell, mi a különbség egy cigány film és egy cigányokról szóló film között. Kusturica túláradó, szenvedélyes cigányrománca lenyűgözi a nézőt; a neki vetett bármely természetű gáncsot kicsinyes próbálkozássá teszi elementáris filmcsináló tehetsége. A macedón Stole Popov legújabb kísérlete közeli rokonságban áll ugyan a Cigánytörvénnyel, de fölé emeli bővérű humora és a legmaibb balkáni valóságba ágyazottsága.
De közelíthetünk másfelől is: romák a kilencvenes évek magyar filmjeiben. Szívemnek kedves példa a Paramicha, amelynek szigorúan véve nem a cigány életvilág a tárgya, „csak” romák szerepelnek benne. Szederkényi Júliának eszébe sem jutott, hogy az írástudatlan Glonci bácsi helyett hivatásos színművésznek adja a főszerepet, vagy a roma hősöket kivegye természetes közegükből, holott a Paramicha minden, csak nem szociografikus film. Czabán és Pálos Országalmája szép határeset: a főszerepeket profi színészek játsszák benne, a csoportos szereplőket a csenyétei romák adják. De itt a neves fővárosi művészek pontosan azt játsszák el, hogy ők a neves fővárosi művészek, akik lemennek falura színházat csinálni.
De ezek itt a szerencsés kivételek. A vászoncigány – szemben az igazival, amely nyelvében és múltjában éppoly sokféle, mint életvitelében és értékeiben – meglehetősen egyforma az egész világon: dalból van a lelke és aranyból a szíve, festői és fotogén szegénységben él, akár a jég hátán is, féli az istent meg a rendőrt, mivel szenvedélyes temperamentuma és pusztíthatatlan életereje folytán mos áthágni a tízparancsolat és a Btk. szabta korlátokat. A többségi csoportokkal való kapcsolata ennélfogva konfliktusokkal terhes, a sápadtarcúak amúgyis kiszámíthatatlan népség, miszerint van köztük jó és rossz, rasszista és mintaszerűen toleráns. A roma ábrázolat gyakran emlékeztet óegyiptomi (v. ö. őshaza) reliefre: statikus, nem ismeri a perspektívát, csak egy nézete van, kor- és világtalan.
A „kinek készült?” kérdésre csak rosszmájú választ adhatok. Az a gyanúm, hogy ebben a filmben sem a választott kisebbség nem ismer majd magára, sem a többség őrá. A Romani kris ideális nézője sosem lakott Szabolcsban, sem a Józsefvárosban, és nem olvasta Solt Ottilia tanulmányait. A Romani kris ideális nézője az a nemzetközi zsűritag, aki éppúgy filmvászonról ismeri a romákat, mint mi.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 2154 átlag: 5.39 |
 |
|
