KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/október
KRÓNIKA
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : 8. Titanic Nemzetközi Filmjelenlét Fesztivál
MAGYAR MŰHELY
• Balassa Péter: Magyar Titanic Beszélgetés a hetvenes évekről
• Jeles András: Magyar Titanic Beszélgetés a hetvenes évekről
• Jeles András: Filmcsók
• Heller Ágnes: A trák asszony nevetése A Jancsó-szalon filozófusai
MÉDIA
• Schubert Gusztáv: A képzet hatalma Médiabomba
• Hahner Péter: Amikor a farok csóválja...
• Hirsch Tibor: A képernyõ istene Truman Show

• Nádori Péter: Célpontok 1968: az elfelejtett Amerika
• N. N.: Mi lett velük?
• Epres Viktor: Amerika-amnézia
• Csejdy András: Felsőfokú honismeret A nagy Lebowski
• Beregi Tamás: Púderporparádé Maszkabál a mozivásznon
• Varró Attila: A tőr és a maszk Zorro álarca
• Kövesdy Gábor: A multiplex még nagyobb Mozi-forradalom
• Zachar Balázs: Mozgópiac
• Molnár Dániel: A hangerõ velünk van Multihang
• Bojár Iván András: Az ezüstnitrát illata Mozihalál
FESZTIVÁL
• Bori Erzsébet: Reformkonyha A Balkán mozija
• Kövesdy Gábor: Kelet-nyugati átjáró Karlovy Vary
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Vászoncigányok Romani Kris – Cigánytörvény
• Schubert Gusztáv: Mizz Bronti segít Két angol lány
• Takács Ferenc: Az érzéstelenített látvány Ryan közlegény megmentése
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A rokon
• Bori Erzsébet: Welcome to Sarajevo
• Nyírő András: Dark City
• Vidovszky György: A suttogó
• Hungler Tímea: Grease
• Tamás Amaryllis: Bűntársak
• Hirsch Tibor: Chipkatonák
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: A bab is hús A nagymama és a kinofón

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Amerika-amnézia

Epres Viktor

A hatvannyolc-traumából mifelénk tragikus film lesz. Amerikában komédia.

 

Amerika fiatal, Amerikának nincs történelme, nincs mire visszaemlékeznie, tartja a köztudat. Alig kétszáz év valóban nem nagy idő, a többezer éves história-televényben gyökerező európai kultúrához képest az Újvilág még mindig csak gyermekkorát éli. Arra azonban bőven elég, hogy egy nemzetet megtanítson a história diszkrét bájára, véres praxisára és kifinomult hazugságaira. Amerika azonban nem tanul. Amerika felejt. Nem mintha buta volna. Amerikának nem azért nincs történelme, mert a krónikaírói mércével mérve épp csak tegnap startolt, az igazi magyarázat, hogy nem akarja a történelmet (legfeljebb mint szabadidőparkot, látványos emlékhelyet). Jelek szerint a mindennapos, praktikus amerikai történelemszemléletnek szerves része az amnézia. Ha mi itt Európában úgy hisszük kétezer éve, hogy a történelem az élet tanítómestere, akkor az amerikaiak ennek épp az ellenkezőjét tartják, a felejteni tudás az igazi magiszter. A történelmi amnézia nemcsak veszteség, nyereség is, nem tanulni semmiből, azt is jelenti, nem félni semmitől. Aki képes gyermekien naivul bízni a jövőben, aki nem tudja, hogy minden elromolhat, az a korlátlan cselekvési szabadság ajándékát kapja a múlt, a bölcsesség elvesztéséért cserébe.

Nekünk 68, 56, 48 egy-egy gyógyíthatatlan trauma évszámai. Amerikának nem. Pedig, hogy ne menjünk messzire a filmtől, Amerikának is megvan a maga forradalom-traumája. Csak épp nem sorscsapásként élte meg, hanem tévedések, szerepcserék, átöltözések mulatságos (igaz fanyarul mulatságos, de azért mégsem keserves) vígjátékaként. Hatvannyolcat, pontosabban a virággyermekek hatvanas éveit felidéző legjobb kilencvenes évekbeli amerikai filmek korántsem sötéttónusú tragédiák, hanem röhögtető komédiák. Itt van mindjárt egy elkallódott alapfilm 1990-ből, a Szolid motorosok, azzal a Dennis Hopperrel a főszerepben, aki annak idején az egyik „szelíd motorost” hozta. Mi lesz vele húsz év múltán? Első blikkre, maradt, ki volt, a szabad szerelem, az anarchikus függetlenség bajnoka, aki ma is ugyanúgy első számú közellensége a bigott bürokrata-puritán Amerikának, mint volt annak idején. De ez csak a látszat: Franco Amurri filmjének Amerikájában éppen hogy nem áll meg az idő, mindenki igazodik a forradalom utáni kor szelleméhez, a szökésben lévő anarchistáról hamar kiderül, hogy csak azért adta fel magát húsz évnyi rejtőzködés után, majd azért szökött meg, hogy reklámot csináljon megjelenésre váró memoárjainak. A húzás zseniálisnak bizonyul, a film végén Dennis Hopper hófehér zakóban, kaján elégedettséggel feszít luxuslimuzinja mellett, és bámulja a könyvével kidekorált kirakatot. Ez eddig egyszerű, habár szellemes erkölcs- és korkritika volna, de sokszoros csavarás után érkezünk el ide, mindenki átöltözött addigra már legalább kétszer-háromszor, mindenkiről megtudtuk már, hogy zseni is, meg hülye is, dörzsölt és balek egyszemélyben. A Hoppert őrző karót nyelt FBI-tanoncról (Kiefer Sutherland) például azt, hogy felmenői nem „az elnök emberei” voltak, hanem igazi virággyermekek, és hogy nem múlt el fölötte nyomtalanul a kommuna szellemisége. Miközben a hajdani hippivezérből bestseller-író lesz, a fiatal FBI-ügynök ősei motorjára pattanva tűnik ki a képből.

A filmben két mellékfigura is feltűnik, két hatvannyolcas, akik úgy maradtak. Két gügye, két sör mellett álmodozó mélák, akik egyszercsak (húsz év tespedés után) gondolnak egy nagyot, és „a hippi felszabadítási front nevében” elrabolják az FBI-ügynök ruháiban menekülő Hoppert, akiben aztán elképedve ismerik föl legendás példaképüket a „nagy Huey Wilsont”. A nagy Lebowskinak ők, a múltnak élők, az Amerika-amnézia ellen öntudatlanul lázadó ködlovagok a hősei. A Coen testvérek filmje ugyan egyetlen közvetlen utalást sem tesz a virággyermekek szelíd forradalmára, mégis akörül forog, mivé lettek a hatvanas évek eszméi. Paródiává. Aki nem volt képes szerepcserére, az menthetetlenül a peremre került. Dilinós lett belőle, alsóhollywoodi Don Quijote.

Az amerikai tragédia amerikai komédia. Ez egyelőre így pontos: mögöttük hatvannyolc, előttük a történelem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/10 27. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3812