KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/május
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Halápi Csaba: Allen Ginsberg halálára

• Schubert Gusztáv: Perújrafelvétel Kafka a homokban
• Földényi F. László: A kallódó fiú Kafka moziba jár
• Horváth Antal Balázs: Egy amerikai Prágában Steven Soderbergh: Kafka
• Bori Erzsébet: A gyönyör összeesküvője ©vankmajer
• ©vankmajer Jan: Nádpálca helyett
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Míg a peron kiürül Berlin
• Poąová Kateřina: Larry Flynt és a feministák
• Kőniger Miklós: Fesztiválon kívül Berlin
• Reményi József Tamás: Csigázva Az angol beteg

• Nádori Péter: Szülői kíséret Kölykök
• Déri Zsolt: Barátságos kísértetek Kids-zene
MAGYAR FILM
• Ardai Zoltán: A kelepce Attila, a maffiózó
• Hammer Ferenc: Bűn a moziban Magyar maffiafilmek
• Schubert Gusztáv: Filmgyári lazac Balekok és banditák
VIDEÓ
• Horányi Attila: Videószobrok Matthew Barney
FESZTIVÁL
• Kövesdy Gábor: Leo füle Solothurn
KRITIKA
• Báron György: Gelsomina, kék parolival Franciska vasárnapjai
• Fábry Sándor: A finn szomszéd Gomolygó felhők
• Bóna László: Rovaristen Mikrokozmosz
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: Óceán hozott
• Csejdy András: Hüvelyk Matyi titkos kalandjai
• Tamás Amaryllis: Michael
• Takács Ferenc: Moll Flanders
• Hungler Tímea: Túlélni Picassót
• Harmat György: A rajongó
• Bérczes László: Az ördög maga
• Csordás Lajos: Solo
• Kövesdy Gábor: Hullázó kedélyek
• Politzer Péter: A nagy hátraarc
• Lajos Géza: Az utolsó emberig
FILMZENE
• Fáy Miklós: A keményfiúk megmentője
INTERNET
• Nyírő András: Internet

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

©vankmajer

A gyönyör összeesküvője

Bori Erzsébet

Jan Švankmajer az animációban szabadjára engedheti képzeletét: disznólkodni jó, kivált ágyban és asztalnál. A gyönyör titkos társaságának tagjai egyszerű prágai dolgozók.

 

Ne szépítsük: Jan ©vankmajer friss mozgóképe, A gyönyör összeesküvői vaskos pornográfia. Szadista, fetisiszta, maszturbáns, szodomita hősei egy titkos társaság kebelében megszállottan ügyködnek perverz vágyaik szolgálatában. Olyannyira titkos egy konfraternitás ez, hogy tagjai – bár naponta találkoznak a civil életben – mit sem tudnak egymásról.

Nincs könnyű dolguk. Elvégre nem francia arisztokraták ők a XVIII. századból, csak egy közepesen fejlett régió kispolgárai, rendes prágai dolgozók a posztszovjet érában. Magad uram, ha szolgád nincsen! Falakkal védett kastély, aranyos bugyelláris, népes személyzet híján akkor, ott és úgy, ahogy lehet. Postások és rendőrök, újságárusok és tévébemondók, kik egész héten helytállnak a munka frontján, ledolgozzák a napi nyolcat, hogy aztán magukra zárhassák az albérleti szoba vagy a családi házhoz ragasztott műhely ajtaját, és második műszakban, fusiban végre a lényegre térjenek. Időt és fáradságot nem kímélve, saját két dolgos kezükkel építik álmaik hétvégi házát, melyben a gyönyörnek áldozhatnak.

Közben köpnek a világra. Az agglegény Peony úr észre sem veszi a postáskisasszony kicsattanó bájait, a körzeti nyomozó érzéketlenül hortyog felesége, a szép, szőke bemondónő oldalán... De eljő a vasárnap, a vágyak betelésének piros betűs ünnepe...

Rendes körülmények között itt kéne abbahagyni. A recenzens megtette kötelességét, a recenzens mehet a pénztárba, a cikk a nyomdába, a néző a moziba. Ám Jan ©vankmajer filmjei nem szerepelnek a mozik műsorán. Sokáig azt se nagyon tudtuk, hogy a világon van. Itt működött a szomszédunkban, festett, animált, bábot és díszletet tervezett, filozófiai esszéket írt, csinált filmet és színházat, munkái végigjárták a nemzetközi fesztiválokat, hullt a díjeső, de nekünk ki kellett várnunk, amíg két határ lett köztünk. Aztán az 1994-es ©vankmajer-retrospektíven szemünk-szánk elállt attól, amit láttunk. Az 1964-es első önálló munkától az éppen befejezettig (Faust-lecke), amelynek így nálunk volt a nem hivatalos ősbemutatója, közel harminc darab, a legkülönfélébb technikákkal készült film, a húsz másodperces szkeccstől a háromperces videóklipen és a 10–20 perces munkákon át (ezek vannak többségben) a két egészestés nagyfilmig.

©vankmajer a cseh új hullám nemzedékéhez tartozik, bábos és díszlettervező szakon végzett a művészeti akadémián, Emil Radok és Trnka (ha másról nem, a -©vejk figuráról őt mindenki ismeri) volt a mestere, majd a legmenőbb prágai színházaknak (Laterna Magika, Cinoherní Klub, Színház a korláton, Semafor) dolgozott. Hírnevét mégis a filmek alapozták meg. „A film – a színházzal szemben – óriási előnnyel rendelkezik: kivárhatja nézőit. A színház nem képes erre. Amikor az Álarcok színházát csináltam, meggyőződhettem erről. Az emberek nem értették, otthagyták az előadást. Ezzel szemben a filmjeim, húsz évig bár, de kivárták a nézőiket.”

Az animáció általában olyasmi, amit elnéz az ember, mert rövid, színes meg mozog, és nem kell (nem is tanácsos) értelmezni a jelentését, az eredmény úgyse lenne több verbális közhelynél. ©vankmajer filmjeinek java nem fordítható le ilyen könnyen, elemzésük jóval tovább tartana, mint maga a film. Az animáció legkülönfélébb technikáival dolgozik (trükkfilm, papírkivágat, tárgy-, rajz-, gyurma- és bábanimáció, illetve ezek kombinációja – egymással és játékfilmes eszközökkel). Minden mozog! – ennek a felfedezésnek a jegyében működik ©vankmajer, és életre kelt fűt-fát-virágot, tüzes tangóra ösztökél két véres marhaszeletet, mozgásba hozza Leonardo da Vinci vázlatait, megindítja még a köveket is. Filmjeiben együtt játszik ember és embernagyságú báb, élő állat és lelkes tárgy. Leginkább szerepet cserélve: az ember szó nélkül, gépiesen mozog, vagy szerencsétlenül csetlik-botlik, míg a báb szaval, táncol, és vérét ontja helyette.

Ilyen vegyes technikájú film Az otrantói kastély is, amely az animációhoz egy dokumentumfilmet perszifláló játékfilmet társít. Riporter interjúvolja a történészt, aki szerint Horace Walpole rémtörténetének helyszíne egy csehországi vár. Animált papírkivágatokon, széphistóriák metszetein, kódexek iniciáléin várurak, vitéz lovagok és nemes hölgyek élik mozgalmas és szenvedélyes életüket, bajvívnak, elárulnak, szerelembe esnek, halálos sebet kapnak, miközben a két konfekcióöltönyös pasas hosszan és unalmasan taglalja a „korszakos felfedezést”. Mígnem maga a várrom is, melynek tövében ülnek, megelégeli a dolgot, és kőzáport zúdít a nyakukba. Az Inga, gödör, reménység egy Poe- és egy L’Isle Adam-történet motívumait ötvözi. A kút és az inga millió olvasója közül alighanem ©vankmajer az egyetlen, aki a szerző leírása nyomán nekilátott megkonstruálni a gyilkos szerkezetet. Ez a finom, galambősz, idősebb úr pironkodva vallja be, hogy sem a családi, sem az iskolai nevelés, sem a társadalmi beilleszkedés nem tudta elölni benne a gyereket. Szereti szétszedni a dolgokat (meg az embert), hogy megnézze, mi van belül, szemmel látható élvezettel hódol a destrukció ösztönének, de ugyanilyen örömöt jelent a manipuláció is, legyen az agyagból formázás, papírkivágás, mindenféle mobilok építése, vagy bábok készítése és mozgatása. Az animációban szabadjára engedheti agresszív ösztöneit és pornográf képzeletét, mert disznólkodni jó, kivált ágyban és asztalnál. Jó pár filmjében (Schwazwalde úr és Edgar úr..., Koporsósdi, Férfias játékok, A párbeszéd lehetőségei, Etel, Don Sajn) ereszti egymásnak a szereplőket, hogy változatos módszerekkel ütlegeljék, öldössék, agyagba döngöljék, kibelezzék, bekebelezzék egymást; máskor az időre, az enyészetre bízza ugyanezt, míg a film csak felgyorsítja, láthatóvá teszi a pusztulás folyamatát. A Flora című darabban 20 másodperc alatt hervad el, bomlik szét, lesz férgek eledelévé a virágzó szépség.

De a bomlásnak is van esztétikája. ©vankmajer filmjeiben érett pompáját mutatja a rothadó gyümölcs, a vedlő fal, a reves vas, a porladó kő, a koros emberarc. Ha játékfilmes technikát választ, nem csinos képű ifjú sztárokra bízza a szerepeket; szívesebben fotografálja az időmarta fejeket, a nehéz táskákat Petr Cepek szeme alatt, egy keserű vonást a hervadó szépasszony szája sarkában. Még a bábui sem fiatalok, egyszerre tervezi őket öregnek és rég,inek, ráncos, rossz fogú, elnyűtt figurák, a sok évtizedes vásározásban lehasznált, nyüves, csempe fadarabok, pattogzik róluk a festék.

Az animációnak megvannak a maga gyökerei, iskolái; ezeken túl ©vankmajer munkái két „házi” hagyományhoz is kötődnek: a cseh szürrealizmushoz, és a marionetthez, annak népi, utcai vagy főúri udvarokban, kerti mulatságokon rendezett változatához. (Magyarországon nem élnek ezek a tradíciók, csak a vásári bábjátékot őrzi még Kemény Henrik gyerekeknek játszó, egyszemélyes truppja.)

Jan ©vankmajer bábosnak tanult, bábfilm volt első önálló munkája, és pályájának egy-egy szakaszát is bábanimációs darabokkal zárta le. Első korszakára egy hosszabb lélegzetű munka, a 30 perces Don Sajn (1970) tette föl a koronát. A Don Sajn az európai kultúrkör Don Juan-legendáinak cseh bábjátékváltozata; egyként merít a nyersebb, harsányabb vásári, és a finomabb úri marionett elemeiből, melyekhez hozzáadja saját leleményeit. Először történik, hogy megmutatja a bábukat mozgató zsinórokat, és a paraván mögött a színfalakat mozgató masinériát. Itt van először, hogy kinyitja a színház kapuját, és a míves, barokk díszletek közül a figurákat kiviszi a szabadba, a „való világba”, utcára, pincébe, házbelsőbe, parkba, őszi erdőbe. Csakhogy azok a feltűnően mutogatott zsinórok arra valók, hogy megcsalják a nézőt, aki nem is veszi mindjárt észre, hogy a bábszínházból kilépő figurák már nem bábok, hanem életnagyságú bábukba bújtatott emberek. A Don Sajn az a film, amelyben ©vankmajer megtalálta az átjárást két világ között. Ezután mi sem természetesebb, mint hogy első nagyjátékfilmjében (Valami Alice, 1987) Lewis Carroll regényét használja fel, azt a történetet, amelyben kicsi és nagy, ember és állat, tárgy és kétdimenziós kártyalap népesít be egy álomnál képtelenebb, valónál igazibb világot.

A következő összegző mű mégsem az Alice, hanem a Faust-lecke, amely ©vankmajer addig használt technikáinak, vizuális ötleteinek, témáinak és gondolatainak szinte teljes foglalata. Ahogy az összes Faustoknak is, a népkönyvtől Marlowe-n és Gounod operáján át Goethéig. Meg a prágai legendák világáig, amelynek olyannyira állandó lakója Faust, hogy még háza is van a városban.

A Faust-lecke nem a nagy történet újrafelmondása. Hihetetlen, de ©vankmajer számára aktuális érvénye van a mítosznak, azt meri mondani, hogy még megvan a fausti ember, nem veszett el, csak átalakult. Itt mászkál az utcán, kopott aktatáskával, gyűrött ballonkabátban, és büdössajtot eszik vacsorára. Mi vagyunk azok. Akárki. Kíváncsi és viszketeg természetünk, menthetetlen gyarlóságunk visz minket a kísértésbe, hatalom- és bírvágyunk sétáltat be az ördög csapdájába, meg a szerelem sötét vermébe. Aztán kijózanodva már pucolnánk, mentenénk a bőrünket, de csak balvégzetünkbe futhatunk bele.

Több mint két év telt el a Faust-lecke óta. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy elkészüljön A gyönyör összeesküvői, a legújabb egészestés film. A Trnkáról elnevezett animációs stúdió nem a Disney-birodalom, ahol számítógéppark és népes stáb szolgálja a gyártást, hogy aztán büszkén előjöhessenek a csúcstechnika legújabb diadalával: feltalálták a térbeli animációt. A rajzfilmet, amely úgy néz ki, mintha bábfilm lenne. Na jó, majdnem úgy. A Toy Story figuráinak még árnyékuk is van. De nincs fény-árnyékuk. Nem is álmodhatnak arról a tüneményről, amely akkor áll elő, amikor egy göcsörtös fából faragott, rücskösre festett, imitt-amott megkopott bábura esik a fény.

Nincs más hátra, mint visszatérni az utolsó film, A gyönyör összeesküvői lázasan ügyködő szereplőihez. A postáskisasszony két kézbesítés között fáradhatatlanul gyúrja a knédligolyócskákat. Kula úr a trafik mögötti zugolyban bioelektromos szerkezetet épít, melynek segédletével szexuális kapcsolatot létesíthet a tévéképernyővel. Peony úrról azt hiszi a környezete, hogy pornográf újságok lapozgatása közben jut el a csúcsra; ám ő jóval rafináltabb gyönyörnek hódol, a pornólap csak harmadrangú segédanyag a nagyszabású projekthez, melynek során elkészül a koros főbérlőnő életnagyságú figurája és a hős csattogó denevérszárnyakat és kakasfejet formázó sámánkosztümje. Eközben az éltes dáma sem rest: ő a gyűlölt lakóról készülő alakmáson dolgozik. A bájos tévébemondónő két megtermett pontyot tartogat az ágya alatt egy lavórban, miközben férjura, a rendőrnyomozó ismeretlen bundás hölgyeket követ nagy szakértelemmel és éles ollóval: szőrmefarokra vadászik, amihez barkácsboltból és régiségkereskedésből lopkod még hozzá ezer apró cikket.

Hazudnak, lopnak, csalnak, fosztogatnak ártatlan gyönyöreik érdekében. Mert hát kinek fáj az, ha az úgyis csak derékig látszó bemondónő lábát egy lavórba, nagylába ujját egy kövér hal szájába dugva, s igazán csak aprókat sikongatva konferálja be a Dallast? Kinek mi köze hozzá, milyen válogatott kínzásokkal belezi ki Peony úr a lakásadónő bábuját az erdő rejtekén? Ahogy az is magánügy, hogyan tanítja móresre az özvegy a pince sötétjében a lakóról formázott bábut. Beltinszkij rendőr attól még remekül szolgál és véd, hogy szabadnapján válogatott tárgyakból épített ügyes kis szerkezettel szerez magának egy kis örömet. A postáskisasszony még ennél is decensebb: orra, füle, szája elnyeli a knédligolyókat, amelyek aztán láthatatlanul, a szervezet diszkrét sötétjében űzik odabent az ipart. Sajna, minden jónak vége szakad egyszer, a vasárnapra szürke hétfő következik, s mind a többi vigasztalan hétköznap, amelyet csak a hétvégi vadonatúj gyönyörökre való készülődés tesz elviselhetővé.

Mi ez? A pihent agyú animátor bohóctréfája? Mintha bizony nem a hétvégevárásban egyesülne ma a világ összes dolgozója (és tanulója), midőn véget ér a gályázás, letesszük a lantot, és kezdődik az igazi élet. Amikor kimegyünk a telekre, és ünnepélyesen fölszereljük a sok utánjárással, de jutányos áron beszerzett hullámpalát. Amikor az olvasólámpa meghitt fényében magunk elé vesszük a bélyeggyűjteményt. Mikor szombat este áhítattal a nyelvünkre helyezzük betevő Extasy tablettánkat, és lemerülünk az acid party révületébe. Majd új hét jő, és megint elölről...

Olyan is van, aki – cserébe a nagyobb élvezetért – tovább is vissza tudja tartani. Akár két évig is. Ez alatt tárgyakat, témákat és ötleteket gyűjt, lopni sem átall, pénzt szerez, munkatársakat toboroz, helyszíneket szemléz, kamerát bérel, és lefoglalja a stúdiót, ahol adott jelre egybegyűlnek majd az összeesküvők, és kezdetét veszi minden gyönyörök legnagyobbika, az animálás.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/05 12-15. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1622