KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Harold Pinter (1930-2008)
MAGYAR MŰHELY
• Kovács András Bálint: A negyedik dimenzió A Sátántangó tizenöt éve
• Mátyás Péter: A kamaszkor útvesztői Beszélgetés Sopsits Árpáddal
• Kolozsi László: Mindenki a magáét
CRICHTON
• Beregi Tamás: Crichton-próféciák Michael Crichton
AUSZTRÁLIA
• Varró Attila: A szivárványon túl Ausztrál vadnyugat
BLAXPLOITATION
• Vágvölgyi B. András: Büszkék és feketék Blaxploitation – Sweet Sweetback…
• Teszár Dávid: Egy elfeledett szuperhős Jim Kelly
FESZTIVÁL
• Klág Dávid: Re-animátor Anilogue
• Báron György: Vissza Afrikába Karthágó
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Magnum nélkül Elcserélt életek; Gran Torino
• Mátyás Győző: Az idő fonákja Benjamin Button különös élete
MOZI
• Schreiber András: Milk
• Vajda Judit: A kuszkusz titka
• Nevelős Zoltán: A szabadság útjai
• Alföldi Nóra: Melegkonyha
• Pápai Zsolt: A látogató
• Tüske Zsuzsanna: Vérvonal
• Forgács Nóra Kinga: Profi bérgyilkost keresünk
• Varró Attila: Az igenember
• Baski Sándor: Valkűr
• Parádi Orsolya: Volt
• Sepsi László: Spirit – A sikító város
• Teszár Dávid: Wonderful Days
• Vincze Teréz: Te, aki élsz
DVD
• Géczi Zoltán: A bosszú
• Tosoki Gyula: Az örökös
• Varga Zoltán: Trapéz
• Pápai Zsolt: És Isten megteremté a nőt
• Horeczky Krisztina: Halálos glamúr Csillogás
FESZTIVÁL
• Hámori György: Papírvilág, gyurmaemberek Anilogue-interjúk

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Csillogás

Halálos glamúr

Horeczky Krisztina

Fliegauf hármasportréjában a halálközeli élmény közös ugyan, de értelmezése nagyon is különböző.

 

„Kimentem a mosdóba, hogy megnézzem, … ez kívülről hogy’ néz ki, tehát amit átélek, az vajon kívülről látszik-e… És akkor egy idegen arc nézett rám… Nem volt az illetőnek színe.” Az „illető”: Nádas Péter. A megszólalás sorrendjében az első (el)beszélő abban a doku-filmben, melyet úgy is nevezhetnénk, átköltve Fliegauf Benedek Feldmár András-portréjának címét: Van élet a halál után?

A rendező-forgatókönyvíró eddigi oeuvre-jének ismeretében állítható: mindegyik művének vezérmotívuma a határátlépés, a határsértés; így a Lét–Nemlét-limes kutatása, vizsgálata. (Utóbbi esetében kivétel a debütáns nagyjátékfilm, a Rengeteg.) A Dealer után azonban feltűnő tónusváltásról tanúskodott a Tejút; amely lelki rokonságot mutat a Csillogással.

A – nagyjából – egyórás filmben hárman vallanak halálközeli élményükről. Alapvető, hogy Nádas, aki erről a – visszatérő kifejezésével – „testi szenzáció”-ról a 2004-ben kiadott Saját halálban számolt be (mely elbeszélésből Forgács Péter forgatott azonos című kísérleti filmet, az író narrációjával), ezúttal nyomatékkal jelenti ki: „Ez nem élmény… Bizonyos értelemben hiábavaló tapasztalat”.

Többek között ez az a kulcsmondat, amely gyökeresen különbözteti meg – a gyakorlott közszereplő – Nádas egyszerre fesztelen, szarkasztikus, patikamérleg-arányérzékű, nagystílű „understatement”-monológját, méltóságteljesen önazonos jelenlétét Dobronay László és Gesztelyi Nagy Judit hiperbolikus élménybeszámolójától. Túl azon a lényegi kérdésen: lehetséges-e a „testi szenzáció”-ról objektíven, esetünkben privát nyelven beszélni, kivált a nyilvánosságnak, Fliegauf alkotásában ez az eklektikus jelleg a leginkább zavarbaejtő. Amely ráadásul számomra föloldhatatlan ellentmondásokhoz vezetett.

Felszínesen a Csillogás nem más, mint háromféle halálélmény-fölfogás, értelmezés. Magam is ezt hittem, míg nem találtam egyívásúnak Dobronay László és Gesztelyi Nagy Judit epizódját. Dobronay (a HírTV műsorkészítője, rendezője; történetére egy paramedikális site-on is rábukkantam) fölütése: „… milyen ember voltam? Szar.” A „száguldó koporsójával” frontálisan egy fának ütköző férfi, mintha meditációra hívna, úgy suttogja el, miért kelt benne „honvágyat” mindaz, amit átélt. Dobronay a szívünkhöz kíván szólni, amikor aprólékos részletességgel, és – Nádassal éles kontrasztban – áhítattól áthatottan osztja meg a nézővel, hogyan járta át „minden egyes atomját” a fény és a szeretet. A patetikus tanmese (Miért/Hogyan lettem jobb ember?) előtt Nádas Péter arról szólt, hogyan lett más (!) ember: „hidegebb” ember, aki „végletesebben” fogalmaz, már nem megy bele „bizonyos hazugságokba”.

Gesztelyi Nagy Judit (fuvolaművész, és, mint honlapján olvastam, egykori szerzetes, zen-buddhista tanító, gyógyító, tradicionális Reiki-mester) már két halálélményt oszt meg velünk. A tizenkét évesen – fűnyíró okozta sebesülés következtében – átélt esetnél jóval fontosabb lesz a németországi transzcendens metamorfózis („Lét-akarat”). Prózaian: újjászületési szertartás egy idős, „pici, fehér, csillogó néni” segítségével. Ezoterikus közhely, hogy a spirituális guruk, mesterek, tanítók gyakorta teszik meg életművük origójává halál-élményüket (így Müller Péter a maga 1956-os traumáját, mikor egy „ruszki” meglőtte). Mindezzel – „A Titok” őrzője-birtokosaként – különleges presztízst-tiszteletet vívnak ki követőik körében. Gesztelyi Nagy utolsó mondata (egyben a film végkicsengése!) az alábbi: azt tekinti sikerének, az teszi büszkévé, hogy „Ha bárki engem bánt, nem érzek semmit”. Amennyiben tehát a halál megtapasztalása óta Nádas másnak, Dobronay jobbnak, úgy Gesztelyi Nagy különbnek, kiváltságosnak tartja-mondja magát. Ez a dramaturgiáját tekintve problematikus munka hangvételében karakteres változást jelez, melyet – zárszóként főképp – berzenkedve fogadtam. Az egyedül Nádas Péter képviselte tisztánlátás, mértéktartás szándékát fokozatosan szorítja háttérbe, majd nyomja el a kimódoltság, az öntetszelgés és a némely körökben népszerű hívószavak monoton ismétlődése. Értelemszerű, ezzel párhuzamosan válnak egyre homályosabbá, aggasztóan mesterkéltté a – különös mögöttestől terhes – beszámolók.

Fliegauf Benedek opusa – noha nem „hiábavaló tapasztalat” – csüggesztő. Harc nélkül mond le arról, hogy megcáfolja: kudarcos vállalkozás a „testi szenzációról” szólni banális hatásvadászat nélkül. Meglehet, színről színre akarta látni, de a halált végül is hamis csillogással vonja be.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/02 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9676