KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Harold Pinter (1930-2008)
MAGYAR MŰHELY
• Kovács András Bálint: A negyedik dimenzió A Sátántangó tizenöt éve
• Mátyás Péter: A kamaszkor útvesztői Beszélgetés Sopsits Árpáddal
• Kolozsi László: Mindenki a magáét
CRICHTON
• Beregi Tamás: Crichton-próféciák Michael Crichton
AUSZTRÁLIA
• Varró Attila: A szivárványon túl Ausztrál vadnyugat
BLAXPLOITATION
• Vágvölgyi B. András: Büszkék és feketék Blaxploitation – Sweet Sweetback…
• Teszár Dávid: Egy elfeledett szuperhős Jim Kelly
FESZTIVÁL
• Klág Dávid: Re-animátor Anilogue
• Báron György: Vissza Afrikába Karthágó
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Magnum nélkül Elcserélt életek; Gran Torino
• Mátyás Győző: Az idő fonákja Benjamin Button különös élete
MOZI
• Schreiber András: Milk
• Vajda Judit: A kuszkusz titka
• Nevelős Zoltán: A szabadság útjai
• Alföldi Nóra: Melegkonyha
• Pápai Zsolt: A látogató
• Tüske Zsuzsanna: Vérvonal
• Forgács Nóra Kinga: Profi bérgyilkost keresünk
• Varró Attila: Az igenember
• Baski Sándor: Valkűr
• Parádi Orsolya: Volt
• Sepsi László: Spirit – A sikító város
• Teszár Dávid: Wonderful Days
• Vincze Teréz: Te, aki élsz
DVD
• Géczi Zoltán: A bosszú
• Tosoki Gyula: Az örökös
• Varga Zoltán: Trapéz
• Pápai Zsolt: És Isten megteremté a nőt
• Horeczky Krisztina: Halálos glamúr Csillogás
FESZTIVÁL
• Hámori György: Papírvilág, gyurmaemberek Anilogue-interjúk

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Anilogue-interjúk

Papírvilág, gyurmaemberek

Hámori György

Beszélgetés a 6. Anilogue két zsűritagjával, a cseh Michaela Pavlátovával és az Oscar-díjas lengyel bábanimátorral, Adam Wyrwassal.

 

Michaela Pavlátová cseh rendezőnő húsz éve foglalkozik animációval, ez idő alatt nemcsak hazájában, de nemzetközi színtéren is nevet szerzett magának. Elsősorban ceruzával és papírral dolgozik, filmjeiben központi elem a rejtőzködés, a párkapcsolati konfliktusok és a szexualitás.

Az animátornak 1991-ben Oscarra jelölték egy rövidfilmjét (Szavak, szavak, szavak), amely egy kávézó hétköznapját meséli el: az öregasszonyok pletykálnak, a fiatalok szerelemre gyúlnak, hogy aztán hamar össze is veszhessenek, a pincér álmodozik, és időről időre felbukkan egy kutya is, aki mindenki italát magába dönti. Pavlátová mindegyik kis jelenetbe beleilleszt egy rendkívül találó elemet, mi nézők azt is látjuk, amit a szereplők csak gondolnak, vagy éreznek, például a pletyka elefánttá növekedését, vagy az öregurak fantáziálását a telt keblekről.

Pavlátová Az örökkön örökkében, amely félig animációs, félig dokumentum-alapokon nyugszik, egy esküvői mulatozást szakít meg animációs betétekkel. A boldog lagzi után iróniával átitatva mutatja meg a házasélet nyűgét, gondját. Ebben a munkájában a rendezőnő eltér a hagyományos rajzos animációtól, folyamatosan átalakuló festett képeket is látunk, erős szexuális tartalommal. A technikákkal való kísérletezés egyik érdekes példája a BBC számára készített önportré. A film koncepciója az volt, hogy az angol közönség körében kevéssé ismert, de jelentős animátorokat mutassanak be. Mindenkinek két és fél percben kellett jellemeznie magát.

 

Önportréjában azt mondja magáról, hogy csak szórakozásból rajzol, illetve készít filmeket. Emellett mintha rejtőzködne is, mintha az egész film alatt nem akarná megmutatni magát, inkább elbújik.

– Gondban vagyok, amikor arra kérnek, csináljak magamról portrét. Mit mutassak és hogyan? Nem akartam kitárni magam, de azért mutatni is szerettem volna valamit, ez volt az alapkoncepció. Nem is igazán tudtam megtervezni. Akkoriban sok új technikával próbálkoztam, és ezeket igyekeztem a filmben is használni. Ki akartuk vinni az animációt az utcára, hogy elszakadjunk a rajztól. Papírkivágásokkal próbálkoztunk, kevertük az animációt az élőszereplős filmmel. Azt hiszem, elég jól sikerült.

Mindig az emberek közötti feszültség a kiindulópont a filmjeiben. Mi az, ami ennyire foglalkoztatja a konfliktushelyzetekben?

– Legfőbb inspirációm nő és férfi viszonya. Nincs sok fantáziám a történetmeséléshez, nehezen tudok kitalálni varázslatos, kalandos történeteket. De ennél sokkal jobban izgatnak az emberi kapcsolatok. Annyi minden lehet bennük: tragédia, komédia vagy éppen humor, de ami fontos, és ami inspirációt ad, hogy mindig lehet találni bennük valami pozitívat.

Amerikában is dolgozott. A karrier reményében utazott a tengerentúlra?

– Nem igazán, és nem is tett nekem jót szakmai szempontból. Ki akartam próbálni, de Amerikában mindenki filmrendező, mindenki filmet akar csinálni. Sokkal nehezebb a pénzt összeszedni, mert ellentétben Csehországgal, Amerikában nem létezik állami támogatás. Viszont megismerkedtem olyan új technikákkal, amelyekkel még egyszerűbbé vált a filmkészítés. Számomra az a független animáció, ami gyakorlatilag minimális pénzből készül, és senkinek nincs beleszólása. Az élőszereplős filmekkel ezt nem lehetne megcsinálni. Ott rengeteg pénz forog kockán, emiatt kíszolgáltatottabb a rendező.

Munkáiban gyakorta erősen jelen van a szexualitás, hol humorosan, hol zavarbaejtően nyíltan. Provokálni akar?

– Igen, van bennem provokatív szándék. A munkáimnak mindig is része volt a meztelenség, de sohasem gondoltam, hogy túllőnék a célon, vagy átlépném az ízléstelenség határát. Tulajdonképpen mindig is az erotikáról akartam beszélni, de nekem, mint nőnek, a legérdekesebb a szexben a titokzatosság. Egy érintésről nem mindig tudod, hogy véletlen volt, vagy jelentett-e valamit. Mindig az első érintés a legerotikusabb, tele feszültséggel, de ezt nehéz filmen ábrázolni, könnyen válhat szánalmassá vagy nevetségessé a végeredmény. Az egyetlen módszer, ahogyan meg tudom közelíteni és mutatni a nemiséget, az a humor. Habár néhányaknak ez már túlmegy a határon. Nemrég voltam Teheránban egy filmfesztiválon, és rájöttem, hogy ott például egyetlen filmem sem játszhatnák le, számukra ez a szabadosság már túl van a tűréshatáron. Szóval, ha Az állatok farsangját – ami nálam a szexről szól – színészekkel csináltam volna meg, akkor tényleg vulgáris lenne, de az animáció segít elemelni a valóságtól.

Hogyan látja a független animáció jelenlegi helyzetét?

– A fiataloknak elég nehéz a helyzetük, a fesztiválok mindig tele vannak új nevekkel, de ezek a nevek mindig cserélődnek, de kevés a második film. Amikor én befejeztem az egyetemet, egyszerű volt folytatni, volt motiváció, akkor ugyanis még játszottak rövid animációkat a mozikban, és az animációs stúdiók kérték az újabb és újabb részeket. Volt lehetőség, volt jelentősége annak, hogy dolgozom, ma már ez nem így van. Nincs piaca ezeknek a filmeknek, csak a filmfesztivál, illetve az internet maradt. Nagyon jó, hogy a neten mindenki azonnal meg tudja osztani a munkáját, nagy inspiráció webre dolgozni, bátorságot adhat a folytatásra; ez tulajdonképpen egy újfajta forgalmazási mód. Az interneten kívül a felnőtteknek szóló animációs filmekben látom a lehetőséget, mint például a Nyócker. Fontos, hogy moziban is láthatóak legyenek az ilyen filmek, mert nem túl nagy inspiráló erő, ha sokat dolgozol valamin és azt végül csak kis fesztiválokon lehet látni.

 

*

 

Adam Wyrwas legutóbbi munkája, a Péter és a farkas, elnyerte a legjobb animációs rövidfilm Oscar-díját. A Prokofjev zenéjére megelevenedő történet stop-trükk technikával készült változatában vezető animátorként vett részt. Újabban pedig Gauder Áron (Nyócker) készülő filmjének, az Egillnek a munkálataiban segédkezik.

Wyrwas abszolút kísérletezőnek tartja magát. Greenpeace című rövidfilmjében, hihetetlen módon, egy szőtt kárpiton elevenedik meg egy bálnavadászat története, amelyben nemcsak az állat, de a rá vadászók vesztének is tanúi lehetünk.

 

Miért éppen bábanimáció?

– Elsősorban, mert sokkal élethűbb. A számítógépes, 3D-s animáció képtelen visszaadni a térhatást, a fényeket, a színeket. Itt valóban a látvány érvényesül, a számítógép kreálta világban minden túl mesterségesen tökéletes. A bábanimációban ott az emberi faktor, mert látni az emberi kéz munkáját, akár a hibákon keresztül is.

Milyen új irányok érdeklik még a bábanimációban?

– Minden attól függ, hogy a mi cél. Volt már, hogy autót mozgattunk emelők segítségével, egy másik filmben, a Dimben életnagyságú bábokkal dolgoztam. Talán beképzeltségnek tűnhet, de büszke vagyok rá, hogy a világon egyedül én csináltam ilyet. Az eredeti koncepció szerint nagyon részletesnek kellett lenni a háttérnek, ám erre nem volt pénzünk. Nem volt mit tenni, a bábokat kellett felnagyítani. Addig maximum 20 centi körüli bábokkal dolgoztam. Most éppen papírkivágásos technikával próbálkozom, egy másik projektem a fénykép-animáció. Ennek lényege, hogy lefényképezünk egy színészt, és őt animáljuk a képen belül, vagy a fényképre ráanimálunk. De egyelőre mindkettő kísérleti fázisban van. Emellett csinálok videóklipeket és színházi produkciókban is dolgozom.

Munkáiban mindig nagyon hangsúlyos a zene szerepe.

– Igen, de általában nem tudatos választás eredménye – kivétel ugye a Péter és a farkas, ahol tulajdonképpen a zenére komponáltuk meg a jeleneteket. A zene nem csak aláfestés, szervező elem is, segít tovább mesélni a történetet. Persze nem a zene a főszereplő, inkább alátámasztja a látottakat, erősíti a hatást. Az egyik új projektemben Chopin zenéje lesz a kíséret.

Hol tart most a bábanimáció?

– Egyre népszerűbb! A reneszánszát éli. Elsősorban az Aardman Stúdiónak köszönhetően, akik a Wallace és Gromit szériát készítik. Szóval egyáltalán nincs szó arról, amit jósoltak, hogy elvész a népszerűsége, és eltűnik a porondról a számítógépes 3D-s technika miatt. Sőt én úgy veszem észre, hogy a számítógépes animációnak csökkent a népszerűsége. Az emberek már tudják, mire számíthatnak, nem igazi újdonság többé. Szóval a komoly stúdiók is belátták, hogy a bábanimáció virágzó műfaj, és érdemes rá áldozni.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/02 63-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9648