KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Harold Pinter (1930-2008)
MAGYAR MŰHELY
• Kovács András Bálint: A negyedik dimenzió A Sátántangó tizenöt éve
• Mátyás Péter: A kamaszkor útvesztői Beszélgetés Sopsits Árpáddal
• Kolozsi László: Mindenki a magáét
CRICHTON
• Beregi Tamás: Crichton-próféciák Michael Crichton
AUSZTRÁLIA
• Varró Attila: A szivárványon túl Ausztrál vadnyugat
BLAXPLOITATION
• Vágvölgyi B. András: Büszkék és feketék Blaxploitation – Sweet Sweetback…
• Teszár Dávid: Egy elfeledett szuperhős Jim Kelly
FESZTIVÁL
• Klág Dávid: Re-animátor Anilogue
• Báron György: Vissza Afrikába Karthágó
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Magnum nélkül Elcserélt életek; Gran Torino
• Mátyás Győző: Az idő fonákja Benjamin Button különös élete
MOZI
• Schreiber András: Milk
• Vajda Judit: A kuszkusz titka
• Nevelős Zoltán: A szabadság útjai
• Alföldi Nóra: Melegkonyha
• Pápai Zsolt: A látogató
• Tüske Zsuzsanna: Vérvonal
• Forgács Nóra Kinga: Profi bérgyilkost keresünk
• Varró Attila: Az igenember
• Baski Sándor: Valkűr
• Parádi Orsolya: Volt
• Sepsi László: Spirit – A sikító város
• Teszár Dávid: Wonderful Days
• Vincze Teréz: Te, aki élsz
DVD
• Géczi Zoltán: A bosszú
• Tosoki Gyula: Az örökös
• Varga Zoltán: Trapéz
• Pápai Zsolt: És Isten megteremté a nőt
• Horeczky Krisztina: Halálos glamúr Csillogás
FESZTIVÁL
• Hámori György: Papírvilág, gyurmaemberek Anilogue-interjúk

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Milk

Schreiber András

Milk – amerikai, 2008. Rendezte: Gus Van Sant. Írta: Dustin Lance Black. Kép: Harris Savides. Zene: Danny Elfman. Szereplők: Sean Penn (Harvey Milk), Emile Hirsch (Cleve Jones), Josh Brolin (Dan White), Diego Luna (Jack Lira), James Franco (Scott Smith). Gyártó: Focus Features / Groundswell / Cohen Company. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 128 perc.

 

Harvey Milk az Egyesült Államok történetének első, homoszexualitását nyíltan vállaló, ennek ellenére (és épp ezért) tisztséget szerző politikusa volt: 1977-ben beválasztották a San Francisco-i önkormányzat képviselőtestületébe. Csak rövid ideig képviselhette választóit: ’78 november 27-én képviselőtársa, a konzervatív ír családból származó Dan White agyonlőtte (miután végzett Moscone polgármesterrel is). Mégis: polgárjogi beszédei, politikai akciói, a Briggs-indítvány megfúrása (a konzervatív Briggs szenátor a meleg tanárok és támogatóik száműzését szerette volna elérni Kaliforniában), a másság nyílt vállalására buzdító megnyilvánulásai okán az elmúlt ötven év egyik legmeghatározóbb amerikai politikusaként tartják számon. A művészet is ikonként bánik vele: történetét feldolgozták musicalben és operában, 1992-ben egy rockbanda felvette a nevét, 1984-ben Rob Epstein Oscar-nyertes dokufilmet forgatott (The Times of Harvey Milk) – egyedül az ikonoknak kijáró nagyjátékfilm hiányzott.

Ráadásul a merénylet harmincadik évfordulójára időzített Milk az ugyancsak a novemberi jubileumra eső, a kaliforniai melegházasságok eltörléséről szóló referendum (és persze a novemberi elnökválasztás) okán máris több szimpla politikusportrénál: Gus Van Sant viszafogott stílusban megrendezett, elemi erővel ható filmje emberi jogi példabeszéd.

Talán az lett volna a Kaliforniát (és az egész USA-t) érintő választások és változások nélkül is: a Milk életének 1973 és 1978 közé eső időszakára – a harcos évekre – fókuszáló opusz a politikus magnószalagra rögzített végrendeletével indít, és ez az ön-narráció a film végéig kitart, maga Milk meséli el a saját történetét. Pont úgy, ahogy minden, szexuális orientációját féltve titkoló meleget buzdított: nyíltan, minden kertelés nélkül.

A Milk lendületéről maga Milk gondoskodott – ezt a trükköt a rendező Epstein vonatkozó dokujától kölcsönözte, jó pár archív felvétellel egyetemben –, a Gerry óta magára találó direktor pedig kiváló érzékkel találta meg az egyensúlyt a rá (ismét) jellemző visszafogottság, a történetmesélés igénye és Sean Penn (illetve a Dan White-ot alakító Josh Brolin) lehengerlő alakítása között. Meglehet, ha Gus van Sant a Good Will Hunting fémjelezte giccskorszaka idején nyúl a témához, filmje nem több szimpla rózsaszín musicalnél, most azonban a Milk az Obama-éra első számottevő politikai filmje.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/02 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9659