|
|
|
Láttuk mégA tiltott nőArdai Zoltán
Családos ingatlanvállalkozó előszeretettel keresi az ismerkedés alkalmait diákstátusú vagy bérből élő kisasszonyokkal, megannyi (egy-másfél hónapos lejáratú) viszony céljából. Első látásra az n-edik eset sem látszik nagyon elütni a többitől, az újabb lány is, ahogyan kell, súlytalan kapcsolatokban utazik. Hamar túllehetnének egymáson, ha a lány nem állapodott volna meg magával már rég abban, hogy nős emberrel nem kezd. Ez az egy szál elvecske csodát tesz, mindkettejük előtt ismeretlen létszférát tár fel: a huzamos udvarlás világát. Rétegzett dialógusokban kéjelegnek a továbbiakban, bódultan a folytonos pszichikai sziromfesléstől. Odahagyva szexuális forradalmunk tisztaságát, visszamerülnek az ancien régime fertezett páráiba, aljasán ínyenc módon jutnak el a testiségig. Miközben a nő rigolyája felpuhul e miazmában, maga a film is együtt nyiladozik a szerelmespárral, jelenetei kibújnak az euroamerikai középműfajú mozi stiláris aszpikjából, levegősekké válnak, levegőjüknek íze van; négy fal között nemkevésbé, mint a szabadban (párizsi utcarészletek). Néhány pillanat kivételével mindig mindent a feszült udvarló szemszögéből látni; a központi látvány természetesen a tiltott nő, aki többnyire szembefordul az optikával. A konvencionális zárójelenet – hóhullás, merengő férfimonológ – nemcsak a film dokumentarisztikus színezetét töri meg, hanem egész poétikáját. Méltatlanul az addigiakhoz, amolyan mozirománccá fokozná le utólag a művet (mintha A tiltott nő mindenekelőtt „egy szerelem sorsáról” vagy a szerelmekéről igyekezett volna szólni). Szerencsére már eléggé későn.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1025 átlag: 5.59 |
 |
|
|
|
