KritikaÁlomvölgyLombtalan álmokMargitházi Beja
Vancsó Zoltán fotóművész sajátos technikával készült
festői fényképeket szerkesztett filmmé.
Mielőtt még valaki, csak a címből kiindulva, esetleg egy
új magyar fantasyre asszociálna, jobban teszi, ha inkább az alcím (Az üresség felfedezése) és a
plakátszlogen alapján („Vigyázat! Nem film!”) orientálódik. Egzakt leírást
ugyan ezek sem adnak, talán azért, mert bár a fotográfus Vancsó Zoltán Álomvölgyét technikailag könnyű leírni,
műfaji besorolása jóval nehezebb feladat. Amit a vásznon látunk, az nagyon sok
(majd’ tízezer) felvételből kiválasztott, körülbelül száz fotó lassú áttűnéssel
váltakozó, mindenféle utómunkától mentes sorozata, melyeket a szerző két évnyi
magyarországi, szlovéniai, romániai és osztrák erdőjárás közben, speciális
technikával készített. A meghosszabbított záridő és a gép szándékos bemozdítása
következtében a keletkező képen a részletek elmosódnak, az éles, tiszta
körvonalak helyét remegő, szétszóródó kontúrok veszik át, a végeredmény pedig
technikailag az impresszionista festészeti stílust idézi, de annak
játékosságától, könnyedségétől mentesen, egy komorabb, filozofikusabb hangulatú
világot kreálva. Vancsó korábbi, hasonlóan állóképekből szerkesztett, mozis
bemutatkozását (ez volt a kísérőfilmként vetített, néhány perces Sóhajtenger – Kuba) slide-shownak
nevezte, az Álomvölgyet pedig
mozivásznon megjelenített kiállításnak, „az első magyar, egészestés, moziban
vetített fotófilm”-nek. Nem véletlen persze ez a terminológiai zavar, a „filmséget”
tagadó figyelmeztetés: Vancsó számára nem is annyira a film médiuma, hanem
vetítési helyszíne a fontos. Kell a mozi sötétje, a vászon mérete, a nézőket
egyenként izoláló architektúra, mert ez a legideálisabb környezet a képekhez
társítani szándékozott meditatív-filozófiai üzenet és belső utazásra való
felhívás számára. Nem a kiállítótérben rendez vetítést tehát (hiszen, ahogy a
kísérőszövegben is szerepel, a képanyagot mindössze két diavetítő és egy
CD-lejátszó segítségével bárhol prezentálni lehetne), hanem a „műveket” viszi
be a moziba, a képek közötti átmenetekkel is eljátszva (diaporáma-szerűen,
pillanatokra egymásra tevődik az eltűnő régi és a feltűnő új fotó), és pontosan
illesztett, hosszan kitartott hangzatokból építkező instrumentális
kísérőzenével (Tius) erősítve tovább a hatást.
Technikai koncepció van tehát, történet pedig nincs az Álomvölgyben, hacsak az üresség
felfedezésének üzenetét nem a városból kiköltöző, az urbánus pörgést feladó,
sikeres sajtófotós nem titkolt önvallomásaként olvassuk, nézzük. A Györffy Ákos
tájat szakralizáló és Oravecz Imre erdőóhajtó vers-mottóival, valamint Eli
Jaxon-Bear megvilágosodott tanító soraival keretezett fotósorozat lényegében
tíz fejezetben követi végig egy fizikai és spirituális utazás stációit: az első
részben az autó szélvédője, műszerfala még jól kivehető a képek sarkában, majd
a sebesség helyét fokozatosan a lassúság, a városét a természet, az emberekét a
dombos, bokros erdő veszi át. Az alapvetően sötét tónust a film utolsó
harmadában „a roppanó tél fehér csendje” váltja fel, egyre világosabb
hátterekkel, fel-feltűnő emberi alakokkal, hogy végül „a fényben feloldódó”
ejtőernyős figurájával záruljon a kiürüléstől az újratöltődésig bejárt út
forgatókönyve. Vancsó lényegében önmagát is belefotózza a képbe, hiszen a
zizzenő textúrák a kamera berázása révén jönnek létre, a fotós kezének,
testének mozdulata így komponálódik organikusan a felvételbe, mintegy szó
szerinti ujjlenyomatként rögzülve. A módszer következtében elkenődő színek,
felpuhult állagok és szétmozduló fények olyan mechanikus „technikai szűrőt”
vonnak a valóság képei elé, melyek Rorschach-tesztként nyithatják meg a nézői
látás és értelmezés lehetőségeit. Az üzenethez megvan tehát a megfelelő forma,
de a Minden és a Semmi, mint tudjuk, csak szemlélet kérdése. A lassúság és
teljesség élményét valószínűleg csak azok fogják az Álomvölgy alapján megtapasztalni, akik egyébként is keresik azt,
nyitottak a spiritualitásra, nem idegen számukra a meditáció, és akiket le tud
kötni a több mint egyórás, történet nélküli, lírai képfolyam. A többiek,
könnyen lehet, hogy csak a számukra értelmezhetetlen ürességgel fogják
szembetalálni magukat.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
