Chris MarkerChris Marker (1921-2012)Utópia-macskák [RÉSZLET]Bikácsy Gergely
Chris Marker a francia újhullám legizgalmasabb dokumentaristája volt volt, újrafogalmazta a valóság és a szociofilmes viszonyát. ... Chris Marker olyan sikeresen rejtőzött, hogy sejtett jelentőségén kívül alig tudott róla a nagyközönség. A filmalkotók alkotója maradt hosszú pályáján, a beavatottak mestere. Ellentmondások éltették. Nem ezen a néven született, és nem ott, ahol később lexikonokba jegyezték. Nevét vagy az Ellenállás illegalitásában kapta, vagy Nick Carter ponyvahőséből kreálta, döntse el az utókor. Nagypolgári származású, és harcos baloldali, „elkötelezett” művész és besorolhatatlan különutas. …
Kilencvenegyedik születésnapján halt meg, bár talán nem biztos, sokak szerint utolsó gesztusként szép kerekre javította a dátumot. Szinte pontosan egyidős Alain Resnais-vel, és huszonkét évesen a háború után együtt indulnak a párizsi balpart értelmiségi televényében: mindketten sokáig műfajtalanok: rajz, illusztráció, vers, regény, fotó, főleg fotó – innen korai munkakapcsolatuk a fiatalon már profi fotós Agnès Vardával, aki persze készített róla sokkal később portréfilmet. Marker és Resnais hamar közös filmet rendez, ez máig iskolapélda. A szobrok is meghalnak érezhetően Resnais nem sokkal későbbi, mára klasszikus műveinek előfutára, különösen a Nemzeti Könyvtárban felhalmozott kollektív emlékezetet kivetítő Toute la mémoire du monde (A világ minden emléke? A világ emlékezete?) merít e közös film távlatos horizontjából.
Chris Marker inkább volt saját társutasa, mint a baloldali eszméké. Elég hamar észrevette a gyakorlat és az eszmék kölcsönös elárulását. Csak a mozimacskákban nem csalódott, a falfirkákba, a posztereikben, a japán macskaboltokéiban sem, de főleg, ha ő maga kreálta őket. A Louvre egyiptomi macskaszobrainak ellopására tervet dolgozott ki (filmtervet.) Az etnográfiai film mesterei közé úgy lopakodott, hogy egyáltalán nem akart etnográfus lenni, a történelem és politika érdekelte, Bissau-Guinea és Kuba baloldali fordulata vonzotta e tájakra, nagyon érdekelte a század egyik legnagyobb hatású példaképe/diktátora, Fidel Castro, de még inkább a gyarmatosított és „gyarmatosítás utáni” népek emberei. Afrika és Latin-Amerika politikai felfedezése ellesett arcokkal és gesztusokkal. Arcok és arcok. Remény, vakhit, lelkesedés. A dokumentumfilm Vertov óta legnagyszerűbb közelképeinek örök antológiáját teremtette meg. Nem idegenkedett a televíziók kínálta politikus-arcoktól sem, képeit onnan szakította ki, ahonnan kedve tartotta. Vörös az ég alja (Le fond de l'air est rouge) a baloldali eszmék vereségét elemzi a jobboldali és baloldali gyakorlat mozsarában történő szétveretését. Allende beszél és Castro szónokol (utóbbi meggyőző erővel helyesli a prágai bevonulást), tankok Santiago Chilében és Prága utcáin. Itt a tankok, de hol a baloldal? „Erőtlen kezek” - majd a második rész címe: „Levágott kezek” - ezt felesleges kommentálni…
[…]
[A teljes cikk februártól lesz online elérhető, addig csak a lapban olvasható. Egy szám ára csak 490 Ft!
Éves előfizetéssel még olcsóbb, számonként csak 395 forint.
A nyomtatott Filmvilág digitális változatban is előfizethető (havonta 390 forintért) a dimag.hu honlapon]
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 3036 átlag: 5.39 |
 |
|
