KritikaSenki szigeteHová szökik a menyasszony?Muhi Klára
A Senki szigetét már úgy fogyasztjuk, mint a zenét, miközben átjár a zsigeri felismerés, hogy tényleg ez van… De mi is?
Török Ferenc új filmje valószínűleg megosztja
majd a közönségét. A Senki szigetének
lesznek hívei, akik rögtön letöltik, újra és újra megnézik, nyúzzák, kicsit
szerelmesek lesznek a Julit alakító Jakab Juliba, és lesznek fanyalgói, akiket
frusztrál majd. Méghozzá ugyanazért, amit a fanok szeretnek rajta. Hogy miért
nem veszi magát ez a film kicsit komolyabban? Miért esik szét a remek kezdés
után a középrész negyven percnyi klipre? Miért nincs benne kicsit mélyebb
karakterrajz, kicsit következetesebb cselekményvezetés, kicsit explicitebb
filozófiai üzenet? Kicsit filmesebb elszánás, ha már folyton a filmtörténetre kacsingat?
Kicsit mélyebb sztori?
Pedig a Senki szigete ízig-vérig mozi, csupa
mozis panellel, allúzióval, de valóban, csak úgy hevenyészve odaszórva. Ha fontos
még neked nézőként ez a ráismerés,
hát tessék, sorolom. Mindenekelőtt van benne vamp, aki pont olyan, mint a
nagykönyvben –, sűrű szőke haj, tökéletes idomok, a szemhéj kicsit egykedvűen leeresztve.
Juli, a szökött menyasszony, aki ablakpucolónak áll, mindenkit megőrjít, a kamera
is oda van érte. Ahogy piros sportcipőben és piros kardigánkában biciklizik a
városban, az maga a vizuális botrány, csak épp ő ezt pont letojja. Van egy szexuálisan
éhes vagány taxisofőr Szubrett is (Bánfalvi Eszter) centis hajjal, kemény
ütésekkel, aki csónak-ágyban alszik egy raktárlakásban és szereti a szexet, vele
is nagyon szívesen vagyunk. És mindehhez jön még az ő barátságuk. Aztán van szerelmi
négyszög motívum, méghozzá – mint a DNS-spirál, kicsit megcsavarva (a taxis Szubrett
pasija megkívánja az ablakpucoló Vampot, a Vamp elhagyott pasija viszont
szerelmes lesz a Szubrettbe) Van városélmény is, mint a legjobb újhullámos
filmekben – Budapest nagyon rég volt ilyen érdekesen fotózva –, autós üldözés,
kínai (vagy japán?) vonal, nem túl nagy téttel, de azért épp elég veszélyes krimi-szál
ez (a Szubrett ugyanis lop, méghozzá sokat, attól, akitől nem kéne), van
továbbá ámokfutás (tornacipőben, mennyasszonyi ruhában) erotikus vetkőzős- és fürdőszoba-jelenet.
És Török Ferenc, Szekér András (író), Szecsanov Martin (operatőr) valamint a
pont erre a filmre feltalált szereplők mindezt olyan szabadsággal adják elő, ami
a Senki szigetét az utóbbi idők kétségkívül
legüdítőbb magyar mozijává avatná. ha ez itt és most még értelmes ambíció lenne.
De mintha épp maguk a
szerzők határozottan azt gondolnák, hogy már nem az, a másfél órás ízletes zene-kép-cselekményfolyam
végül kirepül a mozi univerzumból, és – valahol a mozin túl, a YouTube-on innen
–, a mozgóképes senki szigetén landol.
„Kár érte.” Gondolják a
konzervatív mozisták, akik szeretik ugyan a decens, önazonos szereplőket, de azt
is, ha három tőmondatnál hosszabb egy párbeszéd, s kicsivel nagyobb rend
uralkodik a jelenetépítkezésben.
„Soha rosszabbat!” – gondolják
viszont a letöltősök, akik pont úgy szeretik fogyasztani a filmeket mostanában,
ahogy azt a Senki szigete felkínálja.
Oda-vissza szörcsölve közben az ebolára, az ISIS-re, a facebookra meg a
focieredményre. És vissza-visszahúzva a kurzort például Vamp és Szubrett kaotikusan
izgalmas összetalálkozására, a viháncos bálásruha próbálós jelenetre, a taxis
menekülésre, vagy Jakab Juli démonikusan ártatlan tekintetére.
Azt lenne jó tudni persze,
hogy ez a lebegős mozin túli újnarrativitás – ami, megkockáztatom, a befogadás
mikéntje mentén osztja majd meg a nézőket, vajon tudatos volt-e, vagy egyszerűen
csak így sikerült. Mert egyrészt az egész film, úgy ahogy van, üdítően talált, spontán
és improvizált. Ez az alaphatás.
Másrészt a Senki szigetét olyan magyar elődök
sorába illeszti be a kicsit felkészültebb nézői reflex, mint a 80-as évek újnarratív
filmjei, mondjuk a Jégkrémbalett, a Kutya éji dala, az Eszkimó asszony fázik vagy a Meteo.
Ugyanaz a tér-idő zárvány, véletlendramaturgia, cselekménytorlódás és
történethiány működteti ezt a filmet is, mint azokat. És ugyanúgy a semmiben
forog. Csak már nem kesereg ezen a semmin. Jakab Juli pont úgy száll ki a
történetből, mint Méhes Marietta az Eszkimó
asszonyban, egy ugyanolyan óceánjáró fedélzetén. Vamp és Szubrett pasijának
habkönnyű figurája Felhőcskére hajaz a Meteóban.
Még Wahorn örökzöldje, a Má' megint itt
van a szerelem is megjön, pont amikor kell. És ez persze nem lehet
véletlen.
A 80-as, 90-es évek
fordulóján egyébként épp ezek az újnarratív, újérzékeny filmek vitték át a
rendszer-, korszak-, ízlés-, paradigma- és mindenféle egyéb váltás zavaros
pillanatain a magyar filmet. Akik nem kérdeztek és nem válaszoltak és már nem
nézőket produkáltak, hanem fanokat, mert töredékességükben is pontosan kikeverték
annak a zavaros létállapotnak a hangulatait.
És most vajon mi van? A Senki szigete is hangulatfilm, ambient-mozi
– miközben a helyzet is hasonlóan zavaros, rendszer- és paradigmaváltós. Törökék
filmjét már úgy fogyasztjuk, mint a zenét, miközben átjár a zsigeri felismerés,
hogy tényleg ez van… De mi is? Izgalmas „no comment” akciók, kétdimenziós, de
nagyon újérzékeny cartoon-figurák, épp a megfelelő ritmusban siklatott tempó. A
taxis Szubrett, száguldás közben a sárga taxijában lekapja a fejéről a fekete
parókáját. Az ablakpucoló Vamp szikrázó napsütésben a nagyon cool teraszán felteszi
a napszemüvegét, amitől még izgalmasabb lesz. A féltékeny Tengerész szétveri a
biliárdszalont. Az Üldözők közt ott egy távol-keleti is. S közben készül a
falon egy nagy kék festmény-hajó. De kiad ez valamit? Van bármi értelme, súlya?
A hagyományos analízis a Senki szigeténél
nem nagyon visz sehová. De a nézőt attól még simán átviheti a túlsó partra.
Mindez annak fényében
érdekes igazán, hogy tudjuk, Török az a magyar rendező, aki máig az egyetlen
emblematikus rendszerváltás filmet csinálta (Moszkva tér). Aki nem is olyan rég komolyan ki akarta deríteni,
milyen rafinált, új társadalmi csapdákban vergődnek generációjának egzisztenciái
(Szezon, Overnight). Aki nem mellesleg odatette a legjobb 56-os filmet, amikor
az volt soron (Apacsok). És Török,
aki sokat tett a tényleg nagyon hiányzó magyar midcult filmért – azért, hogy Tarr
Béla és az Üvegtigris közt végre legyen
valami –, most ezt látványosan feladta. Mint Minarik Ede, odadobta az egészet.
Ki tudja mire jött rá?
Hogy ezt itt nem lehet? Hogy ő igazán ezt mégsem tudja? Hogy a mozi erre már nem
is igazán alkalmas közeg? Hogy a nézők már rég máshol, másban vannak?
Talán megkockáztatható,
hogy Török új filmjébe sok minden beépült ebből a személyes felszabadulásból. Ha Bódy annak idején A kutya éji dalában lehetett álpap, hát
Török is lehet a Senki szigete szökött
menyasszonya. Az biztos, hogy a Senki
szigetének minden pillanata, képe és jelenete a szabadságról szól. És az is
biztos, hogy ezt a mozin túli filmet nagyon jó nézni, nagyon jó elmerülni
benne. Még akkor is, ha a szabadság, amit mutat, már nem progresszív, tulajdonképpen
nincs is, puszta káprázat, illúzió.
A magyar filmesek pedig
majd eldöntik, érdemes-e besétálni ezen a kapun, amit most Török kinyitott. Van-e
ott valaki, valami?
Senki szigete – magyar, 2014. Rendezte:
Török Ferenc. Írta: Szekér András. Kép: Szecsanov Martin. Szereplők: Jakab Juli (Mia), Mohai Tamás (Zoli), Bánfalvi
Eszter (Vera), Schell Judit, Thuróczy Szabolcs , Stohl András, Margitai Ági, Szemző Simon. Hang: Győri Balázs. Vágó: Richter
Nóra. Producer: Sándor Pál.
Co-producer: Ferenczy Gábor, Tőzsér Attila. Gyártó: Film Street / Focus Fox Studio. Támogató: Magyar
Nemzeti Filmalap. Forgalmazó: A
Company Hungary. 93 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 140 átlag: 5.3 |
 |
|
