GialloA modern horror mesterei: Fulci & RomeroZombiesztétikaSepsi László
Úgy látszik, a vegetáló magyar
filmes szakkönyvpiacon a horror képviseletében csak az élőhalottak képesek
talpon maradni. Míg az általában kortárs tömegfilmmel és műfajisággal
foglalkozó kiadványok is viszonylag ritkák, a megbecsültség szempontjából
ezekhez képest is hátránnyal induló horrorfilmet öt évvel ezelőtt a Varga
Zoltán – Vajdovich Györgyi páros képviselte a vámpírfilmről szóló kötettel (A vámpírfilm alakváltozatai, 2009), idén
pedig a szintén tandemben dolgozó Orosdy Dániel és Schreiber András munkájában
a zombi jelenti a vezérfonalat. A modern
horror mesterei: Lucio Fulci & George A. Romero két olyan rendező
portréját helyezi egymás mellé, akinek életműve ugyan korántsem szűkíthető le
az élőhalott-motívumra (ezt a kötet sem felejti el hangsúlyozni), de szélesebb
körben elsősorban mégis elsősorban a horrorfilmjeik ismertek. Emellett
mindketten zsánerben gondolkodó, ugyanakkor egyedi látásmóddal bíró szerzők,
akiknek munkásságát a külföldi szakirodalom az elmúlt évtizedekben már elkezdte
feldolgozni. Mindebből persze magyar nyelven a folyóiratokban és blogokon
fellelhető szórványos cikkeken kívül igen kevés látszik, így a Fulci & Romero hiánypótló műként
került a könyvesboltok polcaira, ami egyszerre ismerteti az életműveket és veti
fel a lehetséges értelmezési stratégiákat, kitérve olyan, itthon kevésbé
tárgyalt aspektusokra, mint Fulci és Artaud, vagy Romero és az apokaliptikus
irodalom viszonya.
A kötet
három nagy részre tagolódik: a legterjedelmesebb első kétharmadban Orosdy
Fulci-tanulmánya és Schreiber Romero-esszéje olvasható, az utolsó száz oldalon
pedig szószedetet, kislexikont és filmográfiákat találunk, néhány szembetűnő
következetlenséggel. Míg a Fulci-filmográfia a kiemelt munkatársak listáját is
tartalmazza, a Romero-táblázatból ez a hasáb teljesen hiányzik, a kislexikon
egzakt definíciók helyett olykor csak zavaros benyomások összességét kínálja
(lásd a camp esetében). Ugyan a bevezető nyíltan deklarálja, hogy a Fulci & Romero „nem ragaszkodik
szigorúan a tudományos formákhoz”, a függelék fésületlensége a törzsszövegben
is visszaköszön, és itt már az érdeklődő olvasó további tájékozódását is
nehezíti. Bár a könyv használ lábjegyzeteket és a két nagy fejezetet (formailag
teljesen eltérő) irodalomlista zárja, a pontos adatok megadásával a szerzők sokszor
adósok maradnak. Orosdy gyakran hivatkozik „egyes forrásokra” és közelebbről
meg nem nevezett interjúkra, de például a Fulcit elemző, többször hivatkozott
feminista kritikus neve és tanulmányának címe sem derül ki a szövegből. Így a
kötet hátránya nem abból fakad, hogy két eltérő attitűddel bíró szerző írásai
kerültek egymás mellé – ez önmagában egy izgalmas koncepció –, hanem hogy a
végiggondolatlan technikai megoldások a kötet használhatóságát és a szövegek
színvonalát is rontják.
Orosdy
és Schreiber portréi között elsősorban az elemzéshez való viszonyuk jelent
számottevő különbséget. Míg előbbi leginkább gazdag háttérinformációkra és az
egyes filmek értékelésére koncentrál, éppen csak megemlíti a fontosabb
olvasatokat (mint a szem és a kín viszonya Fulcinál), viszont különös hangsúlyt
fektet Fulci vélt személyiségrajzának felskiccelésére, a Király Jenő-i szellemiségben
fogant Romero-fejezet jóval bátrabban értelmezi a filmkorpuszt, a
legelterjedtebb interpretációk mellett a filmek lehetséges vallásos, illetve a
zombi-motívum filozófiai olvasatát is felkínálva. Közös pont viszont a két
írásban, hogy tételesen ismertetik a szerzők filmjeit, így a Fulci & Romero afféle filmguide-ként is használható, hiszen
egy-egy oldalban összefoglalja a művek tartalmát, gyártási hátterét és
lehetséges olvasatait, emellett Orosdy fejezete tartalmaz egy katalógust Fulci
fontosabb kézjegyeiről és visszatérő témáiról, amibe viszont általánosságukban
semmitmondó tételek is bekerültek, mint a „kreatív történetmesélés” vagy a „kiváló
színészi alakítások”. A Fulci & Romero
szakkönyvként és ismeretterjesztő kiadványként éppoly hullámzó minőségű, mint a
tárgyalt szerzők életműve, amiben izgalmas ötletek („Fulci szerint Isten
létezik, csak a fájdalom Isteneként,” 130. old.) keverednek banális
meglátásokkal („Fulcinak voltak barátai”, uo.). Szigorúbb szerkesztői jelenlét
híján a kötet legalább annyira kihagyott ziccer, mint amennyire üdvözlendő
kezdeményezés.
Kontraszt Plusz Kft. Pécs, 2014.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 244 átlag: 3.12 |
|
|