DVDNebraskaPápai Zsolt
Nebraska – amerikai, 2013.
Rendezte: Alexander Payne.
Szereplők: Bruce Dern, Will Forte, June
Squibb. Forgalmazó: InterCom. 115 perc.
Alexander Payne a kortárs amerikai film
talányos alkotója: amikor ellazul, pompás filmekre képes (a Kerülőutak napjaink egyik legeredetibb
romantikus vígjátéka), emellett viszont csikorgóan művészies(kedő) munkákra
ragadtatja magát. A legünnepeltebb filmjeiben mindig van valami finomkodó
manír, de annyira diszkrét, hogy alig látszik. A felület artisztikus, miközben
a mélyben nincs semmi. A Payne-féle artfilm iskolai szemléltető ábrája a három
évvel ezelőtt készült, a világ minden szegletében díjakkal kibélelt, a családi
melodráma elemeit adaptáló Utódok. Szerkezetében,
ritmusában makulátlan, továbbá a benne fellépő színészek teljesítményét
tekintve és a technikai kivitelezését illetően is támadhatatlan opusz, amely
látszólag a drámaiságnak sincs híján, valójában azonban üresen kong:
talajközeli, földszintes darab.
Hasonló a tíz éve
született és szintén sokak által tömjénezett Schmidt története, amely talán még annál is laposabb, mint a címe:
ez is markánsan művészi ambíciójú, de végeredményben szürke mese. Payne
legfrissebb munkája éppen ezzel a filmmel áll közeli rokonságban – mindkettő
középpontjában egy idős férfi fizikai és spirituális utazása áll –, de ezúttal
mintha átlépte volna az alkotó a saját árnyékát, pontosabban most volt a
legsikeresebb e tekintetben. Talán azért, mert a legjobb mesterekhez fordult, a
fél évszázaddal ezelőtti Hollywoodi Reneszánsz szellemét és világát idézte meg,
továbbá a korszakban kimunkált műfaj, a road movie öntőformáját használta, és
olyan direktorok munkáit alkalmazta sorvezetőként, mint Coppola (Esőemberek), Bogdanovich (Az utolsó mozielőadás; Papírhold), Mazursky (Harry és Tonto). Nem véletlen, hogy a
főcím élén és végén a Paramount hatvanas években használt logója látható,
főszereplőként pedig az a Bruce Dern tűnik fel, aki ugyan jó ideje a hollywoodi
másod- és harmadvonalba szorult, de a hatvanas–hetvenes évek helyi
filmforradalmában még az első vonalban harcolt (The Trip; A lovakat lelövik,
ugye?; A Marvin Gardens királya).
A fekete-fehérben
forgatott, néhány momentumában – például a záróképpel – a Papírholdat fényképező Kovács László legihletettebb pillanatait is
megidézően míves kivitelezésű, továbbá mesteri kísérőzenével dolgozó Nebraska napjainkban játszódik, a tárgyi
világa azonban hiába kortársi, a dramaturgiája, a figurái nem korhűek. Mindez
több mint egyszerű játék: Alexander Payne olyan minimalista–realista road
movie-t forgatott, amely az elveszett és elhanyagolt múlt, illetve az
elveszített emberi méltóság után kutakodik, ily módon a kor-szerűtlen formaelemek az utazás tétjét nyomatékosítják. A
hetvenhét éves Dern a megszállott Woody Grantet játssza, akit elbódít egy
zsíros nyereményt ígérő, ostoba marketinglevél, és jóllehet a környezetében
körbekacagják a naivitása miatt, ő a fejébe veszi, hogy elutazik a több száz
kilométer távolságra lévő hirdető irodájába a pénzért. Woodyt elkíséri a fia,
David (Will Forte), aki miután belátja, hogy képtelen lebeszélni apját a
lehetetlen küldetésről, úgy dönt, hogy legalább megpróbál vigyázni rá a
várhatóan kalandokkal teli útján.
A Nebraska eleven figurákkal benépesített, helyenként abszurdba
hajló, máskor elégikus hangütésű mozi, és ugyan – mint Payne-nél mindig – egyes
jelenetekben itt is kísért némi modorosság, mégis szívhez szóló darab. A
díszletek és a fényképezés Az utolsó
mozielőadást, szülő és gyermek kapcsolata a Papírholdat, Woody egzaltált figurája az Esőemberek Jimmyjét, valamint a Harry
és Tonto központi férfialakját idézi, de a direktor nem élősködik ezeken a
műveken, hanem okosan merít belőlük. Bravúros például, ahogyan a klasszikus
road movie-k eredendő céltalansága, vagy a cél elvesztése nyomatékosan megidéztetik
az alapkoncepcióban, ugyanakkor felül is íródik egy hétköznapian csodás
dramaturgiai elemmel a zárlatban. De minden remek pillanata ellenére a Nebraska a mintaként szolgáló filmekig
nem ér fel. Ragyogó mozi, Alexander Payne egyik legjobb munkája, valami apróság
mégis hiányzik belőle ahhoz, hogy igazi mestermű, kortárs klasszikus legyen.
Extrák: nincsenek.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 159 átlag: 5.52 |
 |
|
