Fesztivál

Beszélgetés Guillaume Brac-kal

Üdvözlet a kisvárosból

Szatmári Zsófia

A Frankofón Filmnapok egyik idei meghívottja Guillaume Brac.

A francia rendező egy rövid – A defekt (Le naufragé) – és egy középhosszú – Egy nők nélküli világ (Un monde sans femmes) – filmjét már vetítették Magyarországon, ugyancsak a Francia Intézet szervezésében. Ezúttal első nagyjátékfilmjét, a Tonnerre-t mutatják be, mely viharos szerelmi történetet mesél el.

*

A harmincas éveiben járó, alkotói válságban szenvedő énekes-gitáros, Maxime (Vincent Macaigne) hazaköltözik Párizsból az apjához a Tonnerre nevű kisvárosba. Viszonya lesz egy fiatal lánnyal, Mélodie-val, aki interjút készít vele a helyi lapnak. Látszólag rendben van a kapcsolatuk, míg fel nem bukkan a lány volt szerelme. Ezáltal a kezdődő romantikus komédia átváltozik melodrámává, majd egyre erősebb bűnügyi szállal egészül ki. Az emberi kapcsolatok – a szerelem és az apa-fiú viszony – ábrázolása mellett, Brac jól kihasználja a kisváros adta lehetőségeket. Elvisz a jellegzetes helyszínekre és megmutat egy-egy sajátos, helyi lakost is, amatőröket – a kisváros épített és élő látképét villantva fel.

Párizsi létére sem a Tonnerre-ben, sem a két előző filmjében nem találkozunk a francia fővárossal. Hogyhogy?

Párizsról, Párizsban annyi film készült már, hogy inkább más tájakat szeretek bemutatni. Mindig ismerős és számomra kedves helyeken forgatok, ilyen volt Ault is A defekt és az Egy nők nélküli világ esetében és ilyen Tonnerre is.

Habár vidéki filmeket készít, mindig szerepelnek benne fővárosiak, akik hosszabb-rövidebb időre elhagyták Párizst.

Igen, épp ez érdekel. Mi történik az emberrel, ha kiszakad a megszokott környezetéből? Milyen, ha magányos lesz, milyen kapcsolatokat létesít a helybeliekkel? A kölcsönhatásokat figyelem. A Tonnerre-ben is minden szereplő tanul a végére valamit. Mélodie és a szerelme a megbocsátást, a zenész újra ihletet kap, és művészetté alakítja az érzelmi alapanyagot.

Amikor egy játékfilmnek művész a főhőse, óhatatlanul arra gondol a néző, hogy a rendező titokban magát festi le.

Részben igaz itt is. Maxime-ban van egy kicsi belőlem, de Vincent Macaigne-ből is. Azért választottam zenészt, mert az egzisztenciális problémáktól szenvedő figurán még láthatóbb a törékenység, hogy mi jelent neki, hogyan hat rá az új kapcsolat. A magában lévő űrt szeretné ezzel kitölteni, nem figyel eléggé a lányra. Amikor ezt a filmet készítettem, pesszimistább voltam a kapcsolatokat illetően, és ez látszik is, meg az is, hogy nem gondolom, hogy a művészethez feltétlenül nagy tragédiákat kellene megélnünk.

Főleg az emberi viszonyok érdeklik.

Igen, eddigi filmjeimben főleg ezzel foglalkoztam. A következő tervemben viszont a politikai öntudat születéséről gondolkodom, arról, hogy vajon szabad-e boldogok lenni egy igazságtalan és őrült világban.

Filmjeinek hangulata, a helyszín és a karakterek kiválasztása Rohmert juttatta eszembe.

Nem tagadom, nagy hatással volt rám. De nem csak ő, más francia rendezők is, mint Maurice Pialat vagy Jacques Rozier.

Sok érdekes figura felbukkan a Tonnerre-ben, ők az életben is ilyen szokatlanok?

Alapvetően igen, mind saját magukat játsszák, bár a filmen kissé túloznak. A borásznak talán nem mindig ilyen nyers, csípős a humora. A fenyőfaárus, aki maga festi rózsaszínre vagy nemzeti színűre a fáit, szintén visszafogottabb élőben, nem mondja, hogy ebben a faluban virág helyett is fenyőt ajándékoznak a férfiakat a szerelmüknek, viszont valóban kidekorálja őket.

Vannak állandó alkotótársai: például az operatőre, Tom Harari, és kedves színésze, Vincent Macaigne.

A filmkészítés közösségi munka, és én szeretek a barátaimmal dolgozni. Vincent Macaigne-t nagyon jó színésznek tartom, ezért választottam főszereplőnek. Viszont igyekszem friss vért is vinni a stábba, ezért mindig felkérek új embereket és – akárhol forgatok – helyben lakókat is.

Soha nem felejtem el, hogy az Egy nők nélküli világ forgatása után mesélte egy idős hölgy, hogy milyen nagy élmény volt neki a film, mert így tovább él még a halála után is, és lesz, aki emlékszik rá, még ismeretlenül is.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2014/04 42-42. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11802

Cikk értékelése:

szavazat: 476 átlag: 5.64