KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
          
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/augusztus
KRÓNIKA
• Kelecsényi László: Nekrológ
• Varró Attila: Nekrológ
WOODY ALLEN
• Csillag Márton: Fűrészporos emlékek Woody Allen
• Horeczky Krisztina: Káoszban a rendet Woody – Allenről – Beszélgetések Stig Björkmannal
• Iványi Zsófia: Az Allen-szindróma Woody a díványon
VERDÁK
• Sepsi László: A félelem országútja Életre keltett autók
• Varró Attila: Autoerotika Dramaturgia négy kerékre
• Kovács Marcell: Koccanások és sikolyok Hajsza az utakon
• Kovács Marcell: Koccanások és sikolyok Hajsza az utakon
MARIO MONICELLI
• Csantavéri Júlia: Sírjunk vagy nevessünk? Mario Monicelli
• Pintér Judit: A boldogulás művészete Beszélgetés Mario Monicellivel
TERMÉSZETFILMEK
• Kovács Kata: Tragikus aranykor Magyar természetfilm
• Sípos Júlia: Madarak és emberek Beszélgetés Csányi Vilmossal
• Győrffy Iván: Vér, veríték, gyötrelem A természetfilm természetrajza
MAGYAR MŰHELY
• Fekete Ibolya: Anyám és más futóbolondok a családból Részletek a játékfilm forgatókönyvéből
MAGYAR ANIMÁCIÓ
• Muhi Klára: Születésnapok, vége hangulat, női vonal Kecskeméti Animációs Filmszemle
• Palotai János: Kreativitás felsőfokon Magyar animáció
DIGITÁLIA
• Baski Sándor: Közszolgálati kalózok A filmfogyasztás evolúciója 2.
FESZTIVÁL
• Harmat György: Hamu, gyémánt, fehér, piros Gdynia
KÖNYV
• Ruprech Dániel: Egy század dióhéjban Varga Anna: Az 1910-es évek orosz némafilm-kultúrája
KRITIKA
• Szabó Noémi: Végső állomás Harry Potter és a Halál ereklyéi 2.
• Kolozsi László: Elvétenéd, ha elvetetnéd? Varázslatos gladiátorok
MOZI
• Vajda Judit: Blue Valentine
• Tüske Zsuzsanna: Larry Crowne
• Varró Attila: Förtelmes főnökök
• Baski Sándor: Mr. Popper pingvinjei
• Roboz Gábor: Az ördög városa
• Hlavaty Tamás: Rossz tanár
• Sepsi László: Zöld Lámpás
• Lovas Anna: Micimackó
• Forgács Nóra Kinga: Tilva Roš
KRITIKA
• Varga Zoltán: Verdák 2
DVD
• Czirják Pál: Mágnás Miska
• Pápai Zsolt: Anthony Mann két kései filmje
• Nevelős Zoltán: Azután
• Benke Attila: Burrowers – A felszín alatt
• Benke Attila: Burrowers – A felszín alatt
• Varga Zoltán: Egy troll New Yorkban
• Tosoki Gyula: Útmutató házas férfiaknak
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Woody Allen

Woody – Allenről – Beszélgetések Stig Björkmannal

Káoszban a rendet

Horeczky Krisztina

A filmjeiben szikrázóan szellemes Woody Allen nem az interjúkészítők álma. 

Stig Björkman 1992-ben fogott hozzá missziónak beillõ megbízatása teljesítéséhez: készítsen beszélgetõkönyvet Woody Allennel. Az 1938-as születésû svéd író-kritikus-filmrendezõnek 1970-ben jelent meg interjúkötete Ingmar Bergmannal, majd 1999-ben Lars von Trierrel. A nyilvános szereplésektõl viszolygó, magánszféráját tiltott övezetnek minõsítõ (pop)ikonról több tucatnyi (férc)mû került piacra, ám Björkmanon kívül a Mester csupán honfitársát, Eric Laxet érdemesítette arra, hogy exkluzív társalgásaikat kötetbe rendezze. Lax – mértakadó orgánumok által méltatott, élménygazdagnak értékelt – munkája, a Conversations with Woody Allen: His films, the movies, and moviemaking 2007-ben jelent meg. Allent a róla két monográfiát is publikáló életrajzíróhoz több évtizedes, tartós szakmai barátság fûzi.

„Boldog lehet az ember, ha csak szerencsétlen” – mondja kétszereplõs kamaradrámánk fõhõse, a fényíró. Björkmanon pedig hamarjában eluralkodhatott a vészterhes érzés: egy túlélõtúrába ojtott akadályverseny résztevõje. Hisz’ alig melegedett be a diktafonja, mikor kipattant a világraszóló botrány: Mia Farrow és Allen szakítása, alpári indulatokat kiváltó gyermekelhelyezési pere. Mindennek oka a celluloidmágus, és a nála harmincöt évvel fiatalabb, adoptált lánya, Soon-Yi Previn között szárba szökkent szerelem. (Soon-Yi 1997 óta Allen neje.).

Az Allen-dolgozatok egyik vízjele káosz és Erósz pikáns elegye. Az író-aktor-komédiás-filmkészítõ nem tesz mást egész életében, mint hogy a káoszban halássza a rendet. Így például nem mondja le a találkozókat Björkmannal. Ennek lélektani-morális mögöttesét az alábbi kijelentéseivel magyarázom: „Minden, amit teszek, munka, …”; „… bármi, ami a munkától elterel, és mérsékli a munkakedvet, az önbecsapás, és kártékony lehet”. Az amilyen nemes, olyannyira rögeszmés fegyelmezettség azonban könyörtelenül rányomja bélyegét a kényszeredettségtõl terhes mûre.

Nem tartom szerencsésnek Björkman azon lankasztóan képzeletszegény elgondolását sem, hogy idõrendiségben tárgyalja (sic!) az oeuvre darabjait az 1969-es Fogd a pénzt és fuss!-tól a 2002-es Hollywoodi történetig. (A szerzõ 2002-ben, a kötet második, átdolgozott kiadásához újra interjúzott az alkotóval, leverõ eredménnyel.) Allen 1969 óta, minden esztendõben leforgat legalább egy opust. Melyet sohasem néz újra, részint, mert már a következõ terve foglalkoztatja. (Laxszel csakis kedvenc filmjeirõl beszélgetett. Ezek: a Csillagporos emlékek, a Zelig, a Kairó bíbor rózsája, a Férjek és feleségek, és a Match Point.) A fásultnak-feszültnek tetszõ Allen udvarias kimértséggel válaszol(gat) a filmjeit képkockáról képkockára fölmondó svéd kérdéseire, akinek magatartása egy, a nagytiszteletû professzora elõtt vizsgázó, verítékezõ éltanulót idéz. Ezért az interjúk túlnyomó többségének élvezeti értéke roppant csekély. A Bûnök és vétségek-fejezet azonban remeklés. Izgalmas továbbá, amikor az agnosztikus Allen a vallásos hit erejérõl beszél, vagy mikor megosztja velünk, miért van a változás ellen – beküldve egy jobbhorgot a keleti filozófusoknak, az ezoterikus guruknak, és a forradalmároknak. Fölvillanyozó közlése, hogy egy idõ után, váratlanul, egy nõ szemszögébõl kezdett el írni, ezért lettek központi karakterei a fehérnépek.

Woody Allen közismert ízlésvonzalmai mellett (BergmanCsehovGroucho Marx-szentháromság) határozottan teszi le a voksát szellemi hátországa, az európai kultúra mellett. Nem leplezi az álomgyári nagyüzem iránti megvetését, melyet léha, üres ceremóniákkal cifrázott, cinikus-pazarló életstílusnak értékel. Ugyanakkor: nem hisz az önmagát felsõbbrendûnek tartó, küldetéses Mûvész abbéli szakrális meggyõzõdésében sem, hogy kultikusain keresztül majd tovább él az Emberiség emlékezetében. Õt citálva: „Shakespeare egy jottányit sem profitált abból, hogy túlélték a darabjai. Jobban járt volna, ha életben marad, és a darabjait felejtik el”.

Az igyekvõ, kíváncsiság helyett megfelelési vágytól vezérelt Björkman, s a hûvösen józan, az olvasói rokonszenvre-elvárásokra fittyet hányó Woody Allen vértelen produkciója elvétve hat serkentõleg. Heroikus erõfeszítéseik következménye mégis egy szerethetõ munka. Megható, ahogyan Björkman, e derék harcos, (föl)készül az összejövetelekre, melyekhez bár az õt a manhattani otthonában (is) fogadó, tartózkodó Allennek föltûnõen semmi kedve. Olyanok õk, mint Szonya és Ványa bácsi: dolgoznak, makacsul, másokért, szakadatlan – és várják, hogy jöjjenek már az angyalok.

Európa Könyvkiadó, 2010.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/08 17-17. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10713