KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/május
SÖTÉT VADNYUGAT
• Benke Attila: Kamerába lőni Western és önreflexió
• Varró Attila: Balladák a B-oldalról Western és revizionizmus
• Nevelős Zoltán: Deadwood A káosz urai
PSZICHO-FILMEK
• Pintér Judit Nóra: Az őrület mítoszai Pszicho-mozi
• Kovács Kata: Az eszképizmus lobotómiája Álomháború
• Iványi Zsófia: Horrorba hasadt lelkek Többszörös személyiségek
LATIN MOZI: KUBA
• Lénárt András: A Comandante mozija Új kubai filmek
• Bácsvári Kornélia: Titón szigete Tomás Gutiérrez Alea
• Bilsiczky Balázs: Kuba színei Beszélgetés Gödrös Frigyessel
• Gödrös Frigyes: A dolgok kezdete
MAGYAR MŰHELY
• Bikácsy Gergely: Melegítő fények Sós Ágnes portréjához
• Santa Dan: Egy meg sem született szerelem temetése Visszatérés – Retrace
• Harmat Eszter: Itt vagyunk YouTube-generáció?
INTERNET
• Kömlődi Ferenc: Webkameránk a világ szeme Online videókommunikáció
FILMEMLÉKEZET
• Harmat György: A realizmus csele Politika és művészet
TELEVÍZÓ
• Sepsi László: A rossz út Totál szívás
FILM / REGÉNY
• Lovas Anna: Törékeny életek Haruki Murakami: Norvég erdő
• Varró Attila: Ösvény vagy tisztás Norvég erdő
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Átjáróház Ki/Be Tawaret
• Báron György: Hunnia, a Paradicsom Két világ közt
MOZI
• Schubert Gusztáv: Férfit látok álmaidban
• Forgács Nóra Kinga: Egyszer fenn egyszer lenn
• Alföldi Nóra: Seraphine
• Szabó Noémi: A lány és a farkas
• Vajda Judit: Instant dohány
• Nevelős Zoltán: Winter’s Bone
• Roboz Gábor: Élve eltemetve
• Kovács Marcell: Csúcshatás
DVD
• Varga Balázs: Nosztalgia
• Kovács Marcell: 8 millió halál
• Gorácz Anikó: A varázsló álma
• Nagy V. Gergő: Bronson
• Varga Zoltán: Magasfrász
• Benke Attila: Yentl
• Tosoki Gyula: TRON, avagy a számítógép lázadása
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Norvég erdő

Ösvény vagy tisztás

Varró Attila

A vietnami-francia Tran Anh Hung találkozása a japán Murakamival nem véletlen, filmjeinek védjegye a kultúrák erőteljes ütköztetése.

Fordításelméleti órákon népszerű és több verzióban ismeretes anekdota szerint egy brit nyelvészkutató lefordíttatta az „ép testben ép lélek” közmondást kínaira, majd az eredményt oroszra, azt pedig vissza angol nyelvre – és ennyi is elég volt, hogy a bölcs közmondás a „a hús készen van, de a vodka még meleg” éttermi instrukciójaként végezze. Haruki Murakami 1987-es bestseller-regénye sok évnyi szerzői vonakodás után végül egy Franciaországban élő vietnami rendező kezében formálódott filmmé, aki a franciára fordított regény alapján, francia nyelvű forgatókönyvet írt belőle, melyet a forgatás során angol verzióban használt a többnemzetiségű stáb, hogy azután japán színészek interpretálásában megszülessen belőle a japán nyelvű végtermék.

Tran Anh Hung életművére eddig is jellemző volt a különböző nemzeti hátterek erőteljes ütköztetése. Első nagyjátékfilmjének, A zöld papaja illatának Vietnam francia megszállása idején játszódó művészfilm-románcát teljes egészében párizsi és bry-i stúdiódíszletekben forgatta, a balsikerű álomgyári debütálást jelentő I’ll Come with Rain esetében pedig amerikai, kínai és koreai sztárgárdát mozgatott hongkongi helyszíneken, hogy megteremtse egy hollywoodi neo-noir és egy távol-keleti gengszterdráma találkozását a nagystúdiós boncasztalon. A Norvég erdő filmadaptációján szinte rögtön látszik, hogy Tran – Vietnam-trilógiájával ellentétben – ezúttal többszörösen idegen anyagból dolgozott, idegen kulturális közeg számára: egy japán sikerkönyvet kellett egy japán sikerzsáner, a seishun eiga (többnyire nagykamaszokról szóló melankolikus melodrámák) elvárásaihoz híven kiviteleznie, keze alatt tokiói tinisztárokkal (a férfi főszerepet a Halállista enigmatikus detektívjéről híres Matsuyama alakítja, Midori szerepében pedig az egyik legfelkapottabb bakfis-fotómodell debütált színésznőként). A rendező korábbi filmjeihez híven ezúttal is mívesen komponált hosszú beállítások és többszörösen keretezett képek celluloid-festményeiből építkező, kevés szavú sorsdrámát kapunk (amelyben ezúttal nagyjából egyenlő arányú keveréket alkotnak Tran nő-filmjeinek letisztult belső terei és férfi-filmjeinek látványos nagytotálokra alapozott külsői) – a Norvég erdő cselekménye azonban a csendes felszín alatt egy szuperexpressz sebességével száguld a végkifejlet felé, jóformán minden egyes jelenetben újabb fordulatról értesítve a nézőt. Murakami történetében bizony bőséggel akad szerelem és halál, minden sarkon ott leselkedik szeretteink végleges elvesztése, ami némi megnyirbálással ideális alapanyaggá teszi mind a mindenkori japán tiniközönség, mint a kurrens Alkonyat-generáció számára – Tran figyelmét azonban túlzottan leköthették az alapmű saját életművével való varázslatos összecsengései (lásd a hiányzó apafigurákat, a szexuális ébredés traumáját, a zöld színszimbolikát vagy akár az Élet csodái ugyancsak két évfordulós ünnep keretében szorított cselekményét), hogy kellő figyelmet szenteljen a műfaj elvárásainak, ezért az eseményekben bővelkedő love story egységét, logikai menetét, érzelmi motivációs kauzalitását jobbára alárendelte a pompázatosan kibontott motívumoknak. Míg saját kútfőből készült vietnami családtörténeteiben a félszavakba kódolt, ellipszisekből sorjázó narratív információk egyfajta belső logikájú álomvilágot teremtettek, a japán Norvég erdő összképe olyan súlyosan leszedált melodrámát idéz, ami rendre megfeledkezik, vagy csak jócskán megkésve értesít saját eseményeiről – noha a bő két órás filmidő talán elég lett volna egy lehelettel alaposabb kifejtésre, sőt akár a központi szerelmi háromszögön kívül álló fontos karakterek (mint a nihilista szépfiú vagy a lelki beteg zenetanárnő) árnyalására is telt volna belőle, hogy jobban megértsük szerepüket a történetben.

Kétségtelen, hogy a Norvég erdő regényhű adaptációja legalább egy BBC-minisorozat terjedelmét igényelné, ráadásul Tran a történet hiányosságai ellenére is képes érzelmileg hiteles karaktereket teremteni három hőséből – hipnotikus erejű tájképeit és csendes portréit a szépséges japán ifjúságról pedig akár bekeretezve is elnézegetnénk napestig. Ha tehát a néző következetesen dübörgő szerelmi sorsdráma helyett hajlandó inkább állapotrajzként, pontosabban a szerelem halk szavú tébolyát és a halál visszavonhatatlanságának fájdalmát ábrázoló kórképként tekinteni Tran filmjét, a Norvég erdő ideális választás jelent egy kiránduláshoz – ám akkor ösvénye helyett inkább a tisztásaira koncentráljunk.

Norvég erdőNoriwei no mori, japán, 2010. Rendezte: Tran Anh Hung. Írta: Haruki Murakami regényéből Tran Anh Hung. Kép: Ping Bin Lee. Zene: Johnny Greenwood. Szereplők: Kenichi Matsuyama (Toru), Rinko Kikuchi (Naoko), Kiko Mizuhara (Midori), Reika Kirishima (Reiko). Gyártó: Toho Company. Forgalmazó: Fórum Film. Feliratos. 130 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/05 49-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10623