Filmiskola: a montázsTévére vágvaFilmek újratöltveVincze Zsuzsanna
A kereskedelmi csatornákon a reklám határozza meg, mi kerülhet képernyőre a mozifilmekből.
A televízió megjelenése és elterjedése az ’50-es években válságba sodorta az amerikai filmgyártást, mígnem megmutatkozott a filmekben rejlő új lehetőség. A nézőt a film ugyanúgy leköti a tévéképernyő előtt, mint a moziban, csak a tévéadáskor a médium adta lehetőségekkel élve reklámszünetek is beiktathatók. Akár minden negyedórában. A televízió azóta is előszeretettel él ezzel a módozattal, mindez azonban azzal jár, hogy a filmeket, amennyiben nem illeszkednek a merev műsorstruktúrába, rövidebbre kell vágni. Ahogy Michael Kerbel fogalmazott 1977-es Edited for Television cimű cikkében: a tévé feldarabolja és újraformázza a filmet, akárcsak a marhahúst szokás a hamburgerhez.
Ám ez csak az egyik ok, amiért a csatornák szerkesztői ollót ragadtak és ragadnak a mai napig – a másik ok a kiskorúak védelmének szigorú szabályrendszerében keresendő. Amerikában a hirdetők minél szélesebb nézőközönséghez szeretnék eljuttatni üzeneteiket, így a filmek főként miattuk szorulnak moderálásra a szexualitás és erőszak ábázolása, valamint a „nem helyénvaló”, trágár nyelvezet tekintetében. Az a film, amely kényes tartalma révén szűkíti a potenciális nézőközönséget, már nem annyira vonzó a reklámozók számára, hisz ők elsődlegesen az üzenetet akarják célba juttatni: beleértve a mára elsődleges célközönséggé vált 18 éven aluli korosztályt is. Így aztán az Egyesült Államokban a filmek újravágásának problámája elsősorban a kereskedelmi televíziók gyakorlatában jelentkezik.
Míg Amerikában az állami pénzből fenntartott közszolgálati csatornák viszonylag későn jelentek meg (a piacot a magántársaságok dominálják mind a mai napig), addig Európában hagyományosan a közszolgálati modell uralta a kínálatot, amelyet csak jóval később követett a piac nyitása, és a kereskedelmi műsorszolgáltatók megjelenése. A közszolgálati csatornák elsődlegesen nem profitorientáltak, nem kereskedelmi bevételeikből, hanem állami dotációból tartják fenn magukat, céljuk nem a szórakoztatás, hanem a „magaskultúra” terjesztése és az állampolgárok nevelése, szemben a nyereségérdekelt csatornákkal, ahol a hangsúly a nézők „felhőtlen”, ám passziv szórakoztatása felé tolódott el. A kereskedelmi műsorszolgáltatók piacra lépése – és ezzel a drasztikus színvonalesés – magával hozta az elektronikus média állami szabályozásának igényét. Az Európai Unió tagállamaiban tehát (így Magyarországon is) az állami szabályozás a meghatározó ezen a területen.
A hazai szabályozás igazodik a határok nélküli televíziózásról szóló uniós irányelvhez. A magyar törvény úgynevezett klasszifikációs rendszert alkalmaz, azaz kategóriákba sorolja a műsorszámokat aszerint, hogy az adott műsor tartalma mely korosztály számára ajánlott, pontosabban nem ajánlott. A kategorizálást maguk a csatornák végzik, a hatóság csak utólagos ellenőrzésre jogosult: előzetes állásfoglalást egy filmalkotás besorolásával kapcsolatban nem adhat ki. Ez a gyakorlat éppen ellentétes a Filmiroda Besorolási Bizottságának gyakorlatával, ami a film magyarországi bemutatása előtt kategorizálja az egyes alkotásokat. A törvény öt kategóriát különböztet meg: az elsőbe tartoznak azok a műsorszámok, amelyek korhatárra való tekintet nélkül megtekinthetők, az ötödikbe pedig azok, amelyek nem tehetők közzé. Az egyik legnagyobb probléma abból adódott, hogy a csatornák számtalan olyan műsorszámot, köztük számos filmalkotást soroltak a második kategóriába („12 éven aluliak számára megtekintése nagykorúak felügyelete mellett ajánlott”), amelyet – későbbi bírósági ítélet által is megerősítve – magasabb korhatári kategóriába kellett volna sorolniuk. A két országos kereskedelmi telvíziós társaság (RTL Klub, TV2) az ebből adódó konfliktust először a műsorstruktúra átalakításával kívánta orvosolni, azaz az esti filmeket, illetve sorozatokat hétköznap 21 óra után kezdte el sugározni (mivel a harmadik kategóriába tartozó, „16 éven aluliak számára megtekintése nem ajánlott” filmeket csak 21 óra után lehetett sugározni). Ezzel számtalan további probléma forrását megszüntette ugyan, de továbbra is ott volt a kérdés, mi legyen azokkal a filmekkel, amik sok nézőt vonzanak ugyan a képernyők elé, de tartalmuk miatt minimum a negyedik kategóriába, – azaz a „18 éven aluliak számára megtekintése nem ajánlott” kategóriába – kellene sorolni.
Ennél a pontnál lépnek be a képbe a csatornák önjelölt vágói, akik a véres, erőszakos, vagy erotikus jeleneteket megvágják, a trágár szövegeket kimetszik, vagy újraszinkronizáltatják. Ez a gyakorlat szerzői jogi szempontból azért nem problémás, mert vagy maguk a jogtulajdonosok értékesítették a filmet a vágási joggal együtt, vagy az eleve televízióra vágott verzió is szerepel a csomagban a vágatlan verzió mellett (többnyire szabadságot biztosítva a rendezőnek ahhoz, hogy saját maga végezze el a televízióra adaptálást). Francis Ford Coppola a Keresztapában felettébb kreatívan alakította át a naturális erőszakot tartalmazó jeleneteket: számtalan dialógust újra felvett, a hosszas közeliben mutatott véres lófej helyett kívülről mutatta a hálószobát, kihagyta Sonny és a koszorúslány szexuális aktusát, sőt még Michael szicíliai feleségének fedetlen keblei sem maradhattak benn a kisképernyős verzióban. John Carpenter a Halloween saját kezűleg készített tévéváltozatában nem csupán Mike Myers támadásait kurtította meg, de kihullott a filmből valamennyi merészebben erotikus mozzanat, és a füves cigarettának is mennie kellett. Az a gyakorlat azonban, amikor maga a rendező vágja újra a kész alkotást, sajnos éppoly kevéssé jellemző ma, mint évtizedekkel ezelőtt.
Ezek a vágások Magyarországon általában nem a magasabb művészi illetve esztétikai értékkel rendelkező alkotásokat, hanem a tömeges kedveltségű akciófilmeket, thrillereket, horror- illetve erotikus filmeket sújtják. A kereskedelmi csatornák, ha egyáltalán sugároznak művészfilmeket, akkor azt olyan időpontban teszik, hogy az sem korhatár-besorolási szempontból, sem pedig szponzorációs szempontból nem releváns, hiszen nem főműsoridőben, hanem általában éjszakai műsorsávban mutatják be ezeket (lásd a TV2-n korábban futó Képírók elnevezésű sorozatot, amelynek keretében a filmek jellemzően éjfél után kerültek adásba). Az akciófilmek közül számos Steven Segal-, Jean Claude van Damme-, Stallone-, Schwarzenegger-alkotás jutott arra a sorsra, hogy az eredetinél lényegesen rövidebb játékidővel került a nézők elé. Így például az 1992-ben Wesley Snipes főszereplésével készült 57-es utas, amelynek 84 perces hosszából a vágások után 81 perc maradt (már a film elején kivágták az első túsz lelövését: egy gyors vágás után csak azt látjuk, hogy a terroristák vezetője egy kövér férfi helyett egy fiatal nőt tart fogva) vagy a Jean Claude van Damme főszereplésével 1996-ban készült Mindhalálig, amiből az eredeti 100 perc helyett mindössze 91 percet láthattak a nézők (az igen szigorú brit videócenzúra ugyenebből a filmből csupán 9 másodpercet távolíttatott el). A nézők legtöbbször nem is veszik észre ezeket a vágásokat, hiszen a film érthető marad, és nem keletkeznek olyan hézagok, amelyektől a film dramaturgiai szerkezete sérülne – csupán az adott filmet jól ismerő nézőben támad hiányérzet. Főként akkor észrevehetetlenek ezek a vágások, ha az akciójelenetek véresebb részeit, az erőszak naturális ábrázolását, vagy az erotikus jelenetek egy részét metszik ki a vágók, nem a teljes jelenetet – a Hatodik érzék magyar tévébemutatójában azonban arra is akadt példa, hogy elég kihagyni egyetlen másodpercet (ezesetben az ágy alatt lapuló halott kislány felvillantását), hogy zavart keltsünk az egész jelenetben.
A vágások természetesen nem csak a mozifilmeket érintik. 2006-ban az akkor még magyar joghatóság alá tartozó Viasat3 csatorna vasárnap délutánonként ismételte a 16-os karikával jelölt Szex és New York című sorozat péntek esti epizódjait. A korábbi időpont miatt azonban az epizódokat újra kellett vágni, aminek az lett az eredménye, hogy a négy szingli New York-i közül a szabadszájú, merész szexuális elveket valló Samanthát gyakorlatilag kivágták némelyik epizódból, érthetetlenné és követhetetlenné téve: a 2006. június 14-én sugárzott Lotyók vagyunk? epizódból nemcsak Samantha pikáns megjegyzéseit távolították el az éttermi jelenet végéről, de a lakásában folytatott szexuális aktusait is, amire a későbbi jelenetekben többször utaltak a szereplők. A gyermekeknek szóló rajzfilmek némelyike, például az Inuyasha cimű japán anime sem kerülhette el a sorsát – amelynek gyereksávban történő elhelyezését kifogásolta a hatóság, noha az RTL Klub még a bemutatás előtt megvágta a filmet. A sorozat 103. epizódjának középpontjában például hét harcos áll, akiket Naraku utasítására Kogaku egy-egy ékkőszilánkkal éleszt fel és akiknek mindegyike emberfeletti erővel rendelkezik. Az epizód Naraku és Inuyasha küzdelmével zárul, amiből azonban a nézők nem sokat láthattak – a küzdelem nagy részét ugyanis a csatorna kivágta a filmből, mindössze az előkészület és a küzdelem néhány fizikai kontaktust nélkülöző része maradt benn.
A helyzet azonban változni látszik, legalábbis Magyarországon: 2009 júniusában a filmkép védelmének érdekében kezdeményezés született, amelyben tizenegy filmszakmai szervezet fordult a magyar médiahatósághoz. Megkeresésükben kifogásolták, hogy a magyarországi televíziós társaságok beavatkoznak a filmművészeti alkotások képi struktúrájába és dramaturgiájába, következésképpen a műnek a nézőre gyakorolt hatásába. A képernyőn megjelenített ikonokkal, a vége-főcím levágásával, valamint a hosszú és gyakori reklámmegszakításokkal kapcsolatban felvetett szerzői jogi és médiajogi problémákról a hatóság konzultációt kezdeményezett a filmes szervezetekkel és a televíziós társaságokkal. Reménykedjünk, hogy ezek az egyeztetések végül elvezetnek egy olyan gyakorlathoz, amivel legutób a Viasat3 csatornán találkozhattunk, amikor hétköznap este Az elnök különgépe cimű amerikai filmet reklámszünetek nélkül, eredeti hosszában adták le.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 944 átlag: 5.68 |
 |
|
