KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/október
BLOG
• Wostry Ferenc: A kiúttalanság történetei Cinefest 7.
• Baski Sándor: Tablóképek Ká-Európából CinePécs 2010
KÖZELJÖVŐ-FANTÁZIÁK
• Kömlődi Ferenc: Közeljövő-képek Poszt-cyberpunk a XXI. század első évtizedében
• Kubiszyn Viktor: Háló által homályosan Virtuális közeljövő
MALICK
• Hlavaty Tamás: Az égig érő fa Az élet fája
ÁLOMMOZI
• Jankovics Márton: Kamera a tudattalanban Álomfilmek
• Lovas Anna: Álmok a negyedik falon túlról Satoshi Kon
• Géczi Zoltán: Álomterror Satoshi Kon: Paprika
FRANCE NOIR
• Géczi Zoltán: Marseille-i éjszakák Francia krimi 2000–2010
• Ádám Péter: A metropolis démona Ős-noir: Fantômas-sorozat
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Színésztükör Kállai Ferenc
PORTRÉ
• Zalán Vince: Kisvárosi víkendek Ivan Passer másfél cseh filmje
FILMISKOLA: A MONTÁZS
• Vincze Teréz: Tér-idő-gondolat Vágás és montázs
• Vincze Zsuzsanna: Filmek újratöltve Tévére vágva
• Varga Balázs: Folytonossági hiányok Az ugró vágás
TELEVÍZÓ
• Klág Dávid: Kentucky cowboy A törvény embere
KRITIKA
• Pápai Zsolt: Posztforradalmi jasszkorszak Kolorádó Kid
• Horeczky Krisztina: A boldog részünk Pina Bausch: Álomtánc
• Schreiber András: Egyik sír, másik nevet Juan José Campanella: Szemekbe zárt titkok
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Az ígéret megszállottja Ben Sherwood: Charlie St. Cloud halála és élete
• Szabó Noémi: Sekélyes sírhant Charlie St. Cloud halála és élete
MOZI
• Vajda Judit: Poézis – Mégis szép az élet
• Vajda Judit: Lourdes
• Forgács Nóra Kinga: A méz
• Zalán Márk: Minden rendben lesz
• Kolozsi László: Szeretők
• Ádám Péter: Dumas
• Vincze Teréz: Nők férfiak nélkül
• Roboz Gábor: Mission London
• Parádi Orsolya: Soul Kitchen
• Alföldi Nóra: Pancserpolice
• Sepsi László: A kaptár – Túlvilág 3D
• Baski Sándor: The Expendables – A feláldozhatók
• Varró Attila: Tolvajok városa
DVD
• Alföldi Nóra: A fantasztikus Róka úr
• Pápai Zsolt: A harcmező hírnökei
• Sepsi László: Mi a gond velem?
• Nagy V. Gergő: A köd

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Álommozi

Satoshi Kon

Álmok a negyedik falon túlról

Lovas Anna

Satoshi Kon (1963-2010) anime-életműve az álmok, víziók és hallucinációk katalógusa egy perces kísérleti filmtől a tizenhárom fejezetes tévésorozatig.

 

Nahát, Satoshi, a te hallucinációd sem túl egyediek” – írta Kon Satoshi augusztus 18-ai blogbejegyzésében, melyben élete utolsó, betegségtől meggyötört, mégis a világnak hálás gondolatait tárta ismerősei és rajongói elé, mikor a fájdalomtól megelevenedtek szemei előtt a halál rémképei. „No igen” – tette hozzá – „még ilyenkor is a munkaösztön dolgozik az emberben.”

Pár nappal később, augusztus 24-én, végleg magához szólította a csodás, rémisztő másik világ, melyet egész életében rajongással kutatott: a realitáson túl létező transzcendentális, ami nem körülöttünk, hanem bennünk helyezkedik el, de minduntalan előbukkan, kéretlenül és kíméletlenül, hogy felülkerekedjen rajta. Lehet az ösztönös tudattalan vagy egy részletesen megteremtett művilág, Kont mindig is az éber látomások és a realitás talajáról kiszorított álomképek foglalkoztatták, melyek megkapaszkodnak a tudat peremén, és bosszúálló kísértetként kúsznak előre, egymásba olvasztva a szubjektív és objektív világot. Mindössze egyetlen filmje született, amely szánt szándékkal szakított az irracionálissal, a hajléktalan trió különös karácsonyát elmesélő Tokiói keresztapák (2003), de ez a film is egy ignorált térben játszódik, az otthontalanok lakhelyén, ahol egy-két rövid álomjelenetet leszámítva nem jelenik meg a fantasztikum – az elhagyott kisbabára találó három hajléktalan története mégis abszurd mesébe fordul.

A Tokiói keresztapákat kivéve Kon minden művére jellemző két központi téma, a létező és képzelt világ horror-élménnyel járó összemosása, és a női főszereplő. Karrierje kezdeti szakaszában Otomo Katsuhiro asszisztenseként segítette az Akira atyjának mangáit (majd animéit), és a közös munka hatása egyértelműen kimutatható saját alkotásaiban is, leginkább a stílus és a témaválasztás terén. Hű képregény-adaptációt készített Otomo World Apartment Horror-filmje alapján, majd a három rövidfilmből álló Memories (avagy Otomo Katsuhiro’s Memories) Magnetic Rose (1995) című darabjának már önálló forgatókönyvírója. Az elhagyott bolygón egy valaha volt díva megelevenedő emlékképei szívják magukba a hamis segélyhívásra érkező űrhajósokat – ugyan még ők a főszereplők, az erősebb reflektorfény a nő múltjára irányul, ami el is emészti a férfiakat, lezárva Kon életművében az erősebbik nem dominanciáját.

Első saját rendezése – melyet előbb videóra szánt rövidfilmnek terveztek, majd a készítés során alakult át mozifilmmé – indította el a rendező karrierjében az animék között is újító szellemű, pszicho-fantasztikus trendet, ami haláláig foglalkoztatta. A Perfect Blue (1998) szakított az Otomo-féle természetfelettivel, és egy ex-popidol lelkében találta meg azt a rémisztő kettősséget, a külső elvárások és belső kétségek harcát, mely egy színésznő pályakezdését sötét, paranoid thrillerré változtatja. A Kon későbbi stílusához képest vizuálisan visszafogott filmben a hősnő Mima arra keresi a választ, mi marad belőle, ha megszabadul a menedzsere által felépített idol-énjétől, amely időközben önálló életre kel, és elpusztít mindenkit az útjában – akár Mimát is. Miközben a vizuálisan is megelevenedő belső én a tudatos énre támad, már nem tudjuk, mikor vagyunk a valóságban és mikor az álomban, mikor mondják saját gondolataikat a szereplők és mikor a készülő film dialógusait.

A skizofrén pszicho-thriller kezdő színésznője helyett a Millenium Actressben (2001) egy mindent megélt idős sztárral találkozunk, aki már nem a jövőtől való félelmében, hanem a múltban kutakodva vezeti át hallgatóit belső világa tájaira. Az életéről dokumentumfilmet forgató kéttagú stáb a hölgy kusza emlékeiben találja magát, amint annak első szerelme után nyomoznak a készülő filmek kulisszái és a teremtett történetek egymásba mosódott eseményei között, egy különös időutazásban, ami a ’30-as évektől napjainkig, illetve a forgatott filmek miatt (Kuroszava Véres trónját megidézve) a 15. századtól az űrkorszakig tart.

A „másiktól” rettegő Mima és a különböző szerepekkel játszadozó Chiyoko után a női trilógia utolsó darabját a Paprika (2006) alkotja, melyben Atsuko már abszolút szakértője a másik világnak – nem is a kitalált jellemeket játszó filmszínésznő, mint az előző két film hősnői, hanem tudós, az álommal való gyógyítás szaktekintélye. Az Eredetben egyértelműen megidézett paprikai álomvilág abban különbözik a korábbiaktól, hogy megfelelő eszközökkel és jártassággal kiismerhető és befolyásolható, miközben a fizikai törvényeket felülírva az agy asszociációs logikáját követi. Az álom már nem személyes ügy, Paprikáék azt bizonyítják, hogy az emberek álmai egy közös dimenzióban összekapcsolódnak, amely a látomástól eltérően inkább az alakítható, közös cybertérhez hasonlít. A bonyodalom akkor kezdődik, mikor az álmok vizsgálatára készített DC Mini készülék elrablásával a képzelet teremtményei átlépik a „negyedik falat”, a filmhez hasonlított álom kitör a virtuális vászonból, és megszűnik a határ valós és valótlan között. Ám a rémkép itt sem ér véget, az ösztönös tudattalan elkezdi felemészteni a tudat síkját, a látomások karneváli forgataga magába olvaszt mindent, ami az útjába kerül, és az évek óta mások álmát látó Atsuko csak akkor kerekedhet felül, ha újra szembesíti magát saját vágyaival. A trilógiát némiképp kiegészíti Kon utolsó befejezett története, az Ani*Kuri15 nevezetű projekt utolsó része (a tizenöt egyperces animációt mind különböző rendezők készítették, szabad témában), az Ohayo (2008), ami hatvan másodpercben pusztán vizuálisan mutatja be, milyen is az ébredést követő reggeli félálom.

A rendező első és egyetlen tévésorozata, a tizenhárom részes Paranoia Agent (2004) a szubjektív világok enciklopédiája is lehetne, amelyben szinte minden rész egyedi példánya a lélek kivetülési típusainak. A történet különböző karaktereit egy görkorcsolyás, baseball-ütős fiú sorozatos támadásai kötik össze, miközben a rendőrség számára egyre gyanúsabb, hogy az elkövető valójában nem is létezik, pláne hogy az elszenvedő feleket mindig kisegíti szorult helyzetükből az erőszakos esemény. A skizofrén örömlány két énje telefonüzeneteket hagy egymásnak, a rablóvá váló rendőr manga-karakternek képzeli magát, a fantasy-bolond fiú teljesen átadja magát a szerepjátéknak, majd egy interneten szervezett öngyilkossági rítus és a panelszomszédok pletykái is irreális világokba vezetnek, hogy aztán egy kitalált rózsaszín kutya rajzfilmje uralkodjon el a vidéken. Kon leginkább a Paranoia Agentben engedte szabadjára csapongó fantáziáját; a kisebb történetek épphogy csak kapcsolódnak egymáshoz, mintha a Paprika DC Minijének segítségével egyenesen a kissé megfáradt zseni agyjátékába nyernénk bepillantást.

Azt bánom a legjobban, hogy a Dream Machine-t már nem tudom befejezni” – írta a rendező szintén utolsó blogbejegyzésében, legújabb filmjét említve. Utolsó napjaiban még azon dolgozott, hogy ha nem is pontosan, de minél inkább szájíze szerint valósuljon meg a mű, és hogy tokiói keresztapáira bízva születendő „gyermekét”, nyugodtan távozhasson. „A felszínen fiataloknak szóló kalandfilm lesz” – mesélt róla 2008-ban egy New Yorkban adott interjúban, „de az eddigi filmjeink nézői is élvezni fogják. Egy road-movie lesz, robotokkal”. A Madhouse Stúdió immár nélküle folytatja a The Dream Machine készítését, és a sokat sejtető cím alapján (eredetileg Jume Miru Kikai, vagyis „álmodó gép”) 2011-ben egy utolsó közös álomkalandból vehetjük ki részünket a túlvilágra szakadt Kon Satoshi társaságában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/10 17-18. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10271