KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/szeptember
• Létay Vera: Huszonkét év után...
• N. N.: Ön hogyan szerkesztené az új Filmvilágot?
• Zsugán István: A Nagy Motívum igézetében Beszélgetés Huszárik Zoltánnal a készülő Csontváry-filmről
• Fekete Sándor: Egy hajdani filmkritikus jegyzeteiből
• Szentmihályi Szabó Péter: Bérházi cirkusz A kedves szomszéd
• Faragó Vilmos: Hab habbal Mese habbal
• Matos Lajos: (Film)csillagok háborúja Csillagok háborúja
• Szász Imre: Buffalo Bill Buffalo Bill és az indiánok
• Presser Gábor: Amerikai meghatódás Az utolsó valcer
• Lisztov Viktor: Történelem a kamerák előtt 60 éves az államosított szovjet filmgyártás
• Lenin Vlagyimir Iljics: Rendelet... 60 éves az államosított szovjet filmgyártás
• Lunacsarszkij A. V.: Az állami filmgyártás feladatai Szovjet-Oroszországban 60 éves az államosított szovjet filmgyártás
• András László: „A nagy bolond” Luis Buñuelről
• Bikácsy Gergely: Az álmok büntető-expedíciója Beszélgetés Weöres Sándorral és Károlyi Amyval Buñuelről
• N. N.: Luis Buñuel filmográfiája
• Sándor Pál: Akik a bőrüket viszik a vászonra Részletek egy soha le nem készülő színész-tanulmányból
• Bajor Nagy Ernő: Mozinézőben Budapest peremén
FESZTIVÁL
• Osztovics Ágnes: Moszkva, 1979
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A leprás nő
• Bende Monika: Dráma a tengerparton
• Csala Károly: Két anya
• Csala Károly: Pirkadat
• Kulcsár Mária: Iskolai valcer
• Saár Krisztina: Won-Ton-Ton, Hollywood megmentője
• Iván Gábor: Júlia
• Loránd Gábor: ... és újra szerelem
• Bársony Éva: Alkalom szüli a tolvajt
• Székely Gabriella: A kívánság fája
TELEVÍZÓ
• Nemes Nagy Ágnes: Jókai Móric bánata
• Csala Károly: „Mindegy, ki fog lőni a trónörökösre” Suksin-évforduló
• Ancsel Éva: Kishitűség és nagyhitűség
• N. N.: Mutatóujj
• Ungvári Tamás: Kojak, Columbo és társai
KÖNYV
• Nemeskürty István: A magyar film egy kanadai szemével
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozinézőben Budapest peremén

Bajor Nagy Ernő

 

Budaörs... akárha egy fecskefészket tapasztottak volna Pest tornácára... A művelődési házban két amatőr festő képeit rendezik kiállítássá... Falragasz hirdeti a nyár popzenei programjának csillagait: HOBO BLUES BAND. P. Mobil, Dinamit, Új Skorpió... Mint egy város.

... És mégis falu. Egy több lakásos régi ház udvarára bepillantva latom, hogy az asszonyok, mint egykor az uradalmi cselédházak előtt, kinn vannak a konyhaajtóban, s zsámolyon nyargalva trécselnek... Néhány cégtábla is falut sejtet: a Sasad Mgtsz cégére lóg több házon; Termény és táplerakat – olvasom másutt: a budai körtérig közlekedő kék busz. futtában az önkéntes tűzoltó egylet szertára előtt robog el... Falu ez, kipödröttebb elnevezéssel „őszibarackország”. Nem véletlen, hogy a presszóban egy kupeckalap alól érvelgető dohányszínű ember és egy rozzant budaörsi őslakó szellemi párbaját csípi el a fülem.

– Ficánkol az a ló, Pali bácsi… nem bír az erejével.

Legyintés. Aztán:

– Gyógyítsa be az isten a szememet, ha ötszáznál többet keresek rajta... Tudja, mibe jön egy tízéves Trabant a piacon?

Pali bácsi nem tudja. Viszont:

– Ahány kiló. annyi huszonöt forint, kezet rá! – kellemkedik a kupec.

... Pesten úgy tájékoztatott a MOKÉP egyik felelős embere, hogy Budaörsön, e városnyi településen még csak filmszínház sincs. Hogyan gürcölök össze itt csak tíz mondatot az itt élők és a mozgókép kapcsolatáról?

 

 

Interjúk az utcán

 

A színhely és a kérdés mindig ugyanaz, csak akiket faggatok azok váltakoznak.

Tehát a település főutcáján szólítom meg találomra az arra járókat A bőköpenyű kérdés, mely alá annyi minden odafér:

Mi jut az eszébe arról a szóról: mozi?

 

A tíz válasz:

1. Gyermekkoromban az volt a vasárnapi öröm. Mozi délután öttől hétig. Két nagy film ment egy előadásban. Egy szerelmes meg egy bűnügyi, hogy mindenki megkapja a magáét... Emlékszem, volt kalandos darab, amelyiket nem is mertem végignézni. A Zaroff, a nyilas szörnyeteg című filmről megszöktem mert féltem tőle, pedig nem a nyilaskeresztesekről szólt, hanem egy embervadász úrról... És a szünetekben levegőillatosítót spricceltek. Később, ahogy jöttek a gyerekek, meg jött a háború, ritkán mentem moziba... (Hatvanegy éves nyugdíjas gyári raktárkezelőnő.)

2. Mozi? Zimó. És mó. Otthon az osok ugy is emlegették. Mint kissrác nem bírtam a mozit. Sok volt ott ülni két órát. Ha a család vitt meg se pattanhattam, ha valami cikis volt. A tévét mindig jobban bírtam. Aztán mikor csajozni kezdtem, olcsóbb volt a beugró, mint két konyak a presszóban. Meg ugye, a sötét is valami... Most már jobban van pénzem, inkább a discoba megyünk... (Húszéves csőszerelő szakmunkás.)

3. Bejárok Pestre a Toldi moziba. Azok a filmek érdekelnek, melyeket inkább a stúdiómozi hálózatban láthat az ember. Rám Fellini művészete hat elsősorban. Kár hogy csak az Édes életet, a Országútont a 8 és felet meg a Cabiria éjszakáit láttam eddig. Gyalog elmennék Nyíregyházáig, ha mondjuk, ott vetítenének valami mást is tőle. Nekem mindegy, hogy milyen maga a mozi. A vászon meg a hang legyen kifogástalan... (Negyvenegy éves volt népművelő, jelenleg buszsofőr a BKV-nál.)

4. Amióta Jávor Pál nincs, mozi sincs. Ki az a férfi, aki manapság magába bolondítja az országot? Gondolkodott már azon valaki, hogy Jávornak nemcsak a bajuszát, a járását, de még a nevét is úgy komponálták meg, hogy az muzsikáljon?... Akinek nem jutott senki, az hatvan fillérért beült a moziba, és övé volt Jávor, a legcsodálatosabb férfi... Elhiszi-e, hogy Rudolph Valentinóban nem volt együtt annyi férfibáj és hősies szerelem, mint Jávorban?... Csak persze, ö magyar volt, és csak összetört állapotában ismerte meg a külföldi filmszakma, (ötvennégy éves áruházi osztályvezető-helyettesnő.)

5. Mozi? Mi jusson róla az eszembe? Nevetséges! Csak szórják a pénzt a sok marhaságra. Minden

lakás mozi, amióta tévé van. De én azt is utálom. A sporttal kéne jobban foglalkozni. A fiatalok örökké vagy a moziban, vagy a tévé előtt, vagy a beat őrültségeken gubbasztanak. Kérdezze meg, hányan tudnak átugrani száznegyven centit, pedig az nem sok, vagy hányan tudnak leúszni sprintben száz métert... Minden évben annyian fúl-nak a vízbe nálunk, mintha hajókatasztrófa történt volna... Hát ez a véleményem... (Huszonkilenc éves leszázalékolt laboráns – egykor NB 11-es labdarúgó.)

6. Nekem minden film tetszik... Nevet?... Olyat nem hallott, hogy vannak férfiak, akik minden jó nő után megfordulnak az utcán?... Én még azt a filmet is szeretem, amelyiket levágja a kritikus. Ha egy filmben érzés van, az az okosnak már szentimentális. Ha meg lehet érteni, az már együgyű... Talán hülye az ország, hogy a Jókai-filmeket mindet szereti?... És hülye a világ, hogy nem unja meg Walt Disney-t?... Én szeretek perecet ropogtatni a szünetben... Ha baj van, hát az a baj a mozival, hogy a legtöbb mozi lepratelep a színházakhoz képest. Miért kell különb környezet ahhoz, hogy egy pesti kabarészínészt lássak, mint ahhoz, hogy Maximilian Schellt lássam a vásznon?... (Harminckét éves termelőszövetkezeti adminisztrátornő.)

7. Tényleg érdekli, hogy mi jut eszembe a moziról?... Hát az, hogy ha valaki elbambul, azt mondják rá, csak ül, és néz, mint a moziban... Jó, mi? Hogy begolyósodik... Mást kérdezzen, kedves uram... Inkább arról faggassa az embereket, hogyan lehet összegyűjteni havi kétezernyolcszázból egy lakásra valót.., Jó? Már megbocsásson, hogy kiabálok, de ilyen a modorom, embert én még meg nem ütöttem, de a fölösleges kérdések kihoznak a béketűrésből... (Harmincasnak tetsző, Toldi Miklós alkatú férfi – életkorát és mesterségét nem is kérdezem.)

8. A mozi, az kérem, egy fogalom. Persze, tessék kijavítani, ha rosszul mondanám... Az igazat megvallva, én nem járok moziba. Nagyon régen nem járok. Tüdőtágulatom van, hangosan szuszogok, és sok durvaságban volt már emiatt részem... Egyszer is, amikor az a szép Sophia Loren játszott valamiben, rámförmedtek, hogy nézze, fater, a filmet, ne élvezkedjen... Nagyon fájt, nem is szóltam, szóval mindegy... Szépen kérem, nehogy nevetségessé váljak, én nem szoktam nyilatkozni se újságnak, se semminek... Engem csak úgy szoktak kérdezni, hogy merre van ez meg ez az utca, vagy tudom-e, hol veszik át a gyümölcsöt... (Hetvenhárom éves nyugdíjas MÁV-málházó.)

9. Hogy mozi legyen a mozi. ahhoz elsősorban jó film kell. Legalább hetenkint egy. Az pedig nincs meg sehol. így aztán mozi sincs. Igazi mozi. Próbáltak már mindent, hogy háromdimenziós legyen a kép, meg hasonlókat. Ha a film nem szól semmiről, lehet még szagos mozi is, mert olyan kísérletről is hallottam. Én ami jót láttam mostanában, az az ABBA együttesről volt. Minden jó bandáról kéne filmet csinálni. Csak hát van-e nálunk?... Most van itt Budaörsön alakulóban valami, a Lótetű nevet választották. Röhögni kell. Miféle művészet ez, amelyik ilyen toprongy nevet választ?... (Tizennyolc éves fiú, egyelőre nincs állásban.)

10. Most játsszam meg az eszemet? Nézze, és látja majd, mit jelent a mozi szó Budaörsön. (Huszonkilenc éves akkumulátorkezelő.)

Hohó, itt – mintegy ráadásként – még gyűjtőre is akadok. Pergő szavú fiatalember, olyan sovány, mint egy villanyoszlop. Amint meghallja a „mozi’„ szót, arra kér, maradjak még tíz percet a presszóban, mert hazavágtat valamiért.

 

 

Gyűjtés és passzió

 

A valami: géppapírokra ceruzával rótt sok száz oldalnyi feljegyzéstömeg. Mind filmélményekről szól. Nem esztéta széljegyzetei ezek, de mégis elolvasásra méltók.

– Tizenöt évig naponta jártam moziba – liheg a szamárfüles kézirathalom gazdája. – Mindig egyedül... Senkivel se tudtam beszélni arról, amit láttam. Megbeszéltem hát a papírral és a golyóstollal.

Íme, néhány jellemző bejegyzése!

„Idegen a cowboyok között... Egy tengerésztiszt keveredik a vadnyugataiak közé. Állati jó ötlet. Gregory Peck haláli. Egy rozoga manus azt mondta a büfében, hogy ő még látta Tom Mixet, az volt az igazi. Meg, hogy Mix heti húszezret kapott annak idején, és az volt akkor a legnagyobb fizetés a világon. Akkor még jobb lehetett a dollár, mert heti húszezer ma nem a világ teteje...”

Más:

„Badacsonyi film, Ház a sziklák alatt... Ismerem az egész környéket. Psota egy olyan csúnya nőt játszik, hogy az már luxus. Bárdy piszok egy erdész. A kritika jól lebaltázta az egészet. Én megnézném még egyszer.”

Vagy:

„Jól befűztek. Olvasom a plakáton: Mefisztó doktor találmánya... Fantasztikus történet román filmen! Fantasztikus, hogy nem aludtak el forgatás közben. Persze, sokan harapnak az ilyesmire, hogy megfiatalodni, meg minden. Meg, hogy fiatalon hozzájutni az öregek tudásához... De egy ilyen filmhez gógyi kéne...”

És:

„Végre a kedvencem, Mastroianni! Milyen ritkán látom. A Napraforgó, sajnos, szomorú film. Nem mutatkozik meg benne Marcello humora. Bár egy-két krapek mindig belenye-rített a játékba, ott, ahol a legszebb volt. Franc a pofájukba!”

...Zavartan hajtom be az elnyűtt iratrendező fedőlapját, mely ezt a föliratot viseli: „Balázs Béla mondotta: A nézőket elsősorban arra kell megtanítani, hogy miként nézzék a filmet.”

– Ön már tudja, miként kell néznie? – adom vissza reflexiótömeget.

Kis fintor:

– Annyira nem, hogy abba is hagytam a jegyzetelést. Meg a moziba járást is.

Nem akarja, hogy ezzel a mondattal váljunk el. Mint egy vizsgázó diák, hadarva és bizonygató igyekezettel mondja:

– Budaörsön már Ferenc Jóska idejében is volt mozi.

(Utóbb Budaörs krónikaírója „pontosítja” ezt: már 1912-ben vetítettek filmet a faluban, bizonyos Steer bácsi volt az első mozis.)

Azt már egy harmadik őslakó adja tudtomra, hogy egy Amerikából hazatért Troli nevű vállalkozó 1919-ben ismét mozit nyitott Budaörsön, a háború alatt szünetelő filmszínház helyett.

(A krónikaíró kiegészítése: Benzinmotoros géppel vetített Troll a mai óvoda helyén álló sárgafalu hodályban, az ülőhelyek lócák voltak.)

Ingerült, kis sörhasú ember a buszvégállomásnál:

– A mozi sok rosszat is tett... Az én fiam addig nézte itt a Krüger apót meg a Jud Süsst, hogy a végén mindenfélébe belekeveredett... El se mondom, hogy mi lett a sorsa...

Aztán valaki, mintegy békítésül:

– Volt itt Budaörsön egy nagy kulturális nevezetesség. Nagyobb, mint a mozi. A passiójáték. Azt kellett volna lemozizni.

(A falukrónikás: „Bató Géza tanító írta és rendezte a játékokat. Több százan szerepeltek benne a helybeliek közül. Előbb 1931-ben az egyik vendéglő színháztermében játszották. A főszereplő Bató László, a tanító fia volt. Ő később színész lett, a Bábszínháztól ment nyugdíjba. Judást Winkler András parasztember alakította, Péter apostolt Venkó Ferenc munkás volt, Kajafás főpapot Herczog Pállal játszotta Bató... Később a Kőhegyesen, tehát szabadtéren adták elő a művet, fölváltva német és magyar nyelven... A Kőhegy vad vidékén forgattak is, egy cowboyfilm bizonyos jeleneteit vették föl... „)

Tehát Budaörs „mozitörténetéhez” még ilyen adalék is kínálkozik.

De miért nincs ma filmszínháza a községnek?

Nincs? Kiderül: rosszul tájékoztattak a MOKÉP-nél. A helységben ma is működik mozi. Csak hogyan?

 

 

Vadnyugat a moziban

 

Mellékutcában van a filmek budaörsi hajléka. Sivár, vakolatát hullató homlokzat, fotó nélküli vitrin, pergő festékű bejárati ajtók. Csak a kifüggesztett műsorplakátból sejthető, hogy a mozi „él”. Meg abból a felhívásból, amely nyári bérletek Vásárlására buzdítja a diákokat.

Belül már kellemesebb környezet fogadja az érkezőt. Nemrég hozták rendbe a helyiségeket. Lambériák, új széksorok, a tatarozás sok jele vall arról, hogy nem kevés pénzt fordíthattak a fölújításra.

Nyugdíjaskorú, ősz hölgy a pénztáros, őt kérdezem, milyen a látogatottság.

– Milyen? – ráncolja a homlokát. – Napi két előadásunk van. vasárnap három. A százhetvenhat férőhelyes mozi nem tudja teljesíteni a tervét.

– Miért?

– Vannak filmek, hogy mást ne mondjak, a magyar filmek, melyekhez nem jön a közönség... Eleve nem jön.

– Milyen a közönség?

A pucér vitrinre mutat:

– Még a jelenlétünkben is felfeszítették, és kiszedték belőle a fotókat... Tehetetlenek vagyunk... Beülnek itallal a nézőtérre, cigarettára gyújtanak ott benn, beleszólnak az előadásba, jönnek-mennek vetítés alatt.

– Gyerekek?

Legyintés.

– Dehogy... És nem is ittlakók. Csak itt dolgoznak. És a helybeliek már irtóznak a mozitól.

– Nem a műsorral van baj?

Meggyőződéssel mondja: a budai Bartók mozival párhuzamos a programjuk. Csak a légkör nem azonos.

Jegykezelőt nem kapnak. A takarítónő végzi azt a munkát is hét forint harmincas órabérért. A gépész óránként tizenkettő harmincat kap. ö csak úgy bírja vállalni ezt a tevékenységet, hogy otthon vagy harminc sertést hizlal. Egyébként, mint megélhetést biztosító főfoglalkozás, bizony vékony szelet kenyér a mozigépészség... Az üzemvezetőnő meg a pénztáros hamarosan végleg nyugállományba megy. Kiket kapnak, kapnak-e valakit a helyükre?...

Lehet, hogy csakugyan nincs mozija Budaörsnek?

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/09 43-45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8150