KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/szeptember
• Létay Vera: Huszonkét év után...
• N. N.: Ön hogyan szerkesztené az új Filmvilágot?
• Zsugán István: A Nagy Motívum igézetében Beszélgetés Huszárik Zoltánnal a készülő Csontváry-filmről
• Fekete Sándor: Egy hajdani filmkritikus jegyzeteiből
• Szentmihályi Szabó Péter: Bérházi cirkusz A kedves szomszéd
• Faragó Vilmos: Hab habbal Mese habbal
• Matos Lajos: (Film)csillagok háborúja Csillagok háborúja
• Szász Imre: Buffalo Bill Buffalo Bill és az indiánok
• Presser Gábor: Amerikai meghatódás Az utolsó valcer
• Lisztov Viktor: Történelem a kamerák előtt 60 éves az államosított szovjet filmgyártás
• Lenin Vlagyimir Iljics: Rendelet... 60 éves az államosított szovjet filmgyártás
• Lunacsarszkij A. V.: Az állami filmgyártás feladatai Szovjet-Oroszországban 60 éves az államosított szovjet filmgyártás
• András László: „A nagy bolond” Luis Buñuelről
• Bikácsy Gergely: Az álmok büntető-expedíciója Beszélgetés Weöres Sándorral és Károlyi Amyval Buñuelről
• N. N.: Luis Buñuel filmográfiája
• Sándor Pál: Akik a bőrüket viszik a vászonra Részletek egy soha le nem készülő színész-tanulmányból
• Bajor Nagy Ernő: Mozinézőben Budapest peremén
FESZTIVÁL
• Osztovics Ágnes: Moszkva, 1979
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A leprás nő
• Bende Monika: Dráma a tengerparton
• Csala Károly: Két anya
• Csala Károly: Pirkadat
• Kulcsár Mária: Iskolai valcer
• Saár Krisztina: Won-Ton-Ton, Hollywood megmentője
• Iván Gábor: Júlia
• Loránd Gábor: ... és újra szerelem
• Bársony Éva: Alkalom szüli a tolvajt
• Székely Gabriella: A kívánság fája
TELEVÍZÓ
• Nemes Nagy Ágnes: Jókai Móric bánata
• Csala Károly: „Mindegy, ki fog lőni a trónörökösre” Suksin-évforduló
• Ancsel Éva: Kishitűség és nagyhitűség
• N. N.: Mutatóujj
• Ungvári Tamás: Kojak, Columbo és társai
KÖNYV
• Nemeskürty István: A magyar film egy kanadai szemével
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

60 éves az államosított szovjet filmgyártás

Az állami filmgyártás feladatai Szovjet-Oroszországban

Lunacsarszkij A. V.

 

Az állami filmgyártás ma Oroszországban egészen sajátos feladatok előtt áll. Amikor ezt mondom, akkor nem csupán a termelés államosítására, a filmforgalmazásra és a mozik közvetlen állami irányítására gondolok, hanem arra is, hogy a művészeteknek és a közművelődésnek ebben a sajátos ágazatában egészen új, a korábbiaktól teljesen elütő szellemet kell meghonosítanunk.

Jelenlegi helyzetünkben, amikor az oroszországi gazdasági élet úgyszólván a teljes csőd szélén áll, még csak gondolni sem gondolhatunk arra, hogy a külföldi cégekkel versenyre kelve, vagy az orosz magánfilmgyártás helyébe lépve, tisztán művészi, irodalmi vagy akár objektív-tudományos jellegű filmekkel álljunk elő. Ezt az anyagot végső soron alighanem a már kész vagy másutt éppen most készülő filmtermésből fogjuk pótolni; mert ha a kereskedelem most meglehetősen korlátozott is, ez a korlátozottság nyilvánvalóan nem fog örökké tartani.

A mi feladatunk, hogy olyasmit csináljunk, amit senki más nem képes és nem is kíván megcsinálni helyettünk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a szocialista államnak a filmbeli látványosságokat is szocialista szellemiségűvé kell formálnia.

Az, hogy a filmhíradót az eddiginél is színesebbé, gazdagabbá kell tenni, vitán felül áll, így nem is fogok most erre több szót vesztegetni.

Továbbá, ami a film tudományos és művészi szféráját illeti, a filmkészítés fő feladata végső soron nem más, mint a propaganda.

Egészen általánosan szólva, miként arra már Tolsztoj is rámutatott, a művészet alapjában véve nem más, mint eszköz, amelynek segítségével a művész a maga érzelmeit átadja a tömegeknek. A felvilágosítás viszont, egészen tág értelemben véve a szót, eszmék terjesztése olyan emberek között, akik addig távol álltak ezektől az eszméktől. A film olyasvalami, amely mind a kettőre képes, méghozzá nem csekély intenzitással: egyrészt érzékletes kihívásként hat az eszmék terjesztése közben, másrészt, ha a szép, a költői. a patetikus stb. vonásaival ruházzuk fel, képes az érzelmekre is hatni, s ily módon az agitáció eszközévé válni. A fő figyelmet tehát elsődlegesen ezekre a mozzanatokra kell fordítani. Ha valahol, hát a filmművészet terén különösen élesen szembetűnik a tendenciózusságtól való ostoba félelem értelmetlensége. Általában véve az irányzatosság csak abban az esetben káros, ha kisszerű; igazán csak valamely vallási eszme vagy a hozzá közelítő, grandiózus szocialista eszme fennkölt irányzatossága képes a művészi alkotásokat átlényegíteni. Nemhiába kesergett Csehov amiatt, hogy a modern művészet távol került az istentől, s bármilyen tehetséges legyen is a művész, a puszta mesterségbeli tudás még véletlenül sem pótolhatja a hiányzó éltető eszmét.

A kommunista állam elmondhatja magáról: van ilyen éltető eszméje, amelyhez, ha csak valamennyire is figyelmesen és értő módon végezzük dolgunkat, hihetetlenül könnyen találhatunk megfelelő művészi öltözéket.

Továbbá: véleményem szerint a főhelyre a művelődéstörténeti filmet kell helyeznünk. A filmművészet szempontjából aligha képzelhető el még egy olyan gazdag témaforrás, mint éppen az emberiség kultúrtörténete általában. Kimeríthetetlen kútfő ez a szó szoros értelmében, melyből elég, ha csak találomra merítünk, kezdve az „özönvízelőtti” ember életétől, s fejünk máris tökéletesen beleszédül abba a képgazdagságba, amelyet mintha egyenesen a mozi számára teremtettek volna.

Arra persze semmi szükség, hogy hirtelen fellobbanó lelkesedésünktől hajtva, a történelmi hétköznapoknak ezt a világát a maga teljességében feldolgozzuk. Elég, ha csak azokra a körülményekre összpontosítunk, amelyeknek agitációs és propagandaszempontból jelentőségük lehet. Az állam keletkezés- és fejlődéstörténetét úgy kell érzékeltetni, hogy nézők világos képet kapjanak a minden egyes állam bűnös jellegét s egyszersmind elkerülhetetlen voltát hangsúlyozó, az ember s egyes formáinak átalakulásáról, valamint az állam egy sajátos formájáról, a szegénység, illetve a proletariátus diktatúrájáról szóló alapvető kommunista eszmékről.

Legalább ennyire fontos az egyház története is. Ennek keretében ábrázolni lehetne a különböző, kegyetlennél kegyetlenebb és értelmetlennél értelmetlenebb kultuszokat, és a keresztény egyház csalárd, az emberek hitével visszaélő ténykedését – oly módon persze, hogy történelmileg hiteles módon az egyház demokratikus, pozitív vonásai is egyértelműen kifejezésre jussanak benne. Végeredményben ugyanis egyáltalán nem nehéz dolog, hogy a kereszténység pozitív és eszményi vonásait annak rendje, s módja szerint értékelve mutassuk be azt, hogyan is torzították el módszeresen ezeket a vonásokat az állam és a tehetős osztályok szolgálatában álló egyházi személyek.

Ugyancsak részletes, kimerítő feldolgozásra vár még a politikai küzdelmek, ezen belül is különösen a Nagy Francia Forradalom története, egyáltalán minden jelentősebb esemény, s végül, de nem utolsósorban, forradalmi történelmünk egész közelmúltja is, a dekabristáktól egészen az 1917-es októberi forradalomig.

Noha egyáltalán nem tagadom az ennél átfogóbb tematika óriási jelentőségét – ilyen (egyébként hallatlanul gazdag) témát kínál például a felfedezések és találmányok történetét, vagy mondjuk, a magasabb rendű életforma és kultúra történetét is magában foglaló tudománytörténet –, mégis amondó vagyok, hogy a jelenlegi körülmények között, amikor mind az anyagi eszközöknek, mind az időnek meglehetősen szűkében vagyunk, nem szabad túlságosan sok fába vágnunk a fejszénket, és két, megközelítően azonos jelentőségű és értékű filmterv közül végső soron azt valósítsuk meg, amely a forradalmi propaganda szempontjából elevenebben és frissebben képes szólni az emberek értelméhez és szívéhez.

 

1919. október

(Szüszmann György)

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/09 24-25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8145