KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/május
KRÓNIKA
• Durst György: Javaslat a fiatal filmeseknek kiírandó Bódy Gábor Ösztöndíj megalapítására
• Enyedi Ildikó: Javaslat a fiatal filmeseknek kiírandó Bódy Gábor Ösztöndíj megalapítására
• Körösi Zoltán: Javaslat a fiatal filmeseknek kiírandó Bódy Gábor Ösztöndíj megalapítására
• Kövesdy Gábor: Javaslat a fiatal filmeseknek kiírandó Bódy Gábor Ösztöndíj megalapítására
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
• (X) : Jack Nicholson filmjei videokazettán
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Yuppie-k legyünk vagy szabadok ...? Fiatal filmesekkel beszélget Grunwalsky Ferenc
• Kövesdy Gábor: És mégsem forog Premier plánban a fiatal filmesek
• Varga Balázs: Külön utakon Elsőfilmek
• Zalán Vince: Öröm-szótár Bóbita

• Szilágyi Ákos: Száz év halál Alekszej German Halott Oroszországa
• Bori Erzsébet: Víziók a lápon Kusturica Balkánja
• Dániel Ferenc: Rom a Drinán Emlékeztető Ivo Andrićért
• Spiró György: Latrok a kereszten Sebek
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: A nagy medve kis fiai Berlin
• N. N.: A 49. Berlini Filmfesztivál díjai

• Földényi F. László: „Berlin a miénk, Juszuf!”… Városfilmek
• Kézdi-Kovács Zsolt: Megtört lendület Késői sorok Kardos Ferencről
MULTIMÉDIA
• Janisch Attila: Álmodjunk-e szupertérhatású digitális Giocondáról? Újrateremtett világok
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Öregember, megnyesett szárnyakkal Kínai védelem
• Nádori Péter: Boldogtalanság plusz Boldogság
LÁTTUK MÉG
• Déri Zsolt: Élet, amiről az angyalok álmodnak
• Bikácsy Gergely: A Vendôme tér asszonya
• Békés Pál: Little Voice
• Békés Pál: Erzsébet
• Harmat György: Központi pályaudvar
• Mátyás Péter: 8mm
• Turcsányi Sándor: Első látásra
• Hungler Tímea: Austin Powers
• Tamás Amaryllis: A velencei kurtizán
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Tiramisu

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Boldogság

Boldogtalanság plusz

Nádori Péter

Todd Solondz babaházában gyötrelem volt a kamaszkor. New Jersey jómódú felnőttjeinek sem könnyebb. Egy szelíd botrányfilm a kertvárosi Amerikáról.

 

Az anekdota szerint századunk egyik kiemelkedő pszichológusa a következő jótanáccsal látta el a felnőttkor elején járó tanítványait: „Három dolog van, amit feltétlenül el kell kerülni, ha az ember meg akarja őrizni méltóságát és a józan eszét. 1. Bukás bármilyen vizsgán. 2. Elhízás. 3. Szexuális nyomor.” Todd Solondz filmjében – amely tavaly megnyerte a kritikusok díját a Cannes-i Filmfesztiválon – vizsgákról nincsen szó, a szereplők többsége nem túlsúlyos, szexuális nyomor tekintetében azonban szinte mindegyikük kiemelkedőt nyújt. És tessék: el is van tolva az életük.

A helyszín: New Jersey, kicsiny szövetségi állam Amerika keleti partján, New York városának önálló közigazgatással, kormányzóval, szenátorokkal és képviselőkkel felszerelt külvárosa, tipikus Suburbia kertes otthonokkal, bérházakkal, fürdőmedencékkel és nyugdíjas-menedékekkel. A szereplők: három nővér és az ő további családtagjaik, ismerőseik, szomszédaik stb. Nővér egy kiegyensúlyozott családi életet él jól kereső férjével és gyermekeikkel, nővér kettő sikeres költő, nővér három kissé el van kallódva, telefonos robotként dolgozik egy telemarketing-cégnél, esténként pedig magányos Suzanne Vegát játszik akusztikus gitárjával és várja, hogy felbukkanjon az igazi (akit a film hibátlan bevezető jelenetében az igen remek Jon Lovitzban vél nem megtalálni). Hamar kiderül azonban, hogy a femme fatale szerepében tetszelgő nővér kettő – Lara Flynn Boyle hosszan kitartva hozza azt a figurát, amit még a Twin Peaks emlékezetes fogdajelenetében a magát hirtelen Lauren Bacallá átkoncipiáló ártatlan iskoláslányként kidolgozott – gyűlöli magát, mert sehol nem találja önnön lelkében a szenvedélyt és szenvedést, amiről ír; s kiderül az is, hogy nővér egy házassága mégsem az a permanens mennyország, aminek ő maga is hinni szeretné, minthogy az erotika, a szexualitás rég kiveszett belőle, kedves, kockafejű férje pedig képtelen ellenállni a vágynak, ami tizenegy-két éves fiúk felé vonzza megállíthatatlanul.

A film igazi főszereplője ez a férj, a napsütötte mészárlásokról álmodó Maplewood doki, súlyosan zavart lelkivilágú analitikus, aki sajnálatos módon odáig fajul, hogy elaltatja és megerőszakolja fia vendégségbe érkező osztálytársát. Történik azonban mindenféle ezen kívül is.

Kicsi epizódokból áll össze az a rakás szerencsétlenség, ami mindenkinek az élete New Jersey e szomorú szegletében. Nővér kettő egy eszeveszett disznóságokat halandzsázó névtelen telefonálóban véli megtalálni a brutalitást és megaláztatást, amire művészete érdekében szüksége volna, csak azért, hogy kiderüljön: az anonim S&M matador nem más, mint túlsúlyos (na tessék), szemüveges és tökéletesen veszélytelen szomszédja, aki egy valóságos nő közelében természetesen képtelen akárcsak gondolni is mindarra, amit szisztematikus abuzátorként verbálisan beígér a környékbelieknek. Nővér egy-három apukája (a visszafogottságával nagyszerűnek tűnő Ben Gazzara) egyszercsak úgy határoz, hogy elköltözik hazulról. Nővér három otthagyja a telefonos céget, elmegy bevándorlóknak angolt tanítani, összejön egy orosz fiatalemberrel, akiről természetesen kiderül, hogy van neki saját orosz élettársa (akit jól meg szokott verni), plusz önvallomásához híven kirabolja a lányt, végül pedig lenyúlja ötszáz dollárra.

Aki mindezek alapján arra gyanakodna, hogy a Boldogság Robert Altman Rövidre vágva című fimjének rokona, nem jár messze az igazságtól, mégis téved. Altman műve attól az, ami, hogy nincsen benne központi történet, hogy a lelki nyomort, a kiszolgáltatottságot, a halált és a mindennapi apróságokat ugyanabban a szomorúan együttérző, mégis távolságtartó stílben adja elő, hogy tucatnyi főszereplője közül egyiknek sem szentel nagyobb figyelmet, mint a többieknek. Solondznál – akár így akarta a rendező-forgatókönyvíró, akár nem – Maplewood doki története kiemelkedik a többi közül, nem annyira, hogy azok érdektelenné redukálódjanak, annyira azonban mindenképpen, hogy mindegyikben azt keresse a néző: mit mond a nagy sztoriról, annak melyik aspektusára vonatkoztatható.

Nővér egy ennek megfelelően nem kap azonos hangsúlyt testvéreivel, elhalványodik „súlyosan beteg” férje mellett, hiába lenne ő az egyik legérdekesebb figura. Ha azt mondjuk, hogy az emberek magánéletében sötét titkok rejteznek, s hogy az ápolt külvárosi otthonok mélyén gyakran felfoghatatlan szörnyűségek zajlanak, akkor még nem igazán mondtunk semmit. Ha közelebbről megnéznénk azt az embert, aki a boldogság homlokzatát karban tartja, aki a hipokrízis vagy csupán a lelki önvédelem erőtartalékait birtokolja, talán látnánk valamit. Ez itt elmarad. Nővér kettőt nem zavarja (vagy úgy tesz, mintha nem zavarná), hogy férje nem él vele házaséletet, félálomban megígéri neki, hogy nem hagyja el soha – aztán elmenekül, amikor megérkezik a rendőrség. Öööööööö… Ez azért annyira nem meglepő – és nem is különösebben sokatmondó. A legfontosabb jelenetek közül néhány nincsen benne a filmben.

Már ha azt feltételezzük, hogy a film meg akarja mutatni, hogyan is működik ez az egész. Néhány megrázó jelenet – leginkább az, amelyben Maplewood doki, már lebukása után, beszámol fiának a történtekről és saját szerencsétlenségéről – alapján nem nehéz feltételezni, hogy Solondzban megvan ez az igény. Az egyes epizódok, történetszálak közti hangsúlykülönbségek mellett azonban a stílus egyenetlenségei is nehezítik az ilyen értelmezést. A műfajmegjelölésekért rajongó amerikai kritikusok némelyike komédiának (vagy „fekete komédiának”), némelyike drámának tartotta a Boldogságot; a meghatározás nem azért nehézkes, mert műfaji keveredést látunk, hanem a műfaji tisztázatlanság miatt. Egyes szereplőknek van mélysége, valósága, cselekedeteiknek következménye, mások, ahogyan mondani szokás, csupán karikatúrák: mintha Edvard Munch egy képén Matt Groening rajzai mászkálnának fel-alá. Súlyos és tisztességes dolog nekilátni, hogy egy közveszélyes pedofilt a maga természetes élőhelyén, elfojtásaival, kínlódásaival teljesen mutasson meg a film, ennek a törekvésnek azonban nem tesz jót, amikor közel tarantinói könnyedséggel értesül a néző egy feldarabolt és fridzsiderbe rejtett portás kellemetlen sorsáról.

A Boldogság mindezzel együtt komoly film – ha másért nem, hát mert kicsi gyerekekkel történnek benne rettenetes dolgok –, komolyan beszél olyan dolgokról (maszturbáció, pedofilia, szexuális nyomor), amikről komolyan beszélni nem nagyon szokás. Nem riad vissza attól, hogy szánalmasként ábrázolja azt, ami szánalmas, de nem zuhan a képi vagy verbális hatásvadászat és vulgaritás sötét mélyébe. Lehet rajta gondolkodni sokat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/05 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4462