KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/május
KRÓNIKA
• Durst György: Javaslat a fiatal filmeseknek kiírandó Bódy Gábor Ösztöndíj megalapítására
• Enyedi Ildikó: Javaslat a fiatal filmeseknek kiírandó Bódy Gábor Ösztöndíj megalapítására
• Körösi Zoltán: Javaslat a fiatal filmeseknek kiírandó Bódy Gábor Ösztöndíj megalapítására
• Kövesdy Gábor: Javaslat a fiatal filmeseknek kiírandó Bódy Gábor Ösztöndíj megalapítására
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
• (X) : Jack Nicholson filmjei videokazettán
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Yuppie-k legyünk vagy szabadok ...? Fiatal filmesekkel beszélget Grunwalsky Ferenc
• Kövesdy Gábor: És mégsem forog Premier plánban a fiatal filmesek
• Varga Balázs: Külön utakon Elsőfilmek
• Zalán Vince: Öröm-szótár Bóbita

• Szilágyi Ákos: Száz év halál Alekszej German Halott Oroszországa
• Bori Erzsébet: Víziók a lápon Kusturica Balkánja
• Dániel Ferenc: Rom a Drinán Emlékeztető Ivo Andrićért
• Spiró György: Latrok a kereszten Sebek
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: A nagy medve kis fiai Berlin
• N. N.: A 49. Berlini Filmfesztivál díjai

• Földényi F. László: „Berlin a miénk, Juszuf!”… Városfilmek
• Kézdi-Kovács Zsolt: Megtört lendület Késői sorok Kardos Ferencről
MULTIMÉDIA
• Janisch Attila: Álmodjunk-e szupertérhatású digitális Giocondáról? Újrateremtett világok
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Öregember, megnyesett szárnyakkal Kínai védelem
• Nádori Péter: Boldogtalanság plusz Boldogság
LÁTTUK MÉG
• Déri Zsolt: Élet, amiről az angyalok álmodnak
• Bikácsy Gergely: A Vendôme tér asszonya
• Békés Pál: Little Voice
• Békés Pál: Erzsébet
• Harmat György: Központi pályaudvar
• Mátyás Péter: 8mm
• Turcsányi Sándor: Első látásra
• Hungler Tímea: Austin Powers
• Tamás Amaryllis: A velencei kurtizán
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Tiramisu

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Kínai védelem

Öregember, megnyesett szárnyakkal

Schubert Gusztáv

A Gulagból csak Abszurdisztánba lehet hazatérni. ‘62 nyara: egy sosemvolt ember leszáll a bukaresti vonatról.

 

Egyre gyakoribb eset, hogy magyar filmrendező színházban is kipróbálja tehetségét, elég Kamondi Zoltán vagy Szász János színpadi rendezéseire gondolni, ellenkezőjére a játékfilmgyártás ínséges állapota miatt ritkán van példa (ilyen kivétel a filmhez a színházból érkező és oda vissza-visszatérő Gothár Péter), pedig látásmódok, gondolatok cseréjére, a társművészetek ihletére nagyon is rászorulna a belterjes mozgóképes szakma. Magában is pozitívum tehát, hogy Tompa Gábor személyében egy céhen kívüli tálentum, a kortárs erdélyi magyar színjátszás rebellis rendezőegyénisége filmesként is bemutatkozhatott.

Nem hiszem, hogy rajta múlott, a találkozás végül is nem váltott valóra annyit, amennyit ígért: mifelénk a film manapság sokkal inkább a menedzselés művészete, semmint a teremtő képzeleté. A Kínai védelem elkésett film. Elkésett, mert túl sokat állt sorsa jobbra fordulására várva, Csiki László erdélyi novellista már évekkel ezelőtt megírta a forgatókönyvet és a filmnovellát. De elkésett maga a történet is, a szocialista abszurd inkább szorongó, mint diadalmasan gyilkos szatírája. Ebből a históriából a diktatúra idején kellett volna filmet csinálni. Méghozzá erdélyi magyar filmet. Ha ugyan lehetett volna, de hát a nyílt rendszerkritikának még a gondolata sem kísérthetett meg senkit, magát Tompa Gábort sem, aki pedig a nyolcvanas évek közepén-végén – nem kis áldozatot hozva - szellemiségében rokon műveket (Mrožek Tangóját, Kao Hszing-csientől A buszmegállót) tudott a kolozsvári színpadra odaharcolni.

A különös történet 1962-ben játszódik, valahol Erdély és Moldva határán, még Gheorghe Gheorgiu-Dej elvtárs országlása idején. Ki emlékszik már rá, magam is csak azért, mert temetése napján fülszaggató fájdalommal hazaküldtek az iskolából. Kilencéves korban az ember még tudja, hogy minden mindennel összefügg, a gyorgyudézs a mumpsszal, a tévé előtt gyötrődve (egyenes adásban közvetítették, amint a katafalk végigporoszkált Bukaresten) nem volt kétségem afelől, nagy bűnös távozik. A Kínai védelemmel engem már meglepni nem lehet. De megerősíteni igen: hátborzongató operett-országban járunk, ahol 1962-ben még 1952-t írnak, 56-nak nyoma sincs, nem is lesz majd harminc évig, ahol segédszínészek játsszák azt a pár hitvány szerepet, ami még a színpad szétverése után megmaradt, a járási párttitkárt, a szekust, a rendőrt, az állomásfőnököt. Megállt az ész, a csinovnyikok éberen őrzik álmát. Hitetlenkedve dörzsölik a szemüket, amikor egyszer csak dolguk akad: a porfészek állomásán leszáll a vonatról egy toprongyos öregember, övig érő szakállal, beesett arccal, egy köteg dollárral és Peking-Bukarest szabadjeggyel. Mondván, a kínaiak küldték. Jöhetett volna a Marsról is, akkor sem okoz nagyobb zavart. Jobb is lenne, ha onnan jönne, ha kerek magyarázat nélkül búcsúznánk tőle a történet végén. Sajnos idővel mindenre akad megfejtés: egykor magyar tiszt volt, orosz fogságba esett, Szibériában senyvedett hosszú évekig, míg a határon átcsapó kínaiak fel nem szabadították, s haza nem küldték, hogy gyalázatos állapotát közszemlére téve bizonyítsa a szovjet elvtársak galádságát. Ilyesmi ugyan sohasem történt (a testvérharcnak, áskálódásnak számtalan frappánsabb módja akadt), de megeshetett volna. Az abszurd helyén egy nehezen hihető politikai szabotázs története körvonalazódik: igazuk van az elvtársaknak, ha védekeznek. Garcia Marquez novellája az Öregúr – hatalmas szárnyakkal lehet segítségünkre, hogy megértsük, mi hibádzik ebből az erdélyi ikertörténetből. Ott angyalt sodor a hurrikán egy isten háta mögötti kolumbiai faluba, csoda történik, de a csodára éhes falusiak mégsem tudnak vele mit kezdeni, kényelmetlen, felfoghatatlan, átélhetetlen, az öregember tetves, tolla vesztett szárnyakkal ott senyved hát évekig a tyúkól mélyén, mígnem aztán – mindenki megkönnyebbülésére – erőre kapva elrepül. Valami ilyesmi történik, történhetne itt is, ha az író és a rendező megtalálta volna a rendszerhez illő szimbólumot. De kit is? A kommunizmus kísértetét? A szabadság, testvériség, egyenlőség géniuszát? Mikor ez utóbbi egy Marseillaise-t harsogó szárnyas bohóc mellékalakjában (mintegy a „kínai” érthetőbb hasonmásaként) megjelenik, erőltetettnek hat. Talán az Álombrigád jelenete kívánkozna ide: az éber portás a gyárkapun kilépő Lenin táskájába is belekukkant. De az is csak ironikus geg: az Álombrigádnak a proletár az igazi megcsúfolt angyala. Akkor átrepült a mozitermen, most csak távoli szárnysuhogását halljuk.

Marad a magántörténelem: egy sokfele bolygott, meggyötört férfi históriája, aki minden emlékét felélte mire megszabadult, akinek palotáját az otromba kérők telihugyozták, aki egy valódi világból indult és egy bűzlő operettbe ért haza. Erre a férfisorsra kíváncsi volnék, kár, hogy a szatíra és a szőrcsuha eltakarja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/05 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4461