KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/december
ÁLOMLABIRINTUS
• Varga Zoltán: A nyelvöltögető prágai szürrealista Jan ©vankmajer-portré – 1. rész
• Bereczki Zoltán: A ciklon szeme Lynch, Hofstadter, Escher
MAGYAR MŰHELY
• Pataki Éva: „Mindenki Liv Ullmann akart lenni” Beszélgetés Tordai Terivel
• Kránicz Bence: „Iszonyú sok hülyeséget csinálok” Beszélgetés Reisz Gáborral
• Huber Zoltán: Van tovább Rossz versek
• Hegyi Zoltán: A személyesség hitele Beszélgetés Oláh Katával és Csukás Sándorral
• Pető Szabolcs: Kézműves film Beszélgetés Papp Károly Kásával
• Baski Sándor: Baljós Budapest X – A rendszerből törölve
TÉNYKÉPEK
• Benke Attila: Rakétával az Új Vadnyugatra Az amerikai űrprogramok filmen
• Barkóczi Janka: Teaidő Képregény-újságírás: Joe Sacco
• Kránicz Bence: „Már ünnepünknek vége” Orson Welles: The Other Side of the Wind
• Kovács Patrik: Kész cirkusz Silvio és a többiek
FESZTIVÁL
• Benke Attila: Reflektorfényben a látványtervező Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál – Szolnok
• Schubert Gusztáv: Selyem és vér Velence
KÖNYV
• Fekete Tamás: Övezze kultusz! Lichter Péter: 52 kultfilm
KRITIKA
• Nemes Z. Márió: Pokolgiccs A ház, amit Jack épített
• Barkóczi Janka: Metamorfózis Lány
• Soós Tamás Dénes: Az empátia határai Hamis szelek
TELEVÍZÓ
• Varró Attila: Yellowstone Ahol a bölény dübörg
MOZI
• Vincze Teréz: Lucia látomásai
• Jankovics Márton: Milliárdos fiúk klubja
• Alföldi Nóra: McQueen
• Hegedüs Márk Sebestyén: Még mindig itt vagyunk
• Huber Zoltán: A Hunter Killer-küldetés
• Varga Zoltán: Mara
• Benke Attila: Ami nem öl meg
• Kovács Patrik: Bérgyilkost fogadtam
• Roboz Gábor: Hozzám jössz, haver?
• Tüske Zsuzsanna: Pizzarománc
• Pethő Réka: Legendás állatok – Grindelwald bűntettei
• Varró Attila: A belleville-i zsaru
DVD
• Gelencsér Gábor: Federico Fellini válogatás
• Kovács Patrik: Sirály
• Benke Attila: A sztárok nem Liverpoolban halnak meg
• Tóth Menyhért: Őrzött idő
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi A halál angyalai

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kedves Wendy

Nevelős Zoltán

Dear Wendy – dán-német-francia, 2005. Rendezte: Thomas Vinterberg. Írta: Lars von Trier. Kép: Anthony Dod Mantle. Zene: Benjamin Wallfisch. Szereplők: Jamie Bell (Dick Dandelion), Bill Pullman (Krugsby), Michael Angarano (Freddie), Novella Nelson (Clarabelle). Gyártó: Nimbus Films / Lucky Punch / Zentropa. Forgalmazó: SPI. Feliratos. 105 perc.

 

Nehéz ellenállni a csábításnak, hogy az író, Lars Von Trier révén a filmet a művész Amerika-trilógiájának összefüggésében vizsgáljuk, sőt akár a Dogville lábjegyzetének tekintsük. Ez azért is kézenfekvő, mert a Kedves Wendyt rendező Thomas Vinterberg életművéhez két eddigi nagyjátékfilmje, a Dogma 95 első filmjeként egekbe emelt Születésnap, illetve az Amerikában forgatott, a nézhetetlenségig „szerzői” fantáziakölteménye, A végső megoldás: a szerelem után még kevés a fogódzónk. A kezdő és az eddigi végpont ismeretében mindazonáltal máris meghúzhatunk egy párhuzamost Lars Von Trier utolsó tíz évének munkásságával, így egy afféle alternatív útvonalat kapunk a dán dogmától annak hetyke elhagyásán keresztül az Amerika-mítosz kommentálásáig. Trier mester kevésbé sziporkázó, de sokkal rokonszenvesebb tanítványának nem annyira az univerzális igényű világmagyarázat a célja, inkább a személyes lelki fejlődés vonatkozásában interpretálja a fegyverek által meghatározott kultúrát. Egy majdnem-díszlet bányászvárosban néhány fiatal lúzer a (csoportjuk által szigorúan szabályozott) fegyvermániában teljesedik ki, aztán a sok gyakorlás után persze – drámai kötelezettség – eljön az éleslövészet tragikus órája is. A Kedves Wendy aligha filozofikus-politikus mélységével jelent újdonságot, mert a fegyverek és az erőszak „tojás vagy a tyúk”-típusú viszonyának felvázolásán túl nem sokat mond, sokkal érdekesebb úgy nézni, mint egy újabb játékot az európai Amerika-képpel és a kedvelt filmes toposzokkal, egy afféle intellektualizáló spagettiwesternt, ami – a valóságtól nyilvánvalóan elrugaszkodva – éppoly őszinte élvezettel, mint őszinte fájdalommal mesél a meghiúsult álmokról.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/06 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8638