KritikaRózsaszín sajtFrancia illatokCsillag Márton
Az apa imádja a nőket és a francia sajtokat, a fiú utálja a sajtokat és fél a nőktől. Tóth Barnabás „így jöttem”-története.
A filmes karrierjét jó két évtizeddel ezelőtt gyermekszínészként kezdő Tóth Barnabás (Hülyeség nem akadály, Eldorádó) az új évezred elejére a magyar rövidfilmes tábor egyik figyelemre méltó alkotója lett. Kisfimjei jellemzően egy jól felskiccelt poénra épülnek, de hangulatukban és stílusukban teljesen eltérőek, bizonyítva ezzel annak a feltevésnek a jogosságát, mely szerint Tóth folyékonyan beszéli a filmnyelvet – legalábbis akkor, ha anekdotázni kell. Kisjátékfilmjei ugyanis inkább tekinthetők frappáns szösszeneteknek, mint az Igaz Szerzői Hang megtalálása felé vezető, jól megtervezett lépéseknek, hiszen korábbi munkái ismeretében egyaránt tippelhetünk arra, hogy a rendező első egész estés filmje áldokumentumfilm, könyörtelen politikai szatíra vagy éppen kistérségi vígjáték lesz. Sajnos maga a szerző is nehezen választott műfajt, így a bemutatkozó Rózsaszín sajt furcsa hibrid lett, egy „így jöhettem volna” film, mely egyszerre szeretne apa–fiú-dráma, tinivígjáték, interkulturális tanulmány és szerelmi hősköltemény lenni. Az már csak hab a sokemeletes tortán, hogy ennek a bonyolult felépítménynek a középpontjába Tóth önmagát helyezi, azaz rendezőként és főszereplőként egyaránt kívánja viselni a műfajhalmozás terheit. A „rendező a filmben” koncepció a filmezés történetében kevésszer eredményezett osztatlan sikert, hiszen a nagy Hitchcock is csak néhány pillanatra tűnik fel történeteiben, francia rajongója, Truffaut pedig látványos színészi segédeszköz, egy hallókészülék segítségével játszotta el a rendező szerepét a nagyszerű Amerikai éjszakában, ahol egyszerű, de szórakoztató módon vallott szerelmet a filmnek és a filmkészítői iparosszakmának.
Tóth Barnabás a nagy elődök örökségével dacolva egy olyan történethez adja az arcát, melyben az egész filmen átívelő metaforák dzsungelében éppen a főszereplő pontosan felépített karaktere és érzékeny játéka tarthatná össze a szálakat, a főhőst alakító Tóth azonban inkább lereagál, semmint katalizál – azaz derűs lélekkel „eltűri” a központi szerepet, mintha egyszerre nézné saját történetét a kamera két oldaláról. A fent leírt helyzet (vagy állapot) lehetne akár érdekes kísérlet is, a művészi jelenlét lehetséges módozatainak vizsgálata, ám a Rózsaszín sajt cselekménye erre sajnos nem ad lehetőséget, hiszen a figuráknak olyan nagy utat kell bejárniuk – földrajzi és lelki értelemben egyaránt –, hogy minden elvesztegetett másodperc a történet rovására mehet. Adott ugyanis egy hedonista nőgyógyász apa (Bezerédi Zoltán) és az ő szigorának árnyékában felnövekvő 19 éves fia (Tóth Barnabás), akik szinte elválaszthatatlanok, de ki nem állják egymás rigolyáit. Az apa imádja a nőket és a francia sajtokat, a fiú utálja a sajtokat és fél a nőktől. Mindkettőjüknek nagyon kifinomult a szaglása, de ez a képesség egyikük életét sem könnyíti meg: Tibor (az apa) képtelen elviselni a női kölnik illatát, Dani (a fiú) pedig attól retteg, hogy a vaginának is sajtszaga van, ezért óvatos távolságot tart az áhított műszertől – pedig mennyire vágyik a szerelemre! Ezen a ponton már világos, hogy a szokatlan cím valójában a női nemiszerv humoros körülírása, avagy a vulva kontextusba helyezése.
Egy bemutatkozó nagyjátékfilm esetében elegendő lett volna a sikerhez a hiperérzékeny szaglás és a puncipara kettőséből adódó komikum kiaknázása, de Tóth jóval többet akart mondani – és ez lett a veszte. Dani ugyanis megelégeli a rejtett és nyílt apai terrort, ezért Franciaországba utazik néhai édesanyja testvéréhez, abban bízva, hogy eltűnése meglágyítja majd az apai szívet, és hogy a laza rokonok között maga is megleli lelki békéjét. A kísérlet természetesen nagy felismerésekkel és tanulságokkal jár, kiderül, hogy a szomszéd füve nem is zöldebb, és a sajt sem olyan büdös dolog. Szép és kerek történethez van tehát szerencsénk, de sajnos a szereplők közötti aránytalanságok nehézzé teszik a befogadást. Az apa harsány karaktere annak ellenére könnyedén lendíti túl a cselekményt a történet első felén, hogy figurája a látvány- és jelmeztervezők munkájának köszönhetően kishíján a Csók, anyu világába kalauzolja a nézőket, de törékeny gondolataiba burkolózó fia nem igazi ellenpontja az apának, mert míg az előbbi ízig-vérig komikus figura, addig az utóbbi megformálásában nincsenek ironikus vonások. Tóth Barnabás szórakoztatni akar, de túl komolyan veszi történetét, holott az éppen a megkönnyebbülésről, a félelmek elengedéséről szól. Miként a film egyik csúcsjelenetében: átszellemülten játszik hangszerén, míg az arcán hamiskás mosoly ül.
RÓZSASZÍN SAJT – magyar, 2009. Rendezte: Tóth Barnabás. Írta: Tóth Barnabás, Frank Rizzo és Hamvas Dániel. Kép: Przemyslaw Niczyporuk. Zene: Pirisi László. Vágó: Lemhényi Réka. Hang: Köporosy János. Producer: Hábermann Jenő, Tolmár Tamás és Dominique Garing. Szereplők: Tóth Barnabás (Papp Dániel), Bezerédy Zoltán (Tibor), Molnár Levente (Ádám), Lisztes Linda (Kereczkey Rita), Spindler Béla (Mihály), Eke Angéla (Anikó), Pikali Gerda, (Patrícia). Gyártó: FilmArt Kft. Forgalmazó: Mozinet. 93 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1171 átlag: 5.66 |
 |
|
