KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/október
KRÓNIKA
• Pintér Judit: Nanni Loy (1925-1995)
MAGYAR FILM
• Peternák Miklós: A titán és a szirén Bódy Gábor: Írások a hagyatékból
• Bódy Gábor: A titán és a szirén Írások a hagyatékból
• Peternák Miklós: A film nem avul Beszélgetés Bódy Gáborral
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Életképek a hátországból Egy film előmunkálatai
• Zsugán István: A hetedik szoba Mészáros Márta új filmjéről

• Bikácsy Gergely: Vízbemerengők, avagy Pirandello levelei Olasz film, anno zero
• Csantavéri Júlia: Szegények mozija Beszélgetés Marco Ferrerivel
• Kozma György: Delírium filmens Leos Carax
1895–1995
• Molnár Gál Péter: A hallgatag bohóc Jacques Tati

• Barna György: Magyar pornó Videopiac
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Ebek harmincadján Égi manna
KRITIKA
• Fáber András: Például Proust Ébredés
• Bori Erzsébet: A másik játszik Segítség, csaló!
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Férfiak mélyrepülésben
• Déri Zsolt: Passion Fish
• Harmat György: Kongó
• Báron György: Waterworld
• Takács Ferenc: Az első lovag
• Barotányi Zoltán: Eszelős szerelem
• Barna György: A Lény
• Tamás Amaryllis: A rettenthetetlen
• Hungler Tímea: Az utolsó esély

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Segítség, csaló!

A másik játszik

Bori Erzsébet

Mostanáig úgy tudtuk, Michel Blanc páratlan színész. Ebben a komédiában kettő van belőle.

Michel Blanc színészkomédiájában az a nagy trouvaille, hogy mindenki saját magát alakítja: a szép Carole Bouquet, a belevaló Josiane Balasko, a fanyar Philippe Noiret és Roman Polanski filmrendező. Blanc kettős szerepben domborít, egyrészt ő Michel Blanc, a népszerű és agyonhajszolt filmszínész, másrészt a kiköpött hasonmása, az ezer eljátszott szerepből összegyúrt kisember, aki csak előnyeit élvezi a hírnévnek. Mert milyen is a sztárok élete? Épp olyan, ahogy azt Móricka elképzeli, szűnni nem akaró taps, széles mosolyok, pezsgő és kaviár, gyönyörű színésznők társasága. Másrészt meg épp az ellenkezője, sehol egy csöndes zug, egy percnyi nyugovás, csak a robot, a sarkadban lihegő sajtó, impertinens alakok zaklatása, és még jó képet is kell vágni hozzá.

Blanc kis kabarékomikusból lett sztárszínész, előbb vígjátékokban, majd fekete filmekben játszotta ugyanazt a csetlő-botló figurát, aki némileg Aznavour zongoristájára emlékeztet Truffaut darabjából. Aztán jött Bertrand Blier, és szinte kirobbantotta ebből a skatulyából. Az 1986-os Estélyi ruhában ő lett a macho nehézfiú (Dépardieu) rajongó szerelmese, társa a bűnben és az ágyban. E botrányszereptől vezetett az út egy kiváló Simenon-adaptáció, a Monsieur Hire címszerepéhez és Greenaway Prospero könyveihez. Mint annyi kollégája Franciaországban, Blanc is átállt a kamera túlsó oldalára, első rendezése, az 1984-es Ne vedd el tőlem a napot! (Bikácsy Gergelytől tudjuk, hogy igazából Kopj le! a helyes filmcím) fergeteges sikert hozott.

Legújabb opuszában Michel Blanc tehát azt játssza, hogy ő Michel Blanc. Tervezett filmjének forgatókönyvén dolgozik, de folyton közbejön valami. Többnyire a rendőrség, mely kéjes örömmel csap le az ismert színészre az álnok hasonmás összes bűneiért. A felügyelő bátran szájára vehetné egy pár évvel korábbi, Gérard Krawczyk-vígjáték (melyben Michel Blanc is játszott) címét: Gyűlölöm a színészeket! Üldözés üldözést követ, tévedés félreértést, míg végre hősünk az utcán találja magát. Addig sertepertélt a doppelgänger, míg végre kilökte őt a szerepeiből, élete minden színteréről. Az igazi Trebitschnek nem marad más hátra, mint dublőrnek jelentkezni egy ügynökségnél, ahol két darab Hitler és egy Erzsébet királynő között várhat a sorára. Aztán az utcán, kis kosárkával a karján feltűnik Philippe Noiret. Éjszakai piknikre készül a vízen, elvégre szabad ember, időmilliomos: neki is van hasonmása. „Mondd, te meg szoktad nézni azokat a filmeket, amikben a másik játszik?” Nem mintha számítana, a francia mozi halott, kiütéssel győz Hollywood. Ám ekkor színre lép – deus ex machina – a nagy Roman Polanski, és meginvitálja őket legújabb filmjébe. Már indul is a forgatás, the show must go on.

Michel Blanc tehát új forgatókönyvet akart írni, de semmi sem jutott eszébe, csak a Fogd a pénzt, és fuss! Sajna, azt már megcsinálta Woody Allen. De mivel egy filmje mindenkinek van, szóljon hát a mozi rólunk, szegény, hullafáradt francia színészekről. És bohóckodjunk nekik rogyásig, hadd kacagjon a mi drága közönségünk, amely már rég nem hisz a színészkönnyeknek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/10 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=974