Televízóbeszélgetés Nicolas SchöfferrelKözösség és környezetformálásFábián László
– Az önről szóló tévéfilmet, amelyet nemrég sugárzott a magyar televízió Ön is most látta először. Milyennek találja?
– Mindenekelőtt nagyon örülök neki. Úgy gondolom, Egri János és barátai ügyes technikát alkalmaztak velem szemben. Beszéltetni tudtak, és én beszéltem is gátlások nélkül, holott félek megszólalni magyarul. Ennek az egész dolognak kettős célja volt: információs és pedagógiai. Úgy gondoltuk, hátha olyat hallanak az emberek, amit nem hallhatnak túlságosan gyakran. Számomra megnyugtató érzés volt konstatálni, hogy tudok közölni másokkal valamit. Ezt mindennél fontosabbnak tartom. Egyértelműen közösségi, szociális célja van életemnek, és ezt most – ilyen módon is – ki tudtam fejezni. Én soha nem dolgoztam spekulánsoknak, műkereskedőknek, múzeumoknak és magángyűjtőknek, én a közösségnek dolgozom: esztétikai információkat adok át.
– Igen. Ön a filmben is élesen elkülöníti a közösségi és az individuális művészetet. Hatottak-e Önre olyan jelentős műhelyei a közösségi művészetnek, mint az orosz konstruktivistáké vagy a Bauhaus?
– Hatásról két okból sem lehet beszélni. Először is nem hagyom, hogy bármiféle művészet is hatással legyen rám ilyen értelemben. Másodszor pedig mind az orosz konstruktivistákat, mind pedig a Bauhaus tevékenységét később ismertem meg, semhogy az még hathatott volna rám. Ugyanakkor készséggel elismerem, hogy ugyanarról a vonalról van szó. Két fő vonalat különböztethetünk meg a művészet történetében, a destruktív és a konstruktív vonalat. Ennek mindkettőnek rendkívül fontos szerepe van. Hiszen, ha valami újat akarunk létrehozni, akkor valakinek le is kell rombolnia a régit. Én talán azért is tartom Marcel Duchamp-t az egyik legnagyobb huszadik századi művésznek, mert benne mindkét igény működött. Rombolt és épített. Természetesen, a csoportok is nagyon jelentősek, de Duchamp igazán sosem tartozott csoporthoz. Vannak ilyen alkotók.
Én magam is dolgoztam egy ideig csoportban. Együtt olyanokkal, mint Léger és Delaunay. Aztán benne voltam egy építészeti csoportban is. 1969-ben folytatni tudtam, akkor tanítottam a Pedagógiai Intézetben. Annak idején Malraux egy új iskolát is létre akart hozni, nagyjából a Bauhaus mintájára.
Természetszerűleg egyedül nem lehet dolgozni. Kivált olyasmit nem lehet létrehozni, amit én csinálok. Más kérdés az, hogy maga a kezdeményezés egyéni gondolatból indul el. Az 1965-ös első videokísérletnél kiderült, hogy a kivitelezésben társakra van szükségem. Igen nagy segítségemre van a híres Philips cég. Arról nem is szólva, hogy manapság mindenütt a világon anyagi nehézségek merülnek föl. Ha szabad térre akarok nagy műveket létrehozni, ahhoz pénz kell. Nem elég az egyéni bátorság a vállalkozásban, visszhangra is szükség van. Maguk biztos tudják egyébként, hogy Egerben Dargay Lajos csinált ilyen szobrot.
– Tudjuk. De térjünk vissza Duchamphoz. Miért éppen őt említette, vagyis egy olyan művészt, akinek szellemisége alapvetően különbözik az ön műveiétől?
– Félre ne értsen. Nem hoztam őt kapcsolatba magammal. Pedig – elmondhatom – jó barátom is volt, mégsincs szerintem semmi köze ahhoz, amit én csinálok. Magyarországon talán kevésbé ismert, hogy nagyszerűen konstruált idő- és fénydinamikus szobrai vannak, működésük hallatlanul érdekes, és igen közel van az orosz konstruktivizmushoz, közelebb, mint a Dadához.
– Mi legkivált mégiscsak dadaistaként ismerjük.
– Kétségtelen. De Marcel Duchamp minden irányban kifejlesztette a lehetőségeit. 1958-ban New Yorkban tartózkodtam. El akartam készíteni, és föl szerettem volna állítani ott egy audiovizuális konstrukciómat. Kiválasztottam magamnak a helyet, de azt nem sikerült megkapnom. Duchamp fölhívta a figyelmemet a Központi pályaudvarra. Ott van egy komoly tér. Hát oda gondoltam el a spaziodinamikus kompozíciót – zenei kiegészítéssel. A menedzser kibérelte a helyet. Két hónapon át állt ott a szobrom. És ezalatt folyt a közvéleménykutatás arról, hogy ki miként viszonyul az adott helyen a műhöz. A szobrot elvittem onnét.
– Idő, tér, fény – Ön így nevezi meg legfontosabb eszközeit. Nem félti-e a formát, a színt, amiket a fény föloldhat? Mi az az „optikai anamorphozis”, amit ön az 1963-as neuchateli kiállításának katalógusában emleget?
– Engem a formák nem érdekelnek. Engem kizárólag a programok érdekelnek. Én nem vagyok szobrász, ez egészen más valami, mint a szobrászat. Nekem van három anyagom, és azokat bizonyos programok szerint kell megszerveznem, összehoznom. Az én problémáim közé a forma, mint paraméter, nem férhet be. Lejárt a formaművészet. Az én programjaimat gép csinálja, és annak semmiképpen sincs formai jellege, annak kizárólag esztétikai funkciója van. Ha alkalmasint mégis használok formákat, akkor, természetesen, az alapformákat alkalmazom. A kör, a négyzet, negatív, pozitív. De én ebből nem festek táblaképeket. Én már nagyon régen nem festek képeket. Meggyőződésem, hogy ma a festészetnek csupán kereskedelmi jelentősége van. El lehet adni, meg lehet venni. Engem viszont ez nem érdekel. Már említettem, hogy a spekulánsokat kikapcsoltam.
Hogy mi az anamorfózis? Hát egyszerűen a torzítás. Már a tizenhatodik században csináltak optikai hatásokkal anamorfózist. Például ahogyan egy kört eltorzítunk elliptikussá. Egyáltalán, ez az optikai torzítás igen gyakran szerepel nálam. De hát mondtam, hogy engem kevésbé érdekelnek a formák.
– Az Önről készült televíziós filmben megjelenik Vasarely is. Megnyilatkozásaikból az derül ki, hogy mindkettejük véleménye szerint a modern városnak arra a technicizált környezetformálásra van szüksége, amit Önök ajánlanak. Vajon nem éppen az-e a baj, hogy túlzottan is technicizált környezetben élünk? Miért nem a javított természetes környezet a megoldás?
– Egyik is, másik is. Azt hiszem, Vásárhelyi is így gondolja. Kibernetikus város című könyvemben a modern város anyagát a térben, fényben, színben, hangban és az időben jelölöm meg. Ha csinálok egy várost, ha megtervezek egy ilyen lehetőséget, ez az öt program fog szerepelni: az öt topológia. Így nevezem. Nekem, tervezőnek, az a feladatom, hogy ezeket a topológiákat kiképezzem. Mindezek – mondanom sem kell – föltételeznek egy bizonyos technikát.
Az igazi feladatot ezeknek a topológiáknak a szintetizálásában látom: ebből alakul ki a totális topológia. Igazán itt jelentkezik a művész feladata is. Ebbe a totális topológiába kell beleilleszkednie magának a városnak. Óhatatlanul kényszerűségek is fölmerülnek. Az a leglényegesebb, hogy ezeknek a topológiáknak az alapvetése, a magva esztétikus legyen. Rövidebben kifejezve: az arányviszonyok esztétizálására van szükség.
Tudomásul kell vennünk, hogy időközben megváltozott a világ, a művészetnek pedig követnie kell ezeket a változásokat, mert a művészet szerepe ezzel szorosan összefügg.
– Az Ön művészetének matematikai attribútumai első pillantásra szembeötlöek. Mi a szerepe Ön szerint a logikának és a filozófiának a művészetben, életben?
– Az építészet és a logika között nem látok különbséget. Arról van szó, hogy mindenekelőtt logikai struktúrákra van szükség.
A legfontosabb az agy. Ez az előföltétel. Minden más már csupán adalék, kiegészítés. A művészek – úgy tetszik – szabadabbak, mint a tudósok. Sokkal szabadabban jár a képzeletük is. Amit én elképzelek, az a kezdetben, az első pillanatokban irracionális. És a továbbiakban is arra törekszem, hogy elképzeléseim korlátok nélkül fejlődjenek ki. Attól kapom a legtöbbet, hogy hagyom a képzeletemet szabadon futni.
A következő szakasz az elkészítés. A vázlatot ráteszem az aranyrácsra; tudja, az aranymetszésen alapszik, és ellenőrzőm az összes elemet.
Három éve vettem egy elektromos zongorát. Valamikor tudtam egy keveset zongorázni, de negyven évig egyáltalán nem zongoráztam. Most újabb dologgal próbálkozom. Szeretném szinkronba hozni a hangstruktúrában, amit elképzelek. Néha sikerül. Akkor azonnal fölveszem. Nem könnyű dolog, mert az ember agya gyorsabban jár, semhogy mindent rögzíteni tudna a kéz. Kellenek olyan technikai eszközök, amelyek meghosszabbítják az agy akaratát, és megközelítőleg pontosan lejegyzik. Improvizálva tudok kihozni a legtöbbet, és ebben a logika is benne van.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 941 átlag: 5.52 |
 |
|
