KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/július
• Gombár Csaba: Megjegyzések a politikai filmről?
• András László: A kecske mekegése Az áldozat
• Pilinszky János: A szabdesés logikája Kígyótojás
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Filmrulett Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai
• Zalán Vince: A filmvilág másik fele Taskent
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tökröm... Oberhausen

• Kardos Ferenc: Jegyzetlapok
• Kézdi-Kovács Zsolt: Technika és szorongás Alfred Hitchcock halálára
• N. N.: Alfred Hitchcock filmjei
• Bársony Éva: „Érezni a premier plant...” Riport a filmszínészképzésről
• Szász Péter: Ki ölte meg a Halált?
• Molnár Gál Péter: Humphrey Bogart, a leélő
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A sáska napja
• Koltai Ágnes: Előttem az élet
• Gervai András: Az autóstoppos
• Szendi Gábor: A férfi, aki szerette a nőket
• Koltai Ágnes: A varsói polgármester
• Bende Monika: Az autóbusz akció
• Harmat György: Félek
• Veress József: Az ötödik évszak
• Sólyom András: Júliusi találkozás
• Hegedűs Tibor: Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit?
• Fenyves Katalin: A Romeyke-ügy
• Kendrey János: Hintó géppuskával
• Loránd Gábor: Őrlődés
• Sólyom András: Picasso kalandjai
• Tótisz András: Karate – A legerősebbek
• Hegyi Gyula: Üzenetek a börtönből
• Kulcsár Mária: Vágyak idegenben
• Veress József: Evezz egyedül
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Ami jó, és ami nem Miskolc
• N. N.: Díjnyertesek Miskolc
• Csala Károly: A humor diadala München
• Sándor Iván: Ki itt a bálanya? Csurka István drámájának tévéváltozata
• Fábián László: Közösség és környezetformálás beszélgetés Nicolas Schöfferrel
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Ranódy-filmek a képernyőn
• Karcsai Kulcsár István: Elia Kazan-sorozat
KÖNYV
• Györffy Miklós: Godard, Herzog, Schroeter Egy nyugatnémet könyvsorozatból
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Szalad, szalad a filmcím... Olvasói levél
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Bolesław Michałek és Rolf Richter

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Oberhausen

Tükröm, tökröm...

Bikácsy Gergely

Kiküldött munkatársunk beszámolója

 

Hűvös fesztiválnak bizonyult idén a legrégibb s legrangosabb nemzetközi rövid- és dokumentumfilm-szemle. Tavasz helyett a telet idézte az időjárás és valahogyan a vetítőteremben sem forrósodott föl a hangulat. Izgalom leginkább a tévéhírekben és a napilapok külpolitikai beszámolóiban akadt. És ez a napilapszemlélet mintha átszivárgott volna a filmekbe is, s a néző feszengve mélázhatott az ismert jelenségen: ami egy napilapban idegborzolóan izgalmas, a filmvásznon tüstént érdektelenné válik – gyakran még a másnapi híradó is, nemhogy a valóságábrázolás címén tálalt pőre propaganda.

A harmadik világbeli politikai filmek közül így is díjat kapott nem egy alkotás (Nyugat-Európa minden fesztiválon szükségét érzi, hogy csitítsa rossz lelkiismeretét). Díjat kapott még a jemeni produktum is (természetesen épp a tartományi kultuszminisztérium díját), s ki tudja, talán valóban elismerést érdemel ez a hollywoodi eszközökkel előállított, álforradalmian demagóg mű-dokumentum. (Omar Amiralay: A mi forradalmunk)

Politikum és művészet küzdelmes kapcsolatát sokkal érdekesebben tükrözte a versenyen kívül vetített kubai bemutatósorozat. Ezek a nagyjátékfilmek sajnos délelőtt peregtek, jórészt üres nézőtér meredt a vászonra. Említsük meg közülük a legértékesebbet, a Carpentier regényeire emlékeztető Utolsó vacsorát, Guttiérez-Alea művét, melyben barokk vízió és felvilágosodás-korabeli viták váltották egymást, és egy magabiztos, fegyelmezett filmi formanyelv abroncsai tartották össze e képzelt világ látszólag oly távoli elemeit.

A versenyprogram legrosszabb pillanataiért is kárpótlást nyújtott a magyar filmek sikere. Fehéri Tamás hegyes dokumentum-szatírája, a Protokoll szerint, Mész András főiskolai vizsgafilmje, a Távolban egy bíbor vitorla fődíjat, Szirtes András (a Balázs Béla Stúdió és a Magyar Televízió közös produkciójában készült) kísérleti filmje, a Hajnal pedig diplomát kapott. A Protokoll szerint a hivatalos rendezvények, a politikai ünnepélyek külsőségeit állítja maróan éles fénybe. (A filmet egyébként a FIPRESCI-zsüri is elismerésben részesítette.) Szirtes filmje, a Hajnal a vizuális formanyelv határait kutatja: nyilván nem „közönségfilm”, mégis szeretnénk mielőbb itthon is látni.

A hat fődíj egyikét (éppen Mész Andrással megosztva) egy rendkívüli egyszerűségével, kemény és mégis lírai stílusával feltűnő pozsonyi bratislavai főiskolás, Vlado Balco filmje kapta. A Három tonna boldogság egy Duna-parti ócskavas-gyűjtő életét vetíti elénk: düledező kalyiba, nagy család. És felhalmozott roncsok, vasak. Nem közönyös, vagy „folklór-érdekességet” tálaló kamerát mozgatott itt a rendező. Híradást kaptunk, de nem a híradófilmek módján. Jó, hogy a csehszlovák filmnek elpusztíthatatlan gyökerei vannak.

Az úgynevezett „kísérleti filmek” közül hallatlan formai és technikai gazdagságával, gondolati igényével emelkedett ki egy francia alkotás, Jacques Barsac Sétája. Buñuel híres Andalúziai kutyájának zongorát vonszoló figuráját láttuk viszont. Barsac hódolattal vegyülő keserű fintort, tisztelgő szamárfület mutat a szürrealista hőskornak: álom és képzelet dialektikája korunkban nem André Breton diadalmas derűlátása szerint valósul meg. Nem, mert a szexuális tabuk szörnyű bénító kötelei mellett jó szorosan, húsba vágóan ott feszülnek a külső, a „gazdasági-társadalmi” béklyók. A buñueli szimbólumot vonszoló hős áthalad élete sivatagos vízióján, hogy megérkezzen víziótlan, valóságos életébe: itt bútorszállító munkásként cipelhet zongorát. Barsac-nak mélyen átélt képzőművészeti kultúrája van: ez emelte filmjét a kitűnő alapötlet poénján is túl.

Furcsa dolog: ha akad nagyon jó animációs vagy kisjátékfilm, akkor a dokumentumfesztiválok legtöbb „tiszta” dokumentumfilmje majdhogynem hitelét veszti. Ilyen volt most a megosztott nagydíjnyertes amerikai játékfilm, Ron Ellis alkotása. Board and Care, alig lefordítható címével hadd kísérletezzek így: Koszt, kvártély, gond. Csendes, szikár történet két fogyatékos értelmű („mongol-idióta”) kamaszról, akik egy sivatagperemi amerikai kisváros mellett élnek. Torz szerelmi románc, de a rendező mindenféle érzelgősséget elkerül, s elkerüli a groteszk viszolyogtatás csapdáit is. Halk és kemény film: olyan, amilyenre a „non-fiction”-rendezők vágynak. Mellette a másik nagydíjas, a perui Föld nélküli emberek, Marta Esteban jó szándékú dokumentuma teljesen hatástalannak bizonyult.

Az oberhauseni rövidfilmfesztivál idén tétova zavart tükrözött. Olykor agresszivitás, buta fanatizmus sugárzott a vászonról, a színes filmek fekete-fehér gondolatokat lepleztek. Vajon a világ, vagy csak a filmművészet ilyen manapság? Ha a világ, akkor hibátlan és pontos volt a tükör. Legfeljebb azon tűnődhetünk, megelégedhet-e a (rövidfilm-) művészet passzív tükörszereppel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/07 18-19. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7787