KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/március
POSTA
• Gosztonyi Péter: Gallipoli Olvasói levél
• Bajomi Lázár Endre: Cocteau körül Olvasói levél
• Fáber András: Válasz Bajomi Lázár Endrének

• Greskovits Béla: Reform-közvéleményre van szükség Beszélgetés Vitézy Lászlóval
• Gulyás Gyula: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 2.
• Gulyás János: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 2.
• Ardai Zoltán: Páholylakók Felhőjáték
• Koltai Tamás: Operettvalóság Bástyasétány hetvennégy
• Székely Orsolya: Hamlet a zöld gyepen Inna Csurikovával és Gleb Panfilovval beszélget Zolnay Pál
• Panfilov Gleb: Jeanne d'Arc élete Forgatókönyv-részletek
• Szilágyi Ákos: Az ikrek A Zenekari próba és A karmester
• Koltai Ágnes: A rock kis évtizede Emlékszel Dolly Bellre?
• Hegedűs Zoltán: A filmkritika janzenistája André Bazin
• Lajta Gábor: A szenvedély útja Sindo Kaneto filmjeiről
• N. N.: Sindo Kaneto filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Élethalálharc és melodráma Havanna
LÁTTUK MÉG
• Csantavéri Júlia: Átkozottak, szeretlek benneteket
• Szentistványi Rita: Szerelem receptre
• Barna Imre: Dühöngő bika
• Gáti Péter: Ezermilliárd dollár
• Schubert Gusztáv: Futásod véget ér
• Kovács András Bálint: Vámpír négy keréken
• Gáti Péter: Amit tudni akarsz a szexről (de sosem merted megkérdezni)
• Simándi Júlia: Kisvárosi fojtogató
• Farkas Miklós: Szupermodell
• Ardai Zoltán: Forróvérű kísértet
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kiről van szó? Faustus doktor boldogságos pokoljárása
• Zoltai Dénes: Egy veszedelmes ember Wagner
KÖNYV
• Kovács András Bálint: Film és cselekmény

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Posta

Olvasói levél

Cocteau körül

Bajomi Lázár Endre

Szép, lendületes, érdekes Fáber András Költő kamerával (Filmvilág, 84/1.) című miniesszéje. Három pontban azonban vitára ingerel.

1. A mesét, amely szerint a költő 1892-ben született, már 1958-ban megcáfoltam. Amikor 1957-ben megjelent A párisi fiú, Szávai Nándor utószavában azt írta, hogy Cocteau 1892-ben született. Én ezt megglosszáztam, s azt állítottam, hogy 1889. július 5-én történt az eset. Gyergyai Albert Szávai segítségére sietett Egy irodalmi rejtély, vagy mikor született Jean Cocteau? című cikkében (Nagyvilág, 1958/7). Mire én fogtam magam, és írtam annak a Francia Akadémiának, amelybe három évvel azelőtt beválasztották, s innen azt felelték: nekem van igazam. Azóta már lomha lexikonjaink is mind helyesbítették a tévedést (beleértve magát Gyergyait; vö.: Világirodalmi Lexikon, 2. k. 278. old.).

2. „...a halála óta eltelt húsz évben csaknem teljesen elfelejtették” – írja Fáber. Valóban sűrűn megesik, hogy elhunyta után némely író a purgatóriumba kerül, és többé senki sem törődik vele. Cocteau sorsa viszont a tisztítótűzben is mozgalmas: szerepel a sajtóban, a könyvkiadásban, a színházban, a moziban és a tévében. Most pedig, amikor tavaly októberben Párizsban jártam, halálának huszadik évfordulója alkalmával szinte lépten-nyomon belebotlottam a bal parton (ahol, ugye, a Szellem tanyáz...): a könyvüzletek kirakataiban mindenütt az ő művei, képei tűntek fel. Milliók látták Chancel tévéműsorát, amelyet emlékének szentelt. A tévé újra vetítette Orpheus című filmjét. Az Atelier Színházban hajdani hű barátja, Marais mutatott be egy Cocteau-összeállítást, s a Cinéma 83 folyóirat „Jean Cocteau, a filmes” című összeállítással emlékezett meg róla. Több kis képtár kiállította képeit. Fél tucat könyve jelent meg újra, sőt némelyik először (pl. a Gallimard-nál a Passé défini című Naplója). Különszámot adott ki a Masques című folyóirat, amely minden oldaláról vizsgálja az ezerarcú poétát (sok filmképpel!). Így tett a Magazine littéraire is. Egyébként némi megemlékezés itthon is volt: a Stúdió 83-ban, október 11-én.

3. A szürrealizmusról azt írja Fáber: „Igen, nincs tévedés, filológiailag dokumentálható, hogy a szót ő találta ki Apollinaire-t és magukat a szürrealistákat is megelőzve”. Meglepő! Elő a dokumentumokkal! Én ugyanis, amikor A szürrealizmus című könyvemet írtam (Gondolat, 1968, 1979) soha semmilyen hasonló állítással nem találkoztam egyetlen könyvben vagy írásban sem! Minden hithű forrás szerint – beleértve a legeslegújabbat, azt a pompás Dictionnaire général du surréalisnre et de sec environs című, Adam Biro és René Passeron szerkesztésében 1982-ben megjelent, minden eddiginél részletesebb lexikont – a szó igenis Apollinaire-től származik. „Ma már mindenki tudja – írja az enciklopédia –, hogy a szót Apollinaire »rögtönözte« a Teiresziász emlői címlapján”. (A darabot 1917. június 24-én mutatták be.) A Cocteau-cikknél sincs semmilyen utalás arra, hogy netalán Cocteau-nak valamilyen része lett volna az elnevezés kiagyalásában. A szó „ősi” változata egyébként a nervali „szupernaturalizmus”. Magam is nagyra értékelem Cocteau-t, ami talán kiderül A francia irodalom a huszadik században című gyűjteményes kötetben közölt tanulmányomból is. Elég sokat ötlött, elég sok lében volt kanál, ne mártsuk olyan folyadékba, melyben nem feredett...

 

Bajomi Lázár Endre

Budapest


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/03 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6473