Láttuk mégVadászkunyhóSzántó Péter
Soha jobb indítást: a többnyire tündérien mikrorealista cseh filmművészetnél a néző máris kellemesen borzong, ha egy mozi azzal kezdődik, hogy a háború utolsó negyedórájában hősi halált hal egy polgár, miközben körülötte mindenki – a szomszédai, barátai, sőt még családja is – már a békével törődik, a holnapra gondol. Csak még el kell temetni a hőst, megadni neki a tisztességet, miközben oly értelmetlen: miért is volt neki fontos, hogy azt a nyavalyás kis hidat ne robbantsák föl május 9-én a németek?
Aztán – stílszerűen – mintha elvágták volna.
Egy néha össze-vissza bogozott, néha meg éppenséggel iparosmódra csomózott szőnyegen ez az első elvarratlan szál. Az epizód groteszk élettelisége csak fölvillan, hogy máris haladjunk tovább a nehezen követhető, nem is nagyon érdekes történetben. Karel Kachyňa nem először mutatja egy gyerek szemével a háborút, s az azt követő napok krónikáját. Ezúttal is erről van szó: a Felső-Morvaországba vándorló anya és két csemetéje mindenféle dolgokon mennek át, melyeket nem is nagyon érdemes elmesélni, hiszen akit az ilyesmi érdekel, azt úgyis érdekelni fogja, aki viszont gyakran jár moziba, már sokszor látta mindezt, más filmekben is.
Ami még érdekessé tehetné a történetet: a helyszín lélektana. A kezdés képsorai mellett ez a különben kiváló rendező másik remek ötlete a filmre. „Népi német” vidéken vagyunk, Európa egykori leigázói most űzött vadak a saját szülőfalujukban, a nők kényszermunkán, a férfiak az erdőben, puskával, miközben az új, köztársasági hatalom már fenekedik ellenük. E helyzetből is csak egy kétszárnyú melodráma kerekedik ki azonban: a baloldalisága miatt a náci érában meghurcolt, s most is bizalmatlanul kezelt volksdeutsch papa, és az ő, kerékvágásból kitörni nem tudó SS fia végül is összefüggő élete, meg halála.
És itt a kunyhó, mely a szent csodaforrással együtt valamiféle szimbólumot volna hivatva képezni. Megfejteni nem életbe vágó.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1485 átlag: 5.47 |
 |
|
