|
|
Láttuk mégVéget vetni minden háborúnakMátyás Péter
Ernest Gordon 1942-ben japán fogságba esett, Thaiföldre vezényelték az őserdőt átszelő vasút építésére. Az itt töltött három év pokoljárásából 1962-ben könyvet írt, emléket állítva halott társainak. A Véget vetni minden háborúnak ebből a memoárból készült, de a mélyén két korábbi háborús film modelljét találjuk. Az egyik David Lean 1957-es Híd a Kwai folyónja, amely a dzsungelen keresztül épülő vasúton dolgozó rabok szenvedéseinek, a hősiességnek és az emberi gyengeségnek hiteles képét adja. A másik, immár klasszikus darab Renoirtól A nagy ábránd. Ez a különböző kultúrák, etikai normák ütköztetésével vizsgálja a magatartásminták széles skáláját, a nyílt lázadástól a passzív ellenálláson át a megalkuvásig. David L. Cunningham rendező visszanyúl ezekhez a forrásokhoz, de szitáján csak a durva törmelék, az elkopott sablonok maradnak fenn. A japán őrök kegyetlenkedései itt nem ismernek határokat, a hadifoglyokat nem veszik emberszámba, alacsonyabb rendű fajként viszonyulnak hozzájuk. A katonák jól tudják, az embertelenség közepette a szellem és a hit szolgálhat munícióként, hogy túl éljék a földi poklot. Egy szalmakunyhóban a főhős előadást tart arról, mit mondott Platón az igazságosságról, miközben japánok barbár módon keresztrefeszítenek egy hadifoglyot. Az ókori mester forog sírjában, ha látja ezt a giccs-parádét, amelyben folyamatosan kasztrálják filozófiai tételét. A rendezés modorossága, technikai értelemben is idegesítő. Ez egy elképesztően rosszul fényképezett és vágott film. A kézi kamera remegése, a sokszor indokolatlan alsó beállítások halmozása, a vágóképek hiánya amatőr színvonalra utal. Ezalatt a narrátor erkölcsi tanulságokról prédikál nekünk, közhelyeket vágva képünkbe a megbocsátásról és a megbékélésről. De ezt a jobb ízlésű néző már nem várja meg.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 930 átlag: 5.47 |
|
|
|
|