KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/január
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : A Filmvilág pályázata Eredményhirdetés
ANIMÁCIÓ
• Hirsch Tibor: Kellesz! Disney gyermekei
• Csillag Márton: Rajzold újra, gép! Animáció új dimenzióban

• Varró Attila: A Hatlövetű jegyében Film noir: menekülő szerelmesek
• Kolozsi László: Szabadság, szerepek Bolond Pierrot
• Stőhr Lóránt: Ködlovagok A miskolci bonniésklájd
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Köves Gábor: Kék bársonyos forradalom Jarmuschtól Tarantinóig
• Schreiber András: Fekete sereg A blaxploitation története
• Strausz László: A bőrszín ára Blaxploitation: a fekete gazdaság
MAGYAR MŰHELY
• Stőhr Lóránt: Intés a túlpartról Beszélgetés Szaladják Istvánnal
• Szaladják István: Bíbortekercs Filmnovella

• Kubiszyn Viktor: Szellem a rendszerben Kiyoshi Kurosawa
• N. N.: Kiyoshi Kurosawa
KÖNYV
• Kelecsényi László: Amerikából jött 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz
KRITIKA
• Hungler Tímea: No man est omen Állítsátok meg Terézanyut!
• Kolozsi László: Esztrád nélkül Zsiguli
• Takács Ferenc: A hasznos és a szép Vera Drake
• Vágvölgyi B. András: Utánuk a Kánaán A bőség földje
• Bori Erzsébet: Balkáni vér Az élet egy csoda
• Muhi Klára: Dogma-duellum Öt akadály

• Kubiszyn Viktor: Fékezett habzás Reklámzabálók éjszakája
LÁTTUK MÉG
• Korcsog Balázs: A kilencedik nap
• Pápai Zsolt: Luther
• Strausz László: Nagy Sándor, a hódító
• Mátyás Péter: Véget vetni minden háborúnak
• Kovács Marcell: Tapló télapó
• Csillag Márton: Özönvíz
• Ádám Péter: 80 nap alatt a föld körül

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Zsiguli

Esztrád nélkül

Kolozsi László

Két motorosrendőr egy nagy ügy nyomában. Kisvárosi kalandfilm szörnyű-víg bonyodalmakkal.

 

A Zsiguli rendezője, Szőke András szerint filmje egyik előnye a gyorsasága: csak nyolcvanegy percig tart. A film első pár percében még valóban azt gondoltam, hogy nyolcvanhárom perc még egy Zsiguli ülésén is kibírható. A film ugyanis jól indul: egy szekéren énekli a Kozi és a faltörők a főcímdalt, miközben bazi nagy táblákat emelget két szakadt rendőr, rajta a film címével és a közreműködők nevével. Vagyis a Zsiguli első pöccre beindul, de sajnos aztán szaggatottan, és kínkeservesen vonszolódik tovább. Egyesből sehogy sem sikerül nagyobb sebességbe rakni.

Persze Szőke sosem Porschékat hajtott. Igaz a Citromdisznó fékezhetetlen jókedvvel robogott, és a Vattatyúk gőzerővel hajtott át a rendszerváltás utáni debilizálódó magyar társadalmon. Ezzel szemben a Zsiguli elég lepattant jármű. Motorhibás. Már a történet sem működik. Pedig a Zsiguliban, szemben a korábbi Szőke-filmekkel, nincsenek elvarratlan szálak (a kárpit makulátlannak mondható), érződik rajta, hogy nem csak az improvizálás viszi előre. A vallomásokból, az epizódokból egy különös bűneset rajzolódik ki, a „buliban” a kisváros szinte minden különös figurája benne van: némelyikük készakarva, mások csupán szándékos gondatlansággal vádolhatóak.

Szőke filmjei kisvárosi filmek. Kiskocsmákban, kisfröccsök mellett játszódnak. És ahogy Stephen Kingnél, úgy Szőkénél is, egy bűneset, vagy egy misztikus, furcsa esemény derít fényt arra, hogy valójában milyen elképesztően bunkó, lecsúszott, fura alakok is lakják a kisvárost. Csakhogy, szemben Kinggel, aki dühvel, és szinte undorodva ír a kisváros lakóiról, Szőke mindig együtt érez velük; ő maga is ugyanolyan esendő figura, mint a többi városlakó. Ez az oka annak, hogy amíg King lakói rászolgálnak a büntetésre, és ezért minden regénye véres horrorba fullad: a Szőke-filmeken többnyire csak röhögni lehet. És együtt érezni a (ha máshonnan nem, akkor az utcáról ismerős) nyűtt arcokkal. Szőke minden filmje előbb-utóbb eszelős esztrádműsorrá, white-trash kabarévá vált.

A bűneset, aminek a Zsiguli két motorosrendőr főhőse véletlenül a nyomára bukkan, egy fegyvercsempészési ügy: egy kamionnyi dinnyében – a dinnye Szőkénél leitmotív – albánok csempésznek fegyvereket. A nagy balhéba a helyi pitiáner bűnözők is belekeverednek, Szigorú, alias Horváth Csabáné Margitka, az orgazda (Zelei Gábor pazar alakítása), a korrupt motorosrendőrök, Endúrós és Ric, akik egy fröccsért hajlandóak szinte az anyjukat is eladni, és Kálmán, a rendőrkapitány.

A filmet a szereplők végigbeszélik, fecsegik. Egyetlen másodperc megállás sincs, ha Halász Gábor kamerája el is időz egy arcon, mondjuk Györgyi Anna (a vallatótiszt) szép érett-nő-arcán, akkor is beszél valaki; megállás nélkül dől ebből a filmből a szó: de mégsem alakul ki az a zsibvásári hangulat, mint más Szőke- filmekben. Úgy húsz perc után már fárasztó hallgatni a MarkosNádas- paródiákra, különösen a Józsi bácsis opuszokra hajazó vallomásokat. Zelei Gábor vicceseket mond, azt mondja például, hogy bilagitot kell szednie, mert sok csigatésztát eszik; de ezek a vicces bemondások, mondatok már inkább a Rádiókabaré és nem az őserejű, utánozhatatlanul eredeti Szőke-kabaré aranykorát idézik fel. Nem volt rossz (annyira) persze az sem, de mégis úgy éreztem, hogy Szőke a Zsigulival merényletet követett el saját tehetsége ellen, hogy – nem tudom jobban megfogalmazni – azt hiszi, hogy horog van a néző szájában, ezért fárasztania kell. A Zsiguli minden jelenete előkészítettnek, előre kitaláltnak tűnik; holott a korábbi Szőke-filmek sikerének éppen az volt a titka, hogy szinte minden jelenet a kamerák előtt született; szinte minden jelenetet a „kamerával, mint töltőtollal” írták az alkotók; és – úgy látszik, legalábbis Szőke esetében – a spontán, olykor eszelős hülyéskedés több és szórakoztatóbb, mint a rafinált poénkodás. A Zsiguli jelenetei zavarba hoztak; vagyis úgy éreztem, hogy nekem ezeknek az embereknek az őrültségéhez nincs közöm, hogy illetéktelen szemlélője vagyok a kisvárosi tébolynak, és őszinte szólva: régen éreztem ilyen hosszúnak nyolcvanegy percet.

Pedig nem rossz egyik színész sem, Gáspár Sándor még a kifejezetten kínos jelenetekben is hiteles, mint csökött rendőrkapitány, Györgyi Anna még a hajmeresztő (és kínos) szexjelenetekben is vonzó, és dús céda marad. És jók a sztármagyarok is, mint epizódszereplők: az országút mellett kurvázni próbáló Fábry, vagy szekrénybe zárt tévébemondóként Hajós András. A Zsiguli azonban velük sem működik: a huszadik percben lefullad; és a kiváló színészek is csak kínkeservesen tolják el a történet végéig.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/01 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4786