Michel PiccoliKultmozi: ThemrocA lázadó vademberVarga Zoltán
Claude Faraldo abszurd komédiájában Michel Piccoli kispolgára vademberré vedlik át. Bikácsy Gergely a Bolond Pierrot moziba megy lapjain a modern francia film „legszabadabb és legkülönösebb” alkotásaként méltatta Claude Faraldo 1973-as művét, a Themrocot. A szűk körben ismert, de a kultuszfilmek között számontartott Themroc a modern művészfilm számos alapművéhez kapcsolódik. Megtalálható benne Godard Week-endjének apokaliptikus civilizációkritikája, Buñuel abszurd humora, amely talán az Öldöklő angyalban jutott a csúcsra, továbbá a Pasolini egyes filmjeit – kivált a Teorémát – fémjelző parabolikusság. Legközelebbi rokona mégis Marco Ferreri provokatív remeke, az imént elősorolt jellegzetességeket ugyancsak magába sűrítő Dillinger halott. Sőt, a Themroc akár a Ferreri-film tiszteletbeli ikerműveként is címkézhető, figyelembe véve, hogy mindkettőben Michel Piccoli alakítja a főszerepet, s cselekményük is mutat némi párhuzamot. Ferrerinél Piccoli egymaga látható a jelenetek zömében (vacsorát készít, pisztolyt pingál, házimozizik), s Faraldónál is a zseniális színész egyszemélyes showműsora a film egésze, noha az általa megformált címszereplőt Párizs névtelen tömege, munkatársai, szomszédjai és az őt ostromló rendőrhadak veszik körül a cselekmény során. A Themroc egy másik Ferreri-alapművel, A nagy zabálással egyazon évben készült, s a két film közül az utóbbi vált híressé (pontosabban hírhedtté), pedig a Faraldo-film felforgató ereje sem feltétlenül csekélyebb – sőt. Míg a Dillinger halottban Michel Piccoli gázmaszktervezőt (!) játszik, Themroc szerepében gyári munkást, aki anyjával és húgával él együtt szerény lakásában. Egyik napja olyan, mint a másik, egészen addig, amíg egy véletlen incidens következtében – a férfi meglesi főnökét, amint az a titkárnőjével kerül intim kapcsolatba –, ki nem rúgják. Városi bolyongását követően a hazatérő Themroc radikálisan újrarendezi életkörülményeit: szobája ajtaját befalazza, kiveri az udvarra néző ablakot, s minden tárgyat és bútort kihajít. Fiatal, őzikeszemű húgával incesztuózus viszonyba kezd, s hamarosan kisebb kommunát toboroz lakása maradványaiban a hozzá hasonlóan saját otthonukat leromboló szomszédokból. A kiérkező rendőrcsapatok nem tudnak mit kezdeni a renitenssel, Themroc olyan örömmel szippant a könnygázbombákból, mintha ózondús hegyi levegőt szívna a tüdejébe. Themroc hamarosan rendőröket szolgál fel vacsora gyanánt a többieknek, s végül azok is nemet mondanak kispolgári életük tartozékaira, akik értetlenkedve nézték, mi történik körülöttük – még a sokat fényesített kék autót is összetöri tulajdonosa. A történet alapján is tökéletesen egyértelmű a modern civilizáció egészét elutasító – annak működésképtelenségét nyomatékosító – kiábrándultság, az olyan tabusértő mozzanatok révén pedig, mint az incesztus és a (Week-endben ugyancsak feltűnő) kannibalizmus, a Themroc mizantrópiával dúsul. Mégsem csupán a rombolás iránti vonzódás vagy az anarchizmus bűvölete érhető tetten, hanem a szürrealista képzelet számára oly becses szabadságkeresés is – ez pedig a képépítkezésre is hatással van. Már a film elején a munkába igyekvő Themrocot és a metrókat, utcákat elárasztó tömeget mutató beállítások közé olyan snittek ékelődnek, amelyek a férfi vágyképeinek feleltethetők meg. A többértelműséget célzó vágástechnika a film későbbi részeiben is visszatér, a fináléban például elsősorban az arcközelikre fókuszáló montázs teszi enigmatikussá több pár egyidejű szeretkezésének extázisát. A „visszavedlés” modern emberből vademberré, a lakások szétrombolása afféle „barlangokká”, mintha olyan lázadás volna, amely a civilizáció oltárán feláldozott ősi energiákat próbálná meg visszaperelni. Egy szempontból Faraldo formanyelvileg radikálisabb, mint példaképei, s ennek köszönhető a film elidegenítő hatásának legfontosabb tényezője. A Themroc ugyanis azon hangosfilmek közé tartozik, amelyekben nincs emberi beszéd (e filmek legünnepeltebb darabja alighanem Kaneto Shindo A kopár szigete). A Themrocban nem hagyja el értelmes, tagolt beszéd a szereplők száját; részben halandzsanyelven próbálnak „szót érteni” egymással. Számos animációban a (rajzfilm)figurák valamiféle törmeléknyelven gagyognak, s a Themroc hús-vér embereinek meglehetősen bizarr kommunikációja sokszor kifejezetten erre emlékeztet. A halandzsanyelv mellett kezdetben a köhögések, utóbb az ordítások, kiáltások kakofóniája uralja a hangsávot. Michel Piccoli üvöltései, hangozzanak fel akár a mosdóban, a metróalagútban vagy a lakótelepen, éppoly borzongatóan érzékeltetik a modern ember magányát és elveszettségét, mint A nagy zabálást záró dermesztő kutyavonyítás.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
