Képregény legendák

Katsuhiro Otomo: Akira

Neo-Tokió, 2019

Huber Zoltán

Az Akira, a 2019-es Neo-Tokióban játszódó cyberpunk disztópia jövője a jelenünk lett. Katsuhiro Otomo mesterműve mindmáig aktuális.

A japán „manga” és az „anime” szavak a popkultúra globális nagyszótárába vésődtek, ez a fejlemény nem kis részben az Akira sikerének köszönhető. Katsuhiro Otomo (magyaros átírásban Kacuhiro) bő kétezer-kétszáz oldalra rúgó mangafolyama és a belőle készült animációs film nem az első fecskék voltak ugyan, a nyugat kapuit mégis ők rúgták be. Az Akira a japán képregény és animáció szélesebb körben sokáig elutasított hagyományait a kurrens nemzetközi divatokkal ötvözte, így ideális faltörő kosnak bizonyult. Otomo forradalmi dramaturgiai és vizuális újításai Japánon kívül is markáns nyomot hagytak a tömegkultúra egészén. Az tény pedig, hogy a monumentális művet a mai napig igen komoly rajongás és kultusz övezi, Otomo halhatatlan zsenialitását igazolja.

A manga-folyam

Az Akira 1982 végén, nagyjából fél évvel a Szárnyas fejvadász után indult és 1993-ban zárult le. A hangos siker közvetlen oka egyértelműen az épp csak szárba szökkenő cyberpunk népszerűsége, ám az irányzat egyik fontos alapműveként emlegetett Akira úgy született, hogy az irodalmi ősforrást Otomo még nem ismerhette. William Gibson Neurománca csak a nyolcvanas évek közepén jelent meg Japánban, így Otomo önkéntelenül ráérzett a cyberpunk kibontakozó szellemiségére és később maga is jelentősen alakította azt. Otomo korábbi munkáiban az Akira több később hivatkozott kulcsmotívuma felfedezhető, de a cyberpunk lecsengésével az is nyilvánvaló, hogy ez a remekmű jóval összetettebb annál, hogy egyetlen jól csengő, divatos címke alá szuszakoljuk. A rá aggatott felületes jelzőkkel épp csak a jéghegy csúcsát kapargatjuk.

Az Akira eredetileg a Weekly Young Magazine saját sorozataként futott, majd az utolsó epizódok rendhagyó módon rögtön egy gyűjteményes kötetben láttak napvilágot. Otomo előző mangája, a szintén lenyűgöző DoMu a magazin egyik első szériája volt és komoly elismerésekben részesült. E sikerrel a háta mögött Otomo egy olyan képregényben gondolkodott, amelyben a legkülönfélébb ötleteit és elképzeléseit gyúrhatta egybe. Az új sci-fi manga kiindulópontja és vezérfonala a robbanásszerűen fejlődő Tokió lett, a mű középpontjába Otomo elképzelt megapolisza került.

Egy alternatív 2019-ben vagyunk, a japán főváros épp kezd kilábalni a harmadik világháború szörnyű pusztításából. A súlyos politikai feszültségek és az erőteljes katonai jelenlét mellett Neo-Tokió a XXXII. Olimpiára készül (ez utóbbi jóslat tökéletesen beigazolódott). A városban nagyok a társadalmi egyenlőtlenségek, az utcákat fiatalokból álló motoros bandák (bosozoku) tartják rettegésben. A történet két ilyen csoport összecsapásával és egy különös balesettel indul. A vagány Kaneda csapatának tagja, Tetsuo a vad száguldozásban épp csak ki tud kerülni egy váratlanul előbukkanó gyereket és összetöri magát. A szokatlan eset azonnal felkelti a titokzatos kormányügynökség figyelmét, miközben Tetsuo is furcsa változásokat tapasztal magán.

Kaneda próbálja megtalálni a kórházból eltűnt barátját, kapcsolatba kerül egy földalatti terrorista sejttel. A gyönyörű Kei és társai az elnyomó kormányzat ellen küzdenek és a rejtélyes Akira nyomait követik. Felbukkan Tetsuo is, de az újonnan felfedezett különleges mentális képességei birtokában egyre erőszakosabban viselkedik. Kaneda végül egy rivális bandával összefogva megpróbálja elpusztítani, ám a döntő pillanatban közbelép a már említett katonai ügynökség. Az egység egy titkos projekten dolgozik, melynek célja, hogy a különleges képességű gyerekekből fegyvert kovácsoljanak. Karizmatikus vezetőjük, az Ezredes nemcsak azt tudja, ki a balesetben érintett kisfiú, de azzal is tisztában van, kicsoda Akira és miért zárták el a világ elől.

A két nagyobb részre osztható történet a főbb szereplőket követve hosszabb időtávot fog át és különféle epizódokat ékel a cselekménybe. Otomo számtalan visszatérő mellékszereplőt és szálat mozgat, sok témát feldob. A kacskaringós, néha egészen váratlanul bonyolódó képregény akár az elképzelt Neo-Tokió egyfajta tablójaként is olvasható. A változatos eseményeket maga a helyszín tartja egyben, a szereplők és a város sorsa szorosan összefonódnak. Az áttörhetetlen falként magasodó felhőkarcolók, a labirintusszerű földalatti járatok szimbolikus jelentőségűvé emelik a helyszínt. Az Akira elsősorban ezzel kapcsolódik a cyberpunk vonulátához, de egyértelműen közelebb áll a sötét nagyvárosi disztópiák egy fokkal azért tágabb kategóriájához.

Otomo embertelen, végtelenbe nyúló megapolisza a társadalmi feszültségek, a vallási szekták, az erőszak és a drogok melegágya. Erős jelzésértékkel bír, hogy a Szárnyas fejvadász és az Akira cselekménye is 2019-ben indul, illetve a jellegzetes cyberpunkos hangulatért mindkét esetben a nyomasztó városi környezet a felelős. E túlzsúfolt, burjánzó városok nagyon érzékletesen ragadják meg az emberiség jövőjével kapcsolatos univerzális szorongásokat. Az Akira ikonikus piros-kék gyógyszeres kapszulája nem véletlenül válhatott a nyomasztó valóság elől menekülés erőteljes jelképévé. E motívumot később a cyberpunk mintakatalógusaként is nézhető Mátrix híres jelenete is megidézte.

A cyberpunk divathulláma mellett az Akira azért is léphetett ki a nemzetközi piacra, mert a sajátos japán képregényes és animációs megoldásokat Otomo erőteljes nyugati hatásokkal ötvözte. A már említett Szárnyas fejvadász hatása mellett a francia Mœbius részletesen kidolgozott fantáziavilágai és Fritz Lang Metropolisa is fontos ihletforrások. Az Akira oldalain Stanley Kubrick szigorú perfekcionizmusa is markáns nyomot hagyott, de a Mechanikus narancs és a Dr. Strangelove közvetlenül is formálták a képregény szereplőit és a tónusát. Otomo alkotói szemléletére saját bevallása szerint a hatvanas-hetvenes évek új-hollywoodi filmjei is óriási hatást gyakoroltak. Az Easy Rider motorosai vagy a Bonnie és Clyde menekülő szerelmesei ugyanúgy visszaköszönnek a sztoriban, mint a Csillagok háborúja jellegzetes megoldásai és témái.

Otomo a japán fiataloknak szánta a képregényt, a hatalmas globális siker őt magát is meglepte. Az Akira igazi különlegessége, hogy egyszerre működik egy adott korszak időkapszulájaként, és örökké aktuális, újra és újra felfedezhető remekműként. A képregény legkülönfélébb alkotóelemei és témái organikusan épülnek össze és minél jobban elmerülünk benne, annál gazdagabbnak tűnik. Az Akira komplexitása már csak azért is lenyűgöző, mert Otomo lehengerlő tempóban, könnyed természetességgel vezeti az olvasót. Elsőre fel sem tűnik, milyen szédítő mélységek felett száguldunk.

A japán képregényekben megszokott aprólékos mérnöki pontosságra és filmszerűségre Otomo rátesz még egy lapáttal, azaz maximálisan kiaknázza a látószögek, a vágás és a mélységélesség lehetőségeit. A képkivágások a szándékolt érzelmi töltetet szolgálják, a tér érzékeltetése hibátlan. A rajzok a mozgás és a sebesség illúzióját keltik, Otomo még a mozgóképen megszokott torzulásokat is hűen rekonstruálja. A panelek használata szintén mesteri, ha az adott jelenet megkívánja, ritmikusan zsúfolódnak vagy épp megtörik a szigorú derékszögeket. A drámai csúcspontok hatalmas kockái akár az oldalak margóit is szétfeszítik, az olvasó szinte fizikailag érzi a robbanások erejét vagy épp a dermesztő csendet.

Otomo mintha egy nagyszabású sci-fi akciófilmet rajzolt volna át, a nagyvásznas, hangos filmélmény rekonstrukciója tökéletes. A legnagyobb dobása mégis a karakterek invenciózus kidolgozása, amivel szintén a nyugati vonalat követi. A mangák erősen sematikus emoji-arcaival ellentétben nála minden érzelem kiolvasható a figurák gesztusaiból és arcjátékaiból. Otomónak nincs szüksége a Japánban használt hangulatfestő szavakhoz vagy egyezményes kiegészítőkhöz (könnycsepp, arcpír stb.). A szereplői árnyalt, egyedi jellemvonásokkal életre keltett karakterek.

Az Akira nemcsak a vizuális, de a narratív megoldásait tekintve is lenyűgöző. Otomo kétezer-kétszáz oldalon keresztül képes fenntartani a feszültséget, bőven szán időt Neo-Tokió és a hősei történeteire, mégsem vész el a részletekben. Tucatnyi főszereplővel dolgozik, mégis biztos kézzel tartja egyben a képregényt. Van, hogy egy központi hőst akár egy egész kötetre elhagy, máskor minden lényeges figurát egyetlen térbe terel. Különösen a rejtélyes címszereplő, Akira sorsa és kiléte izgalmas, végig ő áll ugyanis a cselekmény epicentrumában, először mégis csak a második kötet végén pillanthatjuk meg. Az átlagosnak tűnő kisfiúnak a teljes történetben összesen nagyjából három tőmondata van, mégis ő az események kulcsa és mozgatója.

*

Egy ennyire komplex történetnek nyilvánvalóan számos különféle olvasta és értelmezése lehetséges. Elemzésünk akkor válik különösen izgalmassá, ha Akira rejtélyét akarjuk megfejteni, illetve ha megpróbáljuk megválaszolni, vajon miért épp az ő nevét választotta Otomo a képregényfolyam címének. A legkézenfekvőbb megoldás szimpla egyenlőségjelet tenni Otomo disztópiája és a cyberpunk hívószavai közé. A világ elől elrejtett, majd felelőtlenül kiszabadított Akira talán épp a megfoghatatlan és absztrakt technológiai fejlődés megtestesülése, akit a hatalom ellenőrizni akar, a követői fanatikusan imádnak, az ellenségei pedig minden baj okozójának tartanak.

A jövővel kapcsolatos általános szorongások a hirtelen fejlődő Japánban nyilánvalóan erőteljesebben jelentkeztek, mint akár az Egyesült Államokban. A fizikai-mentális átalakulások, a különféle létállapotok nem véletlenül állnak a cyberpunk középpontjában, Otomo is azt vizsgálja, hogyan őrzik meg vagy veszítik el a figurák alapvető emberi mivoltukat. Az Akira borongós jövőképét nemcsak közvetlen félelmek, de valós történelmi tapasztalatok is ihlették, a történet mélyebb rétegeiben végig ott kísért az újkori Japán történelem megannyi traumája és sorsfordító eseménye.

Neo-Tokió, illetve az elképzelt társadalmi és politikai szituáció egy múltbeli nukleáris katasztrófa eredménye. A különféle szuperfegyverek és a totális pusztulás állandó fenyegetése alapvetően befolyásolja a manga eseményeit. Mint tudjuk, Japán az egyetlen olyan ország, amely a valóságban is megtapasztalta az atombombát, a titokzatos Akira így felfogható a látszólag megszelídített, de bármelyik pillanatban elszabaduló nukleáris energia nyomasztó allegóriájaként. A részletesen bemutatott mutációk és testi-lelki deformációk ennyiben a sugárszennyezés szörnyű következményeit is felidézhetik.

Otomo fiatalságának számos meghatározó dilemmája helyet kapott a történetben. A hierarchikus társadalommal kapcsolatos frusztrációktól az amerikai befolyás ellentmondásos hatásain át a baloldali-liberális diákmozgalmakig számos összetett kérdés felbukkan. Az erőszakos, drogproblémákkal küzdő, mégis jobb világot építő fiatalság végig meghatározó jelentőségű, a fantasztikus képességű szereplők egytől-egyig árvák, kívülállók és bajkeverők, akik csak egymásra számíthatnak. A személyes és társadalmi önrendelkezés vagy a hagyományok követésének problémái ugyanúgy felbukkannak, mint az ezoterikus vallások és a fanatikus szekták veszélyei. Otomo nem véletlenül foglalkozik ez utóbbival, hisz a kilencvenes évek közepén épp egy ilyen agresszív csoport hajtott végre szörnyű gáztámadást a tokiói metróban.

Akira rejtélyére egy sokkal filozofikusabb, az adott földrajzi-történelmi kontextustól függetlenebb értelmezés is adható. A japán sintó vallás felől közelítve a képregény különleges gyermekei tulajdonképp olyan kamik, azaz különféle ártó vagy épp segítő szellemek, akik a helyes útra terelik a hősöket. Akira ennyiben maga a mindent átható erő, ha úgy tetszik, ő maga egy földre szállt istenség.

A mangafolyam második felében a magára hagyott közösség Akirát emeli bálványként maga fölé. Éppen ezért annyira izgalmas kérdés, mit is látunk bele az üres jelölőként funkcionáló Akirába, hisz a csapások után Isten csendjében ő lesz a választott új isten. Otomo munkája éppen azért zseniális, mert a nagyvárosi szorongást és jövőfóbiát képes univerzális magasságokba emelni. Az Akira a modern ember identitásválságát egy szórakoztató és akciódús, mégis mélyen filozofikus műben képes összegezni.

Az Akira-anime

Otomo az Akira harmadik gyűjteményes kötetnél, azaz nagyjából félúton járt, mikor úgy döntött, elkészíti a manga anime változatát. Kivételes együttállás, hogy komoly rajzfilmes tapasztalatokkal, imponáló költségvetéssel a háta mögött vághatott bele a saját műve mozgóképes adaptációjába. Az 1988-ban bemutatott anime nemcsak az addigi legdrágább japán rajzfilm volt, de a készítése során számos, akkoriban forradalminak számító technikát használtak. A rajzfilm-változat nemcsak hatalmas kritikai- és közönségsikert aratott, de valóságos Akira-lázat lobbantott fel világszerte. Az Akira megkerülhetetlen mérföldkő az anime történetében, mégis úgy viszonyul a forrásműhöz, mint kellemes kapudrog a teljes spektrumú élményhez. A régi közhely, miszerint a könyv mindig sokkal jobb, mint a feldolgozás, ebben az esetben hatványozottan igaz. Ez a kijelentés ráadásul a legkevésbé sem a filmet minősíti le, hanem a manga múlhatatlan érdemeit domborítja ki. A film bő két órája csak a fontosabb karaktereket és cselekményíveket követi, de számos fontos részlettel és magyarázattal adós marad.

Aki az anime ismeretében vág bele a manga olvasásába, meglepődve tapasztalja majd, hogy egy jóval szerteágazóbb és merészebb történetbe csöppen. A leglátványosabb eltérés persze maga a befejezés, hisz a forgatókönyv lezárásakor Otomo még nem tudhatta, merre kalandozik tovább a sikerei csúcsán járó mangasorozata. A teljes történet megismerése az anime rajongóinak tehát nemcsak erősen ajánlott, de egyenesen kötelező.

1988-ban, a cyberpunk felfutásával és az anime sikerével párhuzamosan a Marvel fiókkiadója, az Epic Comics az Egyesült Államokban is piacra dobta az Akirát. A külföldi megjelenés korántsem volt egyszerű, hisz a fordítást ebben az esetben szó szerint kell érteni. A japán mangák olvasási iránya ugyanis éppen ellentétes a balról jobbra haladó nyugati szokással, így nemcsak tükrözni kellett az oldalakat, de több helyen teljesen újra kellett rajzolni. Még ennél is drasztikusabb beavatkozás volt azonban, hogy az amerikai közönség ízlését követve a teljes képregényt kiszínezték.

Hiába azonban az alkotó jóváhagyása és a gondos munka, az Akira színesben egyszerűen nem az igazi. Mivel Otomo sűrű raszterezéssel teremti meg a felületek fizikai tulajdonságait és a megfelelő fényhatásokat, a színezés nemcsak gyengíti, de nagyon sok helyen el is fedi a célzott vizuális élményt. A másik probléma, hogy Otomo nagyon tudatosan használja a papírlap fehér ürességét. A robbanások villanásai szinte kisütik az olvasó szemét, az üres terek sterilitása szándékosan rideg. Az élénk színek törvényszerűen fellazítják az Akira fekete-fehérre optimalizált világát és ezzel tompítják a történet élét.

Az Akira a megjelenése óta több millió (!) példányban fogyott, tucatnyi nyelvre fordították és több gyűjteményes kiadást megért. Bár magyarul sajnos (remélhetőleg csak egyelőre) nem jelent meg, angolul számos formában hozzáférhető. A választékból magasan kiemelkedik az eredeti köteteket megjelentető Kodansha harmincötödik évfordulós nemzetközi újrakiadása. A gyönyörű dobozba zárt angol nyelvű könyvek nemcsak megtartják az autentikus jobbról-balra irányt, de az eredeti hangutánzókat is a panelekben hagyják. Mindez azért nem csak szimpla szőrszálhasogatás, mert a japán írásjelek mindig szerves részei az adott kompozíciónak, a fordítások miatt ezek a panelek szintén csorbultak. A tűéles, gyönyörű fekete-fehér hat kötet az átlagosnál nagyobb formátumú, így végre teljes pompájában csodálhatjuk Otomo lélegzetelállító rajzait.

A jövőbeli, vagy talán soha el nem készülő játékfilmtől függetlenül (a jogokat a Warner vásárolta meg, a filmterv számos neves író és rendező kezén átment, több között George Miller és Christopher Nolan is foglalkozott vele) az Akira kultusza az elmúlt évtizedekben sem csökkent, sőt olvasók újabb generációi fedezik fel maguknak. Otomo megkerülhetetlen főműve minden újraolvasással más arcát mutatja, új rétegei tárulnak fel, miközben további rajzolókat és írókat inspirál. Az évszámot tekintve az Akira távoli jövője időközben a jelenünk lett és bár a nagyobb katasztrófákat elkerültük, a jövő ma sem sokkal biztatóbb, mint 1982-ben volt.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2019/03 36-40. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14010

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -