Kritika

Szólíts a neveden

Csábító olasz nyár

Pethő Réka

Luca Guadagnino az atmoszférateremtés mestere.

A felnövekvés történetek hagyományos konfliktusábrázolását félredobva a Szólíts a neveden úgy meséli el önmagunk és boldogságunk megtalálásának útját, hogy közben nem történik semmi, vagy ha mégis, arról elfordul a kamera. Mert itt nem az a fontos, ami megtörténik, hanem az, ami közben belül játszódik. Komplex érzéseket a legnehezebb szavak nélkül, kizárólag az atmoszféra és a hangulat megteremtésén keresztül ábrázolni. A néző mégis érzékiséggel és érzékenységgel telített két órát tölthet az észak-olaszországi nyárban Luca Guadagnino legújabb filmjében, amely André Aciman naplószerű, belső monológokat idéző regényét igyekezett vizuálisan megjeleníteni.

A 17 éves, zenét tanuló Elio egy klasszikusan archaikus értelmiségi családban él: lassú hétköznapokkal, személyzettel, állandó intellektuális társalgásokkal. Apja minden nyáron meghív magukhoz egy ígéretes egyetemi hallgatót, hogy segítse a munkáját – így érkezik hozzájuk a huszonéves Oliver. Elióban erős szexuális vonzalom ébred a fiatalember iránt, amelyről lassanként kiderül, hogy kölcsönös. A bő két órás film nagyrészt epizódokból építkezik: hőseink a kertben, a medence partján dolgoznak elmélyülten, napoznak, vagy épp bemennek a faluba elintézni néhány apróságot. Mégis fokról fokra erősebben vibrál a feszültség Elio és Oliver között. Összenézések, meglesett fürdőruha-felvevések, apró érintések jelzik azt a vágyat, ami megragadhatatlan, ezért már-már megmutathatatlan. Végül mikor a két fiú végre-valahára randizik a hálószobában, a kamera látványosan elfordul és kinéz az ablakon, egy fa lombján megállapodva. Ez a szándékoltan szemérmes megnyilvánulás vezeti fel azt a mondanivalót, amely ebben a szűkszavú filmben végül verbálisan is elhangzik. A film vége felé Elio apja az, aki bátorítja a fiút, hogy élje meg merészen és teljességében ezt az érzést, hiszen a legtöbbet kitépjük magunkból, hogy bármilyen sérülés hamarabb elmúljon, így aztán harminc éves korunkra véglegesen kiüresedünk.

Az adaptációból végül kimaradt a regény fájdalmas befejezése, ahol Elio és Oliver húsz évvel későbbi találkozása még jobban ráerősít az apa érvelésének igazára, ezzel nyitva hagyva a befejezést, hogy úgy értelmezhessük az atyai tanácsot, ahogy mi szeretnénk. De nem csak ebből a szempontból szabja szűkebbre a forgatókönyvét James Ivory (aki eredetileg a rendező szerepét is betöltötte volna) az alapműnél. A regény tulajdonképpen egy belső monológ, Elio meséli el az eseményeket, és – főleg – saját érzéseit Oliver megérkezésének pillanatától. Az aprólékos részletességgel megírt történetben fokozatosan bontakozik ki Elio vonzalma, ahogy felébred és végül megszállottsággá alakul benne. Klasszikus tini szerelem ez a vágy elérhetetlennek tűnő tárgya iránt, amelyet a fiú fél megfogalmazni, és talán nem is tud. Nem véletlen, hogy amikor ez a vágy végre beteljesül, Elio megmagyarázhatatlan kiüresedést, undort érez, az első pillanatban nem érti, mire vágyakozott ennyire. Ez az érzelmi hullámvasút a narráció vagy más verbális közlés nélkül nehezen ábrázolható, és ezt Timothée Chalamet visszafogott és lecsupaszított alakítása nem is erőlteti.

A végletekig leegyszerűsített színészi játék egyébként is szerves része a film működésének, a kontemplatív hangulat és a hőség fullasztó közege szinte fizikailag érzékelhetővé és felidézhetővé teszi a néző számára azt az időszakot, amikor a nyár még kizárólag a gondtalan szórakozást és a pihenést jelentette. A regény túlírt verbalitását, Elio vívódásának hosszan agonizáló leírását Ivory és Guadagnino az atmoszférateremtés segítségével emelte át a mozivászonra, teljes sikerrel. Egyedül az Olivert alakító Armie Hammer ragaszkodik a színésziskolában megtanult leckéhez, képtelen olyan természetességgel létezni a film által megteremtett térben, mint a többiek, de még ez sem zavaró, hiszen szépen illik „külföldi idegen” szerepéhez. Mindazt tehát, amit az első szerelmek, a megfogalmazhatatlannak tűnő vágyak, a fantáziák megélésének elsőre ijesztő realitása jelent, a Szólíts a neveden líraian és érzékien tárja elénk – ha hagyjuk, hogy magával ragadjon szuggesztív hangulata.

SZÓLÍTS A NEVEDEN (Call Me By Your Name) – olasz-amerikai, 2017. Rendezte: Luca Guadagnino. Írta: André Aciman regényéből James Ivory. Kép: Sayombhu Mukdeeprom. Szereplők: Timothée Chalamet (Elio), Armie Hammer (Oliver), Michael Stuhlbarg (Perlman), Amira Casar (Annella), Esther Garrell (Marcia). Gyártó: La Cinefactura / Frenesy Film Company. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 132 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2018/02 55-56. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13534

Cikk értékelése:

szavazat: 1 átlag: 1