Magyar MűhelyBeszélgetés Miklós ÁdámmalKóla, foci, meditációKovács Kata
Facebook,
Beckham- és horror-rajongás a kolostorban – Miklós Ádám első hosszú dokufilmje
a nepáli szerzetesnők új generációját mutatja be.
Tizenhat
éves kora óta készít filmeket, mindig is a játékfilm érdekelte. Most fejezi be
a tanulmányait, filmelméletet hallgatott a St. Andrews Egyetemen, Skóciában. Novembertől
látható a hazai mozikban első, hetvenperces dokumentumfilmje, a Dolma lányai,
melyet forgatókönyvíróként és rendezőként is jegyez. A film olyan nők életét
mutatja be, akik a tradicionális életforma, a buddhizmus hagyományai és a mai
modern világ kereszteződésében élnek Katmanduban.
Neked van személyes kötődésed a Dolma lányai témájához?
Nincsen.
Másodéves koromban találkoztam egy sráccal, aki akkor már járt Nepálban, ő
mondta, hogy forgatni kellene a buddhista szerzetesnők életéről. És bár sosem
gondoltam, hogy dokumentumfilmet fogok készíteni, amikor megkeresett ezzel az
ötlettel, rögtön eldöntöttem, hogy beszállok, mert lenyűgözött a téma. Talán
nevezhetjük orientalista perspektívának, hogy azt emeltük ki, ami minket érdekelt
ebből a világból. Az egyik célunk az volt, hogy megmutassuk, hogyan élnek ők a
huszonegyedik században, és hogy ez az élet talán nem is különbözik annyira a
miénktől, mint azt képzeljük. A másik fő téma a nők és a férfiak közötti
különbségek.
Kikkel és mennyi ideig dolgoztatok a filmen?
A stáb
minden tagja más országból származik, és mást is tanulunk: filmet,
antropológiát, pszichológiát, közgazdaságtant, nemzetközi kapcsolatokat. Az
elkészítése – a harminc napos forgatással együtt – egy évig tartott, és
tizenötezer fontba került. A vágás kicsit hosszabb folyamat volt, mert akkor
épp az egyetemen is voltak óráim, így csak esténként értem rá. Ezután
hazatértem Győrbe, és Arrabona Studio néven alapítottunk filmes céget egy régi
barátommal. Azóta elkezdtük a következő munkánkat is, egy dokumentumfilmet a
tibeti rákgyógyászatról (The Legacy of Menla).
Hogyan választottátok ki ezeket a hihetetlenül
életvidám és nyitott szereplőket?
Amikor
megérkeztünk, öt napig nem is forgattunk, csak nézelődtünk, ismerkedtünk.
Rábíztuk a véletlenre, és megvártuk, hogy kiderüljön, ki az a személyiség, aki
kiemelkedik. Először csak könnyedebb interjúkat készítettünk velük, aztán
szépen lassan rávezettük őket a komolyabb témákra.
A film előkészítésekor, a tervezésnél mennyire
sejtettétek, hogy ez a téma, ezek a dilemmák kerülnek majd a film
középpontjába?
Ezt
természetesen nem tudhattuk előre, de volt egy tervünk, amihez azért nem
ragaszkodtunk véresen. Nem mehetsz ki forgatni anélkül, hogy ne lenne a
fejedben valami, amit mindenképp el akarsz mesélni a nézőnek. Annyit előre
eldöntöttünk, hogy mivel úgysem tudunk majd objektív képet mutatni – hiszen ez
nem tényközlő dokumentumfilm – inkább a személyes tapasztalatainkat rögzítjük.
A megérkezéskor egyébként meglepődtünk, sejtettük ugyanis, hogy egy modern
életformát fogunk találni, de az elvárásainkat felülmúlta ez a világ. Egy
rekesz kólával fogadtak bennünket, aztán meg bejelentették, hogy másnaptól
elvonulnak két hétre.
Mennyi az improvizáció a filmben, milyen mértékben
dolgoztatok előre megírt forgatókönyvvel?
A
dokumentumfilmezésnél rengeteg a váratlan helyzet, amikor el kell döntened,
mennyire akarsz beavatkozni az eseményekbe. Egy példa: a forgatás alatt
kiderült, hogy a szerzetesnők minden héten szoktak focizni, de amikor a filmben
látható focis jelenetet felvettük, csak a mi kedvünkért játszottak. Nekem ez
egy buddhista szerzetes filmje, az Isteni játék miatt volt fontos, ami a
szerzetesek focilázáról szól. Amikor kiderült, hogy a szerzetesnők is imádják a
futballt, úgy gondoltam, ennek benne kell lennie a filmünkben.
Fontos számodra, hogy egy dokumentumfilm történetet
meséljen?
Igen, de
talán még fontosabb, hogy mindennapi dolgokat mutasson meg, azt, hogy hol élnek
az emberek, milyen, amikor lemennek a boltba, beülnek a kocsiba. A filmhez az
inspirációt Kie¶lowski és Abbas Kiarostami filmjei adták. Ők az apró
történéseket mutatják meg, melyeknek látszólag nincsen különösebb jelentése, de
ha hosszan szemléljük őket – jóval hosszabban, mint amit egyébként megszoktunk
– akkor mégis csak lesz súlya és értelme.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1 átlag: 4 |
|
|