KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/február
FEKETE AMERIKA
• Varga Dénes: Keménykalap és körszakáll Lincoln a moziban
• Sepsi László: Szoboravatás Steven Spielberg: Lincoln
• Csiger Ádám: Véres gyökerek A rabszolga-exploitation
• Nevelős Zoltán: Fekete dinamit Quentin Tarantino: Django elszabadul
KEROUAC
• Varró Attila: Az eltűnt idők nyomában Film/Regény: Úton
FILM / REGÉNY
• Gelencsér Gábor: Ugyanaz hátulról Klasszikusok filmritmusban
• Hubai Gergely: Barikádok dala A nyomorultak-musical
VINTERBERG
• Roboz Gábor: A kaméleon tragédiája Thomas Vinterberg
• Baski Sándor: Csak jót akarnak Thomas Vinterberg: Vadászat
WAKAMATSU
• Vágvölgyi B. András: A törvényen kívüli Koji Wakamatsu 1936-2012
CHYTILOVÁ
• Zalán Vince: A harmadik jelentés Chytilová „százszorszép” filmjei – 1. rész
MAGYAR MŰHELY
• Zalán Vince: Éleslátó igazmondás A magyar dokumentumfilm-kánon
• Kelecsényi László: Éleslátó igazmondás A magyar dokumentumfilm-kánon
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Önismereti tréningek Tévéhősök identitásválságban – 1. rész
LATIN-AMERIKA
• Baski Sándor: Melankolikus szólamok Latin-amerikai Filmfesztivál
• Margitházi Beja: A krokodil szelleme Miguel Gomes: Tabu
KRITIKA
• Varga Zoltán: Minden sikeres férfi mögött… Sacha Gervasi: Hitchcock
MOZI
• Varró Attila: Zero Dark Thirty
• Huber Zoltán: A király látogatása
• Forgács Nóra Kinga: A lehetetlen
• Lovas Anna: Bérelj cicát!
• Roboz Gábor: Gyilkos Joe
• Sepsi László: Jack Reacher
• Alföldi Nóra: 40 és annyi
• Zalán Márk: Pasiból lett férfi
• Szabó Noémi: Violeta: köszönet az életnek
• Baski Sándor: 360
• Kovács Kata: Most jó
• Tüske Zsuzsanna: Napos oldal
DVD
• Varga Zoltán: Macskássy Gyula animációi
• Pápai Zsolt: Trükkös halál
• Sepsi László: A vizsga
• Pápai Zsolt: Szökevényvonat
• Vincze Árpád: Pixar rövidfilmek 2.
• Géczi Zoltán: Átjáró
MAGYAR MŰHELY
• Pápai Zsolt: A király koronája Király Jenő: A film szimbolikája I-IV.
• Varga Zoltán: A király koronája Király Jenő: A film szimbolikája I-IV.

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Sacha Gervasi: Hitchcock

Minden sikeres férfi mögött…

Varga Zoltán

A Hitchcock-biopic sorvezetője a rendező egyik legmerészebb és legnagyobb hatású filmje, a Psycho forgatása.

Ezio Greggio A báránysültek hallgatnak című paródiája epilógusában a Psychót karikírozó főszereplő-rendezőt, aki zuhanyozik éppen, maga Alfred Hitchcock szúrja le. Néhány másodpercig legalábbis ezt hihetjük, míg a termetes tettes le nem húzza magáról a meglehetősen setesuta gumiálarcot: Hitchcock arca alól Hannibal Lecter parodisztikus alakmása röhög fel. A sors különös fintora talán, hogy ezúttal nem más, mint a Lecterként közismertté vált Anthony Hopkins bújik a rendezőóriás bőrébe. Hopkins és a Hitchcock készítőinek törekvése, hogy viszontlássuk Hitchcockot a vásznon, nem bizonyult hiábavalónak, a maszkmesterek imponáló munkát végeztek – amire ráerősít, hogy a film előszeretettel fényképezi címadó hősét oldalról, rendszeresen idézve ekként a legendás profilt –, s a színművész is hozza a tőle elvárható nívót. Mindazonáltal végig érezhető az a zavarba ejtő kettősség, hogy egyszerre látjuk a főhősünket megtestesítő színészt, az elmaszkírozás dacára is félreismerhetetlenül, illetve magát a rendezőt. A Hitchcock-perszóna fölélesztése sikeresebb azokkal a fortélyokkal, amelyek a rendező showman-imázsát ápolják, legyen szó morbid és gyakran pikáns humora, vagy a Psycho marketingstratégiájában játszott korszakos újításának megidézéséről; innen nézve a leginkább szívmelengető ötlet, hogy a közönségnek címzett bevezetéssel és búcsúmondatokkal a film a rendező hírnevét hetedhét országra kiterjesztő televíziós sorozatát is megidézi.

Nem először találkozhatunk a filmvásznon Hitchcockkal mint szereplővel: az 1995-ös kanadai Gyóntatószék a cselekmény mellékszálaként használta a Meggyónom forgatását, illetve a rendező tevékenysége egy ponton, egy statisztaválogatás során, érintkezett is a hősök sorsával. Most azonban maga Hitchcock a főszereplő, életének egy fordulópontot jelentő szakaszát láthatjuk – a sztori alapvetően valós tehát, jóllehet egy fiktív cselekményszál dúsítja a bonyodalmakat. A direktor egyik legkockázatosabb vállalkozását kísérhetjük figyelemmel: a Hitchcock sorvezetője a Psycho elkészítésének folyamata, kezdve a rendező és a stúdió konfrontációitól a szereplők kiválogatásán és a forgatás egyes mozzanatain át az utómunkálatokig, kiváltképp a Mester és a cenzúra súrlódásaiig. Végezetül bepillantást nyerünk a dicső premierbe is; ennek legörömtelibb percében Hitchcock átszellemülten vezényeli a publikum sikolyait a vetítőtermen kívülről, midőn a film leghíresebb jelenete veszi kezdetét.

A Hitchcock fókusza azonban mégsem az opus magnum létrehozásának keserédes folyamata, pontosabban a cselekmény előre haladtával ez egyre jobban összefonódik egy másik problémával (ez volna a fiktív hozzáadás): romantikus dráma bontakozik ki, melynek tétje Hitchcock és felesége, a Helen Mirren által megformált Alma Reville válságba jutott házassága. A Hitchcock árnyékában élő feleség – és cseppet sem mellékesen, alkotótárs – a férje rögeszméitől és ellentmondásos alakjától eltávolodván kissé, egy ambiciózus író érzelmi hatása alá kerül, s meginog. Ez az ezerszer látott – érdekfeszítőnek vajmi kevéssé mondható – történetséma az előtérbe tolakodik; bár megoldódásának köszönhetjük, hogy a fináléban bájos többletjelentést kap a Hitchcock állandó jelzőjévé vált címke („a suspense mestere”), ez a romantikus szál nemcsak a Psycho forgatását teszi háttérelemmé, de kevéssé engedi kibontakozni a filmnek azt a vonulatát, ami a legérdekesebb benne. A Hitchcock legmegkapóbb pillanatai ugyanis a rendező pszichéjének sötét oldala felé közelítenek, avagy – a direktor szellemében – belesnek a rémálmok, vívódások és félelmek gyötörte elmébe. Egy olyan ember szorongásaiba, akinek egyszerre mentsvára, szenvedélye és alkalmasint fegyvere mások (persze elsősorban a nők) ki- és megfigyelése, aki évtizedeken át hajszolja a káprázatnak bizonyuló „hideg szőke szépséget”, s aki vízióiban filmje tudathasadásos főhősének valós modelljével, a hátborzongató rémtetteiről hírhedtté vált Ed Geinnel folytat beszélgetéseket. A rendező e sokat emlegetett sötét oldala a Tippi Hedrenre irányuló megszállottsága kapcsán kerül középpontba a Hitchcockkal jóformán egyidőben készült tévéfilm, a The Girl esetében; a mozifilm minden ihletettebb részlete ellenére összességében nem több elegáns és ízléses, ám hosszútávú memóriánkban aligha megmaradó biztonsági játéknál.  

 

HITCHCOCK­ – amerikai, 2013. Rendezte: Sacha Gervasi. Írta: Stephen Rebello regényéből John J. McLaughlin. Kép: Jeff Cronenweth. Zene: Danny Elfman. Szereplők: Sir Anthony Hopkins (Alfred Hitchcock), Helen Mirren (Alma Reville), Scarlett Johansson (Janet Leigh), Jessica Biel (Vera Miles), Danny Huston (Whitfield Cook). Gyártó: Fox Searchlight. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 96 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/02 52-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11259