Fekete AmerikaSteven Spielberg: LincolnSzoboravatás Sepsi László
Spielberg mozija kizárólag Lincoln életének utolsó hónapjaira és végső nagy teljesítményére koncentrál. A spielbergi váltógazdaságban utoljára 2005-ben volt itt az ideje a fajsúlyos tanulságokkal díszített történelmi moralitásjátéknak (München), az azóta eltelt években semmi nem szakította meg a családi és ifjúsági filmek piacára kalibrált masszív zsánermesék csak műfajukban változatos sorát. A Lincolnnal visszatért a Bíborszín és az Amistad Spielbergje, aki örökgyerek alteregójához hasonlóan értékrendjét – utólag retusálva a rasszizmus mindennemű árnyékát – és témáit is Hollywood klasszikus korszakának kínálatából válogatja, ám kalandfilmjeivel szemben itt nem a mesterien megmunkált eszképista esztétikával, hanem erőteljes pedagógiai célzattal próbálja megérinteni a néző lelkének szebbik oldalát. Spielberg filmjének gyökerei Griffith, Ford és John Cromwell a harmincas-negyvenes években készült Lincoln-interpretációiig nyúlnak vissza, melyek a számtalan némafilm-feldolgozás után véghezvitték az utolsó simításokat az Államok tizenhatodik elnökének tömegfilmes imázsán. De míg a klasszikus művek az indulásra és a leendő elnök karrierjének ívére helyezték a hangsúlyt – az Abraham Lincoln életrajzi gyorstalpalójától az Ifjú Mr. Lincoln briliáns tárgyalótermi westernjéig, melyben a címszereplő elhozza a jogot és a civilizációt Springfieldbe, majd tovabotorkál a naplementében –, az új Lincoln-mozi kizárólag Honest Abe életének utolsó hónapjaira és végső nagy teljesítményére koncentrál, mintegy ismertnek véve a társadalmi mobilitás és a self-made man tankönyvi példájának beillő életutat („hordóban talált könyvekből tanult!”).
Lincoln pokrócba burkolt alakja Spielbergnél egyszerre hat habókos öregúrnak és megvilágosodott bölcsnek, aki a legtöbb konfliktusra egy precízen megválasztott és kenetteljesen előadott zen-anekdotával felel, afféle megvénült Forrest Gumpként. Daniel Day-Lewis alakítása annak ellenére visz életet a figurába, hogy Spielberg inkább egy ideál megtestesüléseként tekint rá, így megfosztva például a fizikai erő korábban jellemző attribútumától – lásd például a klasszikus Lincoln-filmek kötelező favágás-jeleneteit, és az ebből a motívumból sarjadt tavalyi akció-horrorfilmeket. Abraham Lincoln idei inkarnációja a színtiszta intellektus világában létezik, ez emeli rendre ellenfényben fotografált ikonná. Míg kollégái és ellenfelei ember-léptékűvé válnak azáltal, hogy gyarló gazdasági (mint a déli államok vezetőit) vagy érzelmi (mint a fekete házvezetőnőjével összemelegedett Stevens képviselőt) motivációk vezérlik őket, Lincoln megszállott ragaszkodása egy magasabb rendű elvhez őt magát is egyfajta absztrakcióvá párolja, amire a film formailag is ráerősít – lásd az elnök első feltűnését (ahol máris önmaga szobraként jelenik meg) vagy az említett ellenfényes beállítások sorát.
A kiváltképp a Hadak útjánhoz képest szembetűnő visszafogottsággal elmesélt politikai dráma azonban nem csupán Lincoln, de az amerikai demokrácia nagyságának megéneklését is vállalja. Míg társai előszeretettel emelik ki a demokrácia háttérjátszmáinak korrumpáló hatását – a tavalyi szezonból lásd a szintén az aktuális választások hullámait meglovagló A hatalom árnyékábant –, Spielberg filmjének elsődleges üzenete, hogy a rendszer mégis működik. Nem tekint el a korrupció és önös alkuk ábrázolásától, csupán – a nagy egészhez képest – bagatellizálja őket, így lesz a pénzzel kitömött képviselő jelenetéből egyszeri geg, a zárt ajtók mögötti egyeztetésekből pedig éles elmék pávatánca, mígnem a végeredmény – a minden ember egyenlőségét kimondó és ezzel a rabszolgatartást betiltó tizenharmadik alkotmány-kiegészítés – fényében minden efféle elhajlás létjogosultságot nyer. Spielberg filmjében a törvénykezéssel járó huzavona és a nagypolitika manőverei jelentik az élhető Államokat, ami ezen kívül van, maga a pokol – ezért keretezi filmjét a polgárháború rövid, de sokkoló képsoraival, amin kifordult belű holttestek és a sárban fuldokló közlegények kínálják a demokrácián túli káosz elrettentő freskóját.
Spielberg ezúttal egy remek alakításokkal megtámogatott, ugyanakkor kortársaihoz képest bájosan anakronisztikus történelmi oktatófilmmel tudta le a kötelező értékteremtést és hozzájárulást Amerika mitológiájához, hogy jövőre a Robopocalypse-szel térjen vissza a felhőtlen szórakoztatáshoz, nagyjából úgy, mint amikor az iskolában a délelőtti szoborkoszorúzást a napköziben már ünnepi videómaraton követi. Csak előtte át kell ismételni Lincolnt és a demokráciát.
Lincoln – amerikai-indiai, 2012. Rendezte. Steven Spielberg. Írta: Doris Kearns Goodwin, Tony Kushner. Kép: Janusz Kaminski. Zene: John Williams. Szereplők: Daniel Day-Lewis (Abraham Lincoln), Sally Field (Mary Todd Lincoln), David Strathairn (William Seward), Joseph Gordon-Levitt (Robert Lincoln), Tommy Lee Jones (Thaddeus Stevens). Gyártó: Dreamworks – Fox. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 150 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1692 átlag: 5.5 |
 |
|
