Kalandok digitáliábanTrailer és pixelVégtelen történetekCsordás Attila
Az internet kedvez a műfajok egybekapcsolódásának. Ma már a számítógépes játékoknak, sőt a könyveknek is lehet trailere.
A hírközlés, a távközlés és az informatika összeolvadásának egyre érdekesebb párhuzamait fedezhetjük fel az irodalom, a film és a játékok összemosódásában. Az 1980-as évek vége óta rengeteg számítógépes játékot filmesítettek meg többnyire a nézhetetlenség határát súroló eredménnyel, a Super Mario testvérek kalandjaitól a szép, de a játék ismerete nélkül nehezen érhető Final Fantasyn át a vizuálisan erős, de meglehetősen zavaros Silent Hillig. Nem nehéz belátni, hogy ez a tematika még bőven fejlődésre szorul, elég csak Uwe Boll nevét megemlítenünk, hogy mindenkiben rossz emlékek ébredjenek. Sokkal érdekesebb azonban, hogy nem csak játékokból, de játékokhoz is készítettek már filmeket, ha pedig mindez azzal párosul, hogy az adott játék egy irodalmi alkotásból készül, akkor már egészen közel kerülünk a három elbeszélésmód összeolvadásának belátásához.
Szintén ezt látszik alátámasztani az a nagyon érdekes tendencia, hogy már nem csak a filmek és játékok kapnak trailereket, hanem újabban a könyvek is. Az első könyvtrailert 2003-ban mutatták be Los Angelesben. Christine Feehan vámpíros, misztikus kötetét, a Dark Symphonyt népszerűsítő videó még inkább rövidfilm, hossza csaknem négy perc, dramaturgiája is inkább a rövidfilmekére emlékeztet.
A műfaj az utóbbi években rengeteget fejlődött. Elég, ha megnézzük Scott Westerfeld 1914-ben játszódó alternatív történelmi, steampunk ifjúsági regényéhez, a Leviathanhoz készült elképesztő trailert, amelyben az első világháború a „csörömpölők” által használt gőzmonstrumok és a darwinisták hatalmas hús-vér szörnyei közötti összecsapásként jelenik meg, igen hatásos animáció formájában. Sajnos mi még nem tartunk itt, de már Magyarországon is megjelentek a könyvtrailerek. Az egyik első, Gábor Endre Sztárvadászat című könyvéé 2007-ben készült, egy thrillert ajánl figyelmünkbe a nyolcvanas évek videókorszakát idéző eszközökkel. A könyvtrailereket alapvetően három típusba oszthatjuk, az első a filmes trailerek dramaturgiáját követi (ilyen például Richelle Mead Vámpírakadémiája, Rudyard Kiplingtől a Kívánságok háza, vagy John Wyndhamtől a klipszerű Szemünk fényei). A második típus interjúrészleteken keresztül elsősorban a szerzők bemutatására helyezi a hangsúlyt, mint Rita Monaldi és Francesco Sorti Imprimaturja, a harmadik pedig kísérletezőbb. Ez utóbbira példa Gerlóczi Márton A csemegepultos naplója című regényéhez alkotott ötrészes sorozat, amely stop motion-technikával készült.
A hagyományos promóciós csatornák egyre elhasználtabbak, egyre kisebb a hatékonyságuk, ezért kénytelenek a játékkészítők is új utakat törni. Mivel a játéktrailerek önmagukban már nem annyira figyelemfelkeltőek, néhány nagyon erős kivételtől eltekintve, mint a Return of Alice című játék stop motion-technikát és Tim Burton képi világát idéző trailere, újabban másfajta reklámeszközöket kell alkalmazni. Ennek egyik úttörője az Ubisoft, mely Assasin’s Creed II. című játékához nem csak novellizációt készíttetett, hanem egy háromrészes minisorozatot is. A vaskos, 500 oldalas, Oliver Bowden által írt regény nagyrészt a játék történetén alapul, míg a sorozat az előzményeket mutatja be filmes eszközökkel. Az élőszereplőkkel, zöld vászon előtt forgatott minisorozat népszerűségét jól mutatja, hogy az első részt több mint 2,5 millióan nézték meg a YouTube-on. A 3 – egyenként 10-15 perces – epizódból álló történet szerint 1476-ban, a reneszánsz Itáliában Galeazzo Maria Sforza, a milánói herceg meggyilkolása után megbízzzák Giovanni Auditorét, a neves bérgyilkost az ügy kinyomozásával. A nyomozás során nemcsak hogy a legnagyobb olasz nemesi családok keverednek bele az ügybe, de kiderül, hogy a szálak egészen a Vatikánig nyúlnak. Miután Rómába visz egy titkosírással írt levelet, hogy kiderítse, mit rejt, a bérgyilkos rá kell ébredjen, hogy az összeesküvés sokkal szélesebb körű, mint gondolta. Ahogy Giovanni egyre közelebb kerül az igazsághoz, ő maga is célponttá válik. Az utolsó részben már megbízói akarják letartóztattatni, vagyis a Medici család, majd jó sorozathoz illően a legizgalmasabb résznél megszakad a történet: itt kezdődik a játék. Ez a reneszánsz nem az általunk ismert reneszánsz, az itt ábrázolt Firenze, Milánó, Róma és Velence annyira egzotikusak és fantasztikusak, hogy egy idegen bolygón játszódó fantasy-történetben is vígan megállnák a helyüket, a sorozat harci jelenetei pedig már-már a wuxiákat idézik. Akárcsak a modern konyhában, itt is jól megférnek egymással a keleti és a nyugati ízek.
Hideki Ishimuráról, a fénysebességnél gyorsabb utazás feltalálójáról kapta nevét az a hajó, amelyet az Aegis 7 bolygó mélyűri bányászkolóniájára küldenek, hogy elhozza a titokzatos monstrumot, amelyet a bányászok találtak a bolygón. A 2001. – Űrodisszeia monolitjára hajazó objektum szép lassan vérengző őrültekké változtatja a hajó legénységét, akik időközben – természetesen már későn – ráébrednek, hogy ugyanez történt a bányászkolónia legénységével is. Az Electronic Arts által készíttetett Dead Space: Downfall című animációs horror nem csak Stanley Kubrick klasszikusát idézi meg. Sorra felbukkannak a tematika legismertebb motívumai az Alien emberi testet megszálló idegenjeitől A Dolog szörnnyé torzult emberi testein át a Halálhajó mentőűrhajóján elszabaduló őrült pokláig (a végtelen űrben száguldó űrhajón megőrülő ember talán legérzékletesebb leírását Michael Moorcock A fekete folyosó című regényében olvashatjuk). Az unitológisták képében a vallás is felbukkan a filmben. Amikor a felekezet követői tiltakoznak azellen, hogy az objektumot eltávolítsák anyabolygójáról, merthogy ezzel megbomlanék az univerzum egyensúlya, még azt hihetnénk, valami érdekes elgondolás bontakozik majd ki a filmben. Sajnos az alkotók rácáfolnak az elvárásokra. Kiderül, hogy a monolitot létrehozó fajtól ered a vallás, akik azért hozták létre, hogy segítségével mindenkit gyilkos szörnyeteggé változtassanak, hogy majd azon versenghessenek, kinek van több csápja, tüskéje vagy rákollója. Az első, szűk fél óra feszültségét hamar felváltja az ész nélküli gyilkolászás, ennek ellenére a film szórakoztatóan mutatja be a játék előzményét, még egy erős jelenet is jutott bele, amikor az Ishimura kommandós különítménye rátalál az űrhajó ebédlőjében a hullákból lakmározó lényekre.
Korábban is készültek már irodalmi alkotásokból játékok, elég csak Frank Herbert Dűnéjének nagyszámú feldolgozására gondolnunk, vagy William Gibson Neurománcára, amelyből a kilencvenes években készítettek játékot, még Amigára, de arra még nem volt példa, hogy ilyen játékhoz filmet is készítsenek. A Dante’s Inferno meglehetősen lazán kapcsolódik az eredeti műhöz, Dantéból akcióhős, Vergiliusból stratégiai tanácsadó válik. A sokhelyütt az animéket idéző animációs film mégis működik, mert a rengeteg hülyeség, következetlenség mellett vannak benne értelmes gondolatok is. Ugyanakkor megvan a maga diszkrét bája annak is, ahogy Dante végigkaszabolja a pokol démonait Kháróntól Cerberoszon át a „főellenség” Luciferig. Ez utóbbi az okozója a „költő” pokolra szállásának, ugyanis egy be nem tartott eskü miatt elrabolja kedvesét, Beatricét. Ahogy végigvágja magát a pokol kilenc körén, Dante sorra szembesül a kereszteslovagként elkövetett (igen, Dante itt katona) saját bűneivel, és azzal, hogy ezek alól az egyház sem adhat feloldozást. „Még a legtisztább lelket is meg lehet rontani” – mondja Lucifer, miközben látjuk, hogyan torzítja el a háború a hőst, hogyan gyilkol le ártatlanokat, erőszakol meg nőket, hogyan veszíti el becsületét. Nem nehéz felfedezni az iraki áthallásokat. Érdekes, hogy ahhoz képest, mennyire lazán kezeli az eredeti történetet a film, kínosan ragaszkodik a dantei Pokol földrajzához (bár a Kapzsiság körének steampunk díszletei kissé meglepőek), sőt, sokan előkerülnek Dante Poklának bűnösei közül is, Kleopátrától Júdásig.
Ráadásul az Electronic Arts és a Random House Publishing Group égisze alá tartozó Del Rey Books között létrejött megállapodás értelmében idén januárban Dante Alighieri Isteni színjátékának első, Pokol című része újra megjelent az amerikai könyvesboltok polcain. Az új kiadás borítója a Dante's Inferno jegyében készült, bevezetőjét pedig Jonathan Knight, a játék producere írta. A kötet szerves részét képezi még egy színes összeállítás is, melynek segítségével tizenhat oldalon keresztül követhetjük nyomon, miként nyerték el a költemény karakterei és helyszínei játékbeli formájukat.
Az emberek kultúrafogyasztása folyamatosan változik, egyre inkább keveredik irodalom, film és játék, új és új utakat kell találni arra, hogy eladhatóak, újrahasznosíthatóak legyenek akár a klasszikus történetek. Ki tudja, meglehet, hogy e-book olvasó gyermekeink értetlenül nézik majd a polcainkon heverő papírtéglákat.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 911 átlag: 5.55 |
 |
|
