KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
   2018/február
SZÉPSÉG ÉS SZÖRNYETEG
• Nemes Z. Márió: Akvatikus románcok Tengermélyi gótika
• Varró Attila: Varázslatos filmvilág Csoda és fantasztikum
• Huber Zoltán: Idegenszeretet A víz érintése
LUCAS-UNIVERZUM
• Lichter Péter: A visszavonult avantgárd filmes George Lucas rövidfilmjei
• Lichter Péter: A visszavonult avantgárd filmes George Lucas rövidfilmjei
• Kránicz Bence: Lázadóból uralkodó Brian Jay Jones: George Lucas – Galaxisokon innen és túl Lázadóból uralkodó
• Andorka György: Ki a fészekből Star Wars: Az utolsó Jedik
ÚJ RAJ
• Huber Zoltán: Két férfi, egy eset John Michael és Martin McDonagh
FILM + ZENE
• Géczi Zoltán: A romlás virágai A 70-es évek amerikai popkultúrája
A KÉP MESTEREI
• Gelencsér Gábor: Az objektív lírája Miroslav Ondříček (1934–2015)
MAGYAR FILMTÖRTÉNET
• Hirsch Tibor: Száguldani szép Kádár-kori álmok: autósmesék
• Pápai Zsolt: Janus-arcú boldogságiparos Bánky Viktor elfeledett filmjei – 2. rész
• Pápai Zsolt: Janus-arcú boldogságiparos Bánky Viktor elfeledett filmjei – 2. rész
KÍSÉRLETI MOZI
• Beke László: „Ő maga a csap” Maurer Dóra, mint filmkészítő
ANIMÁCIÓ
• Bokor Ágnes: Volt egyszer egy kertész Beszélgetés Tompa Borbála Eszterrel
• Barkóczi Janka: Dühös körök Teheráni tabuk
• Rudolf Dániel: Kenyérkeresők és dolgozó holtak Anilogue 2017
FESZTIVÁL
• Pörös Géza: Hétköznapok az Andrzej Wajda sétányon Gdynia
HATÁRSÁV
• Kolozsi László: Ikonosztáz Műcsarnok: Tarkovszkij – Emlékek tükre
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Manna Mia Egy szerelem gasztronómiája
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Minden eladó A hentes, a kurva és a félszemű
• Baski Sándor: Eltűnik hirtelen Szeretet nélkül
• Kolozsi László: Határhelyzetek Foxtrott
• Vincze Teréz: Női hangok kórusa Manifesztum
• Pethő Réka: Csábító olasz nyár Szólíts a neveden
MOZI
• Alföldi Nóra: A cukrász
• Soós Tamás Dénes: Kutyák és titkok
• Varró Attila: Insidious: Az utolsó kulcs
• Kovács Patrik: A legnagyobb showman
• Huber Zoltán: A legsötétebb óra
• Kovács Kata: Doktor Knock
• Mészáros Márton: Elit játszma
• Fekete Tamás: Viszlát, Christopher Robin!
• Vajda Judit: Én, Tonya
• Roboz Gábor: Thelma
• Baski Sándor: The Commuter – Nincs kiszállás
• Kránicz Bence: Babadook
DVD
• Bata Norbert: Chucky kultusza
• Benke Attila: A kolosszus
• Kovács Patrik: Drága Elza!
• Varga Zoltán: A kőbe szúrt kard
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Galileo Galilei

Róna-Tas Ákos

 

Losey Brecht Galilei élete című drámáját filmezte le, 27 évvel azután, hogy ezt a darabot a szerző segítségével színre vitte Amerikáiban. Brecht művében úgy interpretálja az ismert történetet, hogy közben szószéket csinál a színpadból, vállalva annak magyarázó, prédikáló jellegét is. Nem titkolja azt sem, hogy a dráma kora ismereteinek belevetítése egy múltbeli helyzetbe, hiszen itt még a kofák is tudják, hogy a napfoltok történelem-filozófiailag összefüggenek a szabadsággal. S hogy mindez ne legyen manipulatív agitáció, Brecht állandóan kilép a játékból, hol egy songgal, hol feliratokkal, hol durva anakronizmusokkal megzavar bennünket, hogy felszabadulva az élmény bűvöletéből önállóan végiggondolhassuk azt, ami a színpadon folyik. A darab minden eleme ennek a jegyében szerveződik meg, és pontosan ez a szuverén gondolkodás a darab témája is.

Egy film – egy színdarabbal ellentétben – lejátszott mérkőzés. Másfajta feszültségekkel dolgozik, mint a színház, ahol minden a szemünk előtt dől el, a nézők és a színészek együttes, személyes jelenlétében. Ha a moziban csak azt látjuk, amit a színházban, az utóbbi atmoszférájának híján a nézőt hamar hatalmába keríti az unalom. Ha a tetejében még folyton ki is zökkentik az élményfolyamatból, a film kevesek intellektuális játékává válhat. Losey ezt nem akarja, és úgy igyekszik ezt a nehézséget megoldani, hogy a brechti stilizálás helyett realisztikussá próbálja tenni a darabot. A hangsúlyt Galilei emberi alakjára teszi (ezért a cím – az eredeti –: Galileo), akit Topol kiváló képességekkel igyekszik megformálni. Minél életszerűbb azonban a hős, annál zavaróbb, hogy igazi ellenfele csak az egyházi hatalom úgy „általában”. Losey megpróbál mindent életszerűvé tenni, azonban minden csak „-szerű” lesz, olyan, mintha. A figurák mintha emberek lennének, kinézetükben mintha itáliai festők vásznairól öltözködtek volna, a díszlet pedig iparkodik a korabeli Velence és Firenze illúzióját kelteni – egy színpadnyi műteremben. A darab azonban szívósan ellenáll ennek a felfogásmódnak. Így például teljesen érthetetlenné válik az, hogy a tanítványok miért várják oly epedve, hogy szeretett mesterük öngyilkos kijelentést tegyen az inkvizíció előtt; a rendezés ugyanis egy emberi kapcsolatot akar bemutatni ott, ahol a szereplők csak vitatkoznak.

Brecht intellektualizmusát naturalizmussal és vásári látványosságokkal ellenpontozza. Losey mintha elfeledkezett volna arról, hogy ha valaki a színpadon pisál, az látványosság, ha filmen, csak könnyít magán. Nem tud megbirkózni Brecht szószékével a vásznon, a gyülekezet a nézőtéren meg csak az óráját nézi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/06 43-44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7428