KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
   2018/február
SZÉPSÉG ÉS SZÖRNYETEG
• Nemes Z. Márió: Akvatikus románcok Tengermélyi gótika
• Varró Attila: Varázslatos filmvilág Csoda és fantasztikum
• Huber Zoltán: Idegenszeretet A víz érintése
LUCAS-UNIVERZUM
• Lichter Péter: A visszavonult avantgárd filmes George Lucas rövidfilmjei
• Lichter Péter: A visszavonult avantgárd filmes George Lucas rövidfilmjei
• Kránicz Bence: Lázadóból uralkodó Brian Jay Jones: George Lucas – Galaxisokon innen és túl Lázadóból uralkodó
• Andorka György: Ki a fészekből Star Wars: Az utolsó Jedik
ÚJ RAJ
• Huber Zoltán: Két férfi, egy eset John Michael és Martin McDonagh
FILM + ZENE
• Géczi Zoltán: A romlás virágai A 70-es évek amerikai popkultúrája
A KÉP MESTEREI
• Gelencsér Gábor: Az objektív lírája Miroslav Ondříček (1934–2015)
MAGYAR FILMTÖRTÉNET
• Hirsch Tibor: Száguldani szép Kádár-kori álmok: autósmesék
• Pápai Zsolt: Janus-arcú boldogságiparos Bánky Viktor elfeledett filmjei – 2. rész
• Pápai Zsolt: Janus-arcú boldogságiparos Bánky Viktor elfeledett filmjei – 2. rész
KÍSÉRLETI MOZI
• Beke László: „Ő maga a csap” Maurer Dóra, mint filmkészítő
ANIMÁCIÓ
• Bokor Ágnes: Volt egyszer egy kertész Beszélgetés Tompa Borbála Eszterrel
• Barkóczi Janka: Dühös körök Teheráni tabuk
• Rudolf Dániel: Kenyérkeresők és dolgozó holtak Anilogue 2017
FESZTIVÁL
• Pörös Géza: Hétköznapok az Andrzej Wajda sétányon Gdynia
HATÁRSÁV
• Kolozsi László: Ikonosztáz Műcsarnok: Tarkovszkij – Emlékek tükre
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Manna Mia Egy szerelem gasztronómiája
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Minden eladó A hentes, a kurva és a félszemű
• Baski Sándor: Eltűnik hirtelen Szeretet nélkül
• Kolozsi László: Határhelyzetek Foxtrott
• Vincze Teréz: Női hangok kórusa Manifesztum
• Pethő Réka: Csábító olasz nyár Szólíts a neveden
MOZI
• Alföldi Nóra: A cukrász
• Soós Tamás Dénes: Kutyák és titkok
• Varró Attila: Insidious: Az utolsó kulcs
• Kovács Patrik: A legnagyobb showman
• Huber Zoltán: A legsötétebb óra
• Kovács Kata: Doktor Knock
• Mészáros Márton: Elit játszma
• Fekete Tamás: Viszlát, Christopher Robin!
• Vajda Judit: Én, Tonya
• Roboz Gábor: Thelma
• Baski Sándor: The Commuter – Nincs kiszállás
• Kránicz Bence: Babadook
DVD
• Bata Norbert: Chucky kultusza
• Benke Attila: A kolosszus
• Kovács Patrik: Drága Elza!
• Varga Zoltán: A kőbe szúrt kard
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Szépség és szörnyeteg

A víz érintése

Idegenszeretet

Huber Zoltán

Guillermo del Toro szörny-meséje egyszerre kortalan és fájóan aktuális.

 

Bő tíz év telt már el A Faun labirintusa óta és bár Guillermo del Toro alapvetően azóta is a markánsan egyéni vízióit vitte vászonra, a hangosabb kritikai- és közönségsiker az utóbbi időben rendre elmaradt. A különös ebben az, hogy a mexikói rendező akár a szigorúbb stúdiófilmes keretek között is a kedvelt műfaji előképeiből merít és hasonló megoldásokkal dolgozik, sőt, egymás mellé téve a műveit a színvonalat tekintve sem ingadozik nagyon, az egyes darabok fogadtatása mégis merőben eltérő. A legújabb film, A víz érintése ismét hibátlanul simul bele az életműbe, az igazi különlegességét az adja, hogy a régi mese leporolt tanulsága most épp kínzóan időszerű.

Papíron pedig nincs itt semmi igazán érdekes. A szigorúan őrzött katonai laboratóriumban egy titokzatos lényt tartanak fogva. A hidegháborús paranoiában szenvedő parancsnokok kísérleti célokra használják, majd el akarják pusztítani, ám egy jó szívű takarítónő kapcsolatba kerül vele és megpróbálja megmenteni. A víz érintése tehát ősöreg karakter- és történetpanelekből építkezik, és nagyon elegánsan megidézi a vonatkozó korszakokat és zsánereket, olyan sajátos fénytörésben, ahogy azt csak Del Toro tudja. Igaz, a gótikus hangulatok most némileg háttérbe szorulnak és a nosztalgikusabb, melankolikusabb jegyek dominálnak.

A szépség és a szörnyeteg klasszikus meséje találkozik az ötvenes évek horror/sci-fi hibridjeivel (különösen A fekete lagúna szörnye domináns), egy tisztes adag melodrámával és néhány musicales motívummal megbolondítva. Az egész koktélt persze az író-rendező jellegzetes szín- és formavilága tartja egyben, valahol a régi rémképregények, a steampunk-esztétika, illetve a rozsdavörös és zöld tónusokban újraálmodott hollywoodi glamúr határvidékein. A víz érintése okos kevercse nem csak azért szerencsés, mert gyönyörűen mutat a vásznon és a folyamatos hangnemváltásokkal a kortárs néző ingerküszöbét is lazán megugorja, de magát a történetet is tökéletesen gazdagítja.

A némaságra kárhoztatott hősnő egyszerre idézi meg Hamupipőke és Amélie Poulain alakját, Sally Hawkins igen gyorsan az ujja köré csavarja a nézőt, ami kulcsfontosságú a későbbi események szempontjából, hiszen rajta keresztül találkozunk a különös lénnyel és végig érte aggódunk. Hawkins egyszerre törékeny és nagyon is öntudatos, így a vele szemben álló, fenyegetően robosztus Michael Shannon méltó ellenfele. Kimondottan izgalmasra sikerültek a jók ügyét segítő mellékszereplők is: Octavia Spencer életvidám pragmatizmusa, Michael Stuhlbarg hezitáló tudósa vagy Richard Jenkins ódivatú grafikusa mind emlékezetes karakterek.

Különösen ez utóbbi figura tekinthető afféle szerzői rezonőrnek, hisz nemcsak a klasszikus zenés produkciók iránt rajong, de a tévés reklámok világában még mindig egy aprólékosan kidolgozott, kézzel rajzolt plakáttal próbál megrendeléshez jutni. A nyilvánvaló alkotói áthallások mellett a régi filmek szeretete egyébként is hangsúlyos szerepet kap a történetben, A víz érintése így akár a mozi kihaló félben lévő varázsának címzett szerelmeslevélként is nézhető.

Del Toro sikeresen teremti újra ezt a bizonyos varázslatot és nem mellesleg tökéletesen kiaknázza az effajta hangulatok iránt időről-időre fellángoló retró-lázat. Az író-rendező új életet lehel a klasszikus mesébe, az örökérvényű példázatot ráadásul igen aktuálisnak érezhetjük. A víz érintése a mássághoz való viszonyt csodálatos humanizmussal ábrázolja, így Del Toro úgy szól hozzá a világ jelen állapotához, ahogyan csak nagyon kevesek. A tudatlanságból táplálkozó félelem, a cinikusan táplált általános gyűlölködés idején a konkrét érvelésnél talán sokkal célravezetőbb egy ilyen szemet és szívet gyönyörködtető, univerzális érvényű példázattal állást foglalni. Az idegentől nem rettegni kell és nem zsigerből az elpusztítására törni, hanem óvatosan nyitni felé és megismerni, mert akkor akár csodák is történhetnek. Az egyre nagyobb hangzavarban nagyon kellenek az ilyen filmek.

 

A VÍZ ÉRINTÉSE (The Shape of Water) – amerikai, 2017. Rendezte: Guillermo del Toro. Írta: Vanessa Taylor és Guillermo del Toro. Kép: Dan Laustsen. Zene: Alexandre Desplat. Szereplők: Sally Hawkins (Elisa), Michael Shannon (Strickland), Richard Jenkins (Giles), Doug Jones (Lény), Octavia Spencer (Zelda). Gyártó: Fox Searchlight / Bull Productions. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 123 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/02 11-12. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13530