KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
   2018/február
SZÉPSÉG ÉS SZÖRNYETEG
• Nemes Z. Márió: Akvatikus románcok Tengermélyi gótika
• Varró Attila: Varázslatos filmvilág Csoda és fantasztikum
• Huber Zoltán: Idegenszeretet A víz érintése
LUCAS-UNIVERZUM
• Lichter Péter: A visszavonult avantgárd filmes George Lucas rövidfilmjei
• Lichter Péter: A visszavonult avantgárd filmes George Lucas rövidfilmjei
• Kránicz Bence: Lázadóból uralkodó Brian Jay Jones: George Lucas – Galaxisokon innen és túl Lázadóból uralkodó
• Andorka György: Ki a fészekből Star Wars: Az utolsó Jedik
ÚJ RAJ
• Huber Zoltán: Két férfi, egy eset John Michael és Martin McDonagh
FILM + ZENE
• Géczi Zoltán: A romlás virágai A 70-es évek amerikai popkultúrája
A KÉP MESTEREI
• Gelencsér Gábor: Az objektív lírája Miroslav Ondříček (1934–2015)
MAGYAR FILMTÖRTÉNET
• Hirsch Tibor: Száguldani szép Kádár-kori álmok: autósmesék
• Pápai Zsolt: Janus-arcú boldogságiparos Bánky Viktor elfeledett filmjei – 2. rész
• Pápai Zsolt: Janus-arcú boldogságiparos Bánky Viktor elfeledett filmjei – 2. rész
KÍSÉRLETI MOZI
• Beke László: „Ő maga a csap” Maurer Dóra, mint filmkészítő
ANIMÁCIÓ
• Bokor Ágnes: Volt egyszer egy kertész Beszélgetés Tompa Borbála Eszterrel
• Barkóczi Janka: Dühös körök Teheráni tabuk
• Rudolf Dániel: Kenyérkeresők és dolgozó holtak Anilogue 2017
FESZTIVÁL
• Pörös Géza: Hétköznapok az Andrzej Wajda sétányon Gdynia
HATÁRSÁV
• Kolozsi László: Ikonosztáz Műcsarnok: Tarkovszkij – Emlékek tükre
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Manna Mia Egy szerelem gasztronómiája
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Minden eladó A hentes, a kurva és a félszemű
• Baski Sándor: Eltűnik hirtelen Szeretet nélkül
• Kolozsi László: Határhelyzetek Foxtrott
• Vincze Teréz: Női hangok kórusa Manifesztum
• Pethő Réka: Csábító olasz nyár Szólíts a neveden
MOZI
• Alföldi Nóra: A cukrász
• Soós Tamás Dénes: Kutyák és titkok
• Varró Attila: Insidious: Az utolsó kulcs
• Kovács Patrik: A legnagyobb showman
• Huber Zoltán: A legsötétebb óra
• Kovács Kata: Doktor Knock
• Mészáros Márton: Elit játszma
• Fekete Tamás: Viszlát, Christopher Robin!
• Vajda Judit: Én, Tonya
• Roboz Gábor: Thelma
• Baski Sándor: The Commuter – Nincs kiszállás
• Kránicz Bence: Babadook
DVD
• Bata Norbert: Chucky kultusza
• Benke Attila: A kolosszus
• Kovács Patrik: Drága Elza!
• Varga Zoltán: A kőbe szúrt kard
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Szólíts a neveden

Csábító olasz nyár

Pethő Réka

Luca Guadagnino az atmoszférateremtés mestere.

 

A felnövekvés történetek hagyományos konfliktusábrázolását félredobva a Szólíts a neveden úgy meséli el önmagunk és boldogságunk megtalálásának útját, hogy közben nem történik semmi, vagy ha mégis, arról elfordul a kamera. Mert itt nem az a fontos, ami megtörténik, hanem az, ami közben belül játszódik. Komplex érzéseket a legnehezebb szavak nélkül, kizárólag az atmoszféra és a hangulat megteremtésén keresztül ábrázolni. A néző mégis érzékiséggel és érzékenységgel telített két órát tölthet az észak-olaszországi nyárban Luca Guadagnino legújabb filmjében, amely André Aciman naplószerű, belső monológokat idéző regényét igyekezett vizuálisan megjeleníteni.

A 17 éves, zenét tanuló Elio egy klasszikusan archaikus értelmiségi családban él: lassú hétköznapokkal, személyzettel, állandó intellektuális társalgásokkal. Apja minden nyáron meghív magukhoz egy ígéretes egyetemi hallgatót, hogy segítse a munkáját – így érkezik hozzájuk a huszonéves Oliver. Elióban erős szexuális vonzalom ébred a fiatalember iránt, amelyről lassanként kiderül, hogy kölcsönös. A bő két órás film nagyrészt epizódokból építkezik: hőseink a kertben, a medence partján dolgoznak elmélyülten, napoznak, vagy épp bemennek a faluba elintézni néhány apróságot. Mégis fokról fokra erősebben vibrál a feszültség Elio és Oliver között. Összenézések, meglesett fürdőruha-felvevések, apró érintések jelzik azt a vágyat, ami megragadhatatlan, ezért már-már megmutathatatlan. Végül mikor a két fiú végre-valahára randizik a hálószobában, a kamera látványosan elfordul és kinéz az ablakon, egy fa lombján megállapodva. Ez a szándékoltan szemérmes megnyilvánulás vezeti fel azt a mondanivalót, amely ebben a szűkszavú filmben végül verbálisan is elhangzik. A film vége felé Elio apja az, aki bátorítja a fiút, hogy élje meg merészen és teljességében ezt az érzést, hiszen a legtöbbet kitépjük magunkból, hogy bármilyen sérülés hamarabb elmúljon, így aztán harminc éves korunkra véglegesen kiüresedünk.

Az adaptációból végül kimaradt a regény fájdalmas befejezése, ahol Elio és Oliver húsz évvel későbbi találkozása még jobban ráerősít az apa érvelésének igazára, ezzel nyitva hagyva a befejezést, hogy úgy értelmezhessük az atyai tanácsot, ahogy mi szeretnénk. De nem csak ebből a szempontból szabja szűkebbre a forgatókönyvét James Ivory (aki eredetileg a rendező szerepét is betöltötte volna) az alapműnél. A regény tulajdonképpen egy belső monológ, Elio meséli el az eseményeket, és – főleg – saját érzéseit Oliver megérkezésének pillanatától. Az aprólékos részletességgel megírt történetben fokozatosan bontakozik ki Elio vonzalma, ahogy felébred és végül megszállottsággá alakul benne. Klasszikus tini szerelem ez a vágy elérhetetlennek tűnő tárgya iránt, amelyet a fiú fél megfogalmazni, és talán nem is tud. Nem véletlen, hogy amikor ez a vágy végre beteljesül, Elio megmagyarázhatatlan kiüresedést, undort érez, az első pillanatban nem érti, mire vágyakozott ennyire. Ez az érzelmi hullámvasút a narráció vagy más verbális közlés nélkül nehezen ábrázolható, és ezt Timothée Chalamet visszafogott és lecsupaszított alakítása nem is erőlteti.

A végletekig leegyszerűsített színészi játék egyébként is szerves része a film működésének, a kontemplatív hangulat és a hőség fullasztó közege szinte fizikailag érzékelhetővé és felidézhetővé teszi a néző számára azt az időszakot, amikor a nyár még kizárólag a gondtalan szórakozást és a pihenést jelentette. A regény túlírt verbalitását, Elio vívódásának hosszan agonizáló leírását Ivory és Guadagnino az atmoszférateremtés segítségével emelte át a mozivászonra, teljes sikerrel. Egyedül az Olivert alakító Armie Hammer ragaszkodik a színésziskolában megtanult leckéhez, képtelen olyan természetességgel létezni a film által megteremtett térben, mint a többiek, de még ez sem zavaró, hiszen szépen illik „külföldi idegen” szerepéhez. Mindazt tehát, amit az első szerelmek, a megfogalmazhatatlannak tűnő vágyak, a fantáziák megélésének elsőre ijesztő realitása jelent, a Szólíts a neveden líraian és érzékien tárja elénk – ha hagyjuk, hogy magával ragadjon szuggesztív hangulata.

 

SZÓLÍTS A NEVEDEN (Call Me By Your Name) – olasz-amerikai, 2017. Rendezte: Luca Guadagnino. Írta: André Aciman regényéből James Ivory. Kép: Sayombhu Mukdeeprom. Szereplők: Timothée Chalamet (Elio), Armie Hammer (Oliver), Michael Stuhlbarg (Perlman), Amira Casar (Annella), Esther Garrell (Marcia). Gyártó: La Cinefactura / Frenesy Film Company. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 132 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/02 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13534