KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
   2018/február
SZÉPSÉG ÉS SZÖRNYETEG
• Nemes Z. Márió: Akvatikus románcok Tengermélyi gótika
• Varró Attila: Varázslatos filmvilág Csoda és fantasztikum
• Huber Zoltán: Idegenszeretet A víz érintése
LUCAS-UNIVERZUM
• Lichter Péter: A visszavonult avantgárd filmes George Lucas rövidfilmjei
• Lichter Péter: A visszavonult avantgárd filmes George Lucas rövidfilmjei
• Kránicz Bence: Lázadóból uralkodó Brian Jay Jones: George Lucas – Galaxisokon innen és túl Lázadóból uralkodó
• Andorka György: Ki a fészekből Star Wars: Az utolsó Jedik
ÚJ RAJ
• Huber Zoltán: Két férfi, egy eset John Michael és Martin McDonagh
FILM + ZENE
• Géczi Zoltán: A romlás virágai A 70-es évek amerikai popkultúrája
A KÉP MESTEREI
• Gelencsér Gábor: Az objektív lírája Miroslav Ondříček (1934–2015)
MAGYAR FILMTÖRTÉNET
• Hirsch Tibor: Száguldani szép Kádár-kori álmok: autósmesék
• Pápai Zsolt: Janus-arcú boldogságiparos Bánky Viktor elfeledett filmjei – 2. rész
• Pápai Zsolt: Janus-arcú boldogságiparos Bánky Viktor elfeledett filmjei – 2. rész
KÍSÉRLETI MOZI
• Beke László: „Ő maga a csap” Maurer Dóra, mint filmkészítő
ANIMÁCIÓ
• Bokor Ágnes: Volt egyszer egy kertész Beszélgetés Tompa Borbála Eszterrel
• Barkóczi Janka: Dühös körök Teheráni tabuk
• Rudolf Dániel: Kenyérkeresők és dolgozó holtak Anilogue 2017
FESZTIVÁL
• Pörös Géza: Hétköznapok az Andrzej Wajda sétányon Gdynia
HATÁRSÁV
• Kolozsi László: Ikonosztáz Műcsarnok: Tarkovszkij – Emlékek tükre
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Manna Mia Egy szerelem gasztronómiája
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Minden eladó A hentes, a kurva és a félszemű
• Baski Sándor: Eltűnik hirtelen Szeretet nélkül
• Kolozsi László: Határhelyzetek Foxtrott
• Vincze Teréz: Női hangok kórusa Manifesztum
• Pethő Réka: Csábító olasz nyár Szólíts a neveden
MOZI
• Alföldi Nóra: A cukrász
• Soós Tamás Dénes: Kutyák és titkok
• Varró Attila: Insidious: Az utolsó kulcs
• Kovács Patrik: A legnagyobb showman
• Huber Zoltán: A legsötétebb óra
• Kovács Kata: Doktor Knock
• Mészáros Márton: Elit játszma
• Fekete Tamás: Viszlát, Christopher Robin!
• Vajda Judit: Én, Tonya
• Roboz Gábor: Thelma
• Baski Sándor: The Commuter – Nincs kiszállás
• Kránicz Bence: Babadook
DVD
• Bata Norbert: Chucky kultusza
• Benke Attila: A kolosszus
• Kovács Patrik: Drága Elza!
• Varga Zoltán: A kőbe szúrt kard
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Foxtrott

Határhelyzetek

Kolozsi László

A foxtrottban a táncos visszatér a kiindulási ponthoz.

 

A Terápia sorozat eredeti, vagyis izraeli változatának írója, Hagai Levi nem rég járt Magyarországon. Meg is kérdezték többen, miben más a mi változatunk, mint az övéké. A válasza az volt: amennyiben más a két ország. A Biblia földjén jelen pillanatban sem teljes a béke, a határhelyzetek, a traumatikus szituációk közelibbnek tetszenek, a drámák élesebbnek. Elég, ha a Terápia egyik történetszálát vesszük: míg nálunk a sármos fiatalember problémája, hogy le kell építenie dolgozókat az apjától örökölt gyógyszergyárban, ugyanezen izraeli szál egy pilótáé, aki véletlenül lebombáz egy iskolát. Mindkét hős körülményei indokolttá teszik az összeomlását, de az izraeli változat mégis, bár ugyanolyan hiteles, sokkal letaglózóbb. Mindkét verziónál feltehető a kérdés: mit tennék én eme hős helyében, ám az izraeli sors nem ültethető át magyarra, ilyesfajta nyakszirten vágó helyzetek nincsenek hazánkban. De ez egyben azt is jelenti, kevésbé tetszik ősinek, kevésbé tetszik kortalannak a mi változatunk, az eredeti izraeli sorozatnál nem egyszer juthatnak eszünkbe példázatok, példabeszédek, ősatyák. Jákob története. Ábrahámé.

A Foxtrott is olyan film, ami egy súlyos, rettenetes kérdéssel szembesít: mit tennénk, ha kiderülne, hogy katonaként szolgáló gyermekünk odaveszett a határon. Fel lehet-e egy ilyen traumát dolgozni? Lehet-e a gyermekünk halála után élni? Érdemes-e? Mi adhat erőt?

Nem Jób az, akit a film megidéz. Nem annyira a veszteségről szól a Foxtrott, nem is a folyamatos háborúról, hanem arról: hogyan szembesít önmagunkkal a feldolgozhatatlannak tetsző tragédia. Vagyis, egyszerűbben, esendőségről és gyöngeségről szól.

Expozíciója roppant erős: egy nő nyit ajtót, nem is látjuk kinek, de tudjuk, hogy a hírhozók rossz hírrel jöttek, mivel a nő mintha marionett figura lenne, akinek elvágták a zsinórját, összeesik. A háttérben feltűnik egy fehér inges, ereje teljében levő férfi is. A kamera a Foxtrottban gyakran – szinte mintha csak az érdekelné igazán – elidőz az arcokon. Itt is a férfién (a színész, Lior Ashkenazi tekintetéből mindent kiolvashatni). Már a férfi szemszögéből látjuk a földön vonagló nőt, amint két katona hajol fölé, és egyikük elővesz, nagy rutinnal, egy injekciós tűt. Ha a film nem izraeli lenne, nem lenne – úgy vélem – ennyire egyértelmű, hogy egy katonafiúk halálhírétől megrendült párt látunk.

A Foxtrottot lehetne abszurdnak vagy enyhén szürreálisnak is titulálni, s hogy mégsem az, éppen annak tudható be, hogy a film izraeli. Az, ami nekünk szürreálisnak, fekete humornak tetszik, az – legalábbis kevés izraeli tapasztalatom ezt igazolja – ott nagyon is valóságos. Nem állítható persze, hogy nem kísértette meg a rendezőt első, Libanon című filmje, és ezen műve után nyugodtan mondhatjuk, rendkívül tehetséges Samuel Maozt, hogy szatírát forgasson. Vannak kényelmetlenül vicces epizódjai ennek a három jól elkülöníthető részre tagozódó alkotásnak – például, amikor a nyápic, kicsit nőies katona-rabbi azt mondja a gyászoló apának, de hát maga úgysem fog kiborulni a temetésen… elvégre férfiak vagyunk. És a második epizód, ami a fiú katonáskodásának története, valóban – nem is enyhén – szürreális: színeiben is különbözik az ezüstös, eleganciát sugárzó elsőtől. A határmenti, lassan süllyedő check point a hippivilág színeiben tobzódik. Az őrszolgálatot teljesítő fiatalok morzsolgatják itt másodperceiket, az idő lassan, főként egymás piszkálásával, beszólásokkal, és érkező (főleg palesztin) átutazók csekkolásával telik. Minden érkező ugyanakkor fenyegetőnek és fenyegetésnek tetszik.

A tánc ennek a filmnek a vezérmotívuma, a velencei filmfesztiválon Ezüst Oroszlánnal díjazott Foxtrott legszebb és legmaradandóbb pillanatai a táncjelenetek: az öreg, még a haláltáborokat is megjárt ős-izraeliek össztánca, az apa tánca, mellyel bemutatja, hogy nem halad előre, hanem visszatér mindig ugyanarra a pontra – mint a történet – és a fiúé a határállomáson.

A harmadik epizód megint az atyáké. És ebből az epizódból nézve a második, élénk színekben tobzódó, akár álomjátéknak tűnhet. A képzelet elvégezte gyászmunkának. Ugyanakkor e fejezet zárlata, a film végkifejlete ismét csak az erősíti meg, hogy máshol nem készülhetett volna ilyen erős, ilyen gyomorba vágó, ilyen viccesen brutális film, csak Izraelben. Olyan, mintha egy részlet lenne a Példabeszédekből.

 

Foxtrott (Foxtrot) – izraeli, 2017. Rendezte és írta: Samuel Maoz. Kép: Giora Bejach. Zene: Ophir Leibovitch, Amit Poznansky. Szereplők: Lior Ashkenazi (Michael Feldmann), Sarah Adler (Daphna), Yonaton Shirai (Jonathan). Gyártó: Bord Cadre Films. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 108 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/02 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13531