KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/szeptember
KRÓNIKA
• Hirsch Tibor: Egy látó, egy látás Hernádi Gyula (1926-2005)

• Takács Ferenc: A rend és a káosz Altman Amerikája
• Pápai Zsolt: Hurrápesszimizmus Altman zsánerei
SZUPERHŐSÖK
• Varró Attila: A denevér árnyéka Batman a mozivásznon
• Géczi Zoltán: Batman: Újratöltve Batman: Kezdődik!
• Kovács Marcell: Elfújta a radioaktív szél Fantasztikus Négyes
• Nevelős Zoltán: Idegenek az éjszakában Éjszakai őrség

• Bikácsy Gergely: Kontraszex-történet Olasz érosz
• Varga Zoltán: Bestia az angyalban Kultuszmozi: Az állat
• Kemény György: A csendéletevő paróka Borowczyk és Lenica
• Kovács István: Szalmabáb-történelem Lengyel menyegzők
MAGYAR FILM
• Gelencsér Gábor: Kicsi és erős A rövidfilmes forma
TELEVÍZÓ
• Vaskó Péter: A betű éhe A Nagy Könyv
• Muhi Klára: Olvasópróba Beszélgetés a Nagy Könyvről
KÖNYV
• Dániel Ferenc: Egy legendás filmkritikus Don Quijote köpenyében
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Törékeny! A porcelánbaba
• Kubiszyn Viktor: A betépett szemszög Fekete kefe
• Csillag Márton: Óbudai társaskörhinta Kész cirkusz
• Köves Gábor: Citizen Wonka Charlie és a csokigyár
• Teszár Dávid: Hiszem, ha látom Ong-bak
LÁTTUK MÉG
• Kubla Károly: A titkok kulcsa
• Vaskó Péter: A sziget
• Géczi Zoltán: Fekete víz
• Vajda Judit: Lélektől lélekig
• Greff András: Gyilkos labda – A kerekesszék harcosai
• Köves Gábor: A rettegés háza
• Simonyi Balázs: Kicsi kocsi

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Ong-bak

Hiszem, ha látom

Teszár Dávid

Pixel és drót helyett vérvaló és csontzene: trükkök helyett autentikus thai-boksz.

 

Napjainkra a thai filmipar minőségben és mennyiségben szinte észrevétlenül felzárkózott Dél-Korea, Japán és Kína filmgyártásához. Kísértetiesen hasonló a kép a dél-koreai mozi ezredfordulós fellendüléséhez: a berobbanó fiatal tehetségek (Sasanatieng, Ratanaruang, Nimibutr, Weerasethakul) alkotásai, megtörvén a hollywoodi import hegemóniáját, előbb a hazai kasszáknál arattak jelentős sikereket, majd pedig bizonyítva versenyképességüket a nemzetközi piacot is meghódították. A számok mindent elárulnak: míg 2000-ben Thaiföldön még csak hét film készült (ebből öt óriási blockbuster), addig 2003-ra az évi filmtermés negyvenhatra(!) szökött fel, s azóta is tartja e tekintélyt parancsoló nagyságrendet. Mind a zsánerfilmek (Fekete tigris könnyei, Suriyothai legendája, Nang Nak), mind a szerzői filmek (Trópusi betegség, Boldogan tiéd, Utolsó élet az univerzumban) között akadnak egészen kiváló, maradandó munkák; a prosperáló filmgyártás azonban az akciófilm műfajában hozott olyan új elemet, amely egy csapásra az érdeklődés középpontjába emelte a thai filmet.

Thaiföldön úgy készítenek akciófilmet, hogy az a lehető legrealisztikusabb, legélethűbb legyen. Az Ong-bak promóciós szlogenje önmagáért beszél: „dublőr, CGI, és drót nélkül”. Az a trükk, hogy nincs trükk. Az egyetlen, ámde annál impozánsabb speciális effektus neve: Tony Jaa. Az otthonában szupersztár Jaa (született Panom Yeerum) kaszkadőrből lett színész, aki a nemzet harcművészetén, a thai bokszon (muay thai) kívül taekwondóban is jeleskedik, emellett szertornában s egyes atlétikai számokban (magasugrás, gátfutás) is jártas. Már ebből is sejthető, hogy egy agilis, sportos fiatalemberről van szó, amit azonban a filmben művel, nos, az diplomatikusan szólva is döbbenetes. Falra felfutás (épp mint a wuxiákban, csak éppen itt drótos rásegítés nélkül), helyből hátraszaltó spárgába érkezve, laza kétméteres súlypontemelkedés, hogy csak néhányat említsünk, megfejelve a durvább harcművészetek között is a legbrutálisabb thai boksz eszközkészletével: ütés, rúgás, térdes, könyökös. Utóbbi kettőn lesz a hangsúly, megsúgom.

Az Ong-bak azért szép film, mert direkt és egyenes: csak és kizárólag a hihetetlen precizitással és szakmai tudással kivitelezett akciójelenetekre koncentrál. Sallangmentesen dolgoznak odaát: szerelmi szál, melodrámai elem kizárt. Fölösleges itt a végtelenül halovány alibi-sztoriról beszélni (a csúnya-rossz bűnöző bácsi ellopja a falusi templom Buddha-szobrának fejét – egyszerű macguffin –, ezt kell visszaszereznie a falu kiváló harcművészének, hogy helyreálljon a világbéke), miként a papírmasénak is gyenge karakterkezdeményekre, továbbá a gyermeteg dialógokra is kár vesztegetni a betűt. Nálamnál szigorúbb ítészek a filmre mindezek miatt az igényes kaszkadőrshow kifejezést használják, a fanyalgók pedig stílusos thaiboksz-reklámként jellemzik. Ami viszont vitán felül áll, az a valódi, belemenős, csontropogtató, elképesztően koreografált bunyók sodró dinamikája és a pörgős, eszeveszetten látványos akciószekvenciák lehengerlő hatása. Ugyanezen koncepcióra épül az egy évvel későbbi Rittikrai-opus, a Harcra született, továbbá a legújabb várva várt PinkaewJaa-együttműködésben készülő, Thaiföldön és Hongkongban augusztusban bemutatásra kerülő Tom Yum Goong című film is.

Üdvözítő tény, hogy az Ong-bak remake szempontból betonbiztosnak tetszik. A stáb látszólag a kedélyes, barátságos arcát mutatja a jenkiknek (lásd a piaci üldözésnél felbukkanó falfirkát: „Hi Spielberg, let’s do it together”), az igazság azonban jóval szigorúbb ennél. Úgy hiszem, az „ezt raboljátok le, büdösök!” bájos beintése jóval közelebb áll a rögvalóhoz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/09 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8379